XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)

2003-06-18 / 11. szám

-Hírnök 2003. JÚNIUS 18. | I 7 Már csak egy kis lépésre a 100.-tól Elli néni és a lélekjelenlét Kiránduláson Mosolyogva üdvözöl, amikor belépek Szent István körúti lakásába. Rögtön megpillantom a hűtőszekrény ajtaját. Különbö­ző országok hűtőmágnesei derí­tik jókedvre a látogatót.- A tanítványaimtól kaptam - magyarázza a 99 éves zongorata­nárnő. Ezen nem is csodálkozom, hi­szem a világ minden táján élnek volt diákjai, akik ma már elis­mert művészek. A tanárnő még ma is oktat, mert mindennél - a sok kitüntetésénél is - többre ér­tékeli a zenét és a gyerekek sze- retetét. Alighogy helyet foglalunk, El­li néni elnézést kér: „Ugye nem haragszik, de nagyon szeretem az állatokat, ha meglátok egyet, mindjárt enni adok neki.” Ahogy hátranézek, látom, hogy egy ott­honosan szökdécselő rigó közle­kedik a szőnyegen. Ki hinné, hogy ez a jóságos idős hölgy képes grabancon ra­gadni egy betörőt a fájós kezével, és azzal fenyegetni, hogy mind­járt megrágja! Nemrégiben ugyanis kellemetlen látogatói akadtak Elli néninek. Csak a lé­lekjelenlétének köszönhette, hogy nem történt nagyobb baj. Néhány becses tárgya így is el­tűnt. Azóta a közbiztonság és a biztosító fogalmán töpreng. Szé- gyelli magát. Ő még soha sem beszélt senkivel ilyen hangon.- Biztosan jó nevelést kapott.- Sáros megyében, Eperjesen születtem, a Magas-Tátrában. Kétéves koromig éltem ott, majd a szüleim és az egész család Bu­dapestre költözött. Pesten és Eperjesen végeztem a négy ele­mit. A polgári elsőt ugyan Pesten kezdtem, de nem éreztem jól ma­gam, ezért a harmadik-negyedi­ket már újra Eperjesen fejeztem be. Már gyerekként kedvet érez­tem a tanításhoz. Volt három test­vérem, rajtuk gyakoroltam. Na­gyon szigorú voltam, állandóan sarokba állítottam őket, mindig hibát kerestem a munkáikban, persze a fejlődésük érdekében. Később azt tanácsolták, hogy ta­nuljak meg főzni, végezzek házi­munkát, mert az való egy nőnek. De ehelyett én inkább felvételiz­tem. Akkor már intenzíven tanul­tam zongorázni, az egyik zongo­raművész nagynénémtől. Mindig vertem a zongorát, össze-vissza. 0 látta, hogy érdekel, tanítani kezdett. Kiderült, hogy tehetsé­ges vagyok, ezért konzervatóri­umba írattak. Később Pesten a Nemzeti Zenedébe jártam, majd a Bécsi Akadémiára kerültem. Lediplomáztam, és magántanít­ványokat vállaltam vidéken, majd az Angolkisasszonyok Inté­zetében oktattam. Egyszer még Kodály Zoltán is megnézte az egyik órámat, azt mondta, hogy örül, hogy ilyen szép tanítást is láthatott.- Más országok zenei nevelé­sébe is belepillanthatott?- A lányom kiment Amerikába, és úgy gondoltam, hogy én is utá­na megyek. Próbaképpen egy 16 éves lányt kezdtem kinn tanítani. A kislány mezítláb pedálozott, és nem volt hajlandó cipőt húzni. Ezt így nem lehet, mondtam, mert ennek megvan a szabálya, hogy hogyan kell. A tanítvány nem volt hajlandó szót fogadni, én meg megmondtam neki, hogy nem ta­nítom tovább. Amikor hazaértem, egy bocsánatkérő levél várt az aj­tóban, amelyben a mamája arra kért, hogy ne haragudjak, de majd meg fogom látni, hogy az ameri­kai tinédzserek egészen mások, mint az európaiak. Persze elláto­gattam több zeneiskolába is hos- pitálni. Voltam a New York-i Ze­neakadémián is, hogy lássam, ott hogyan tanítanak. Sokkal több az éves kötelező tananyag, mint az európai iskolákban. Mégis haza­jöttem.-A lánya kinn él Amerikában?- Igen. A New York-i Metro­politan Opera énekese volt. Ő énekelte pél­dául Figaró házasságában a főszerepet, látja, ott van a falon egy fo­tó.- Akkor ez azt jelenti, hogy teljesen egyedül él?- Igen, a férjem elesett a háborúban, és nem men­tem újra férj­hez. Külön­ben nevető tí­pus vagyok, nem vagyok az a tormás fazékba néző. De ez a betö­rés... Az egyik nap csöngetett egy férfi a gomblyukában ELMU-jelvén- nyel, kezében egy papírral, hogy a házunkban lopják az áramot, ki kell cserélni a villanyórát. Be is engedtem, mire parancsolgatni kezdett, hogy mutassam meg az elektromos készülékeimet. Ak­kor fogtam gyanút, amikor be­ment a fürdőszobába, és engem is be akart hívni azzal, hogy mu­tat nekem valamit. Na, erre én ki­abálni kezdtem, hogy dehogy megyek én be, takarodjon a laká­somból, mert különben lármát csapok. A hangos szóra két má­sik férfi is megjelent az ajtóban, szétszéledtek a lakásban, és ku­tatni kezdtek mindenfelé. Kisza­ladtam a folyosóra, az egyik hát­tal távozott, egy mellkasára szo­rított szőnyegemmel, a másik két festménnyel elindult a lift felé. Amíg én visszaszereztem tőle a képeket, addig a harmadik eltűnt az értéktárgyaimmal. A biztosító azt mondta, hogy nem fizet, mert én engedtem be a rablókat az aj­tón. Ha nem 1931 óta fizetném a biztosítást, akkor legyintenék egyet, de az ellopott tárgyak em­lékek is a tanítványaimtól, talán nagyobb az eszmei értékük, mint azt egy biztosító képzelné. T.Zs. dicséretben részesült Egy kis vissza- és glörgpiHqntqs dr. Palatka Lívia jegyzői referenssel Kié a kémény ? feladatokban segédke­zem, állampolgári pana­szokat vizsgálok ki, valamint ha úgy adódik, részt veszek a jogi osztály munkájában, és nem utolsósorban peres képviseletet is ellátok. Szeretem, hogy a jogi pálya több területével is foglal­kozhatok. Ezen kívül, nemsokára befejezem az ELTE Európajogi szakjogász képzését, és mint ilyen, próbálom segíteni az ön- kormányzat jogharmonizációs munkáját is.- Talán éppen ennek is kö­szönhető' a dicséret?- Gondolom, hiszen ezen a té­ren rengeteg munka hárul a pol­gármesteri hivatalra. Az önkor­mányzati rendeleteknek, vala­mint a jogalkalmazásnak belé­péskor összhangban kell lenniük az Unió közösségi vívmányaival, az EU jogszabályainak összessé­gével, ezért az utóbbi időben volt teendőnk bőven. Azonban úgy gondolom, hogy a pusztán tech­nikai munkavégzésnél több kell az önkormányzati munkában. Mindig is igyekeztem különböző emberi értékeket bevinni a mun­kavégzésbe. Úgy gondolom, hogy a panaszosok is értékelik, ha a hivatal munkatársa emberi hangon szól hozzájuk, igyekszik átélni a gondjaikat.- E három év alatt milyen kép alakult ki önben kerületünkről, valamint magáról a hivatalról? Esetleg van olyan ügye, amit kü­lön kiemelne érdekessége, izgal- massága okán?- Külön nem emelnék ki egyetlen ügyet sem, inkább ősz- szességében tudom értékelni az itt végzett munkát. Azt látom, hogy a XIÍI. kerület Budapest legdinamikusabban fejlődő kerü­lete, és ez a hivatal munkatársai­nak igyekezetéből is adódik. Jó itt tevékenykedni, mert látni, hogy mindenki a kerület gazda­godását kívánja, és ezért kész tenni is. Sz.T. A Hírnök 2003. április 9-én megjelent IX. évf. 7. számában „Sajnos sok lakásba nem jutnak be” címmel figyelemkeltő cikk jelent meg a Fővárosi Kémény­seprőipari Kft. felelősségteljes munkájáról. A cikkbe azonban a jogsza­bályra utaló, nem szerencsés megfogalmazású mondata került, amelynek akár utólagos pontosí­tása kívánatos lenne. A cikk sze­rint a FŐKÉTUSZ „négyéven­kénti műszaki felülvizsgálata so­rán készült hibajegyzék alapján a javítás már a lakó feladata...” Ez a megállapítás ellenkezik a társasházról szóló 1997. évi CLVII. törvény 16. § (2) bekez­désének rendelkezésével: „Az épületszerkezet, az épület bizton­ságát (állékonyságát) a tulajdo­nostársak közös célját szolgáló épületrész, épületberendezés és felszerelési tárgy akkor is a kö­zös tulajdonba tartozik, ha az a külön tulajdonba tartozó lakáson belül van”. Nem vitás, hogy a ké­mény az épületszerkezet része, az épületbiztosítás keretében biz­tosított, a lakásbiztosítási ingósá­gok körében nem biztosítható. Ugyanilyen értelemben ren­delkezik a lakásszövetkezeti jog­szabály is, amelyik megnevezi a szövetkezeti tulajdon felsorolá­sában a lakóház kéményét is. Az pedig nem vitás, hogy a rendelte­tésszerű használat során történő elhasználódás megszüntetése a tulajdonos terhe. Ez természete­sen nem vonatkozik a lakó által engedély nélkül végzett átalakí­tás esetére. Egyébként az Újlipótvárosban az akkor még állami tulajdonban állt „bérházakban” a házkezelést végző IKV „intézte” (végezte?) a gázfűtésre történt átállást, figyel­men kívül hagyva az építésügyi hatóságok által már akkor is is­mert problémát, amely a hagyo­mányos tüzelésről gáztüzelésre való átállás esetén törvényszerű­en előidézi a kémények alkal­matlanságát. Észrevételem megtételére azonban nem az eddig írtak ad­tak okot, hanem ugyanezen mon­dat második fele: „A kft. kivite­lezést, javítást nem végezhet(?), hiszen ez nem férne össze a szakvéleményadási kötelezettsé­gükkel.” Pedig a kft. az egyetlen szer­vezet, amely meg tudná oldani a több ezer hibás kémény kijavítá­sának problémáját. Kezdemé­nyeznie kellene olyan Kémény­javító Kft. megalakítását, amely független lenne a FŐKETUSZ- tól, de elvállalná minden lakóház kéményének kijavítását. A nyug­díjba vonuló kéményseprők, a most munka nélkül csellengő építőipari szakmunkások közül bizonyára sokan jelentkeznének a kéményjavításra szakosodott kft.-be, s legalább annyi kisjöve­delmű családnak adna akár évti­zedekre szóló munkát, mint egy idetelepülő külföldi érdekeltségű vállalat. Ez a Kéményjavító Kft. jogilag és szervezetileg függet­len gazdasági társaságként mun­kapartnere lenne a FOKÉTUSZ- nak, amely a hibamegállapítási jegyzőkönyvekben felhívná a ja­vításra kötelezettet, hogy a kija­vítást záros határidőn belül szak­iparossal, vagy a Kéményjavító Kft.-vel végeztesse el. Lehet, hogy ennek érdekében az 51/1999. (XII. 20.) BM rendelet módosítására is szükség lenne. Úgy hiszem, hogy egy terüle­tileg vagy utcánkénti kéményel­lenőrzést követő szervezett ké­ményjavítási kampány, az egy időben elvégezhető javításoknál kialakítható kedvezményes áron megoldható lenne a valóban ka­tasztrofális helyzet megszünteté­se. S ezzel elérhetővé válik a kí­vánt cél: a házak állaga megja­vul, a lakások szén-monoxid- mentes alvást és ébredést nyújta­nak, és a lakástüzek száma is je­lentősen csökken.- figyelő -

Next

/
Oldalképek
Tartalom