XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)
2003-01-15 / 1. szám
12| 2003. JANUÁR 15. --------------------------------------------------------------------------------------Hírnök Rendőrségi esetek Áldozatot karosunk! Az természetes, hogy a nyomozók a tetteseket keresik, de az már különös, ha az áldozat után kell kutatni! Most mégis ezt teszik! Az történt ugyanis, hogy az Árpád hídi aluljáróban három hajléktalan „lakott”. Az egyiknek volt háromezer forintja. Ahogy ez a másik kettó' tudomására jutott, összebeszéltek, hogy megszerzik a pénzt. Amikor már szépszerivel nem ment, összeverekedtek, de a pénzt így sem tudták megszerezni. A közelharcnak akkor lett vége, amikor a megtámadottnak vérbe borult a feje és a járókelőit közül valaki kihívta a mentőket. Azok rövid időn belül megérkeztek, a vérző fejű férfit az újpesti Árpád Kórházba vitték és értesítették a rendőröket az esetről. A rendőijárőr a helyszínre érve forró (véres) nyomon elindulva a környező utcában rátalált a ruhájukon vémyomokat viselő hontalanokra. A két férfit rablás kísérletének alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték, de a sértettet nem tudták kihallgatni, mert időközben az elhagyta a kórházat, sérülése kisebb volt, mint aminek első percben tűnt. Orrcsontja tört, amit elláttak, és másnap reggel elhagyhatta a kórházat. Amikor délelőtt a nyomozók ki akarták hallgatni, már hűlt helyét találták. Miután hajléktalan és lakcíme nincs, ezúttal az áldozatot és nem a tettest keresi a rendőrség. izitvasitari kaland K. I. tizenhat éves fiatalember szilveszter hajnali négy órakor, egy kellemesen eltöltött évbúcsúztató után hazafelé tartott. A Lehel téren ólálkodó három férfi feltartóztatta és közrefogta. Rövid szóváltás után a megrémült fiatalembert megmotozták, s amikor megpróbált ellenállni, megütötték. Ezután elvették mobiltelefonját és pénztárcáját, majd odébbálltak. A fiú a távolban két rendőrt látott. Miután elmondta nekik, mi történt, a négy férfi után eredtek. A Lehel utcában az egyiket a fiatalember felismerte, őt a rendőrök bekísérték a rendőrkapitányságra. Kihallgatása során elmondta, hogy társai közül az egyiknek ismeri a nevét, de a lakáscímét nem tudja. A harmadik annak barátja volt, neki csak a csúfnevét tudja. Míg a másik két társa nem kerül elő, addig a rendőrség vendégszeretetét élvezi a szilveszteri kaland egyik szereplője. Munkában a vámkommandó A Vám- és Pénzügyőrség központi járőrszolgálata ellenőrzése során, egy használaton kívüli gyárépületben 4 darab varrógépet, 16 darab, az ellenőrzéskor éppen működő hímzőgépet találtak, amelyeken hamis márkajelzésű címkéket állított elő öt külföldi állampolgár. A műhelyből tizenhétezer darab - hamis címkékkel már ellátott - különféle márkajelzésű ruházati termék, szabadidőruha, pulóver is előkerült. A vámkommandó munkatársai 135 millió forint értékű ruházati terméket és a hamis márkajelzések előállításhoz szükséges gépet foglaltak le. Az elkövetők ellen „az áruk hamis megjelölése bűncselekmény” címen indítottak eljárást. * * * A vámkommandó egy családi házhoz tartozó raktárhelyiség átvizsgálásakor egy teljes üzemre bukkantak. A pincében szállításra készen, zsákokba csomagolva 241 darab különféle hamis márkajelzéssel ellátott ruházati terméket, kabátot, pulóvert találtak. Ezenkívül hamisítványok készítésre használt szitanyomó készüléket, három darab varrógépet és négy tekercs felvarratlan márkajelző címkét is lefoglaltak. A vámkommandó munkatársai a közel kétmillió forint értékű árut lefoglalták és a helyiséget bérlő vietnami állampolgár ellen ugyancsak „hamis megjelölés bűncselekmény elkövetése” címen eljárást kezdeményeztek. Ki tud róla? A Röppentyű utca és az Országbíró utca sarkán álló telefonfülkédből a mentők egy ismeretlen sze- mélyazonosságú - feltehetően hajléktalan - férfit szállítottak kórházba, aki ott a szállítást követően elhunyt. A vizsgálat során egyértelműen megállapítható volt, hogy a férfi sérüléseit idegenkezűség, bántalmazás okozta. A férfi 55-60 év körüli, mintegy 168 centiméter magas, vékony testalkatú, haja, szakálla őszes színű, elhanyagolt külsejű. A rendőrség kéri, aki a férfiről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információkkal rendelkezik, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható telefontanú: 06 (80) 555-111 zöldszámán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Szondi Galéria készpénzért vásárol mechanikus márkás régi órákat, bútorokat, festményeket, dísztárgyakat, ezüst tárgyakat és teljes hagyatékot. Hívjon bizalommal, vagy jöjjön el hozzánk, a kiszállás díjtalan! Omega Constellation Acél: 16 000 Ft Arany: 60 000 Ft Omega Sea master 3 000 Ft Patek Philippe Acél: 120 000 Ft Arany: 280 000 Ft I.W.C. Schaffhausen Acél: 40 000 Fi Arany: 80 000 Ft Vaeheron Constantin Acél: 120 000 Ft Arany: 200 000 Ft Jaeger Le coultre Acél: 25 000 Ft Arany: 65 000 Ft Cartier Acél: 20 000 Ft Arany: 75 000 Ft Rolex Bármilyen típusú Acél: 80 000 Ft Arany: 200 000 Ft Omega Chronograph Acá:40 000Ft Arany: 120 000 Ft Schaffhausen zsebóra Ezüst: 40 ÖÖ0 Ft Arany: 80 000 Ft Rolex Oyster Chronograph Acél: 250 000 Ft Arany: 600 000 Ft Patek Philippe 1930-40-es évek Acél: 400 000 Ft Arany: 800 000 Ft Audemars Piguet Chronograph Acél: 200 000 Ft Aranv: 500 000 Ft Patek Philippe 1930-as évek Acél: 150 000 Ft Arany: 350 000 Ft Breitling Chronograph 1900-as évek Acél: 35 000 Ft Arany: 60 000 Ft Ezüst golyóiábas vagy talpas pohár Kortól íú^öen, 50.000 - 300.000 Ft Ezüst páros gyertyatartók Kortól, súlytól tiiggöen, 100.000 - 400.000 Ft Ezüst kancsók Súlyától, kortól függően 50.000-300.000 Ft Különleges ÓRÁKÉRT KIEMELT ÁRAT FIZETÜNK! Üveg díszpohár .30.000- 100,000 Ft Karaffe 20.000- 100.000 Ft Ezüst cukordobozok 40,000- 150.000 Ft Szelencék Porcelán, ezüst, arany, festett vagy zománc képekkel 40.000 - 300.000 Ft Falióra 200 000 - 600 000 Ft Mérettől és kvalitástól függően Képóra 200 000 - 500 000 FT Állapottól és kvalitástól függően Bécsi, festett bronz szobrok Madarak, állatok, figurák 10.000 - 50.000 Ft A képen láthatókon kívül örömmel vásárolnánk egyéb más bútorokat, festményeket, dísztárgyakat, ezüst tárgyakat is. Sarok vitrinek 300.000 - 800.000 Ft Szondi Galéria Budapest, VI. Szondi u. 32. Ingyen hívható telefonszám: 06-80-200-914 Telefon: 302-5637; Mobiltelefon: 06-30-9448-539 Nyitva tartás: hétfó'tó'l-péntekig: 10.00 -17.00. ■31