XIII. Kerületi Hírnök, 2005 11. évfolyam, 1-24. szám)

2005-06-08 / 11-12. szám

-Hírnök 2005. JÚNIUS 8. 13 Wqhl László Rqdnóti-díjqs vcrsmondó Amelyik megszólít, azt én mondom Csodálattal hallgatom, ahogy az életéről mesél. Tartalmas és mély gondolatai köré olykor egy-egy versrészletet kanyarít. Nem esik nehezére, könnyedén teszi, éppen úgy, ahogy egy pék perecet fon a tésztából. Élettapasztalat, szere­tet, hitelesség, tisztelet, folyama­tos tanulás, efféle fogalmak jut­nak eszembe. Ahogyan az élethez viszonyul és ahogyan verset mond, az művészet.- Negyvenhárom esztendeje mondok verset, negyvenhárom esztendeje velem van az iroda­lom, és nem hagyott el egy percre sem - vallj a. - Velem voltak a ver­sek, amikor megoldatlan nehéz­ségeim támadtak az életben, ver­set mondtam, ha öröm ért s ha bá­nat gyötört. Wahl László hatvanegy évvel ezelőtt született Mohácson, se­lyemszövő gyárban dolgozó be­csületes szülők középső fiaként. Már gyerekkorában is kedvelte a verseket, sőt bátyjával gyakran rendeztek versmondó versenye­ket. Első komolyabb sikerét 1957. november 9-éhez köti, amikor a járási versmondó versenyen ki­lencedik helyezést ért el. Az iro­dalom szeretete arra inspirálta, hogy magyar-történelem szakos tanári diplomát szerezzen, ám mégsem lett tanár a szó szoros ér­telmében. Közel harminchat évig volt katonatiszt, nyolc éve alezre­desként vonult nyugdíjba. A szol­gálatban eltöltött évek alatt iro­dalmi színpadot vezetett, és még egy rendezői tanfolyamot is el­végzett.- Nehéz emberekkel foglalkoz­ni, egész embert kíván - emlék­szik vissza erre az időszakra Wahl László, majd hoz­záteszi: nosztalgi­ából havonta né­hány alkalommal ma is teljesít biz­tonsági szolgála­tot egy részvény- társaságnál. Az 1960-as években több új­ságcikket írt, töb­bek közt az Élet és Irodalomba, ám azt vallja: értő ol­vasónak jobb len­ni, mint rossz író­nak. A Magyar Vers­mondók Egyesü­letének 1996 óta tagja, jelenleg a nyugdíjasszekció vezetője, illetve az egyesület tit­kára. A szavalásról soha sem mondana le. Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós, Szabó Lő­rinc verseit szereti, szívesen olvas és mond Edgar Alen Poe-t, Bumst, Byront, Shelley-t, Shakespeare-szonetteket, de min­den más költő versét, akinek sorai megérintik a lelkét.- Hangulatfüggő, hogy otthon milyen verseket olvasok, de tény, hogy leginkább a vidámakat sze­retem, hiszen olyan rövid az élet, hogy nem érdemes végigszomor­kodni. Nekem már négyszer volt infarktusom, de úgy gondolom, hogy a versmondás küldetés. Úgy tervezem, hogy amíg beszélni tu­dok, addig mondok verset, mert verset mondani élmény, szeretet. Verset mondani olyan, mintha a szeretetemet osztanám szét a hall­gatóknak. Az még soha nem fordult elő, hogy mondjuk ma megtanulok egy verset, és holnap már mon­dom is. Van olyan vers, aminek bemutatására egy évet készültem. Előfordul, hogy még az utcán is motyogom a szöveget. Nem könnyű verset mondani, hiszen érezni kell, hogy a költő mit akart kifejezni, ám sohasem szabad a bőrébe bújni: ahány ember, annyi előadás. A versnek és a közönség­nek minden eset­ben meg kell adni a tiszteletet. Én mindig zakóban szavalok, a verse­nyekre pedig nyakkendőt kö­tök. Mondott már verset a balaton­füredi szanatóri­umban, óvodák­ban, nyugdíjas­klubokban or­szágszerte, hívják rádióműsorokba, előadóestekre, ahol pénzt soha­sem fogad el, mert azt mondja, ez a hobbija, ha pedig verset mondhat, az ünnep. Sajnos a kerületben még soha sem mondott verset, de reménykedik, hogy egyszer majd lesz lehetősége rá. Legutóbb az Anyám fekete ró­zsa címmel idén tizenötödszörre megrendezett magyar nyelvű nemzetközi vers- és prózamondó találkozón vett részt, ahol a Rad- nóti-díjas versmondók az elődön­tőt követően meghívottként vet­tek részt a döntőben. 1986-ban Berzsenyi-díjat ka­pott, 2001-ben a Ki viszi át a sze­relmet díjat, 2004-ben Radnóti- díjat. Nyert könyvutalványokat, pénzjutalmat, fényképezőgépet. Az egyik verseny előtt megtudta, hogy versmondó társának nagy szüksége lenne a versenyen felajánlott pénznyereményre. László úgy döntött, hogy inkább nem indul a versenyen. Immár harminc éve lakik fele­ségével a Gidófalvy utcában. Versmondás közben ismerte meg feleségét is, aki éppen a Falu vé­gén kurta kocsmát mondta, ami­kor megakadt, és László kisegí­tette. 1966-ban házasodtak ösz- sze.- Feleségem mindig nyugodt hátteret nyújt, hogy a család és a munka mellett a versmondásra is jusson időm. Eleinte elkísért a versenyekre, de amióta tolókocsi­ba került, már sokkal bonyolul­tabbá vált a közlekedés, így aztán otthon szurkol, várja az ered­ményt. Egy lányunk és egy fiúnk született, akik gyerekkorukban még szívesen mondtak verset, az­tán mindketten más pályát válasz­tottak. De annak örülök, hogy sze­retnek olvasni, mert úgy gondo­lom, hogy az irodalom szereteté- vel kinyílik a világ. Tábori Zsuzsa Wahl László - versmondás közben ismerte meg a feleségét fl Transelektro presztízsberuházása Születőben az Északi Belváros Hamarosan gyönyörű Duna-parti sétányon juthatunk el a Margit hídtól egészen az északi összekö­tő vasúti hídig. Ami ma még csak tervek és álmok formájában léte­zik, az néhány éven belül a kerü­leti önkormányzat szabályozási terve és a befektetők révén való­sággá válhat. Fővárosunk ékessége, a Duna hosszú ideje kihasználatlanul hömpölyög a város szívében. Most azonban fordulat látszik be­állni a főváros és az azt átszelő fo­lyó viszonyában. Az ingatlanbe­ruházók láthatóan ráéreztek, mi­lyen hatalmas lehetőségek rejle­nek a folyó közelségében. Budapest eddig két jellemző vízparti kajx:solattal rendelkezett^ A belvárosi klasszicista és eklek-’~ tikus épületsorok előtti rakparttal,1 kikötőkkel, lejárólépcsőkkel, mindezek alján a folyóval, míg a déli és északi Duna-szakaszokon (Római-part, Kopaszi-gát, Buda- tétény stb.) közvetlen vízparti kapcsolatokkal, vízisport-terüle- tekkel. Most azonban új megkö­zelítési móddal ismerkedhetünk meg, születőben az Északi Belvá­ros. A XIII. kerület szabályozási terve szerint a Dráva utcától az új­pesti vasúti hídig olyan vízparti közterületek születnek az elkö­vetkezendő években, amelyek nem kizárólag az adott lakó­együttes számára jelentenek du­nai kapcsolatot lezárt Duna-par- tokkal, közterület jellegű magán- területekkel, hanem közösségi te­rekként működnek, és a jelenlegi belvárosi Duna-korzó és felső rakpart vonalát, illetve annak funkcióit északi irányban hosz- szabbítják meg, mintegy új északi korzót alkotva. Ilyen új városi központ létreho­zásán munkálkodik az egyik leg­nagyobb hazai ingatlanfejlesztő cég, a Transelektro Vagyonkezelő Kft., a Transelektro Csoport tag­ja. A Transelektro kerületünkben a Düna Plaza megépítésével már letette névjegyét, most azonban még nagyobb terveik vannak a fő­város egyik legértékesebb terüle­tére. Mint Szili Balázs, a Prestige Towers értékesítési igazgatója el­mondta, a kerületi önkormányzat­tal karöltve új fővárosi központot kívánnak létrehozni, mintegy ka­put nyitva a Dunára. A nagylépté­kű fejlesztés legfontosabb jellem­zője a környezettudatosság és a minőség. Ennek első kézzelfog­ható jele a júliusra elkészülő part menti sétány, mely új látványos­sága lesz az északi Duna-partsza- kasznak. Terveik szerint a 2006 októberére elkészülő Prestige Towerst már egy parkosított, for­matervezett utcabútorokkal ellá­tott, élő környezet fogj a körülven­ni. Céljuk, hogy bebizonyítsák, a Duna Plaza hátával nem ér véget ez a terület. A százszázalékos ma­gyar tulajdonú Transelektro nem a rövid távú profitmaximalizálás­ra törekszik, sokkal inkább város­képfejlesztéssel kívánja megala­pozni jövőbeni ingatlanai értékét. Ennek érdekében az árvízvéde­lemnek is megfelelve két méterrel megemelték a partszakaszt, ahol a jövőben a Prestige Towers négy lakótornya mellett szállodát, szórakoztatóegységet és sporto­lásra alkalmas területet alakítaná­nak ki. Szili Balázs fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a Meder utcai építkezés nem fogja zavarni a Népsziget csúcsánál található sportegyesületeket, sőt amiben le­het, segítik őket. A beruházó egyfajta új életmód bevezetését is tervezi, azoknak a vásárlóknak a szokásait alapul vé­ve, akik a jövőben itt terveznek le­telepedni. A téli kikötő öblében egy minden igényt kielégítő jacht­kikötő kialakításával Budapesten egy eddig kevéssé elterjedt élet­stílus fog kibontakozni a közel­jövőben. Eltökélt szándékuk ugyanakkor, hogy a Duna-partot jjf | LM,; áL-3H uflK nem csak az itt lakók számára te­szik vonzóvá, hanem mindenki számára nyílt területként, egybe­függő közterületként kívánják ke­zelni. A Transelektro azon van, hogy az itt épülő magas presztízsű in­gatlanok az elkövetkező évtize­dekben éppoly markáns elemei legyenek a fővárosnak egy leendő Északi Belváros formájában, mint száz évvel ezelőtt a belváro­si felső rakpart házai az építésük időszakában. Sz.T. aNq fon ll-lA naklub IGAZI WELLNESS Beauty: Fodrászat, kozmetika-testkozmetika, manikűr-pedikűr, szolárium Sport: Gerinctorna, jóga, fit-ball. zsírégetés, pilates, cardio gépek Masszázsok: Svéd, sport, relaxéló, nyirok, keleti Különlegesség: Végleges szőrtelenítés lézerrel, aroma- és fényterápiával infraszaunával kombinált testkozmetika Prays utca ■ SiéptufüO utol sarok, E-n»' stiunyrito^schifer hu. Büjtkrntkezte 450-1930

Next

/
Oldalképek
Tartalom