XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)
2004-09-22 / 18. szám
2004. SZEPTEMBER 22. Hírnökflki próféta lett sqjqt hqzqjqbon Dr. Kunos József, az Excellence Rt. vezérigazgatója a sikeres uniós felkészülésről Az Európai Unió tagjaként hazánknak egyre több uniós forrás elérésére nyílik lehetősége. A csatlakozás győztesei azonban csak akkor lehetünk, ha képesek vagyunk élni ezekkel a lehetőségekkel. Ki ösztönből tudja, miként kell nyerő pályázatot írni, ki kemény tanulással sajátítja el a megfelelő módszereket, és vannak, akik közreműködőket vesznek igénybe saját tapasztalatlanságuk ellensúlyozására. Egy lelkes társaság mindhárom fázison átment. Keményen tanultak, olykor nem vetették meg mások segítségét, és ösztöneik is jókat súgtak. Az eredmény nem maradt el. A szakmában ma a legismertebbek közé tartoznak, és még nem értek a csúcsra. 1992 óta az ország legnagyobb vállalkozásainak, önkormányzatoknak, minisztériumoknak és az egymást váltó kormányoknak is dolgozik az Excellence Rt., amely önkormányzati tanácsadást, területfejlesztési projektek kivitelezését és az EU-s támogatáspolitika rendszerszabályozását kínálja ügyfeleinek. Munkáját ' mindhárom szolgáltatási területén Innovációs Nívódíjjal ismerték el. Arról, miként lehet valaki próféta saját hazájában, dr. Kunos József, a cég vezérigazgatója mesélt.-A cég honlapján található ismertető szerint töretlenül fejlődnek, egyre több a megrendelésük, azaz láthatóan megtalálták helyüket a hazai piacon. Kik az elsődleges partnerek, kiknek nyújtanak szolgáltatásokat ?- Az ügyfélkör három jól elkülöníthető csoportra bontható. Megrendelőink között legnagyobb számban az önkormányzatok vannak. Manapság az ön- kormányzatok egyre kevesebb pénzt kapnak állam bácsitól, és egyre többször kell önállóan megoldaniuk feladatokat. Az önkormányzatok strukturális kihívással állnak szemben: képesek-e magukat, belső szervezetüket megváltoztatni. Egyre fontosabb számukra a külső források elérése. Itt jövünk a képbe mi, akik segítünk ebben. Továbbá kapunk munkát a központi költségvetési szervektől, megrendelőink között vannak a külföldi vagy nemzetközi szervezetek (a Világbank, az USAID, az Európai Parlament) és külföldi befektetők is, akiknek pontos adatokra és ezekből leszűrhető összefüggésekre van szükségük. — Hogyan értékeli a verseny- szféra és az önkormányzatok előcsatlakozási szakaszban mutatott teljesítményét?- A magánszektorról elmondható, hogy eddig kevésbé profitáltak az uniós forrásokból, mert nem igazán voltak érintettek, így nem is igen érdeklődtek a lehetőségek iránt. Mindazonáltal vannak nyerő ágazatok. Szép példa erre a hazai gépipar vagy a borászat. A magyar vállalatok legnagyobb problémája az EU-csat- lakozás kapcsán a vállalati stratégia és a fegyelem hiánya, ami a szállításban, a minőségben és a versenyhez való EU-konform alDr. Kunos József: „Megrendelőink között a legnagyobb számban az önkormányzatok vannak” kalmazkodásban is jelentkezik. Csak azok a cégek képesek helytállni az uniós versenyben, amelyek fejlett technológiával, megfelelő gépparkkal, jól és folyamatosan képzett szakemberekkel és jó menedzsmenttel bírnak. Az ön- kormányzatokat illetően elmondható, hogy az előcsatlakozási időszak mostohagyerekei voltak. Viszonylag kevés angol nyelvet beszélő szakemberük volt, alulreprezentáltak voltak a végső ked- vezményezetti célcsoportban, és nem kaptak megfelelő színvonalú technológiai felkészítést az alapok működéséről sem döntéshozói, sem professzionális bürokratikus, sem ügyintézői szinten.- Mindezeket figyelembe véve, hogyan lehetnek nyertesei a csatlakozásnak az önkormányzatok?-Az uniós alapok célrendszere nyújt biztosítékot erre. A források utak építésére, települési rehabilitációra, közintézmények javítására, az esélyegyenlőség növelésére, modem közigazgatás kiépítésére adnak lehetőséget. A lehetőségek kiaknázásához azonban az önkormányzatoknak saját lábukra kell állniuk, bizonyos reformokat végre kell hajtaniuk.-Éspedig?- Elsősorban költségvetési reformra gondolok. Tudomásul kell venni, hogy csak addig lehet nyújtózni, ameddig a takaró ér. Át kell tekinteni a kötelező és az úgymond szabadon választott feladatokat, és a kötelezőek mellett csak olyan feladatokat szabad vállalni, ami nemcsak hasznos a települési önkormányzatnak, de egyben kifizetődő is. Másodsorban, nagyon sok függ attól, hogyan értékeli az EU-t az adott önkormányzat. Kipipálandó feladatnak, ami kimerül a jogszabályok harmonizálásában, vagy tényleges értelmet ad a csatlakozásnak és ehhez alakítja szerkezeti struktúráját, személyzeti politikáját. Összegezve: elit csoportokat kell létrehozni önkormányzaton belül, akik megfelelő képzés után képesek a polgárok javára fordítani az uniós lehetőségeket.-A közelmúltban új terméket fejlesztettek ki [MATREX]® néven, ami arra vall, hogy fontosnak tartják az állandó újítást. Mit tartalmaz az új termék, és egyáltalán nevezhetünk-e terméknek egy szolgáltatást?- Manapság már nemigen különböztetik meg a terméket a szolgáltatástól. A [MATREX]® valójában egy szolgáltatás, melynek erősek a termékjegyei. Egy olyan európai uniós projektmenedzsment-termékről beszélünk, amely egy másfél éves informatikai alapokon nyugvó fejlesztés végeredménye. A termék interneten keresztül, személyre szabottan és kódoltan (titkosítva) fut, így tértől, időtől független, ugyanakkor személyi felhasználói jogokhoz kötött. A teljes projektmenedzsmentet felöleli, a pályázati kérelem beadásától a több év múlva bekövetkező záró audit tanácsadói menedzsment támogatásáig.- Kikfejlesztették ki ?- Olyan szakemberek, akik Magyarországon a gyakorlatban egy évtizedet foglalkoztak a PHARE/ISPA előcsatlakozási alapok szabályozásával, részt vettek a Kohéziós és a Strukturális Alapok intézményi szabályozásában, és jól ismerik az európai uniós projektmenedzsmentet. így a termékben rejlő tudásmenedzsment megkönnyíti a támogatás pályázását épp úgy, mint a támogatási szerződés megkötését követően a közbeszerzési, az elszámolási, a jelentéskészítési, a monitoring stb. funkciók bürokratikus folyamatait, amelyek idegenek egy, az európai támogatási rendszert nem vagy kevéssé ismerő pályázó, kedvezményezett számára. Jellemzője, hogy független a pályázat kiírójától, a fejlesztés jellegétől.- Kiknek készült a [MATREX fi?- Olyan, elsősorban 10 000 főt meghaladó települések önkormányzatainak, amelyek kockázatot rejtő pályázatot, tervet akarnak megvalósítani.- Végezetül, irodájának falára pillantva, azt kérdezném, mit keres Margaret Thatcher, Winston Churchill, John F. Kennedy és Charles De Gaulle fényképe a politikai semlegességre oly kényesen ügyelő cég vezetőjének íróasztala fölött?-A képek egyfajta szimbólum rendszert mutatnak. Thatcher a soha meg nem alkuvó, magas intelligenciájú, pontosságra törek vő; a katonai egyenruhát öltő Churchill a lojális; az amerikai-szovjet rakétaválság feszült pillanatában elkapott Kennedy a megfontolt; míg a francia parasztság nehéz helyzetét elemző De Gaulle a jövőt gondosan tervező vezető képét mintázzák számomra. Ezek a képek idestova 12 éve kísérnek különböző irodáimba, és figyelmeztetnek, hogy ha az adott helyzetet több oldalról vizsgáljuk, általában találunk megoldást. Szabados Tamás Segíts magadoni f Az ember életében akadnak nehéz pillanatok. Bármikor kerülhet olyan szorult helyzetbe, amikor egyik percről a másikra pénzre van szüksége, s ha nincs egy családtag, jó barát, aki segítő kezet nyújtana, nem marad más választása, mint hogy önmagán segítsen, akár egy zálogház szolgáltatásait igénybe véve. Kétszer ad, aki gyorsan ad, tartja a közmondás, s bár a zálogház fogalma összekapcsolódik azokkal a bizonyos rossz érzésekkel, amelyek az évezredek során a magas kamatra uzsora- kölcsönt adó intézmények működéséhez kötődnek, ma már léteznek emberszabású fiókok is, A Nyugati Expressz Zálogfiók napi kamattal dolgozik, ami azt jelenti, hogy a kamatot csak a kiváltás napjáig kell megfizetni. A kezelési költség 90 napra 6,0, a kamat 6,5, negyvenöt napra 4,9, illetve 3,2 százalék. A két héten belüli kiváltás mindkét futamidő esetében kamatmentes! A Nyugati Expressz Zálogfiókban térítésmentes értékbecsléssel is az ügyfelek rendelkezésére állnak. A fiók trezorjai a legZÁLOGFIÓK1 NYITVA: ]/* SlííKSUN ESTE /ívviy CSASfiÁlMl Szombaton is nyitva! A Nyugati pályaudvaron a Meki mellett. ahol gyorsan, kulturált körülmények között, előzékeny munkatársak révén juthatunk előnyös feltételekkel kölcsönhöz. A Nagykörúton, a Nyugati pályaudvar belső csarnokában, a McDonald’s mellett 2001 decembere óta működik a Nyugati Expressz Zálogfiók, ahol expressz gyorsasággal juthatunk készpénzhez, ahol magasabb kölcsönt adnak alacsonyabb kezelési költséggel és kamattal, mint az más zálogfiókban szokásos. Az árak alakulását természetesen az ékszerek állapota is befolyásolja. A zálogosítás időtartama 45, illetve 90 napra szólhat. Ha az ékszert nem váltjuk ki időben, akkor azt a lejáratot követő 1 hónapig még megtehetjük, ezalatt az idő alatt az ékszert nem értékesítik. 150 ezer forintos beadás esetén egy karórát adnak aján- "N. dékba. korszerűbb, legbiztonságosabb védelmi rendszerrel vannak ellátva. A biztonságot még az is erősíti, hogy a legtöbb zálogfiók szokásaitól eltérően, itt a becsüsöket teljes magasságban fal választja el az ügyféltértől. A Nyugati Expressz Zálogfiók a hét hat napján, hétfőtől péntekig?.30-16.30 óráig, szombaton 8.00-12.00 óráig tart nyitva. A forgalom alakulásától függően terveznek egy hosszított hétköznapi nyitva tartást is. Cím és felvilágosítás: 1062 Budapest, Teréz körút 55. (a McDonald’s mellett). Telefon: 354-0555. Jelszavunk: „Készpénz expressz gyorsasággal!” Nyugati Expressz a Nyugati pályaudvaron. Használt arany ékszer eladása! Szombaton is nyitva! G0