XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)
2003-01-15 / 1. szám
-Hírnök 2003. JANUÁR 15. 3 Angyalföld tisztelgése Illyés Gyula előtt Emléktáblával jelölték meg Dómján Edit utolsó lakhelyét Dómján Edit születésének 70., halálának 30. évfordulóján utolsó lakhelyének, a Hollán Endre 28. számú háznak a falán 2002. december 21-én emléktáblát helyeztek el. Az ünnepség szószólója Gálvölgyi János volt (fenti kép), emlékbeszédet Szako- nyi Károly író tartott. Az esemény népes résztvevői közt jelen voltak Dómján Edit pályatársai, a többi közt Kállai Ferenc, Psota Irén, Felföldi Anikó, Lőte Attila, Káló Flórián, Müller Péter író és sokan mások. / Posztumusz Életműdíjjal tüntették ki Horling Róbert fotóművészt Eifert János köszöntője a Magyar Fotóművészek Szövetsége tisztújító közgyűlésén 2002. december 7-én, az Életmű-díj átadása alkalmából Önkormányzatunk 2002. december 19-én a 100 éve született Illyés Gyula tiszteletére emléktáblát avatott. Dr. Tóth József polgármester és Bara- nyi Ferenc József Attila-díjas költő, a kerület díszpolgára mondott beszédet. A tábla a Lehel utca 26. számú ház Hun utcai falát díszíti. Illyés Gyula Kossuth-díjas költő, elbeszélő, drámaíró, a Nyugat társszerzője, a Magyar Csillag, majd 1945 után a Válasz szerkesztője volt. Többször részesült Baumgarten-díjban. Rácegresen született, de ifjúkorától kezdve a fővárosban élt - kivéve a párizsi esztendőket és a tihanyi nyarakat. Budapesti életét kerületünkben, Angyalföldön kezdte, Beatrice apródjai című önéletrajzi jellegű művében többször is megemlékezik diákkorának erről a szakaszáról. Édesanyjával jön fel 14 évesen, a rokonoknál lakik egy Gömb utcai nagy munkásházban, a korabali szóhasználat szerint „bérkaszámyában”. Már az első órákban megrázó élmény éri a vidéki fiút. Hogy minél többet lásson, a vezető mellé furakszik, az akkor még nyitott peronra, és mivel addig azt hitte, a villamosok is egy sínpáron közlekednek, összeütközéstől tartva rettenetesen megijed egy szembejövő szerelvénytől. Oldalakon át számol be az akkor még meglehetősen elhanyagolt és kültelki városnegyedről. Minden megragadja képzeletét: „Világfelfedező vállalkozásaim során a Lehel út egyik rövid mellékutcájának, a Bulcsú utcának a végén valódi alagút várt rám. Dübörgő vonatok, csikorgó sínek alatt: a közeli Nyugati pályaudvarba torkolló vasúti vonalak széles deltája alatt.” Amikor kijön a „pokolbüdösségű” alagútból, újabb élmény várja: „Egy óriási méretű híd, a leghatalmasabb, mint amilyet addig láttam. S alatta nem víz rohant, hanem ott is kocsik és fogatok - érkezésüket síppal jelző gyorsvonatok, magányos mozdonyok.” Nagy sétákat tesz Angyalföldön, amely egyre jobban tetszik nekik. Kalauza és irányítója keresztanyjának második félje, akinek jellemző módon könyve „Egy született úr” című fejezetét szenteli. Mert hiszen úr volt ő, városi állásban lévő ember, a Lehel piac kofasori pénzbeszedője. Adott is magára, még a villamoskalauznak is borravalót adott. Megnézte kivel barátkozik, a gőzfürdőben mutatja be a fiatal rokont a „festékházból” - amely ma is áll - jött barátjának. Itt ismerkedik meg - hol másutt, mint a gyámegyed- ben - a nyitott szemű és lelkű diákgyerek unoka- testvérei közvetítésével a munkásmozgalommal is. Eljár a Váci úti munkásotthonba, előadásokat hallgat, majd tart. Szemléletesen számol be az I. világháborús Angyalföldről. Kifelé haladva egyre kevesebb a ház, a Frangepán utca táblája már csak „düledékeny faoszlopon” található. Azon túl az utcaneveket már csak a kataszteri hivatal tartja számon. A Rákos-patak mentén kukorica- és búzaföldek, nem csoda, hogy az 1910-es Budapest térképen, amely a lakott területeket rózsaszínnel jelzi, itt fehér folt van. De itt találhatók a nyugati tervezésű és érdekeltségű nagy gépüzemek és egy nagy rét, ahová az ebédelő munkások és esténként a fiatalság jár, a „szarmata síkság” Tamai rét nevű nyúlványa. Elismerően szól Tripoliszról, amely „az észak-budapesti pro- letárság nyomortelepe és ugyanakkor kifüstöl- hetetlen végvára volt”. Persze a történelem viharai itt is felkavarják nem csak a patak menti homokot, hanem az itt lakók életét is. Háborús nyomorúság jelei mutatkoznak a békeidőkben oly dús Lehel piacon, a forradalmak alatt vörös zászlók jelennek meg az épületekben, a munkások gyári zászlóaljakban vonulnak a frontra, majd megjelenik a román katonaság is, a magyar eltűnik, a Lehel utcai tüzérlaktanya gyakorlóterén az újoncokat úrlovasok váltják fel. Később Illyés Gyula is elkerül Angyalföldről, meg sem áll Párizsig, műveltséget és világlátást szerezve. Később, felnőtt korában visszatér Angyalföldre, élete egy szakaszában a Lehel utca 26.-os számú ház ad neki otthont, ahol majd tábla fogja hirdetni emlékét. Élete végéig szeretettel emlékezik Angyalföldre: „Egyre jobban kívánkoznak tudatomba mindannak az újfajta szépségnek az elemei, a vaskos valóságnak mind az a meggyönyörködni és fölfedezni valója, amit Angyalföldről hordok magamban.” Róbert Péter Horling Róbert 70. születésnapja tiszteletére, elhunyténak 10. évfordulója alkalmával rendezték meg gyűjteményes fotókiállítását, amely a Fotóhónap 2002 kiemelkedő programja volt. Újra felfedezhettük, és egy kicsit szégyenletes meglepetéssel, hogy a mai digitális technika korszakában ő olyan megoldásokat tudott megvalósítani, amelyek az akkori eszközökkel a mai eszközök birtokában még inkább tiszteletre méltók. Fotóművészként, reklámfotográfusként a legkülönbözőbb műfajokban mozgott otthonosan. Riport-, zsáner-, portré- és tájfotói, műszaki illusztrációs és reklámfelvételei a mai lehetőségek nélkül, de a mában is értékelhető különlegesen magas színvonalon készültek. A színes fényképezésben úttörő feladatot vállalt, alkotóként és oktatóként népszerűsítette azt. Nevéhez kötődik az első hazai önálló színes fotókiállítás, amelyet Kanada címmel, 1970-ben a Műcsarnokban mutatott be. Életében a hazai és nemzetközi kiállításokon, pályázatokon több mint 300 díjat nyert, 50 egyéni kiállítása közül jó néhány emlékezetesen megmaradt az utókor számára. A posztumusz Életműdíj odaítélésével még nem késett el a szakma méltó helyére tenni művészetét, elismerni kiemelkedő tevékenységét. Nagyon nagy tisztelettel kérem feleségét és lányát a díj átvételére. Azt hiszem, illik megköszönni nekik is, hogy nem a fotótörténészek, a szakmabéliek fedezték fel újra és rendezték meg a kiállítást. Nagyon nagy segítség, hogy újra bekapcsolódhatott ez az anyag a fotográfiai kiállítások vérkeringésébe. A polgármester elhelyezi az önkormányzat koszorúját Eifert János, a Magyar Fotóművészek elnöke átadja az Életműdíjat Horling Róbert özvegyének az Országos Széchényi Könyvtár VI. emeleti dísztermében Baranyi Ferenc emlékező beszédét tartja