XIII. Kerületi Hírnök, 2005 11. évfolyam, 1-24. szám)
2005-04-20 / 8. szám
Hírnök 2005. ÁPRILIS 20. P József Attilára József Attiláról újat, fontosat, el nem mondottat mondani nagyon nehéz. Még nehezebb születésének 100. évfordulóján, amikor tudósok, életművének avatott ismerői beszélnek róla, elemzik munkásságát, színészóriások mondják el immár nemzeti kinccsé lett verseit. Egy művelődési központ igazgatójának óriási feladat megszólalni és József Attiláról beszélni. Az én korosztályom még úgy ismerte József Attilát, mint a legnagyobb proletár költőt. Az egyetemen már árnyaltabbá vált a kép: olvastuk szerelmes verseit, titokban hozzáfértünk a Szabad-ötletek jegyzékéhez, először csak gépelt, házilag sokszorosított formában. Megtudtuk, hogy Attila (csak így, Attila) szerencsétlen sorsú gyerek, magára hagyott kamasz volt, aki hiába esdekelt sze- retetért, soha nem kapott eleget belőle. Korán meg kellett tanulnia, hogy gyermekként is lehet elhagyottnak, kiszolgáltatottnak, becsapottnak, vesztesnek, sóvár- gó nincstelennek lenni. Megtudtuk, hogy újra és újra feltápászko- dott a porból, és elölről kezdte a küzdelmet. Megtudtuk, hogy soha nem heverte ki édesanyja elvesztését, hogy bűntudattal küszködött, hogy minden nőben vadul, erőszakosan őt kereste. Hallottunk arról, hogy már életében is géniuszként tisztelték, halhatatlannak jövendölték, féltve szerették, de arról is, hogy sokan talmi, önmutogató féltehetségnek tartották. Kegyetlenül végződött harminckét éve alatt olyan életmű született, amely csak a legnagyobbakkal vethető egybe a magyar irodalomban, és méltán ismert a XX. század világirodalmában is. Száz éve jött világra, hatvannyolc éve halott. És már életében tudták róla, hogy halhatatlan. Amikor erre a beszédre készültem, nagyon sokat gondolkodtam arról, mit jelent József Attila a ma emberének, mit jelent költészete a fiataloknak, mit jelent éppen ennek a pesti kerületnek. Mennyire fontos, hogy jelen legyen mindennapi életünkben kétségeivel, tisztaságával, dúltságával, betegségével, ezer arcával, vagyis: emberi mivoltával? Mért fontos ma is, miért fáj ma is? Eltöprengtem azon is, mire való a költészet az internet, az akciófilmek, a folyamatos rohanás a mérgekkel telített világ korában; kit szólít meg a Klárisok, az Óda, az Eszmélet, a Külvárosi éj, a Születésnapomra. Aztán találkoztam egy gyerekkel, itt a házban. József Attila-költeményt mondott. Döbbenetes élmény volt: értette a verset. Játszva lépett oda a költőhöz az időben. Tizenkét esztendeje újra és újra megidézzük a költőt versmondó versenyeinken, illusztrációs kiállításokon, rövidfilmkészítéssel, tanulmányíró pályázatokkal, konferenciákkal, előadásokkal, beszélgetésekkel, neves művészek meghívásával, közös énekléssel, zenéléssel. Sok gyerek és felnőtt tanulja meg, hogy verset mondani jó. Szeretnénk, ha ez a szép hagyomány a jövőben is fennmaradna. Ahogy közeledtünk a századik évfordulóhoz, a József Attila-szo- bor körül a tér átalakult, díszbe öltözött. Számomra az sem véletlen, hogy a centenáriumi évben kezdődik a művelődési központ megújulása, a kerület lakóinak nagy örömére. Úgy hiszem, méltón ünnepelni leginkább úgy lehet egy nagy költőt, ha tiszteletben tartjuk életművét és személyiségét, ha igyekszünk azokat az értékeket megóvni és ápolni, amelyeket a legfontosabbaknak tartott, amelyekért itt volt a földön. Talán jó úton haladunk ehhez. Engedjék meg, hogy verssel búcsúzzam. Biztosan lehetett volna fennköltebbet választanom, mégis úgy érzem, ez illik a mai naphoz, a köztünk élő József Attilához. (SZÁLLJ KÖLTEMÉNY...) Szállj költemény, szólj költemény mindenkihez külön-külön, hogy élünk ám és van remény, - van idő, csípjük csak fülön. Nyugtasd a gazdagok riadt kis lelkét — lesz majd kegyelem. Forrást kutat, nem vért itat a szabadság s a szerelem. Szólítsd, mint méla borjúszáj a szorgalmas szegényeket — rágd a szivükbe — nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet. (A 2005. április 11-én, a szobornál elhangzott beszéd rövidített, szerkesztett változata.) Kapuvári Beatrix, az AJAMK igazgatója A költő szobrát az önkormányzati és az országgyűlési képviselők is megkoszorúzták, képünkön Szanyi Tibor országgyűlési képviselő Holnap tg is segítségre szorulhatsz! Mosolyország a Tátra utcában Folytatás az 1. oldalról Rita ma úszik, vitorlázik, teljes életet él. Csak azt nem érti, hogy miért kell neki a mozgássérülteknek fenntartott iskolába járni? Az óvodás Zsuzsinak hallókészüléket rendelt az orvos. Zsuzsi az új készülékkel ment az óvodába. A harmadik nap reggel közölte a szüleivel, hogy többet nem megy óvodába, mert őt ott csúfolják. A mama bement az óvodába, és leült beszélgetni a gyerekekkel: - Zolikának eláll a füle, Juditka szemüveges, Pistike kövér, Márti nagyon sovány, Norbi fürge, Berci mackósán mozog, Zsuzsi nem hall jól, ezért hallókészüléket kell viselnie. Próbáljatok ki, mennyivel jobban lehet hallani ezzel a készülékkel - mondta Zsuzsi mamá- ja az ovis társaknak. - Mennyi mindent hallunk a készülékkel - lelkendeztek a gyerekek. Zsuzsit e beszélgetés óta senki nem csúfolja az óvodában.- Ki dönti el, hogy ki a normális? A beteg ember fogékonyabb mások baja iránt. A gyerekek számára természetes állapot, hogy környezetük sokszínű, hogy sokfélék vagyunk. Neveléssel, képzéssel a gyerekek megtanulják a segítségnyújtást és elfogadni mások másságát - hangsúlyozta Kádár doktor. Az egyesület a Mosoly Alapítvánnyal és a Beszélő Szem Kiadóval összefogva hozta létre a Mosolyország sarkot. Az orvosi vizsgálatra váró beteg gyermekek és az őket kísérő szülők a gyermeksarokban az asztalon elhelyezett Ne parázz! című könyvet lapozgatva ismerkedhetnek meg a segítéséggel élők életével, problémáival. Kérdéseket fogalmaznak meg maguk és a szüleik számára, amelyekre válaszokat várnak. S közben a szüleiket is tanítják. Hiszen a gyerekeknek még természetes, hogy bár sokfélék vagyunk, nincs közöttünk különbség. Erős Antónia, Mosolyország nagykövete 35 évesen vált segítséggel élővé. Ekkor szembesült azzal a problémával, hogy el kell fogadtatnia magát a „normálisokkal”. Hogyan?- Bemutatkozom, és segítséget kérek az inzulininjekció beadásához. Ezt olyan természetességgel kérem, hogy nehéz kitérni a segítségnyújtás elől. Próbálom „nevelni” a körülöttem élőket. Igyekszem elfogadtatni a környezetemmel, hogy ez is egy normális állapot, nincs mit szégyellni rajta - mondta Erős Antónia. A 2004 nyarán létrejött MOA (Mosolyország Alapítvány) alapítói, munkatársai és nagykövetei - Erős Antónia, Pataki Ági, Kováts Adél, Simon András, Fer- jancsik Domonkos, Deák Gábor, Jakupcsek Gabriella és Matatek Judit - vallják, hogy a sérült emberek kis segítséggel magukért és egymásért is tenni képes, hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak. Úgy gondolják, hogy szervezetten kell cselekedni azért, hogy a segítséggel élők - a sérült emberek nem fogyatékosok! - teljes életet tudjanak élni. A Mosoly Alapítvány, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete és a Beszélő Szem Kiadó reméli, hogy egyre több, a Tátra utcai Mosolyország sarokhoz hasonló sarkot alakítanak ki az ország gyermek- orvosi rendelőiben.- A toleranciára nevelő gyermekorvosi rendelők célja, hogy a gyerekek a Ne parázz! című könyvet lapozva ismerjék fel, hogy bizonyos szempontból mindannyian segítséggel élünk, s egymást segítve harmoniku- sabban, élhetőbben telnek napjaink - fogalmazott Kádár doktor, a Mosolyország sarok átadása alkalmából. Sch. A. Ketten a MOA nagykövetei közül: Pataki Ági és Kováts Adél