XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)
2003-03-12 / 5. szám
»» " "1: ........ .................................."-HB 1 4 2003. MÁRCIUS 12. HírnökRgggn jó volt itt lakni Egy utca a kerület szélén Van a kerületünk legszélén egy utca, amelynek lakói mostohának érzik magukat. Régen jól ellátott hely volt ez tele üzletekkel, most pedig annak az egy szem élelmiszer- boltnak is örülnek, amely mutatóban még itt maradt. Vajon mit hoz a jövő: lassú javulást vagy teljes pusztulást? - ezen töprengenek az itteniek, főleg azok, akik már évtizedek óta élnek ezen a jobb sorsra érdemes környéken. Elsőként Chriszt Károlynét kerestük fel Chriszt Károlyné Jutkához igyekszem a Dévényi utcába, jobban mondva - nem is tudom. A szemközti táblán ezt olvasom: XIV. kerület, Herminamező, Dévényi út 1., az innenső oldalon viszont ez áll: XIII. kerület, Angyalföld, Dévényi utca 2-4. Az már legalább biztos, hogy jó helyen járok. A sarkon levő üres telken, amelyen valaha ház állhatott, néhány gépkocsi parkol. A drótkerítés kidőlve, mellette, közvetlenül az első lakóház falánál jókora szeméthalom. Éppen ezt a félemeletes épületet keresem. Ahogy benyitok a vaskapun, még hallom a mindkét irányba száguldó gépkocsik zaját és egy hangos robajjal a Nyugati felé haladó vonat zakatolását. Aztán a meredek lépcsőkön felkaptatok a félemeletre, ahol egy barátságos kis lakásban a 78 éves házigazda, pontosabban bérlő fogad. A tiszta, világos szobában a hatalmas zöld növények láthatóan jól érzik magukat a kora tavaszi napsütésben.- Lassan ötven éve lesz, hogy a férjemmel és két kicsi gyerekkel ideköltöztünk Zuglóból - meséli Jutka. - Az ottani pici lakásunkat cseréltük erre a nagyobbra. A környék is tetszett, főleg az, hogy minden bolt, amire szükség lehetett, itt volt a közelben. A Dévényi és a Szent László utca sarkán - ott, ahol most autók parkolnak - egy Röltex üzlet volt. A szemközti, Róbert Károly körút felé eső részen pedig gyógyszertár, férfi-női fodrász, hentes és cukrászda üzemelt. Kicsit arrébb volt trafik, postaláda, pékség és zöldséges. Akkoriban főleg nem túl jómódú, de tisztes iparosok lakták a környéket. Rendes, tiszta és - a vonatok zajától eltekintve - csendes, békés hely volt ez. Az emberek jól ismerték egymást. Jutkát pedig különösen, mert neki mindig szívügye volt a lakhelye. Tanácstagként pedig abban a hel) zetben volt, hogy tenni is tudott a környezetéért. Az egész utca hozzájárt ügyes-bajos dolgaival, ő pedig erélyes, de barátságos fellépésével kiharcolta, amit lehetett. Közben pedig élte az akkori asszonyok életét. Volt kiszolgáló a Gerbeaudnál és több más cukrászdában, aztán rövid ideig egy gyárban dolgozott, majd a Gundel étteremhez került. Évekig volt ott ruhatáros, és szépen keresett. De aztán - hogy a hétvégeket a családjával tölthes- se - a Mafilmhez kérte magát, és végül gépíróként onnan ment nyugdíjba éppen 25 éve. Közvetlen tanúja volt annak, amint lassan, de megállíthatatlanul zülleni kezdett ez a környék. A földszintes házak egy részének nincs gazdája, némelyikbe engedély nélkül költöztek népes, nem éppen dolgos családok. Közben pedig eltűntek a kisiparosok, és - egy szem élelmiszerüzlettől eltekintve - kivétel nélkül bezárt minden bolt. A régi lakók egy része viszont maradt. Jutkáék házában is hat család él.- Hogyan intézik mindennapi ügyeiket ilyen körülmények között?- Nehezen, főleg az idősebbek. Nekem is rosszak már a lábaim, de a gyaloglás nem esik nehezemre. Semmi gondot nem jelentene, ha ott lennének a boltok, ahol voltak. A szörnyű az, hogy gyümölcsért, zöldségért is buszozni, villamosozni kell. De ha csak egy gyógyszerre van szükség, akkor is el kell menni a buszmegállóig, ott percekig várakozni, aztán nagy nehezen felkapaszkodni, aztán újra gyalogolni, és visszafelé megtenni ugyanezt az utat többcentis hóban vagy rekkenő melegben. De mondok mást. Volt itt egy postaláda, nem messze a házunktól. Most nincs. Ha csak egy levelet akarunk feladni, akkor is el kell menni a Béke térre. Az két buszmegálló. Egy postaláda elhelyezése talán nem akkora költség, csak egy kis odafigyelés kérdése. Ne higgye, hogy nem próbáltam elintézni. Sajnos nem jártam sikerrel. Még szerencse, hogy a postásunk rendes, és ha már nagyon muszáj, meg tudom kérni, hogy adja fel a levelemet. Felöltözünk és együtt indulunk egy kis sétára a környéken. A Róbert Károly körút felé vesz- szük az irányt. A háztól pár lépésnyire, a Szent László út sarkán megnézzük egy egész üzletsor hűlt helyét. Az üres telek állítólag külföldi tulajdonban van, és most parkolónak használja a bérlő, a szemközti oldalon levő Vimpex Kft. A kereszteződésben percekig állunk a robogó autók mellett. A felfestett zebrának már csak halvány nyomai láthatók, így nem sok jóra számíthatunk. Végre egy autós megszán minket és lassít.- Tudja, hány baleset volt már itt? - teszi fel a költői kérdést Jutka, és már válaszol is rá: - Szinte nem múlik el hét, hogy ne történne valami. Ha már lámpára nem telik, legalább a zebrát átfesthetnék. A Vimpex Kft. épülete felé megyünk. A dohány-nagykereskedelemmel foglalkozó cég műszaki igazgatója, Ozibiusz Pál fogad.- Mi lesz az önök által bérelt, most parkolóként funkcionáló, de egyesek által szemétlerakónak is használt üres telek sorsa ?- A telek holland tulajdonban van, mi csupán béreljük. Meg is akartuk volna venni, de a vételárban nem tudtunk megegyezni. Lehet, hogy sikerül egy másik telekhez hozzájutnunk a közelben, és akkor a pálya a hollandoké. Úgy hallottuk, házat építenének itt, ami nem lenne rossz. De ha mi maradunk a bérlők, ígérjük, hogy amint tartósan jobbra fordul az idő, helyreállítjuk a keríre fogyatkoznak. Sok baj van ezzel a házzal is, nincs igazi gazdája. Még szerencse, hogy egyszer, valamikor a nyolcvanas évek elején erre járt autóval Kádár János. Az előtte való napokban szépen kitatarozták a házat, így kívülről most is egészen jól néz ki. Befordulva a Róbert Károly körútra, Jutka még elmélázik azon, milyen szép is volt, amikor a mostani kocsma helyén egy férfi-női fodrász és egy cukrászda állt. De hát a régi idők elmúltak. Jutka ma már egyedül él. A lánya a férjével a XVII. kerületben lakik, 26 éves lányunokája pedig a barátjával a nyolcadikban. Búcsúzóul még megkérdezem tőle, nem gondolt-e arra, hogy elmegy innen. A gangon megmutatta a fenyőfákat, melyeket ő ültetett és gondoz tést és elszállíttatjuk a szemetet. Eddig is megtettük már, de rövid időn belül kezdődött minden elölről. Néhány lépésnyire innen található a környék egyetlen élelmiszerboltja. Müller Péter tulajdonos jól felismerte a helyzetet: az eredetileg húst, hentesárut kínáló boltban most bármilyen élelmiszerhez hozzájuthatnak az itt lakók és a környéken dolgozók. Most, ezen a hétköznapi álmos délelőttön is tele a bolt. A munkások a pultok mellett az ebédjüket fogyasztják, a háziasszonyok pedig a polcokat mustrálják.- Több mint huszonöt éve itt dolgozom, 1992 óta pedig az ön- kormányzattól bériem a helyiséget - mondja Müller Péter. - Menő hely volt ez régen, volt itt sok gyár is, de mind bezárt. Most a fiatalok mind „húznak el” innen. Az idősebbek maradtak, de egy- Idehúz a szívem - mondja, és lesüti a szemét, mintha szégyenkezne amiatt, hogy így érez. Merthogy sok bánat és szomorúság is fűzi ide, ehhez a tájhoz. Régen a vasút nem volt elkerítve úgy, mint ma. Tizennégy éves fiát focizás közben az ablakával szemközt, a vonatsíneken gázolta halálra egy gyorsvonat. Az első férje rákbeteg volt, aztán újból férjhez ment, de hét éve a második férjét is elvesztette ugyanebben a szörnyű betegségben. Jutka úgy döntött, hogy nem adja meg magát. Ma is hozzá jönnek a környékbeliek, ha jól ki akarják panaszkodni magukat. O pedig töretlen lelkesedéssel és energiával próbál tenni azért, hogy a kerületnek ezen a legszélső végén is történjen végre valami. Csop Veronika A szomszéd lakatlan ház, amelyben hajléktalanok húzzák meg magukat A szomszéd telek illegális szemétlerakóhely, ami egyáltalán nem teremt kellemes lakóhelyi közérzetet A Dévényi utca és a Szent László utca kereszteződésében életveszélyes az átkelés
