XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)
2003-05-31 / 10. szám
2003. MÁJUS 31. Hírnök ten és környékén elértük, hogy közel 3000 főt foglalkoztatunk, és ezzel országszerte hozzávetőleg 13 000 magyar embernek nyújtunk munkát és további szakmai fejlődésre lehetőséget.” Köszönetét mondott a helyi hatóságoknak a gyors és előzékeny együttműködésért. Kupái László áruház-igazgató érdeklődésünkre elmondta, hogy az áruház megnyitása pár nap csúszással ugyan, de tartotta a tervezett ütemet, így időben befejezték az 1200 férőhelyes parkoló kialakítását. Továbbá elkészültek a munkatársak a közúti forgalom elősegítése érdekében végzett sávszélesítéssel is a Váci úton. Kupái László, Szekeres Imre, Paul Kennedy és dr. Tóth József szalagátvágással nyit utat a vásárlóknak Ez a látvány fogadta nyitáskor a belépőket A bohócok lufikkal és mókáikkal várják a gyerekeket Nem egészen hét hónap alatt felépült a XIII. kerületben - a Gyöngyösi utca és az Újpest-városkapu metrómegállók között - a Tesco második legnagyobb, 12 ezer négyzetméter eladóterű, éjjel-nappal nyitva tartó áruháza. Május 22-én 11 órakor a nagy- közönség- birtokba vehette az idén elsőként megnyíló Tesco hipermarketet. A közlekedés szempontjából előnyös helyen lévő áruházban a vásárlók közel 55 ezer termék közül válogathatnak. A nyitó ünnepségen részt vett Szekeres Imre politikai államtitkár, aki a következőket mondta el: „Folyamatosan figyelemmel kísérem a Tesco magyarországi fejlődését, és örvendetesnek tartom az áruházlánc folyamatos fejlesztéseit, amiből arra következtetek, hogy a Tesco hosszú távú jelenlétet tervez Magyarországon. A stabil működés mellett hangsúlyoznom kell azt a kimagasló munkahelyteremtő képességet, amivel a vállalat rendelkezik, hiszen minden egyes áruház megnyitásával 300^400 embernek nyújtanak új munkalehetőséget.” Dr. Tóth József polgármester örömének adott kifejezést, hogy Angyalföld új szolgáltatással, bevásárlóhellyel és munkahely- lyel bővült. Paul Kennedy, a Tesco-Globál Áruházak Rt. vezérigazgatója a következőket tette hozzá: „Az új áruház megnyitásával Budapes12 ezer négyzetméter eladótér, 55 ezer termék Megnyílt a Váci úton a Tesco Pályázat □ RRCGRAMGK □ PROGRAMOK □ A XIII. Kerületi Román Kisebbségi Önkormányzat pályázatot tesz közzé- a XIII. kerület államilag elismert képzést adó iskoláinak tanulói, vagy- államilag elismert képzésben részt vevő XIII. kerületi állandó lakhelyű iskolások számára, melynek tárgya: Román vagy román nyelvű irodalmi mű, tánc, ének, egyéb fajta mű botránymentes bemutatása az iskola előtt, illetve a pályázó által készített román néphagyományú kézműves tárgy nyilvános kiállítása az iskolában, amelyre a pályázó legalább 10 nappal a bemutató, illetve a kiállított tárgy bevétele (de inkább bemutatása) előtt önkormányzatunkat is meghívja. További feltételek: 1. A bemutatandó szöveges mű legalább 10%-ban román nyelvű legyen! 2. Előbbi feltétel mellett elfogadjuk csángó mű bemutatását is. 3. A pályázni nem tudó érdeklődőknek segítünk tárgykörbeli oktatót találni. Nyeremény: a sikeres pályázót egy általa választott személy társaságában néhány napos romániai kirándulásra visszük, ahol az utazási, étkezési és szállásköltségeiket álljuk. 5 fő fölötti csoportos előadás, kiállítás esetén csak a pályázónak ígérjük a részvételt. Amennyiben ezzel a pályázó nem kíván élni, úgy (a sikeres pályázatszámtól is függően) 5-10 ezer Ft-os vagy (ennél értékesebb) tárgyjutalmat ajánlunk. Pályázatokat a 1139 Budapest, Béke tér 1. címre, önkormányzatunknak címezve várjuk. Pályázati határidő: 2003. július 15. A Babér utcai Szent Mihály Plébániatemplomban a Kerületi Napok rendezvénysorozat keretében 2003. június 1-jén, vasárnap 17 órai kezdettel Kárpáthy József és Kárpáthy Levente közös orgonahangversenyt ad. A belépés díjtalan! József fíttila Színház Június 3„ k. 19.30: Hosszú út az éjszakába (Gaáí Erzsébet Stúdió) * 4., sze. 19: Balfácánt vacsorára! * 6., p. 19: Made in Hungária * 7., szó. 19: Made in Hungária * 8„ v. 15: Nebánts virág * 14., szó. 19: Made in Hungária * 15., v. 19: Made in Hungária (évadzáró előadás) Vígszínház 2., h. 19: A padlás * 3., k. 19: Játszd újra, Sam! * 4., sze. 19: Sylvia; 19.30: A félreértés (Házi Színpad) * 5., cs. 19: A padlás * 6„ p. 19: Egy csók és más semmi; 21: Alhangya (Házi Színpad) * 7., szó. 19: Egy csók és más semmi Pesti Színház 2., h. 19: Antonius és Kleopátra * 3., k. 19: Gyalog galopp * 4., sze. 19: Képzelt beteg * 5„ cs. 19: Antonius és Kleopátra JÓZSEF fíTTILfl MŰVELŐDÉSI KÖZPONT József Attila tér 4. Tel.: 320-3842, -3843, -3844 Június Minden vasárnap 15-19 óráig: táncdélután idősebbeknek a Gyertyafénykeringő Klub és Egyesület szervezésében. Zenél a Peúvi Duó. Klubvezető: Csukáné dr. Jónás Ilona. Bérlet: 1200 Ft, jegy: 400 Ft. 13-án, pénteken 21-02 óráig: Házibuli a Madarak házibuli-zenekarral. Évadzáró rock and roll buli. Belépő: 700 Ft. 17-én, kedden 17 órától: Mozgás- sérült autodidakta művészek kiállítása. A kiállítás megtekinthető június 30-ig. A belépés díjtalan. 20-án, pénteken 19 órakor: A Csuka Mónika Énekiskola évadzáró gálaműsora. Belépés meghívóval. Szüni-dödö a Hancúrházban: 23- án 10 órától: papírszobrászat és üvegfestés * 24-én 10 órától: rongybabakészítés, A limonádé jó-e? A Bugajakab Színház előadása * 25-én 10 órától: agyagozás. A belépés díjtalan. ( LÁNG MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Rozsnyai utca 3. Tel.: 349-6308, 349-6309 11 11 óra: V. Országos Népművészeti Kiállítás. Nyitva tartás: június 5-ig, naponta 9-16 óráig • 7.11 óra: V. Országos Népművészeti Kiállítás. Nyitva tartás: június 5-ig naponta, 9-16 óráig •1.18 óra: A 130 éves Acélhang Dalegylet jubileumi hangversenye. Fellépnek: Acélhang Dalegylet és Láng Nyugdíjas Férfikórus, Tungsram Férfikar, „Keil Ernő” Fúvószenekar • 10. 14-19 óra: Műsoros-táncos délután nyugdíjasoknak. Belépődíj: 200 Ft (Sárgarózsa Klub) • 13. 19 óra: „Házi” szellemi vetélkedő. (Játékest az ERE Klubban) • 19. 10 óra: Vers- és prózamondók Országos Baráti Körének bemutatója (,JÉletet az Éveknek” Országos Szövetség) • 27.19 óra: A szex és a humor ül. - Csak 18 éven felülieknek! (ERE Klub) • Minden héten: Csütörtök 17-21 óra: Természet- gyógyászat klub. Energiaszint-mérés, fényadás, univerzális energiaadás, táplálkozási tanácsadás. 18 órától előadás és meditáció. Pénteken 18-22 óra: Te+Én Klub táncest. Szombaton 9-12 óra: Modellbörze (cserebere, vétel, eladás). Vasárnap 10-13 óra: Univerzális Élet (Oskeresztény Egyesület). Kozmikus életiskola - az isten szellemétől kapott belső út oktatása. Kiadja a Sprint Kft. Főszerkesztő: Sas György Felelős kiadó: Machos Ferenc Munkatársak: Czeglédi Ildikó, Csop Veronika, Holczer Gábor, Szabados Tamás A szerkesztőség címe: 1137 Bp„ Újpesti rkp. 7. Nyomdai előkészítés: Sprint Kft. E-mail: 13kerhimok@chello.hu Hirdetésfelvétel: Szemesi Ildikó, 1137 Bp„ Újpesti rkp. 7. Hétfőtől péntekig 9-15 óráig Telefon: 237-0242, 237-0243 Fax: 329-2841 Nyomás: ADOC-Interprint Nyomda Kft.