XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)
2003-10-08 / 16. szám
/-Hírnök 2003. OKTÓBER 8. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat egészségügyi koncepciója a 2003-2006. évekre I. A lakosság egészségi állapota és az egészségügyi ellátórendszer 1. Helyzetelemzés 1.1. Az egészségügy országos helyzete A kerület egészségügyi ellátása része az országosnak, azzal kölcsönhatásban működik. A lakosság egészségügyi ellátásában is érvényesül a feladatmegosztás, mely a progresszív ellátás egyes szintjein az állami, illetve az önkormányzati szerepvállalásban érvényesül. Az egészségügy úgynevezett reformja évek óta napirenden van. Prioritásai az egyes kormányzati ciklusokban lényegében nem változtak, azonban célkitűzései eddig nem tudtak teljességgel megvalósulni. Megkezdődött az „Egészség Évtizede Johan Béla Nemzeti Program” megvalósítása, mely három egymással összefüggő alapprogramból áll:- az egészség megőrzésének társadalmi programja;- az egészségügyi ellátórendszer konszolidációs és modernizációs programja;- a finanszírozási reformjának programja. Külön figyelmet érdemelnek azok a prioritások, melyek- az egészséges életkezdet feltételeinek biztosítása, a gyermek- és ifjúságvédelem megerősítése és kiterjesztésére,- az idősek egészségi állapotának javítását szolgáló intézkedések megtételére,- a szív- és érrendszeri megbetegedések, halálozások visszaszorítására,- a daganatos megbetegedések megelőzésének, szűrésének megszervezésére,- a lelki egészségvédelemre és környezet-egészségügy javítására,- a mozgásszervi megbetegedések megelőzésére irányulnak. A jelenlegi helyzetben is szükséges az alapellátás erősítése, a járó- és fekvőbeteg-ellátás konszolidációja, adott esetben a működési-gazdálkodási szerkezet megújulása. Az egészségügyi kormányzat célkitűzéseinek megfelelően továbbra is meghatározó marad az állami szerepvállalás. Továbbra is fontos és meghatározó szerepvállalás hárul kerületünk önkormányzatára is az alapellátásról, illetve a járóbeteg-szakellátásról való gondoskodás terén. 1.2. A XIII. kerület lakosságának egészségi állapota: helyzetkép és tendenciák Az egészségügyi ellátása feladatait az lakosság összetétele és a megbetegedési viszonyok határozzák meg. Megállapítható, hogy a kerület nagy intenzitású fejlődése ellenére a lakosságszám az utóbbi évben is csökkent. A mintegy 500 fős csökkenés az arányokat összevetve a 0-14 éves korcsoportnál jelentkezik. A kerület lakosságánál előforduló leggyakoribb betegségeket vizsgálva megállapítható (forrás: OSAP-jelentések), hogy a tendenciákat illetően az országos átlaggal megegyezik. A leggyakoribb betegségcsoport a „szív- és érrendszeri megbetegedések”, melyek közül a magas vérnyomás előfordulása 21%-kal a legmagasabb. Ezt a szívérbetegségek követik 10,4%-kal, az agyérbetegségek pedig 3,4%-ot tesznek ki. A népegészségügyi program a betegségek előfordulásának figyelemmel kísérésére, korai felismerésére, hatékony szűrésére, illetve kezelésére helyezi a hangsúlyt. A magas vérnyomás gyakori előfordulása különösen jelentős, mivel kockázatitényezőt képez a szív- és agyérrendszeri megbetegedések és halálozások bekövetkezésében: mintegy 5-8%-ban szerepel a halálozási okok között. A leggyakrabban előforduló betegségek rangsorában a cukorbetegség fordul elő 8,6%-kal, majd ezt a különböző csont-izomrendszer betegségei követik 7,2%-kal. A zsír- és más anyagcsere-megbetegedések 6,5%-ot tesznek ki. A fenti betegségekkel összefüggésben megállapítható, hogy a lakosság nagy része 45 éves életkor felett tetemes súlyfelesleggel is rendelkezik. Külön figyelmet igényelnek a csontsűrűség és csontszerkezet rendellenességei, melyek magas számban fordulnak elő az 55 év feletti nőknél. Ez indokolja kerületünkben az érintett korosztály rendszeres szűrővizsgálatát. A lakosság körében a daganatos megbetegedések száma alacsonyabb az országos átlagnál, ennek ellenére jelentős haláloki tényezőként jelentkezik. Nagyfokú odafigyelést igényelnek a kerületben előforduló, felderített gümőkóros esetek, melyeknek száma jelenleg 304 fő. A megbetegedési statisztikában 4,1 %-2,9% között mozog az idült alsó légúti, a gyomor-, bél- és a deformáló hátgerinc-megbetegedések. A fenti adatok indokolják, hogy a leggyakrabban előforduló betegségek megelőzésére, kiszűrésére és a velük kapcsolatos felvilágosításra kell összpontosítani. 2. A XIII. kerület egészségügyi ellátó rendszere A Kerületi Önkormányzat egészségügyi ellátási körébe a járóbeteg-szakellátás, az alapellátás, az ügyeleti ellátás, a fogászati alap- és szakellátás, az iskolaorvosi és védőnői ellátás, a háziápolás és a foglalkozás-egészségügyi ellátás tartozik. A fekvőbeteg-ellátás és a kerületi gondozóintézetek nem tartoznak a Kerületi Önkormányzat felügyelete alá. 2.1. Fekvőbeteg-intézmények A XIII. Kerületi Önkormányzat nem rendelkezik saját fekvőbe- teg-gyógyintézettel, a városrészben több kórház működik. A Nyírő Gyula Kórház, a Madarász Utcai Gyermekkórház a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában vannak. Az Országos Gyógyintézeti Központ (Szabolcs utca) az Egészségügyi Minisztériumhoz tartozik, a MH Központi Honvéd Kórháza a Magyar Honvédség tulajdonában és felügyelete alatt áll. A jelenlegi kórházi betegbeutalási rendszer szektorsemleges, így kerületünk lakosai bármelyik gyógyintézet bármely szakterületének úgynevezett aktív ágyára felvételt nyerhetnek, a beutalást végző háziorvos (szakrendelés) megítélésétől, szakmai kapcsolataitól függően. A 2001. évi adatok szerint a Nyírő Gyula Kórház összes betegfelvételének 64,6%-át a kerületi lakosok tették ki, ugyanez az arányszám a Madarász Utcai Gyermekkórház viszonylatában 25,5%. 2.2. Járóbeteg szakorvosi ellátás A kerületi felnőtt járóbeteg szakorvosi ellátásban a XIII. Kér. Ön- kormányzat Egészségügyi Szolgálatának Szegedi úti és Visegrádi utcai szakrendelései, továbbá a kerületben működő kórházak szak- ambulanciái vesznek részt. Egyre több az egészségbiztosítói szerződéssel is rendelkező vagy anélkül működő magánintézmények száma. Érzékelhető a verseny az azonos területen működő állami (ön- kormányzati) intézmények között is. A járóbeteg-rendelések forgalma részben a beutalást és a betegirányítást végző háziorvosoktól függ. A beutalások számából következtetni lehet a háziorvosok és a szakrendelések kapcsolatára is. A háziorvosok támogatását fontos megnyerni a szakrendelések finanszírozási teljesítményének növeléséhez. Az Egészségügyi Szolgálat szakrendelései az Egészségbiztosítóval kötött kapacitásszerződés szerint összesen 1629 szerződött szakorvosi óraszámban működnek, melyből 690 óra a Visegrádi utcai, 939 óra a Szegedi úti szakrendelés óraszáma. Az Egészségügyi Szolgálat szakrendeléseinek köre az elmúlt években teljesebbe vált, szakmai színvonala jelentősen növekedett. A korábban tartósan problémát okozó rendelések (szemészet, reumatológia, urológia) stabilizálódtak, az orvosi és asszisztensi ellátottság egyenletesebbé vált. Az Egészségügyi Szolgálat keretében működő szakrendelések az alábbiak: • Belgyógyászat-diabetológia szakrendelés a Szegedi úton fogadja a betegeket, tevékenységét dietetikai tanácsadás egészíti ki. A gondozás alatt álló cukorbetegek részvételével diabetes klub működik. • Az allergológia-klinikai immunológia területét a Visegrádi utcai szakrendelőben működő légúti-rendelés látja el. Az intézmény bőrgyógyászat, fül-orr-gégészet, szemészet szakrendelései fogadják a szakterületükhöz tartozó allergiás megbetegedésben szenvedőket. • Kardiológia - a Szegedi úton működik a korábbi fejlesztés eredményeként. A szakrendelés jól felszerelt, szakorvosi óraszáma rendezett, a betegeket rövid határidővel fogadja. Tevékenysége az elmúlt időszakban ér-keringésvizsgálatokkal bővült. • Sebészet-traumatológia - mindkét szakrendelőben működik. A létszámkeretek betöltötték, a műtők és a szakrendelések felszereltsége jó színvonalú. A Szegedi úti sebészet keretében proktológiai ellátás is folyik, a Visegrádi utcai sebészeten végtagkeringési vizsgálatokat (Doppler) végeznek. Az elmúlt években a két szakrendelő teljesítményei közelítenek egymáshoz. • Szülészet-nőgyógyászat - mindkét szakrendelésben nőgyógyászati szakellátás és terhesgondozás folyik. Az ellátás feltételei jók. A szakrendelések tevékenységéhez szorosan kapcsolódik a nőgyógyászati ultrahangvizsgálatok végzése. • Fül-orr-gégészet - területén mindkét szakrendelőben biztosítottak az alapfeltételek, a munka folyamatos. Foglalkozunk az audioló- giai fejlesztés kérdésével. • Szemészet - mindkét szemészeti szakrendelésünk műszerezettsége jó, korszerű. Tovább növekedett a betegforgalom, amely sajnos néhány esetben a várakozási idő növekedését is eredményezte. A betegforgalom növekedése felveti a szakorvosi órák számának növelését. • Bőrgyógyászat - a Szegedi úti szakrendelésen működik, heti 60 szakorvosi órával. Betegforgalma nagy, bőrgyógyászati alaptevékenységén túl allergiás, onkológiai és egyéb esetekkel is foglalkozik. • Ideg-és elmegyógyászat - mindkét szakrendelőben önálló rendelés működik. A működés alapfeltételei biztosítottak. Neurológiai és pszichiátriai eseteket egyaránt ellátnak. • Ortopédia - a szakrendelés a Szegedi úton működik. Forgalma, elfogadottsága nagy. Működési feltételei biztosítottak. A szakmához tartozó ambuláns műtéti tevékenységet végeznek a sebészet műtőjében. • Urológia - urológiai szakrendelés mindkét szakrendelőben működik. Műszeres ellátottságuk folyamatosan javul, elavult eszközeik cserére kerülnek. • Reumatológia - szakrendelés mindkét szakrendelőben működik. Forgalmuk rendkívül nagy. A reumatológia az utóbbi évek hiányszakmájához tartozik. A szükséges szakorvosi óraszámok betöl- tetlensége a várakozási idő növekedéséhez vezet. • Fizioterápiás kezelések mindkét szakrendelőben a reumarendelések szervezeti keretében működnek. A fizikoterápia, gyógytorna és gyógymasszázs jó felszereltség mellett nagy betegforgalommal történik. • Laboratórium - egy szervezeti egységben két telephellyel működik. A Visegrádi utcában a vizsgálati anyagok gyűjtése, vétele történik, a laboratóriumi vizsgálatokat a Szegedi úton a Központi Laboratóriumban végezzük el. Egyes ritka és speciális vizsgálatokat szerződés szerint más intézményben végeztetünk el. • Röntgen, ultrahang - radiológiai szakrendelés mindkét telephelyen működik. A korszerű ultrahangos és mammográfiás készülékek mellett elavult hagyományos röntgenkészülékeket üzemeltetünk. A radiológia is a hiányszakmák közé tartozik, az orvosi munkahelyek betöltése esetenként komoly nehézségekbe ütközik vagy tartósan betöltetlen marad. • Fogszabályozás, szájsebészet - a fogorvosi szakellátás körébe tartozik, részletesen a fogorvosi alapellátással együtt tárgyaljuk. 2.3. Alapellátás 2.3.1. Háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátás Kerületünkben 60 felnőtt háziorvos, valamint 20 házi gyermekorvos működik az Önkormányzat által biztosított rendelőkben. A felnőtt háziorvosok közül 2 fő dolgozik közalkalmazottként, a többi praxis privatizált. Az alapellátás kerületünkben teljes lakossági elfogadottsággal működik. A felmerülő problémák elenyészők. Az Ön- kormányzat kiemelten kezeli a háziorvosi rendelők állagának megóvását, illetve azok felújítását, továbbá a működéshez szükséges feltételek biztosítását. Eddig már teljes felújításra kerültek a Visegrádi utcai és a Pap Károly utcai rendelők. Megszüntetésre került a Gyöngyösi utcai konténerrendelő, a rendelés Babér utcába költözött. A Nővér és Tahi utcai rendelők a teljesen felújított Esküvő közi rendelőkben kerültek elhelyezésre. Fokozatosan cserére kerültek a háziorvosi rendelők számítógépes egységei. Új háziorvosi szoftver került megvásárlásra és folyamatban van a rendelők összeköttetése a szakrendelőkkel. 2.3.2. Ügyeleti ellátás A házi gyermekorvosok 8-20 óráig fogadnak beteget. A felnőtteket ellátó háziorvosok 8-12-ig vagy 16-20-ig rendelnek. A 12-16óra közötti időszakra a háziorvosok úgynevezett déli ügyeleti szolgálatot biztosítanak, melynek technikai feltételeit a Szegedi és Visegrádi utcai rendelőben az Egészségügyi Szolgálat nyújtja. Munkanapokon 20 órától másnap reggel 8 óráig, valamint a munkaszüneti napokon 24 órás központi felnőtt ügyeleti szolgálat látja el a betegeket. Ugyanezeket napszakokat fedi le a kerületi gyermekorvosi ügyelet. Ézt az Egészségbiztosító által finanszírozott ügyeleti tevékenységet az Egészségügyi Szolgálattal kötött szerződések alapján a Madarász Utcai Gyermekkórház ügyeleti szolgálata. A felnőtt orvosi ügyeletet az új Esküvő közi ügyeleti bázisról (2003. június 1-jétől) az Európa Mentőszolgálat látja el. 2.3.3. Fogorvosi ellátás (fogorvosi alapellátás és szakellátás) A korábban 3 telephelyen működő kerületi fogászati ellátás teljes tevékenysége a Visegrádi utcai rendelő rekonstrukciójával egy helyre került összevonásra. Itt egységes rendszerben és elvek szerint működik a felnőtt- és gyermekfogászati alapellátás, 2000 óta az évek óta hiányolt fogszabályozás és sokéves szünet után újra a kerületi szájsebészet. A fogorvosi ellátást a panorámaröntgen és sok más új korszerű eszköz egészíti ki. A terület a kor színvonalának megfelelő fogászati anyagokkal dolgozik. 2.3.4. Iskolaorvosi, ifjúságorvosi és védőnői ellátás A védőnők biztosítják a terhesgondozást, valamint a családgondozást. Az óvodákban és általános iskolákban a házi gyermekorvosokkal együtt végzik el az előírásos szűréseket, alkalmassági vizsgálatokat és védőoltásokat. A középiskolákban a prevenciós tevékenységet a főállású közalkalmazott ifjúsági orvosok biztosítják az iskolavédőnőkkel együtt. Tevékenységükben jelentős hangsúlyt kap az egészségnevelés. A védőnői és ifjúság orvosi munkának az ad megkülönböztetettjelentőséget, hogy itt történik az úgynevezett primer prevenció, vagyis a betegségek megelőzése az egészség megőrzése érdekében, a nevelői karral történő szoros együttműködésben. 2.4. Házi szakápolás A beteg otthonában történő szakápolás a háziorvosok felkérésre a Háziápolási Szolgálat végzi. Ezen túlmenően a kerületben több nem önkormányzati Háziápolási Szolgálat is működik. E szolgáltatók között az Egészségbiztosító osztja szét a finanszírozásra szánt úgynevezett vizitóraszámot. Az elosztásba az egyes háziápolási szolgálatoknak beleszólása nincs. 2.5. Foglalkozás-egészségügyi ellátás Korábban a két szakrendelőben párhuzamosan működő foglalkozás-egészségügyi rendelések a Szegedi úti intézményünkben kerültek összevonásra, melyet fokozatos létszámcsökkentés, majd vezető- váltás is követett. A saját dolgozók és a szerződött intézmények számára végzett alkalmassági vizsgálatok mellett ún. biztosító orvosi vizsgálatok és menedzserszűrések is történnek, melyek saját bevételt is eredményeznek az intézet számára. 2.6. Kerületi gondozóintézetek A kerületi gondozóintézetek: az Ideggondozó, a Tüdőgondozó, a Bőr- és Nemibeteg Gondozó, az Alkoholgondozó és az Addiktológiai Gondozó a fővárosi Nyírő Gyula Kórház szervezetébe tartoznak. Kerületi feladatokat lámák el, az Addiktológiai Gondozó tevékenysége a főváros teljes egészét is érinti. A gondozók tevékenysége felett az ellenőrzést a fővárosi szakmai felügyeletek gyakorolják. 2.7. Prevenciós tevékenység A prevenciós tevékenységből a kerület teljes egészségügyi ellátó- rendszere kiveszi részét. Az egészségbiztosítási ellátással kapcsolatos jogszabályok szerint a szakrendelések és a fekvőbeteg-gyógyin- tézmények az OEP finanszírozási szerződés keretein belül nem végezhetnek szűrési tevékenységet. Szakorvosi szűrővizsgálat végzése csak külön pályázat esetén, meghatározott betegségekre és korcsoportokban történhet, mint ahogy az Egészségügyi Szolgálat által végzett, külön pályázaton elnyert kerületi csontritkulás- és magasvér- nyomás-szűrés is mutatja. A kerület iskoláiban az egészségmegőrző