XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)

2004-05-26 / 10. szám

j 2004. MÁJUS 26.----—-------------------— Hírnök­f?giy<f#ri#gf esetek Gyilkosság a Bulcsú utcában T. Józsefet a Bulcsú utca kör­nyéki kocsmákban jól ismerik. Ezúttal az történt, hogy az esti órákban egy környékbeli ismerő­sével borozgatott. Amikor már éppen alaposan felöntöttek a ga­ratra, valamin összevitatkoztak. Az egyre hangosabb vitát még az utcán is folytatták, ami végül verekedéssé fajult. Ütötték már egymást elég tisztességesen, ami­kor T. József kezében egyszer csak kés villant, amellyel vitatár­sát többször meg is szúrta. Sze­rencsétlenségükre az egyik szúrás életfontosságú szervet ért. A sérü­lés következtében a 44 éves buda­pesti férfi a helyszínen az életét vesztette. T. József eltűnt a hely­színről. Az életvédelmi osztály munka­társai perceken belül a helyszínen voltak, és megkezdték a tanúk fel­kutatását és az adatgyűjtést. A helyszínen tartózkodók és az ál­dozat ismeretségi köréből szerzett adatok alapján egyértelműt n megállapítható volt, hogy az el­követő T. József volt. Azonnal körözést adtak ki ellene. Rövid időn belül lakossági be­jelentés érkezett, amely szerint T. József az egyik budapesti kórház­ba ment. A rendőrök azonnal elő­állították a kerületi rendőrkapi­tányságon. Kiderült, hogy T. József a rend­őrség régi ismerőse, rovott múltú, legutolsó bűntette kapcsán a rend­őrorvosi bizottság megállapította, hogy elmebeteg és nem beszámít­ható. T. Józsefet őrizetbe vették, el­meorvosi vizsgálat fogja kideríte­ni, hogy tettének elkövetésekor sem volt beszámítható állapot­ban. Ha ez kiderül, várható, hogy életének további éveit csak zárt gyógyintézetben töltheti el. Margitszigeti kaland Egy fiatal pár vidékre készült utazni. Vonatuk nem sokkal éjfél után indult, ezért úgy határoztak, hogy addig az esti órákat a Mar­gitszigeten töltik. Rövid séta után - útitáskáját ki-ki maga mellé té­ve - leültek az egyik padra. Alig beszélgettek egy félórá­nyit, amikor megállt előttük egy férfi és egy nő. A férfi, se szó, se beszéd, a kezében lévő sörösüveg­gel a pádon ülő férfit fejbe verte, majd felkapta az egyik útitáskát és elfutott. A másik táskát nem sike­rült elvinnie, mert a megtámadott férfi társnője azt felkapta, a sötét­ben elrejtőzött, majd amikor a rab­ló elfutott, visszament társához, aki szerencsére csak könnyebb sé­rülést szenvedett.Mobilon jelen­tették az esetet a 107-es segélyhí­vó telefonszámon. A kerületi rendőrkapitányság perceken belül mozgósította jár­őreit. A sziget két kijáratát elállta egy-egy rendőrautó, a harmadik járőrautó a 26-os autóbusz végál­lomásánál állt meg, a negyedik pedig bement az áldozatokhoz. Megtudták, hogy a támadó egy 30 év körüli, mintegy 170 centiméter magas, szakállas, fehér bőrű férfi volt, aki zöld-fehér csíkos trikót viselt. Társnője körülbelül 150 centiméter magas, 30 év körüli, sötét hajú, fehér bőrű nő volt. Amikor a járőrautó az autóbusz végállomásához ért, a Pannónia utca és a Szent István körút sar­kán megláttak egy férfit, aki zöld­fehér csíkos trikót viselt, kezében egy útitáska volt, és egykedvűen beszélgetett egy nála alacso­nyabb, az előbbi személyleírással megegyező nővel. Tíz percen belül megtörtént a szembesítés a tett színhelyén, a margitszigeti pádon. A táska visz- szakerült tulajdonosához, az el­követők, F. J. 30 éves férfi és L. M. 25 éves nő ellen pedig megin­dult az eljárás. Olcsó cigi A Lehel téri aluljáróban egy asszony - feltehetőleg előre kifi­gyelt áldozatának - olcsóbb áron kínált cigarettát.- Nem akarok lebukni, men­jünk be a WC-be, ott odaadom a cigarettákat - mondta az eladó. Amint beértek a helyiségbe, a vásárló elővett egy tízezer forin­tost, amivel fizetni akart. E köz­ben belépett egy másik nő is. Ab­ban a pillanatban a cigarettaárus nekilökte a falnak a vásárlót, le­tépte nyakáról az aranyláncát, a másik nő kikapta kezéből a pénzt, és letépte arany karkötőjét, majd elmenekültek. Mindkét elkövető 50 év körüli, sötét bőrű, kövér testalkatú, sző­kére festett hajú nő volt. Atletikus termetű férfit per­sze sohasem szólítanak le, és nem kínálnak nekik „olcsón” ci­garettát. Kitalált barátnő nem tanú Az egyik gépkocsizó járőr haj­nali 3 órakor már messziről látta, hogy a Jász utca és Fáy utca sar­kán lévőház előtt álló személyau­tóba valamiféle nagyobb tárgyat igyekeznek berakni. A két rakodó férfi, amikor észrevette a közele­dő rendőröket, lehajtotta a cso­magtartó tetejét és bement a házba. A rendőrök - telefonon lekér­dezve - megtudták, hogy az autó nem lopott és ki a gazdája. Körbe­járták az autót, amelyben még az indítókulcsot is benne hagyták. A csomagtartó lehajtva, de nyitva, benne egy mosógép, amelyből még a víz is csöpögött. Miközben a rendőrök nézelőd­tek, kilépett a kapun egy férfi.- Mi dolga volt itt hajnalban? - kérdezték a rendőrök.-A barátnőmnél voltam, de ha­zajött a félje, és nekem menekül­nöm kellett, ő majd holnap iga­zolni fog engem. Amíg az egyik rendőr a férfival foglalkozott, addig a másik rend­őr bement a házba. Az egyik föld­szinti lakás ajtaján a lakat a he­lyén, csak a pánt volt leszakítva. A lakószobában a fiókok kihúz- gálva keresés, kutatás nyomai­ként, a másik helyiségben a falból kiálló csövek és a vizes padozat egyértelműen arról árulkodott, hogy ott nem is olyan régen mo­sógép állt. A zajra néhány lakó is megje­lent az udvaron, a szomszéd el­mondta, hogy a lakásban egy idős asszony lakik, aki már egy hónap­ja kórházban van. Ezalatt a férfi sorozatos ellent­mondásba keveredett, nem tudta „barátnőjének” nevét, mert, mint mondta, futólagos ismeretség volt, előbb egy nem létező ajtó­számot mondott, majd egy mási­kat. Abban viszont egy magányos férfi aludt este 9 óra óta. F. L. 35 éves férfit őrizetbe vet­ték, társa is - aki nem került elő az éjjel - másnap már rendőrkézen volt. Árulkodó lábnyomok Telefonon bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy három férfi az Árpád hídi aluljáróban található raktár ajtaját felfeszítve, kezdi ki­rakni az ott található holmikat. A bejelentő még azt is hallotta, hogy a falon futó vízvezetéket letépték. A rendőrök már bokáig érő vi­zet találtak a raktárhelyiségben. Feltételezhető volt, hogy a betö­rők azért rongálták meg a vízve­zetéket, hogy azzal foglalkozzon a járőr, és ne az ő felkutatásukkal. Tévedtek. A víz lett az áruló­juk, mert a rendőröknek csak a vi­zes lábnyomokat kellett követni. Felérve a lépcsőn, látták, amint a Duna-parti bokros területen há­rom alak siet elrejtőzni. Elsőként B. Zs. került elő az egyik bokorcsoport mögül, de rö­videsen megtalálták S. L. és I. S. budapesti lakosokat is. Mindhár­muknak még mindig vizes volt a ruhájuk. A lopott holmik megkerültek, az okozott kár meghaladta a 100 ezer forintot. A rendőrkapitányságon azt is vizsgálják, mi lehet még a három férfi rovásán. Mihez van köze a rendőröknek? A Hegedűs Gyula utcában ru­tinvizsgálat során igazoltatták K. L. román állampolgárt, akiről ki­derült, hogy munkavállalási en­gedély nélkül dolgozik. Miközben a rendőri intézke­dést folyt, autón megérkezett K. T. 37 éves budapesti lakos, aki el­mondta, hogy a romániai férfi ne­ki dolgozik itt, a Hegedűs Gyula utcában, egy lakásfelújításon. Amikor a rendőrök azt kérték, hogy ő is igazolja magát, azt egy­szerűen megtagadta, végül sok­szori felszólításra elővette a sze­mélyi igazolványát. Majd így folytatódott a rendőrök és K. T. közötti beszélgetés:- Miért dolgoztat külföldit munkavállalási engedély nélkül?- Ehhez a rendőröknek semmi köze - vágott vissza K. T.- Maga, úgy tűnik, egészséges, semmi baja nincs. Az autója szél­védője mögött mégis mozgássé­rültek részére szóló engedély van. Megmutatná az erről szóló igazol­ványt is?- Ehhez sincs semmi közük a rendőröknek! Ezt ismét többszöri felszólítás követte, majd előkerült a keresett igazolvány, amiről kiderült, hogy egy másik ember igazolványáról készült fénymásolat.- Ezek után előállítjuk önt a rendőrkapitányságra.- Nem megyek sehová! Azon­nal segítséget hívok a mobiltele­fonomon.- Ön most előállítás alatt van, nem telefonálhat! Ha nem teszi el a telefont, megbilincseljük! Miután nem volt hajlandó a te­lefonját eltenni, megbilincselték.- A maguk tevékenysége jog­szerűtlen, kérem a rendőijelvény- számukat! Fel fogom jelenteni magukat! Mindkét jelvényszámot azon­nal, készségesen odaadták, majd annak rendje és módja szerint be­kísérték a két férfit a rendőrkapi­tányságra. A rendőrök ellen a mai napig nem érkezett feljelentés. Herointerjesztőket fogtak A Telefontanú-, valamint a Drogsegélyvonalra bejelentés érkezett arról, hogy a XIII. ke­rületben megnövekedett a heroin- fogyasztók száma. A rendőrség kábítószer elleni osztálya adat­gyűjtés és megfigyelés során a Gogol utcában igazoltatta R. Z. 24 éves fiatalembert, aki egy gépkocsi vezetőülésén ülve éppen heroint fogyasztott. Kihallgatá­sakor elmondta, hogy a saját fo­gyasztásához szükséges heroint egy ázsiai férfitól szokta megvá­sárolni. Az azonnal elrendelt intézke­dések eredményeként sikerült be­azonosítani N. Q. P. és C. X. T. vietnami állampolgárokat, akik­nek lakásuk környékén akciót szerveztek. Ennek során újabb heroin­vásárlókat sikerült elfogni. A vietnamiak mindkét lakásán tartott házkutatáskor heroint és a kábítószer-fogyasztáshoz szüksé­ges eszközöket foglaltak le. A nyomozást a két vietnami előzetes letartóztatása mellett to­vább folytatják. Bőrgyógyászat Felnőtt- és gyermek­bőrgyógyászat Gombás betegségek, pattanásos bőr kezelése, szemölcsök eltávolí­tása, allergiás bőrbetegségek diag­nosztikája és kezelése, ráncfeltöl- tés, anyajegyek szűrővizsgálata. Xm., Szent István krt. 10. H em. 2. Bejelentkezés: 06-30-932-7757, dr. Papp Ildikó. Szociális ürüggyel tolvajok járnak a kerületben! A kerületben időről időre felbukkannak olyan személyek, akik a szociális ellátó hálózatra hivatkozva lopják meg a gyanútlan, idős la­kosokat. Az utóbbi napokban jelzés érkezett a gondozási központok­ból és a Református Egyházközségtől is, hogy ismeretlen személyek keresik fel a kerület időskorú lakosait, arra hivatkozva, hogy a szociá­lis területről jöttek és az önkormányzat az unióhoz történő csatlako­zást ajándékcsomag átadásával kívánja emlékezetessé tenni. A tolva­jok kis csomagot is visznek a hitelesség kedvéért magukkal, és kérik a nyugdíjszelvény bemutatását, amelyet szerintük a különjuttatás miatt be kell mutatni, majd időhiányra panaszkodva segítenek a nyug­díjszelvényt megkeresni, és közben meglopják a gyanútlan idős em­bereket. A polgármesteri hivatal szociális osztálya ezúton tájékoztat­ja a szociális ellátást igénybe vevő időseket, hogy az önkormányzat ilyen ajándékcsomag-osztást nem szervezett. Kérjük a kerület lakóit, hogy az ilyen eseteket, illetve kísérleteket akár gondozói segítséggel, akár közvetlen bejelentéssel a rendőrségnek azonnal jelentsék. Szárazná Pálos Ildikó a Szociális Osztály csoportvezetője

Next

/
Oldalképek
Tartalom