XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)

2004-02-11 / 3. szám

2004. FEBRUÁR 11 Beszélgetés Eszes Máté íróval fl gyógyítás mellett a betegségek A Dagály strand télen Hazánk kiemelkedően gazdag ter­mál- és gyógyvizekben, s ezen belül a főváros szerencsésnek mondható, hi­szen jó néhány fürdő található Buda­pesten is. A fürdőknek a gyógyítás mellett azonban a betegségek megelő­zésében, valamint a rekreációban is jelentős szerepük van. Hideg téli napokon jólesik egy jó fürdő­zés a gyógyhatású melegvízben, mivel a meleg átjárja a fagyott csonto­kat és felüdíti a lelket. A kerü­let egyik közkedvelt strandja és fürdője a Dagály, amelyben lehetőség van mind a pihenés­re, mind pedig a gyógyulásra. A fürdőben található gyógyvíz ugyanis a rekreáció mellett a mozgásszervi betegségek ke­zelésére, de ezek kialakulásá­nak megelőzésére is alkalmas. A gyógyfürdő vizének össze­tétele nátriumot is tartalmazó kalcium-magnézium-hidro- génkarbonátos, szulfátos és kloridos hévíz, amelynek flu- oridion-tartalma is jelentős. A fürdő szolgáltatásait be­lépőjeggyel és orvosi beutaló­val egyaránt igénybe vehetik a vendégek. A belépőjegy szek­rényhasználattal 1200 forint, a kabinos belépőért 1500-at kell fizetni. Zárás előtt négy órával a szekrényes belépő 1100 forint, míg záróra előtt három órával 1000 forintba kerül. Ha valaki púde­res masszírozást szeretne igénybe venni, annak 3000 forintot kell fizetnie, a víz alat­ti sugármasszázs 1600-ba kerül, az orvosi gyógy masszázs (ami 15 percig tart) 2200 forintba kerül. A gyógykezeléseken kívül úszásoktatást is vállalnak a fürdőben. A Dagályban lehetőség van a szaunázás­ra is. A szaunázás hatására a vérkeringés fo­kozódik, a verítékezéssel távoznak a szer­vezetből a méreganyagok, az iz­mok pedig ellazulnak. Arról azon- >2-'" Újdonság a termálmedencénél az esernyőforma üvegtető Még a mesék is boszorkányosabbak... „Cigányemberek életét, küzdelmes mindennapjait ismerhetjük meg..., azo- két, akik az elmúlt több mint fél évszázad emberi sorsokat meghatározó történelmi eseményeit ugyanúgy átélték, megszen­vedték, mint azok a magyarok, akikkel év­századok óta élnek együtt faluban és vá­rosban, egy hazában” - olvashatjuk Eszes Máté A Hindu Herceg című elbeszéléskö­tetének fülszövegében. Az íróval egy kávéházban találkoztunk. Ő korábban ért oda, gondos-pontos, pár­huzamos rendbe sorolta tárgyait az aszta­lon, és türelmesen szemlélődött. Kora dél­után volt, és a zajos világ morajlásától egyetlen üvegajtó választott el bennünket. Két óra múlva, a beszélgetés végén azt vet­tem észre, hogy több asztal mellől is az író szavait hallgatják fél füllel, mintha ők is kérdezni szeretnének még valamit Eszes Mátétól... Tiszasülyön született, ahol gyerekkorá­ban élvezettel hallgatta kukoricafosztás közben azokat a mesemondó férfiakat, akik katonáskodásaik alkalmával valóban eljutottak az Óperenciás-tengeren is túlra. Eszes Máté édesanyja könyvtáros volt, vagyis könyvekben nem szenvedett hiányt a fia, ám hogy a gyakorlat se hiányozzék az életéből, arra ott voltak az apai nagy­szülők és dédszülők, akik kocsmát üze­meltettek a település központjában. Nagy­anyja, Vona Bori furmányos üzleti érzék­kel megáldott asszonyság volt. A főtéren buszgarázst építtetett, kocsmájához pedig 250 férőhelyes színházterem is tartozott. A színházteremben volt fodrászszalon, sőt tavasztól őszig operett-társulatokat szer­ződtetett a nagyi. Aztán ősztől tavaszig ga­bonatárolónak adta ki a termet. Az ügyes gazdálkodás, az üzleti szel­lem, a szorgalom mindig is jellemezte a településen élőket. „Annyi különös ember élt ott, és olyan boszorkányosak ott a me­sék, hogy nem csoda, ha az ember írni kezd” - mondja az író. „A Jászapáti Mészáros Lőrinc Gimná­ziumba jártam, ahol Imre Lajos volt a ma­gyartanárom - folytatja Máté, miközben rágyújt. - Dalolva írtam a fogalmazásokat és érdeklődve olvastam a kötelező olvas­mányokat. Olyan tanáraim voltak, akik va­lóban élvezetesen oktattak. Egészen 18 éves koromig éltem Tiszasülyön, és négy­éves korom óta élnek bennem azok a tör­ténetek, amelyek az ott velünk élő cigá­nyokról és a családomról szólnak. Máig emlékszem a tragédiákra és komédiákra, a gúnynevekre, a barátokra. Vagyis mond­hatom, hogy nem divatból írtam meg elbe­szélésekben a történeteiket, hanem egy­szerűen azért, mert mindig is érdekelt a helyzetük, a nyelvük, a szokásaik, az er­kölcseik, és minden, ami őket jellemzi. Vagyis a könyvben szereplő cigányokat, a hajdani tiszasülyi cigányokat, úgy emlí­tem, ahogy ott éltek, a cselekmény nem képzeletben, hanem megtörtént.” Eszes Máté a szülőhelyéről elkerülve tiszti iskolát végzett Budapesten, tüzér lett, majd a szegedi tanárképzőn elvégezte a matematika szakot. Később az ELTÉ-n népművelő-könyvtárosként diplomázott. Három évig a Cserépfalvi Kiadónál dol­gozott, majd negyedszázadon át a Zrínyi Kiadónál, ahol volt segédszerkesztő, fő- szerkesztő, majd igazgató is. Az ott töltött évek alatt évente több mint 200 kéziratot olvasott, és megismerkedhetett neves törté­nészekkel, irodalmárokkal is. Szeretett ott dolgozni. Közben több folyóiratban is publikálták írásait. Eddig megjelent könyvei: Híres bajvívók, hírhedt párbajok, Az én kis falum, Advent, Hajnali harangszó, valamint Örsi Ferenc­cel közösen a Szerelmes hírszer­zők. 2000-ben eljött a Zrínyi Kiadó­tól, és a családjával saját kiadót alapított Curiosa Nova néven. „Jellemző ránk, hogy a felesé­gemmel mindig a nyomdafesték bűvkörében éltünk” - fogalmaz. „A megismerkedésünk után Jászberényben laktunk, a felesé­gem könyvtáros volt, én a jászbe­rényi laktanyában rakétatüzérként szol­gáltam. De éltünk Egerben, majd Buda­pesten is. A XIII. kerületben laktam már a Gidófalvy utcában, és most a Katona Jó­zsef utcában. Egy valami azonban nem változott az életemben: mindig a Lehel té­ri piacra jártam vásárolni.” Nagybörzsönyben, a Börzsöny lábánál fekvő kis településen a lakosok száma ezer alatti, és az ott élők egyharmada cigány. „Ez az a hely, ahonnan a történeteim má­sik fele származik, a hely, ahol 12 perccel később kel fel a nap. Ez az a két település, Tiszasüly és Nagybörzsöny, ahol álmo­dom az álmaim.” Az utóbbi helyen gazdál­kodik is. „Van egy kis konyhakertem, mert élvezem, amikor egy földlabdát kivéve há­rom magot elszórok, és egyszer csak azt látom, hogy kihajt valami a földből.” Tábori Zsuzsa erceg CuríoKi Nova Hírnök­nyomás az ajándék nyomtatóért! ■ fix havidíj ■ telefonköltség nélkül ■ szupergyors letöltés Csatlakozzon 2004. február 9. és március 31 . között mindössze 1999 forintért a világhálóra a chellóval! Sőt, online megrendelés esetén a bekötési díjat elengedjük! Ráadásul az ajándék HP DeskJet 3650 típusú, színes, tintasugaras nyomtatóval papíron is viszontláthatja kedvenc letöltött képeit. Az akció további részleteiről felvilágosítást telefonon, ügyfélszolgálati irodáinkban, üzletkötőinknél, viszonteladói boltokban és honlapunkon kaphat. Ajánlatunk 2004. március 31 -ig történő megrendelés esetén, a készlet erejéig érvényes. chello szolgáltatja a szórakozás információ kommunikáció

Next

/
Oldalképek
Tartalom