XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)
2003-09-24 / 15. szám
H* Hí i42003. SZEPTEMBER 24. Hírnök Egész generációt segített világra Dr. Kemenes Tamás termékeny pályája Hogy pontosan hány gyereket segített eddig a világra dr. Kemenes Tamás szülész-nőgyógyász főorvos, arról nincsen ugyan statisztika, de annyi bizonyos, hogy már felnőtt egy egész nemzedék, amelynek a születésénél ő bábáskodott. Mindig népszerű orvos volt A kismamák rajongtak érte, főként azért, mert nem csak páciensként, hanem emberként kezelte őket. A gyógyító tevékenység mellett jó néhány esztendeje a kerület egészségügyének irányításában is részt vesz. Ma ő a XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat orvos igazgatója. Az utóbbi hónapokat kényszerű pihenéssel töltötte. Most, hogy - a valószínűleg a feszített munka és a stressz okozta - érbetegségéből felépülve végre folytathatja munkáját, rendelőintézeti dolgozószobájában kerestük meg, hogy pályájáról és mostani feladatairól beszélgessünk.- Abban, hogy annak idején az orvosi pályát választotta és hogy azon belül is éppen a nőgyógyászatot, volt-e része valamilyen családi indíttatásnak?- Édesapám a pécsi női klinikán volt nőgyógyász, és én az ő nyomdokaiba léptem. Egyébként Mohácson nőttem fel, az általános és középiskolát is ott végeztem. Egyetemre először Pécsett jártam, de amikor válogatott úszó lettem, az eredményeim révén a fővárosba kerültem. Itt Peterdi Pál volt az edzőm, akit nagyon kedveltem. Mindig azt mondta nekem: fiam, ha tíz évvel előbb kerülsz ide, világbajnok lehetnél. Tényleg késpn kezdtem, 16 éves koromban. így be kellett érnem egy helyezéssel a főiskolai világ- bajnokságon. Az orvosi pályát Miskolcon kezdte, a Vasgyári Kórházban. 1970-ben az akkori Róbert Károly körúti kórház nőgyógyászatán alorvos, később pedig adjunktus lett. Rendelt a Visegrádi utcában, ahol aztán orvos igazgatónak választották. Négy év múlva nőgyógyász főorvosként jött a Szegedi útra, itt később ügyvezető igazgatóvá is kinevezték. Éppen három év óta pedig - egy pályázat eredményeképp - a nőgyógyász főorvosi teendők mellett - immár nyugdíjasként - a XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat orvos igazgatói feladatait is ellátja.- Az elmúlt harminc évben bizonyára nagyot változott a szülészeti-nőgyógyászati ellátás. Az is bizonyára kihívás az orvosoknak, hogy a nők többsége ma jóval később vállal gyereket, mint akár csak tíz-húsz évvel ezelőtt.- Ez valóban valamivel nagyobb kockázatot jelent a párok számára, de a mai korszerű terhesgondozással a rendellenességek idejében felismerhetők. A 35 év feletti nők és a 43 évnél idősebb férfiak esetében már kötelezőek a genetikai vizsgálatok. Az ultrahang a terhesgondozás szerves része lett. A terhesség végén sem kell csupán a fahallgatóra hagyatkoznunk, hogy a magzati szívműködés esetleges zavarait megállapítsuk. És ne felejtsük el megemlíteni azt a fontos változást, hogy ma már természetesnek számít a partneri kapcsolat az orvos és a beteg között.- Sajnos szinte már közhely, hogy az egészségügy több sebből vérzik. A kerületi egészségügyi szolgálat vezetőjeként mit tud tenni annak érdekében, hogy a betegek ebből minél kevesebbet érzékeljenek?- A Visegrádi utcai rendelő után most a Szegedi úti felújítása kezdődött meg. Ez több lépcsőben fog megvalósulni, és valószínűleg 2006-ban fejeződik be. Egyelőre csak a külső, tetőtéri és szigetelési munkáknál tartanak, de hamarosan sorra kerülnek az emeletek. Felhasználjuk azokat a tapasztalatokat is, amelyeket a Visegrádi utcai munkákkal kapcsolatban szereztünk. Ott például a légkondicionálást csak részlegesen vezették be, itt viszont teljes körű lesz. Tavasszal mind a két intézet megszerezte az ISO- minősítést, ami jelentős változásokat is hozott. Nemcsak olyan alapvető dolgokban, mint mondjuk a tisztaság, hanem a rendelők felszereltsége tekintetében is. Ezzel lehetővé vált, hogy a bőr- gyógyászaton, a sebészeten és a szájsebészeten kisebb műtéteket ambuláns módon is el lehessen végezni. Ez a betegeknek is jó. Lehet, hogy nem mindenki tudja, de most már évek óta működik az a rendszer, ami szerint a kerületi lakosok választhatnak, hogy az egyes rendeléseket a Visegrádi utcai vagy a Szegedi úti intézetben veszik igénybe. Ugyanakkor vannak csak az egyik helyen működő szakrendelések is. Fogászat, szájsebészet és allergológia például csak a Visegrádiban, bőrgyógyászat, kardiológia, diabetológia, ortopédia, ultrahangos és mammográfiás rendelés pedig csak a Szegedi úton van, és itt található a központi laboratórium is.- Nehezebb helyzetbe kerültek a Visegrádi utcai betegek azzal, hogy a laboratóriumi eredményekre másnapig kell várniuk. Úgy tudjuk, az orvosok sem örülnek ennek maradéktalanul.- A központosításra gazdaságossági okok miatt volt szükség. A korszerű számítógépes rendszer ma már lehetővé teszi, hogy ha sürgősen van szükség az eredményre, akkor az orvos még aznap hozzájusson. Reméljük, a jövőben a kollégák gyakrabban veszik igénybe ehhez a számítógépes segítséget.- Önnek, aki hosszú évekig ,,klasszikus ” orvosi tevékenységet végzett, nem volt-e furcsa átállni a másik oldalra, ahol nagyrészt adminisztratív munkával telik az ideje?- Érdekes dolog, hogy az embernek mihez van affinitása. Én inkább humán beállítottságú vagyok, és sírva tudok fakadni, ha egy villanykörtét be kell csavarnom. Ami pedig a gyakorló orvosi munkát illeti, egyetlen percre sem szakadtam el tőle, hiszen ma is van magánrendelésem, és megbízási szerződéssel rendszeresen bejárok a Nyíró Gyula Kórházba, ahol szüléseket is levezetek, operálok és ügyeletet is vállalok. Először a kollégáim jóvoltából lettem vezető. Akárcsak a betegekkel, velük is meg tudtam találni a hangot. Hallgattak rám, sőt el is fogadtak. A szakmai kérdések mellett intézem a panaszügyeket, a kollégákét és a betegekét is. Rendszeresen látogatom a rendeléseket, sőt elárulom, hogy tapasztalatszerzés céljából néha elmegyek más kerületek rendelőibe is. Az OEP-nek küldendő féléves és éves jelentése ricel is én foglalkozom. Egyáltalán nem teher nekem a papírmunka sem, mert inkább azt nézem, ami a végén van. Jó érzés nemcsak tudni, hogy egy rendelő működik, hanem belelátni az egész rendszerbe.- Több évtizedes munkájának elismeréseképp júniusban megkapta a XIII. Kerületért kitüntetést.- Külön örülök annak, hogy ez nem egy „posztumusz” elismerés volt, hiszen még jóval a betegségem előtt terjesztettek fel rá. Az is nagyon jólesett, hogy dr. Tóth József polgármester Holopné alpolgármester asszonnyal személyesen jött el a lakásomra, hogy átadja a kitüntetést. Az 1997-es miniszteri kitüntetés után ez volt a második elismerés, amiben részesültem. De tudja, az eredményességhez nem elég egy ember. Az önkormányzattól és az Egészség- ügyi Bizottságtól sok segítséget kapok ahhoz a munkához, amelynek részesei a takarítónők ugyanúgy, mint az asszisztensek és az orvoskollégák.-A feszített munka mellett mi jelenti a legjobb kikapcsolódást?- Nem mondhatom, hogy sok szabadidőm van. Rendszerint este 7-8 felé érek haza. A hétvégét többnyire a családommal töltöm, és ilyenkor jut némi idő egy kis kerti sütögetésre meg rokonlátogatásokra. A legjobban az olvasás kapcsol ki, még akkor is, ha szakmai szövegről van szó. Sokféle újságot veszek, napilapból is kettőt- hármat forgatok rendszeresen, hogy minden oldalról tájékozott legyek. A családom már nevet rajtam, amikor fogom az újsághalmot és eldobom magam a fotelben. A feleségem szülésznő, aztán röntgen asszisztensként dolgozott, most pedig „varrónővé” avanzsált, miután nemcsak válogatott jégtáncos fiúnk, hanem a többi versenyző számára is ő állítja össze a ruhákat.- Követi-e a fiú nagyapja és édesapja hivatását?-Az ELTÉ-re jár, angol-testnevelés szakra. Azt mondja, ő több időt szeretne a családjával tölteni. Kisgyerekként nehéz volt megértenie, hogy nemegyszer éjszaka csörrent meg a telefon, és gyakran a vasárnapi ebédet félbehagyva kellett a kórházba rohannom.- Most meg itt van a mobiltelefon, amivel „a föld alól is” el lehet érni, ha mondjuk egyik páciensénél beindul a szülés. A vezetői és a gyakorlati munka külön- külön is embert próbáló feladat. Egy idő után talán már egy új élet világra segítése is csak rutin. Mi ösztönzi arra, hogy továbbra is gyógyítson?- A gyerek számomra ma is egy csoda. Égyszer, még kezdő orvos koromban, az egyik főnököm valami olyasmire hívta fel a figyelmem, amit soha nem felejtettem el. Azt mondta: nézd a kismama szemét abban a pillanatban, amikor világra jön és felsír a baba, amikor a fájdalmat és a szenvedést a boldogság váltja fel. Azóta minden egyes szülésnél ezt teszem, és higgye el: ezt nem lehet megunni. Ünnepélyes keretek között zajlott szeptember 15-én a FOKA- öbölben épülő új városnegyed, a Marina Part alapkőletétele. Áz alapkövet Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és Ehud Amir helyezték el az egykori angyalföldi gyárterületen. Még csak elhagyatott Duna-parti látvány tárul elénk, de nemsokára elkezdődnek a munkálatok, és a területen több ezer lakás, sportcentrum, futópálya, kerékpárút fog ékeskedni. A látványtervek egységes építészeti megjelenést tükröznek, szabadon álló társasházakat, zöldteraszos apartmanokat, jachtflkik kiültetik Fű, fa, virág A virágok, növények nemcsak színt hoznak életünkbe, kellemesebbé, elfogadhatóbbá és egészségesebbé varázsolják környezetünket. Pár éve indult el a „Virágos Magyarországért” program, melyben kerületünk is aktívan részt vesz. Új parkok, virágágyások, fák, cserjék szépítik életünket. A kerület növényvilágáról Kanászné Szandy Évával, a Főkert Parkfenntartó Kft. dendroló- gusával beszélgettem.- A XIII. kerületben 1200 m2 virágos terület van, amiből 750 m2 a Gyöngyösi sétányon teljesen új. Megcsodálhatjuk a virágokat, fákat a Béke téren, az önkormányzat és a templom közötti nagy parkban, a József Attila téren. Virágágy van a Nyugdíjfolyósítónál, a Dráva utca és a Népfürdő utca sarkánál, a Lehel téren és a kerület belső részein is, sok virágtartóban és vázában ékeskednek növények. Mindenhol volt egy- nyári-kiültetés, most az őszi karbantartás következik. Tavasszal mindenféleképpen kiültetjük a költészet napjára a József Áttila- szobomál lévő virágágyást. A Jászai Mari tér, Szent István park a Fővárosi Önkormányzathoz tartozik, ők intézik karbantartásukat ugyanúgy, mint a Margitszigetét. — A legújabb parkot nemrég adták át a Gyöngyösi sétányon. Mikor kezdődött a park tervezése?- 2002 őszén alakítottuk ki a virágágyakat, amelyek árvácskával, tulipánnal, császárkoronával voltak beültetve, kikötőt terveznek a mediterrán hatású lakókörnyezetbe. Az első ütemben felépülő házakban 225 lakás lesz, az épületek típustól függően hat-, hét-, nyolc- és ki- lencemeletesek lesznek, éjjelnappali biztonsági szolgálattal és rekreációs lehetőséggel. Tagadhatatlan, hogy kerületünk legkellemesebb Duna-parti térsége lesz a Rákos-patak torkolatától északra fekvő terület, a FOKA- öböl, amelyet az Autóker Holding Rt. a Marina Part névre keresztelt. Hogy miért is kapta ezt a nevet, arra az rt. vezérigazgatója, Ehud Amir válaszol. Demszky Gábor és Ehud Amir elhelyezik az alapkövet Csop Veronika Ünnepélyesen lerakták V