XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)

2003-03-12 / 5. szám

»» " "1: ........ .................................."-HB 1 4 2003. MÁRCIUS 12. Hírnök­Rgggn jó volt itt lakni Egy utca a kerület szélén Van a kerületünk legszélén egy utca, amelynek lakói mostohának érzik magukat. Ré­gen jól ellátott hely volt ez tele üzletekkel, most pedig annak az egy szem élelmiszer- boltnak is örülnek, amely mutatóban még itt maradt. Vajon mit hoz a jövő: lassú ja­vulást vagy teljes pusztulást? - ezen töprengenek az itteniek, főleg azok, akik már év­tizedek óta élnek ezen a jobb sorsra érdemes környéken. Elsőként Chriszt Károlynét kerestük fel Chriszt Károlyné Jutkához igyekszem a Dévényi utcába, jobban mondva - nem is tudom. A szemközti táblán ezt olvasom: XIV. kerület, Herminamező, Dé­vényi út 1., az innenső oldalon viszont ez áll: XIII. kerület, An­gyalföld, Dévényi utca 2-4. Az már legalább biztos, hogy jó he­lyen járok. A sarkon levő üres telken, amelyen valaha ház állha­tott, néhány gépkocsi parkol. A drótkerítés kidőlve, mellette, közvetlenül az első lakóház falá­nál jókora szeméthalom. Éppen ezt a félemeletes épületet kere­sem. Ahogy benyitok a vaska­pun, még hallom a mindkét irányba száguldó gépkocsik zaját és egy hangos robajjal a Nyugati felé haladó vonat zakatolását. Aztán a meredek lépcsőkön felkaptatok a félemeletre, ahol egy barátságos kis lakásban a 78 éves házigazda, pontosabban bérlő fogad. A tiszta, világos szobában a hatalmas zöld növé­nyek láthatóan jól érzik magukat a kora tavaszi napsütésben.- Lassan ötven éve lesz, hogy a férjemmel és két kicsi gyerek­kel ideköltöztünk Zuglóból - meséli Jutka. - Az ottani pici la­kásunkat cseréltük erre a na­gyobbra. A környék is tetszett, főleg az, hogy minden bolt, ami­re szükség lehetett, itt volt a kö­zelben. A Dévényi és a Szent László utca sarkán - ott, ahol most autók parkolnak - egy Röl­tex üzlet volt. A szemközti, Ró­bert Károly körút felé eső részen pedig gyógyszertár, férfi-női fodrász, hentes és cukrászda üze­melt. Kicsit arrébb volt trafik, postaláda, pékség és zöldséges. Akkoriban főleg nem túl jó­módú, de tisztes iparosok lakták a környéket. Rendes, tiszta és - a vonatok zajától eltekint­ve - csendes, békés hely volt ez. Az emberek jól ismerték egymást. Jutkát pedig különösen, mert neki mindig szívügye volt a lak­helye. Tanácstagként pedig ab­ban a hel) zetben volt, hogy tenni is tudott a környezetéért. Az egész utca hozzájárt ügyes-bajos dolgaival, ő pedig erélyes, de ba­rátságos fellépésével kiharcolta, amit lehetett. Közben pedig élte az akkori asszonyok életét. Volt kiszolgáló a Gerbeaudnál és több más cukrászdában, aztán rövid ideig egy gyárban dolgozott, majd a Gundel étteremhez került. Évekig volt ott ruhatáros, és szé­pen keresett. De aztán - hogy a hétvégeket a családjával tölthes- se - a Mafilmhez kérte magát, és végül gépíróként onnan ment nyugdíjba éppen 25 éve. Közvetlen tanúja volt annak, amint lassan, de megállíthatatla­nul zülleni kezdett ez a környék. A földszintes házak egy részének nincs gazdája, némelyikbe enge­dély nélkül költöztek népes, nem éppen dolgos családok. Közben pedig eltűntek a kisiparosok, és - egy szem élelmiszerüzlettől elte­kintve - kivétel nélkül bezárt minden bolt. A régi lakók egy ré­sze viszont maradt. Jutkáék há­zában is hat család él.- Hogyan intézik mindennapi ügyeiket ilyen körülmények kö­zött?- Nehezen, főleg az időseb­bek. Nekem is rosszak már a lá­baim, de a gyaloglás nem esik nehezemre. Semmi gondot nem jelentene, ha ott lennének a bol­tok, ahol voltak. A szörnyű az, hogy gyümölcsért, zöldségért is buszozni, villamosozni kell. De ha csak egy gyógyszerre van szükség, akkor is el kell menni a buszmegállóig, ott percekig vá­rakozni, aztán nagy nehezen fel­kapaszkodni, aztán újra gyalo­golni, és visszafelé megtenni ugyanezt az utat többcentis hó­ban vagy rekkenő melegben. De mondok mást. Volt itt egy posta­láda, nem messze a házunktól. Most nincs. Ha csak egy levelet akarunk feladni, akkor is el kell menni a Béke térre. Az két busz­megálló. Egy postaláda elhelye­zése talán nem akkora költség, csak egy kis odafigyelés kérdése. Ne higgye, hogy nem próbáltam elintézni. Sajnos nem jártam si­kerrel. Még szerencse, hogy a postásunk rendes, és ha már na­gyon muszáj, meg tudom kérni, hogy adja fel a levelemet. Felöltözünk és együtt indu­lunk egy kis sétára a környéken. A Róbert Károly körút felé vesz- szük az irányt. A háztól pár lé­pésnyire, a Szent László út sar­kán megnézzük egy egész üzlet­sor hűlt helyét. Az üres telek állí­tólag külföldi tulajdonban van, és most parkolónak használja a bérlő, a szemközti oldalon levő Vimpex Kft. A kereszteződésben percekig állunk a robogó autók mellett. A felfestett zebrának már csak halvány nyomai láthatók, így nem sok jóra számíthatunk. Végre egy autós megszán minket és lassít.- Tudja, hány baleset volt már itt? - teszi fel a költői kérdést Jutka, és már válaszol is rá: - Szinte nem múlik el hét, hogy ne történne valami. Ha már lámpára nem telik, legalább a zebrát át­festhetnék. A Vimpex Kft. épülete felé megyünk. A dohány-nagykeres­kedelemmel foglalkozó cég mű­szaki igazgatója, Ozibiusz Pál fogad.- Mi lesz az önök által bérelt, most parkolóként funkcionáló, de egyesek által szemétlerakónak is használt üres telek sorsa ?- A telek holland tulajdonban van, mi csupán béreljük. Meg is akartuk volna venni, de a vételár­ban nem tudtunk megegyezni. Lehet, hogy sikerül egy másik te­lekhez hozzájutnunk a közelben, és akkor a pálya a hollandoké. Úgy hallottuk, házat építenének itt, ami nem lenne rossz. De ha mi maradunk a bérlők, ígérjük, hogy amint tartósan jobbra for­dul az idő, helyreállítjuk a kerí­re fogyatkoznak. Sok baj van ez­zel a házzal is, nincs igazi gazdá­ja. Még szerencse, hogy egyszer, valamikor a nyolcvanas évek ele­jén erre járt autóval Kádár János. Az előtte való napokban szépen kitatarozták a házat, így kívülről most is egészen jól néz ki. Befordulva a Róbert Károly körútra, Jutka még elmélázik azon, milyen szép is volt, amikor a mostani kocsma helyén egy férfi-női fodrász és egy cukrász­da állt. De hát a régi idők elmúl­tak. Jutka ma már egyedül él. A lánya a férjével a XVII. kerület­ben lakik, 26 éves lányunokája pedig a barátjával a nyolcadik­ban. Búcsúzóul még megkérde­zem tőle, nem gondolt-e arra, hogy elmegy innen. A gangon megmutatta a fenyőfákat, melyeket ő ültetett és gondoz tést és elszállíttatjuk a szemetet. Eddig is megtettük már, de rövid időn belül kezdődött minden elölről. Néhány lépésnyire innen talál­ható a környék egyetlen élelmi­szerboltja. Müller Péter tulajdo­nos jól felismerte a helyzetet: az eredetileg húst, hentesárut kínáló boltban most bármilyen élelmi­szerhez hozzájuthatnak az itt la­kók és a környéken dolgozók. Most, ezen a hétköznapi álmos délelőttön is tele a bolt. A mun­kások a pultok mellett az ebédjü­ket fogyasztják, a háziasszonyok pedig a polcokat mustrálják.- Több mint huszonöt éve itt dolgozom, 1992 óta pedig az ön- kormányzattól bériem a helyisé­get - mondja Müller Péter. - Me­nő hely volt ez régen, volt itt sok gyár is, de mind bezárt. Most a fiatalok mind „húznak el” innen. Az idősebbek maradtak, de egy­- Idehúz a szívem - mondja, és lesüti a szemét, mintha szé­gyenkezne amiatt, hogy így érez. Merthogy sok bánat és szomorú­ság is fűzi ide, ehhez a tájhoz. Régen a vasút nem volt elke­rítve úgy, mint ma. Tizennégy éves fiát focizás közben az abla­kával szemközt, a vonatsíneken gázolta halálra egy gyorsvonat. Az első férje rákbeteg volt, aztán újból férjhez ment, de hét éve a második férjét is elvesztette ugyanebben a szörnyű betegség­ben. Jutka úgy döntött, hogy nem adja meg magát. Ma is hozzá jönnek a környékbeliek, ha jól ki akarják panaszkodni magukat. O pedig töretlen lelkesedéssel és energiával próbál tenni azért, hogy a kerületnek ezen a legszél­ső végén is történjen végre va­lami. Csop Veronika A szomszéd lakatlan ház, amelyben hajléktalanok húzzák meg magukat A szomszéd telek illegális szemétlerakóhely, ami egyáltalán nem teremt kellemes lakóhelyi közérzetet A Dévényi utca és a Szent László utca kereszteződésében életveszélyes az átkelés

Next

/
Oldalképek
Tartalom