XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)
2003-12-17 / 20. szám
IQ! 2003. DECEMBER 17. „fi műhelyünk olyan lesz, mint egy látványkonyha" Meghitt odú zenészek számára A hangszerjavító műhelyt amolyan rejtélyes, félhomályos birodalomnak képzeltem, ahol az idős mester magányosan „bütyköli” a kezében levő zeneszerszámot. A Balzac utca végében a Vintage ’52 hangszervizben azonban egészen más kép fogadott. Ebben a sajátos hangulatú boltban és műhelyben minden a zenéről és a zenélésről szól. A falak tele vannak vonós és pengetős hangszerekkel. Legbe- lül a műhelyben pedig nem meglett, idősebb szakik, hanem egytől egyig fiatalemberek dolgoznak. Néha megpendítenek egy-egy húrt a hangszeren, igazgatják, javítgatják és újra próbálgatják, miközben - számomra meglepő módon - egymás után jönnek a kuncsaftok. Van az egészben valami bensőséges, de egyúttal mozgalmas és vidám.- Nem mindennapos szakma ez. Egyáltalán hogyan jutott eszébe, hogy éppen ezt válassza? - kérdezem az üzlet alig 32 éves tulajdonosától, Bíró Adám hangszerésztől, aki alig tíz év alatt szinte a semmiből építette fel a virágzó vállalkozást.-A zenét Fischer Annie szerettette meg velem. Balatonaligán egymás mellett volt az ő telke, meg a szüléimé. Annie néni nagyon szeretett engem. Gyerekként gyakran átjártam hozzá és hallgattam csodálatos játékát, meg néha pötyögtem is kicsit a zongoráján. Evekkel később aztán alternatív zenekarokban gitároztam, de azt hiszem, nem voltam különösebben tehetséges. Viszont már akkor, gimnazistaként én voltam az, aki a társaim hangszereit javítgattam, állít- gattam a koncertek előtt. Érettségi után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola védnöksége alatt működő hangszerészképző iskolába jelentkeztem. Akkor indult az első ilyen képzés. Komoly felvételi vizsga után végül hat embert vettek fel a vonós-pengetős szakra.- Mára eljutott oda, hogy a műhelyében tanulókat képez, sőt vizsgáztat is. Holott a végzettek közül bizonyára sokan nem tudják megtalálni a helyüket a szakmában.- Ez nekem sem volt könnyű. Váltig mondom a tanítványaimnak, hogy nyüzsögni kell, másképp nem megy. Az iskola után fél évre elmentem Bécsbe dolgozni. Egyetlen fillért sem kértem a munkámért, a célom csak az volt, hogy tanuljak és tapasztalatokat szerezzek. Mikor hazajöttem, összeálltam Lengyel András hangszerésszel, akinek volt egy műhelye a D. kerületben. Közben pedig jártam a várost. Ismeretlenül beállítottam hangszerboltokba, és felajánlottam, hogy elvégzem a szükséges javításokat. Aztán eljutottam az Oroszlánbarlangba, és ott megismertem egy sereg zenészt. Később megnyílt a Tátra utcában a szervizünk, ahol eleinte András barátommal együtt dolgoztunk, majd szétváltunk. Nyolc év után költöztem át ide, miután azt a helyiséget már kinőttük.- Ha teszem fel egy cipész műhelyt nyit valahol, számíthat rá, hogy a környékbelieknek előbb- utóbb szükségük lesz a szolgálataira. Nem hiszem, hogy egy hangszerész ilyen módon szerezhetne vevőkört magának.- Nem is. Koncertek után sokszor odamentem a zenészekhez, és elmondtam nekik, hogy a hegedűjük, gitárjuk ezért vagy azért javításra szorul. És átadtam a névjegyemet. Némelyikük már másnap ott volt a műhelyben. Aztán ajánlott a barátjának vagy zenekari társának. még akkor sem, ha itt tényleg értékes áruk vannak. Nem mondom, hogy nem fordult elő lopás, de ez nem ok arra, hogy mindenkit potenciális tolvajként kezeljünk és minden lépését figyeljük.- Nem csak a vonós és pengetős hangszerek javításával és eladásával foglalkoznak, hanem készítenek is ilyen zeneszerszámokat. Vagyis — mai divatos kifejezéssel szólva - három lábon állnak. Melyiknek van a legnagyobb jövője? ■ - A javításnak. Sőt ma is ez a legjövedelmezőbb. De azért mi mindenben igyekszünk haladni a korral. Minden készülő hangszeBíró Ádám szeretett hangszerei társaságában- Úgy hallottam, önhöz javíttatni és hangszert készíttetni is sok híresség jár, például Tátrai Tibor, Babos Gyula, Presser Gábor, Gerendás Péter. Sőt azt is mondják, hogy volt olyan ismert muzsikus, akit rendre utasított, mert nem akart két tizenéves gyerek mögé beállni a sorba.-Az én műhelyembe azért járnak szívesen az emberek, mert minden vevővel egyformán bánunk. Ezt a szemléletet valószínűleg Bécsből hoztam. Ezt adom át a kollégáimnak és a tanítványoknak is, és most már mindenki elfogadta. Azt hiszem, a sikerünk egyik titka éppen az, hogy más a kapcsolatunk a vevőkkel, mint a többieknek. A hangszerboltok többségében úgy akarnak eladni egy hangszert, mint egy szappantartót. Ha egy 16 éves fiú bemegy, hogy gitárt szeretne, nem adják a kezébe, mert attól tartanak, talán tönkreteszi. Én meg azt kérdezem: akkor hogyan tud magának testhezálló hangszert választani? Nálunk kipróbálhatja akkor is, ha szülő nélkül van, és tudom, hogy most biztosan nem fogja megvenni. Számtalanszor előfordult, hogy később visszajött a papával, aki szó nélkül kifizetett egy nem olcsó, de jó minőségű hangszert. Végül is így. kezdték a Zanzibár zenekar tagjai is, akik még gyerekként jöttek ide először. Ma pedig már ismert zenészek. Mi partnernek tekintünk minden kuncsaftot. Sokan meglepődnek azon, hogy minden betérőnek előre köszönünk. És nem figyeljük árgus szemekkel a vevőt rünk fent van az interneten úgy, hogy a készítés folyamatát is figyelemmel kísérhetik a vevők. Ma már az eladásaink 80 százaléka úgy történik, hogy idetelefonálnak: láttak a neten egy jó gitárt, mikor próbálhatnák ki. Ebben is egyedülállóak vagyunk a szakmában. Vannak a kollekciónkban muzeális darabok is. Például egy, az 1800-as évek végéből származó gitár. Az ilyenekre főleg a gyűj - tőknek fáj a foguk. Sokféle tervünk van. Az egyik remélhetőleg már januárban megvalósul. A műhelyünk marad itt a földszinten, a boltunk viszont leköltözik a pincébe. A műhely olyan lesz a betérő számára, mint egy látvány- konyha, amely kedvet csinál ahhoz, hogy lemenjen az „ételekhez”, a hangszerek közé. Azt szeretném, ha a zenészek számára ez a hely egy meghitt odú lenne, ahová mindig szívesen jönnek. Tulajdonképpen már ma is így van. Sokan csak a közeli presszóba mennek, és útközben betérnek kicsit nézelődni vagy egy pár szót váltani. Azt, hogy ilyen magas színvonalon tudunk dolgozni, nem kis részben köszönhetem Csambalik Tivadar kollégámnak, akivel már nyolc éve dolgozunk együtt. Hurbuly László hat éve van velünk, őt is arról ismerik, hogy - amellett, hogy a minőségből nem enged - sohasem kési le a vállalt határidőt.- De önt is gyakran látni, amint belemerül valamilyen munkába.- Ez természetes. Jót mosolyogtam magamban, amikor betért egy úr, és én nyakig forgácsosan fogadtam. - A főnököt keresem - mondta, és nagyot nézett, amikor kijelentettem, hogy én vagyok az személyesen.- Aki a szombati zárás után vagy akár vasárnap erre jár, az tapasztalhatja, hogy akkor is folyik a munka.- Minden hétvégén bent vagyok. A barátnőm ezt elfogadja. Amikor majd egyszer családot alapítok, talán „lenyugszom”, és hagyom, hogy menjen minden a maga útján. Csop Veronika 125 éve született Krúdy Gyula Évfordulója alkalmával sok szó esett Krúdy Gyula kapcsolatáról szeretett Budapestje egyes részeivel. Ha nem is annyit, mint például Óbudán vagy a Belvárosban, de nálunk is szeretett tartózkodni, tolla felidézte Budapestnek akkor meglehetősen periférikusnak számító részét. Rajongott a Margitszigetért, 1918-ban rövid ideig itt lakott a zenélő kút melletti „kisszállóban”, ahol Keresztes, a derék fogadós mindennap tésztába burkolt velőscsontot sütött neki, mégis elment, és majd 12 évig élt az egykori nádori nyaralóból átalakított szállodában, az ún. „kastélyban” más írótársaival, köztük Bródy Sándorral, Szép Ernővel, erről emléktábla is tanúskodik. Szerette volna, ha az épületben rendezik be a sziget múzeumát, tervet is készített, de nem fogadták el. Fájdalommal ír lebontásáról: „Sok forró szerelem, szívállító szenvedély, vésőkig fokozott szívdobogás emléke ker- getőzik az 1928-as tavaszi szélben, amikor emberemlékezet óta nem látott kőművesek esnek neki az ódon falaknak, hogy a régi Magyarország egyik legszebb épületét átalakítsák, hogy arra többé az éjféli kísértetek sem ismerhetnek rá.” írt a Szent Margitsziget című lapba, és 1921-ben szerkesztette a Szigeti Séták címmel megjelenő „Szépirodalmi és-fürdőügyi lapot”, amely a Gyógyfürdő Rt. alapításában jelent meg, sajnos csak egy évig. Műveiben gyakran megjelennek a Margitsziget szépségei, hangulata. „Szellemek élnek itt, amelyeknek már semmi közük nincs a városi léthez. Nem néznek se Pestre, "W" S xiu. kbbOubh ••-HírnökSzépen berendezett, otthonos XIII. kerületi kJ lakótelepi lakásban ülünk Edittel, akit több mint 15 éve ismerek. Ovális arc, nagy, csillogó, barna szemek, filigrán alkat. Volt egy hosszabb időszak, amíg nem beszélgettünk, most pár nappal ezelőtt összefutottunk az utcán. Kipirult és kivirult, mesélte: van állása, rendeződött a sorsa, megtalálta a „régi-új igazit”. Kértem, mondja el ennek történetét, mert megírnám. Vonakodott. Végül ráállt, de kikötötte, hogy csak a keresztnevét írhatom le, és a lakóhelye is maradjon titokban.- Jó állásom van, jól érzem magam a munkahelyemen, a kollégák szeretnek, a főnökömmel kij övök - mondja. Nézem a mozdulatait. Figyelem, ahogyan lassan kitölti a kávét, az életéről is ugyanilyen megfontoltan és lassan beszél. Jómódú polgári családból származik, a szülei mindent megadtak, amit kért. Huszonhat éves korában „kistafírungozták”, kapott lakást, nem sokkal később kocsit is. A lakással, a megélhetéssel minden rendben volt. Csak párt nem talált magának évekig.- Talán az volt a baj, hogy mindenkit hozzá hasonlítottam, valószínűleg ő a nagy „Ő”, az igazi, ha szabad ezzel az unalomig használt fordulattal élnem. A nagy „Ó”-t, Zolit tizenhét évesen ismertem meg, középiskolai szerelemnek indult. Szüleim nem nagyon örültek a románcnak, féltek, hogy nem tanuSzcrclcm „Nem könnyű lók majd rendesen, és azt hiszem, talán kicsit féltékenyek is voltak.- Te viszont nagyon jóban voltál Zoli szüleivel...- Szerettem az édesanyját. Az anyósjelölttel mindent megbeszéltem, amit a saját édesanyámmal nem tudtam. Zoli szülei mindenben támogatták a kapcsolatunkat. A fiút az érettségi után felvették az egyetemre, és sikeresen be is fejezte. A diplomaosztó előtt azonban már rendszeressé váltak az összezördülések a fiú és lány között. Edit szerint az volt a baj, h'ogy az érettségi után neki nem sikerült továbbtanulnia. Úgy érezte, már „kevés” a fiúnak, nincsenek egy hullámhosszon. Zoli sikeres volt, pontosan tudta, mit akar az élettől, mi szeretne lenni, Editnek pedig még elképzelése sem volt, hogy mihez kezdhetne magával. Kereste, mi az, ami igazán neki való munka, de nem talált kedvére valót.- Láttám, ahogy ő készül a vizsgákra, napokat végigtanult, képes volt 500 oldalt „bebiflázni” egy éjszaka alatt. Izgultam érte, de valahol irigyeltem is. Azt gondolom, hogy a magam baját kivetítettem a kapcsolatunkra és ez vezetett végül a sza- kításhoz.
