XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)
2004-03-24 / 6. szám
4 I 2004. MÁRCIUS 24. Hírnök Több mint húszezer köbméter lomtól szabadultunk meg Már nem megy jól a kincsvadászoknak K ezdetben, jó harminc évvel ezelőtt, amikor először hirdettek szervezett lomtalanítást a fővárosban, még csak két és fél ezer köbméter kacatot szórtak ki az emberek, mostanában évente ez már meghaladja a 300 ezer köbmétert. A XIII. kerületiek ehhez évi 20-22 ezer köbméterrel járulnak hozzá. (Idén március 6. és 10. között járták be kerületünk öt körzetét a speciális zúzó-tömö- rítő szerkezetekkel ellátott hulladékszállító autók.) A lomtalanítást annak idején az úgynevezett darabos (a kukákba nem férő) hulladékok évente egyszeri ingyenes összeszedésére találták ki. Siklóssy Mihály, a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. főosztályvezetője szerint a lehetőséget sajnos nem igazán erre „használjuk”. A kitett hulladékok egyharmada inkább a kukákba való háztartási jellegű. Vagy építési törmelék - hiába is kérik a lakosságot előzetesen hírlevélben, hogy ennek az elszállításáról másként gondoskodjanak. Mint ahogy a kérés ellenére kitesszük a veszélyes hulladékot, rossz akkumulátort, festékeket, más vegyszereket is. A lomtalanítások egyre több guberálót vonzanak, s nemcsak olyanokat, akiknek a létük függ ettől. Ok vannak kevesebben, sőt egyre inkább a háttérbe szorulnak a „hivatásos” gyűjtögetők miatt. Akik szervezetten járnak be, szállnak meg egy-egy területet, embereik vannak arra, hogy „levédjenek” egy-egy ígéretesebb lomhalmot, elzavarva a visszaváltható üvegeket, papírt, kartont keresgélőket. Amíg meg nem érkezik az ő teherautójuk. Hogy aztán pillanatokon belül földobálják rá a kinyerhető fém vagy faanyag miatt még hasznosítható tárgyakat, bútorokat, miegyebet.- Sajnos évről évre romlik a helyzet - mondja K. József, régi ismerősöm, aki amúgy a piacra szállít árut a „százéves” Zsukjá- val és csak hobbiból száll be időnként a lomüzletbe. Legalábbis ezt állítja, ehhez képest pontos kerületenkénti menetrenddel rendelkezik a tavaszi-őszi lomtalanításokról, és mindig tudja, mikor, hova érdemes „kiszállni” valamilyen begyűjthető érték reményében.- Romlik a helyzet - folytatja -, mert a kipakolt cuccok között már alig lehet találni valami elvi- hetőt... Hol vannak már a tonett székek vagy paraszt-barokk szekrénykék? Jó, ha egy-egy öntöttvas kádat, szétkapható mosógépet, hűtőt találok. Nem nagyon éri meg a melót... Meséli, hogy vannak, akik csak a könyvekre specializálódtak. Emlékszik, a kilencvenes évek elején elképzelhetetlen mennyiségű marxista-leninista könyv került az utcára... Meg Szilvási, Berkesi - bár most találna belőlük, ma már megint igen jó az áruk az antikváriumokban. Aztán talált ő már Mikszáth-sorozatot is, szép lilás vászonkötésben, ma is a lakása dísze... Érdekes, hogy nem a gazdagabb kerületekben, inkább a lakótelepeken nagyobb a „választék”. Biztosan azért, mert a panelekben alig vannak tárolók, pincék, nincs hol őrizgetni a feleslegessé vált holmikat. A kertes házakban a pince, a padlás, a garázs sokáig helyet ad a „soha többé nem használt” kacatoknak is, a lomtalanításnál már tényleg csak a teljesen lepusztult, valóban szemétre való tárgyakat rakják ki. Evekkel ezelőtt inkább, ma már kevésbé jellemző, hogy a lomtalanításnál amolyan „kincskeresők” is kutakodnak. Többnyire jól öltözött fiatalok, akik számára egy-egy faszenes vasaló, rézmozsár, tulipános szék, régi rádió jelentette a kincset. Mára az effajta tárgyak már úgy látszik, elfogytak, vagy a tulajdonosuk is tisztában van az értékükkel... Egy ideje az elavult vagy lerobbant színes tévék, számítógépek is megszokottá váltak a lomhalmokban, ezeket is viszik a hozzáértők, ha még megjavíthatónak ítélik őket. De többnyire csak egy- egy, máshol hiányzó alkatrészt visznek magukkal az ezekre vadászok. A guberálók, kincsvadászok és hivatásos gyűjtögetők által többször átválogatott (és a járdán-ut- cán alaposan szétterített, szétszórt) lom- és szeméttömeg nem kis munkát ad a közterület-fenntartó szállítóinak. Ok már nemigen találnak „értéket”, bár a kocsikba pakolt „maradékban” még mindig sok az újrahasznosítható anyag, fém, papír, üveg. Ennek szétválasztására azonban már nincs kapacitás... A szemét éghető része megy a hulladékhasznosító műbe, a többi a lerakókba. Az Országgyűlés 2002 novemberében fogadta el az Országos Hulladékgazdálkodási Tervet. Ennek fő célkitűzése, hogy 2008- ra a keletkező hulladék felét már újra kell hasznosítani. Ma a közszolgáltatás keretében begyűjtött szilárd települési hulladéknak csupán a 3 százalékát hasznosítják újra! Van tehát még tennivaló bőven. Hiszen a becslések szerint a háztartási hulladék felét, kétharmadát fel lehetne dolgozni. Ehhez viszont elengedhetetlen a szelektív hulladékgyűjtés intenzív elterjesztése. A főváros erre alkalmas tizenhárom hulladékudvarát ma még a lakosságnak csak csekély hányada veszi igénybe. Ezért tervezik kiépíteni azt a gyűj- tősziget-hálózatot, amely közelebb hozhatja a megoldást. A legforgalmasabb csomópontok, bevásárlóközpontok mellé elhelyezett, könnyen megközelíthető, papír, fém, üveg, műanyag befogadására szolgáló különböző színű konténerek már száz, néhány éven belül kétezer helyen váiják a szelektív hulladékgyűjtés mellett remélhetőleg egyre nagyobb számban elkötelezett polgárokat. Kerületünkben is létezik már működő, szelektív gyűjtésre szakosodott hulladékudvar, a Tahi utca 96. szám alatt, telefon: 329-8437. Fontos lehet még tudni, hogy veszélyes hulladékot a fővárosban a lakosságtól a Palota Környezetvédelmi Kft. (XV., Szántóföld utca 4., telefon: 308-1351) vesz át. Évente néhányszor a kerületünkbe is eljönnek, az átvétel helyéről, időpontjáról a lapunkban is hírt adunk. A használt motorolaj átvételével a MOL-ben- zinkutak foglalkoznak. A használt étolaj átvételére a Biofilter Kft. szakosodott [telefon: (40) 442-999], T.J.T. TUDJA! A LEHEL MINDIG OLCSÓBB...! A LEHEL CSARNOK gépkocsi- parkolójába a lakosság által vásárolt havi bérlet ára 12 000 Ft + áfa. Felvilágosítást ad a 288-6890-es telefonszámon Korom Ferencné. Mindig friss hazai hús-hústermék, zöldség-gyümölcs, kenyér-pékáru mellett lakossági szolgáltatásokkal és ruházati termékek színes választékával várjuk Önt a hét minden napján a LEHEL CSARNOKBAN. A gépjárművel érkezők részére a parkolás első órája ingyenes! (Feljárat a parkolóba a Váci úti oldalról) A XIII. kerület kellemes, erdőtelki részén kínáljuk épülő társasházunk lakásait % A lakókörnyezetben fekvő épület hangulatát a hatalmas. 2000 nf-es, csendes, | belső, zöld udvar és az épület egyed megoldásai alakítják . A keleti, déli vagy nyugati tájolású lakások alaprajzának kialakításánál | ö maximálisan figyelembe vesszük az Ön igényel l| A praktikus megoldásoknak köszönhetően a fenntartási kőlségek igen kedvezőek f I Csők 10 perc az Arpád-híd vagy a Lehel tér! HV'B'Bwk web: www.primaep.f e-mail: primaep@prima<