XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)
2003-04-09 / 7. szám
8 2003. ÁPRILIS 9. Egyre több a fiatal a polgárőrök között Hasznos és felelősségteljes vállalás a közösségért Somogyi Jánosné, Takács Ferenc és Borszéki Gyula az előadói asztalnál A közgyűlés hallgatósága A biztonság, a rend és a nyugalom mindannyiunk közös óhaja és érdeke. Mindenekelőtt a rendőrök hivatottak erről gondoskodni, de ők sem lehetnek ott mindenütt. Nagy szükség van a civil szervezetek közreműködésére is. A XIII. kerületben immár tizenkét éve működik az Angyalföld Polgárőr Szervezet. Annak idején tizenhármán kezdték, ma 139 tagot számlálnak. Ok azok, akik időt és fáradságot nem kímélve naponta részt vállalnak a bűnözők elleni harcban. Már hagyomány, hogy tavasz- szal beszámoló közgyűlést tartanak a polgárőr szervezet tagjai, hogy összegezzék az előző évi munkát, és meghatározzák az adott esztendő feladatait. Az idén március 28-án megtartott közgyűlést megtisztelte jelenlétével dr. Tóth József, kerületünk polgármestere is. Ott volt Borszéki Gyula alpolgármester - maga is aktív polgárőr -, valamint több önkormányzati képviselő, akik szintén részt vesznek a polgárőrség munkájában. Eljött a XIII. kerületi rendőrkapitányság számos munkatársa, élükön Somogyi Jánosné rendőr alezredessel. Takács Ferenc, a szervezet elnöke a többi között beszámolt arról, hogy egyre több fiatal érzi úgy: tennie kell a közbiztonságért. Ennek köszönhető, hogy a kerületi polgárőrök több mint harminc százaléka 20 és 30 év közötti fiatal, és az összlétszám csaknem ötven százaléka 40 éven aluli. Sajnos elég nagy a fluktuáció. Örvendetes viszont, hogy emelkedik a nők száma, jelenleg 12-en vannak. 2002-ben a polgárőrség tagjai 8000 órát töltöttek az utcákon. Kiemelt feladat volt az országgyűlési, később pedig az önkormányzati választások biztosítása, illetve a szavazókörök környékének figyelése. A Budapesti Polgárőr Szervezet által meghirdetett idegenforgalmi akció során a margitszigeti szoborpark, a Jász utcai drog- ambulancia és a kerületi aluljárók figyelése volt a fő feladat. Az aluljárókban 59 polgárőr 441 órát dolgozott a falfirkálások és a hajléktalanok letelepedésének megelőzéséért, de mivel korán jött a hideg idő, ezt a tevékenységet fel kellett függeszteniük. Azt is látni kell azonban, hogy ezen a területen kizárólag a civil szervezetek nem tudnak jelentős eredményt elérni - mondta Takács Ferenc. Figyelték a polgárőrök az általános iskolák környékét, főleg azért, hogy a drogterjesztést megakadályozzák. Húsz XIII. kerületi polgárőr dolgozott az árvízkárok megelőzéséért. A rendőrséggel rendszeresen hajtottak végre közös akciókat, ezek legtöbbször elfogással zárultak. Gyakran előfordul, hogy a rendőr járőrök hívják a polgárőröket helyszínbiztosításhoz, tanúskodáshoz, igazoltatáshoz. Sok betörőbanda, drogos csoport és gépkocsitolvaj lefülelésében segítették a rendőröket a polgárőrök, de - a kerületi kapitánysággal való jó viszony ellenére - ritkán kapnak visszajelzést a- bejelentésüket követő eljárásról, illetve a bűnözők elfogásáról. Ezután Takács Ferenc felsorolt néhány olyan jellemző eseményt, amely a járőrözések során fordult elő. Három polgárőr eszméletlen férfit talált az utcán, azonnal értesítették a mentőket. Verekedők szétválasztásában, hangoskodók csitításában, száguldozó gépkocsi leállításában segédkeztek. Felderítettek szí- nesfém-zugátvevőket, körözött gépkocsit, elfogtak húsbolti betörőket. Ezenkívül számtalan rendezvény helyszínét is biztosították. Sajnos gyakran előfordul az is, hogy a munkájukat nem köszönik meg. Például egy esetben az elkövető egy súlyos tárggyal fejbe vágta a polgárőrt. Megesett, hogy amikor egy nyitva felejtett gépkocsi tulajdonosát megkeresték, még ő volt felháborodva, miért zaklatják éjnek idején. A lakótelepeken sok idegen gépkocsi parkol, ezt jelezték az illetékeseknek, de nem intézkedtek. Előfordul, hogy a rendőrök „féltékenyek” a járőröző polgárőrökre. Pozitívumként értékelte a szervezet elnöke, hogy erősödött a polgárőrség kapcsolata a kerületi önkormányzattal. Sok képviselő komolyan segíti a munkájukat. Ebben az évben a polgár- mesteri hivataltól 1,5 millió forint támogatást kap a szervezet. Ami pedig az idei feladatokat illeti, azok között kiemelkedik a drogterjesztés megakadályozása, éjszakai sétákon a rablások, erőszakos cselekmények megelőzése, az európai uniós választások biztosítása. Fokozottan őrködnek majd a környezet tisztaságán, rendjén. A beszámolóhoz hozzászólók közül Szamosi István önkormányzati képviselő a gépkocsi feltörések szaporodásáról beszélt, amelyben a gyenge közvilágítás is segíti a bűnözőket. A hajléktalanok is gyakran zavarják a lakók nyugalmát. Több felszólaló is a rendőrséggel való szorosabb együttműködés igényét hangoztatta. Borszéki Gyula a képviselő-testület nevében megköszönte a polgárőrök munkáját, szólt a hajléktalanokról és az illegálisan lerakott sok szemétről, és arra kérte a polgárőröket, hogy az észrevételeiket juttassák el a polgármesteri hivatalhoz. Miután a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a tavalyi munkáról szóló beszámolót és az ez évi feladatokat, majd néhány pontban módosította az alapszabályt és a szervezeti működési szabályzatot, következett a közgyűlés legkedvesebb momentuma: a szervezet elnöke a tavalyi jó munkáért harmincnégy polgárőrnek adott át jutalmat vásárlási utalvány formájában. A jutalmazottak között volt Szeles Tamásné Marcsi, aki alig több mint egy éve kapcsolódott be a szervezet munkájába, de azóta aktív járőrként és a szervezet könyvelőjeként egyaránt kiemelkedő munkát végzett.- Vajon mi vesz rá valakit arra, hogy szabad idejét, sőt pénzét áldozza egy olyan munkára, amelyért legföljebb erkölcsi elismerést kap? - kérdeztem tőle.- Általában azok jönnek, akik saját bőrükön már érezték, milyen védtelennek lenni. Például akinek ellopták a kocsiját vagy betörtek a lakásába. Velem is ez utóbbi történt. Igaz, csak pár évvel később érett meg bennem a gondolat, hogy így is lehet segíteni. Ebben a szervezetben az is nagyon jó, hogy politikailag különböző oldalon álló emberek egy közös cél érdekében teljes egyetértésben tudnak dolgozni.- Került már veszélyes helyzetbe a munkája során?- Szerencsére eddig nem. De nagyon fontos, hogy tudjunk bánni az emberekkel, megtaláljuk velük a helyes hangot, és ne ijedjünk meg. Mindig többen vagyunk, és a polgárőr egyenruhának is van visszatartó hatása. Igaz, én civilben is nyitott szemmel járok. Ha csak a kutyámat viszem le sétálni, akkor is figyelek. Az Árpád hídfői és a Nővér utcai csoportban is dolgozom. Az előbbit nők alapították, és a 11 tag zöme most is nő. Előfordul, hogy este 10-től reggel 6-ig kint vagyunk a területen. Mindig vannak emlékezetes esetek, érdekes találkozások. Például a Nyugati téri aluljáróban az egyik „hajléktalan” elárulta, hogy van lakása, de jó pénzért kiadta. Végezetül Takács Ferencet, a szervezet elnökét kérdeztük.- Hová fordulhat az, aki polgárőr szeretne lenni, és milyen feltételeknek kell megfelelnie ?- Ha betöltötte a 18. évét, akkor jelentkezhet az Angyalföld Polgárőr Szervezetnél a Hun utca 1 .-ben. Fontos, hogy büntetlen előéletű legyen, ezt ellenőrizzük is. El kell végezni egy alaptanfolyamot és azután vizsgázni. A tagjainknak havonta legalább kilenc órát kell a területen tölteniük. Olyan szép és felelősségteljes munkát végeznek a polgárőrök, amelyre a társadalomnak nagy szüksége van. De azt is tudni kell, hogy nem vagyunk rendőrök. Ezért a kerület lakóinak bármilyen bűnesetről nem minket, hanem a rendőrséget kell értesíteniük. Csop Veronika Hatékony a térfigyelő rendszer A képviselő-testület márciusban tárgyalta a térfigyelő rendszer működésének tapasztalatait. Megállapította, hogy a közterületi térfigyelő rendszer megfelel az elvárásoknak, és jelentősen hozzájárul a kamerákkal lefedett területen élők nyugalmának biztosításához. Kedvező a tapasztalat a kerület bűnügyi helyzetére gyakorolt hatását illetően is, mert a kerület azon részén, ahol a térfigyelő kamerák működnek, a bűnözés gyakorisága csökkent. A kerületi lakosság biztonságérzetének javítása érdekében három évvel ezelőtt az önkormányzat megkezdte a térfigyelő rendszer kiépítését. Több ütemben, 23 helyen, összesen 111 kamerát szereltek fel. A rendszer kiépítését a lakosság kedvezően fogadta. A közterületi videokamerás térfigyelő rendszer 2000. december 15-én 10 kamerával, valamint analóg képrögzítő és kép- feldolgozó egységekből álló há- i lózattal kezdte meg működését. Azóta eredményeként a rendkívüli események, a bűncselekmények számának enyhe csökkenése érzékelhető, ami megegyezik a főváros más kerületeiben tapasztaltakkal. A kerületben tevékenykedő kriminogén egyének és csoportok kockázati tényezőként kezelik a közterületen elhelyezett kamerákat, és azok látókörén kívül igyekeznek a társadalmi együttélési normákkal ösz- szeegyeztethetetlen tevékenységet megvalósítani. Például a közterületen parkoló gépjárművek megrongálása szinte kivétel nélkül a kamerák látókörén kívül történik. A lakossági igényekhez képest nagyobb léptékű fejlesztés lenne kívánatos. Á további ütemekben Újlipótváros további területén tervezik kiépíteni a térfigyelő rendszert, és a már telepített kamerákat is korszerűbbekre lehetne cserélni. Részbeni megoldás lehet az ELMÚ Rt. és a Fővárosi Önkormányzat segítségével a közterületek lényegesen jobb megvilágítása is. —HírnökAz ismeretlen Budapest címmel álló- és mozgóképeken Angyalföld, Újlipótváros, Vizafogó, Margitsziget múltját és jelenét bemutató kiállítás látható a Budapesti Történeti Múzeum és az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény rendezésében, a BTM Metszettárában, I. kerület, Szent György tér 2., a Budavári Palota E épületében. A kiállítást rendezte: Juhász Katalin. L_ ____________________] A z Angyalföldi Helytörténeti Klub április 17-én 17 órakor előadást tart Budapest régi térképeken címmel. Előadó: dr. Holló Szilvia. Az előadás helye a Helytörténeti Gyűjtemény, XIII. kerület, Váci út 50. A belépés díjtalan.