XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)
2004-05-26 / 10. szám
12| 2004. MÁJUS 26. HírnökTanácsadással ás árubemutatóval jár az árusítás Nem kell lemondani az ízekről körülbelül 5-8 százalék Európában. Az allergia kialakulásának tünetei lehetnek gyomor- és bél- rendszeri tünetek, például étvágytalanság, haspuffadás, a felszívódási zavar következtében vérszegénység. Előfordul, hogy kialakulnak bőrtünetek is, többek között ekcéma, csalánkiütés, feldagadhat az arca és a keze a gyermeknek. Tünet lehet még a légúti betegség, amit nem baktérium vagy vírus okoz. A csecsemők esetében ezeken kívül igen ritkán, de előfordul panaszként a hasi kó- lika. Ezek valamelyikének meglétekor gondolni kell arra, hogy a tápszerben levő tehéntej okozza a tüneteket. A gyerekeknél akkor alakulhat ki az allergiás betegség, ha korán, az anyatej helyett idegen fehérjét kap, de bekövetkezhet a kifejletlen immunrendszer miatt, sőt a genetikai örökletes hajlam is kiváltója lehet. Ha a családban az anyuka vagy az apuka, illetve valamelyik testvér allergiás, az már fokozott kockázatot jelent a gyerekre nézve. A doktornő hozzátette, hogy életkortól függetlenül bármikor jelentkezhet a táplálékallergia, például kezelnek olyan beteget, akinél 75 éves korában jelentkeztek az első tünetek, ez azonban nem mondható általánosnak, ugyanis a betegség kialakulása a gyermekkorban gyakoribb. A táplálékallergiás gyerekekre jellemző viszont, hogy 85 százalékuk 4 éves korára kinövi betegségét. Ezt elősegítheti a betegség korai felismerése és a megfelelő diéta. A mostani diabetikus alapanyagok, élelmiszerek már olyan összeté- telűek, amelyeknek például a fehérje- vagy szénhidráttartalma tökéletesen megfelel a gyermek fejlődése szempontjából. A főorvosnő végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy a tünetek észlelése esetén azonnal fel kell keresni a szakorvost. A különböző készítmények rendelését orvos végzi és a diéta is kizárólag orvosi ellenőrzés mellett folytatható. A táplálékallergiák többsége nem kíván gyógyszeres kezelést. M.E. Táplálék Ufltrgra A Lehel Csarnokban nemrégiben megnyitott Táplálékallergia Centrumban az ételallergiában szenvedőknek árusítanak ételalapanyagokat, élelmiszereket. A centrum alapítói nagy hangsúlyt helyeznek a betegek tájékoztatására is, ezért elképzeléseik szerint szakemberek bevonásával hétfőnként tanácsadást is tartanának az üzletben.- Tizenöt éve lisztérzékeny a gyerekem és hetedik éve cukorbeteg is, tehát anyaként nap mint nap szembesülök ezek „következményeivel”. A betegségek kialakulása után gondoltam arra, hogy segítsek azokon, akik hasonló cipőben járnak. Ugyanis, aki először kerül ilyen helyzetbe, mind hozzátartozóként, mind betegként, azt nagyon megviseli ez a betegség, hirtelen nem tud vele mihez kezdeni. A nemrég megnyitott centrumban szeretnénk lehetőséget nyújtani nekik, hogy találkozzanak szakemberekkel és megbeszélhessék problémáikat - mesél magáról és az üzlettel kapcsolatos terveiről dr. TóthnéRabóczky Ágnes. -A betegség diagnosztizálása után a betegnek gasztroen- terológus vagy a dietetikus szolgál gyakorlati tanáccsal, például elirányítja őket a diétájukhoz szükséges alapanyagokat árusító üzletekbe. A gond az, hogy a budapesti üzletekben viszonylag szerény az áruválaszték a speciális alapanyagokból, élelmiszerekből, vidéken pedig még rosszabb a helyzet. Ugyanis az általános az, hogy csak a megyeszékhelyeken található egy-egy biobolt, de ezek is kicsik, szűk áruválasztékkal - véli a centrum vezetője. Rabóczky Ágnes az árukhoz használati tanácsokat is ad A Lehel csarnoki üzletben elsősorban azokat a diétákhoz szükséges termékeket árulják, amelyek szinte sehol sem kaphatók. A centrum arra is szolgál, hogy bemutassák az alapanyagokat, élelmiszereket, amelyek szinte ugyanazt az „ízvilágot hozzák”, mint a nem diétásoknak készült termékek. Tanácsokat adnak, hogy melyik alapanyagból milyen étel készíthető, kóstolót is tartanak az egyes termékekből. Az ételbemutatók rendkívül hasznosak, hiszen a betegek megismerhetik az élelmiszer ízét, a gyártók bemutathatják termékeiA gyermekek kóstolgathatnak is két és az orvosok, a táplálkozással foglalkozó szakemberek is tisztában lesznek azzal, hogy milyen termékeket ajánljanak a pácienseknek.- Alkalomszerűen lesz adótanácsadás is, főként akkor, amikor az adóbevallásokat el kell készíteniük az adózóknak. Ugyanis például nagyon kevés lisztérzékeny beteg tudja, hogy jár neki adókedvezmény. Ha a betegségéről kiadott orvosi igazolást bemutatja a munkahelyén, akkor havi 2 ezer forint adókedvezményben részesül. Amennyiben ezt valamilyen okból még nem tette meg, akkor pedig 5 évre visszamenőleg igényelheti a kedvezményt. A liszt- érzékenységben szenvedő gyermekek esetében emelt összegű családi pótlék jár a szülőknek. Sajnos azonban, ha a gyerek kikerül a középfokú oktatási rendszerből, a felsőoktatásban nem jár semmilyen térítés a továbbiakban. A lisztérzékeny nyugdíjasok helyzete is rossz, ők ugyanis egyetlen forint támogatást sem kapnak jelenleg.- A kezdeményezés egyedülállónak számít Magyarországon - véli Rabóczky Ágnes, és biztos abban is, hogy ilyen jellegű boltokra nemcsak Pesten, hanem vidéken is szükség van. Havonta járnak vidékre különböző megyei lisztérzékeny csoportokhoz, ahol elmondják a betegséggel kapcsolatos újabb információkat, bemutatják és árulják az újabb termékeket. Többek között a vidéken élő betegeknek is segítenek azzal, hogy lehetőséget nyújtanak az interneten keresztüli vásárlásra. Az alapanyagok, élelmiszerek megrendelésekor nincs sem ösz- szeg-, sem darabszámkorlát, bármennyi igényelhető. Ha például a családban egy lisztérzékeny van és egy hónapra elengedő alapanyagot, hosszan eltartható élelmiszert kívánnak venni, akkor a postaköltség körülbelül 1300- 1500 forint - teszi hozzá a centrum vezetője. Az utóbbi években nagyot fejlődött az orvostudomány a táplálékösszetevők vizsgálata, az élelmiszerekkel, alapanyagokkal kapcsolatos érzékenység felismerése területén. Dr. Polgár Marianne gasztroenterológus főorvosnő elmondta: a gyerekek esetében a táplálékallergia gyakorisága „Mások is tanulhatnak belőle... ” A társasházak éves rendes közgyűlését május 31-ig kell megtartani. Mire lapunk megjelenik, valószínűleg majd minden tulajdonos túl van ezen a megpróbáltatáson. A társasházak többségében minden bizonnyal zökkenők nélkül sikerült lezárni a tavalyi évet, és mostanra már az új feladatokra tudnak koncentrálni. De sajnos, szép számmal vannak olyan lakóközösségek, amelyek leküzdhetetlennek látszó gondokkal küszködnek. Legalábbis ez derült ki abból a számtalan, telefonon és levélben érkezett visszajelzésből, amely a társasházakkal foglalkozó cikkünkre szerkesztőségünkhöz érkezett. Nem egy társasházi közösség évek óta képtelen megszabadulni a munkáját hanyagul vagy éppen törvénytelenül végző közös képviselőtől, aki olykor tudatosan visszaél a tulajdonosok tájékozatlanságával. Hasonló ügyben keresett meg minket a Pannónia utca 96-102. szám alatti társasház egyik lakója, Lendvai Ferenc mérnök, aki azért is tartotta szükségesnek, hogy elmesélje a négy lépcsőházas tömb lakóinak ma is tartó kálváriáját, hogy az esetből mások is okuljanak.- Születésem óta, vagyis immár több mint hatvan éve lakom a kerületben - kezdte. - Ez a tízemeletes Pannónia utcai ház 1978-ban épült, és én a családommal az elsők között költöztem be. Bérházból éppen tíz éve, 1994 februárjában alakultunk társasházzá.- De bizonyára ma is vannak még bérlakások a háztömbben. Mekkora az arányuk?-Elenyésző: a tulajdoni hányaduk mindössze négy százalék. 1996 szeptembere óta a Pannónia utca 34. szám alatt székelő TILIA Társasház-képviselet Kft. látja el a közös képviseletet. Eleinte szinte minden évben más személy jött el a közgyűlésekre. De abban az időben még minden rendben volt. A gondok akkor kezdődtek, amikor - emlékeim szerint 2001-ben - Bohony Lászlóné vette át a munkát. Először akkor gyűlt meg vele a bajunk, amikor kiderült, hogy nem megfelelő szerződést kötött a Főtávval a vízmelegítési díj elszámolására. A helytelen elszámolási rendszer következménye a teljes káosz: sok lakó a valós fogyasztásánál többet fizet, mások pedig kevesebbet. 2002 májusában arra kértük a közös képviselőt, beszéljük meg az elszámolás módját. A 2003. évi rendes közgyűlésen a tulajdonosok ismét kérték a teljes melegvíz-számlázási rendszer felülvizsgálatát úgy, hogy a túlfizetésben levő tulajdonosoknak a megfelelő összeget legalább félévente íiják jóvá, akik pedig a szükségesnél kevesebbet fizettek, azok - ugyancsak legalább félévente egyszer - fizessék meg a különbözetet. A most még hatályban levő szervezeti és működési szabályzat az óraállás szerinti elszámolást teszi kötelezővé. A közös képviselő figyelmen kívül hagyta a tulajdonosok ez irányú kérelmét, illetve a közgyűlés határozatát.- Ezt önök annyiban hagyták?- Dehogy. Elmentem a közös képviselőhöz, és elkértem tőle a társasházzal kapcsolatos dokumentumokat, iratokat. Ezekbe ugyanis bármelyik tulajdonosnak bármikor joga van betekinteni. Nem részletezem: a lényeg az, hogy a szerződéseknek, a számláknak csak a töredékét adták ide. Amihez viszont hozzájutottam, abból egyértelmű volt, hogy a ház közös helyiségeinek bérbeadása törvénytelenül történt. Arról már nem beszélek, hogy a bérleti szerződések számos alaki és formai hibát tartalmaznak. Sokkal nagyobb baj, hogy a tulajdonosok tudta és beleegyezése nélkül köttettek. A törvényes eljárás az lett volna, hogy a közös képviselő a közgyűlés elé terjeszti a bérbeadás feltételeit, és a lakók jóváhagyását kéri. A mi közös képviselőnk maga döntött a feltételekről és a bérleti díjról, a szerződéseket viszont a ház nevében kötötte. Mi több, az egyik bérlővel, a Cég Mester Kft.-vel úgy szerződött, hogy ők 3 millió fo- rintból felújítják az álta-