XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2002-09-26 / 15. szám
„Egyszeresek valami megmozdult bennem” Varsányi Árpád festménymementói * az Ujlipótvárosi Klub-Galériában TTa volt foglalkozás, amitől JL i különösen iszonyodtam, és biztosan tudtam, hogy az nem akarok lenni, akkor az a festő volt - pillant végig a kiállítóterem falán Varsányi Árpád, némi zavartságot okozva a diktafon másik végén, hiszen negyvenéves alkotómúlttal rendelkező művész szájából - valljuk be - meglehetősen furcsán hangzanak ezek a szavak. Látva magasra csúszó szemöldökömet azonban nyomban magyarázattal szolgál: egy gyermekkori séta hagyott benne annak idején ilyen mély nyomot, amikor is a Feneketlen-tópartján meglátott egy öreg festőt, aki olyan borzalmas nyomot hagyott a vásznon, hogy megfogadta: ő maga garantáltan soha nem vesz ecsetet a kezébe. Miért is vett volna, amikor olyan érzéke volt a zenéhez, hogy 6-8 éves fejjel saját darabokat komponált, zeneórákra járt és egészen jó úton haladt afelé, hogy beteljesítse célját, és - ahogyan mindig is álmodott róla - karmesterré váljon.- El sem tudtam képzelni, hogy más is lehet belőlem valaha, annyira érdekelt a zene és annyira vonzott az a karakter, az az elegancia, azok a mozdulatok. A szüleim, a környezetem örültek a választásomnak, bátorítottak, aztán egyszer csak egyik pillanatról a másikra elmúlt az egész szenvedély, és rájöttem: engem egészen más érdekel: a költészet, az irodalom. Ettől kezdve ennek az új kedvtelésnek éltem, csak úgy áradtak belőlem a gondoltatok, úgy éreztem, megtaláltam magam. Néhány írásom nyomtatásban is megjelent, bár különösebb visszhangja nem volt, mert „rendes”, felnőtt alkotók közé keverve adták ki őket, anélkül, hogy a végén feltüntették volna, hogy egy gyerek írta. A költészet iránti vonzalom végül nem múlt el olyan hirtelen, mint a zenéé, csak valami ismét megmozdult bennem: annak ellenére, hogy ellenszenvvel viseltettem a rajzolás iránt, mégis próbálgatni kezdtem. Az egész úgy indult, hogy egy iskolai rajzórán megelégeltem a kötelező, unalmas köcsögábrázolást, és elhatároztam, hogy - ily módon kifejezve nemtetszésemet - valami olyat rajzolok, amiből biztosan botrány lesz. Elkészültem, odajött a tanárnő, vártam a robbanást, de nem történt semmi, aztán a balhé helyett csodálkozva felkiáltott: Varsányi, maga nem is tudja, mi veszett el magában! Tényleg nem tudtam, hiszen soha nem érdekelt, sőt taszított az egész, de ettől kezdve majd minden időmet rajzolással töltöttem. Próbálgattam magam, és rá kellett jönnöm: ebben találom meg igazi önmagam. Hosszú ideig csak kísérleteztem, kerestem a megfelelő kifejezés- módot, rajzórákra jártam. Tizenkilenc évesen aztán mesterem, Lakner László - akinek némi befolyása volt a dolgok menetére - azt mondta: ha akarom, felvételi nélkül bekerülhetek a főiskolára. Nem akartam. Csak kísérleteztem tovább, hosszú éveket töltöttem azzal, hogy csiszoljam, tökéletesítsem az alkotásaimat. Tudni kell rólam persze, hogy rendkívül erős kritikai érzékkel áldott meg a sors, elsősorban saját magam irányában, de nemkülönben a külvilág felé is, nem viseltem volna el, ha olyasvalamit adok ki a kezemből, amit megszólnak, kritizálnak, vagy ne adj’ isten rám is úgy gondoljanak, mint én a Feneketlen-tó parti festőre. Ebből is adódott, hogy a ráébredéstől kezdve csak majdnem tíz év múlva állítottam ki először, egészen addig nem is ismert sem a szakma, sem a közönség. Az azóta eltelt csaknem három évtizedben a helyzet természetszerűleg megváltozott: Varsányi Árpád ma öt hazai Képzőművész Szövetség elismert tagja, az ország számtalan pontján állított ki a fővárostól Keszthelyen át Salgótarjánig, de megismerhette alkotásait New York, Berlin, Monza, Szófia közönsége is. Képei kelendőségét mi sem mutatja jobban, hogy egyik alkotása haza sem érkezett a New York-i kiállításról: útközben vagy talán még odakint meglovasította egy „rajongója”. A művész szeptember 11-én, az Ujlipótvárosi Klub-Galériában megnyílt No Comment című kiállítása - a szomorú aktualitás révén - némiképpen szintén a szabadság városához kötődik. Az egy évvel ezelőtti szörnyűségek ihlette képekhez valóban semmi szükség kommentárra: a falakon monumentális méretű alkotások testesítik meg az emberi embertelenséget. A darabjaira hulló ikertornyok, a vérengzés, brutalitás, céltalan öldöklés újra és újra előbukkanó momentumai mind-mind vészjósló előrejelzését adják, merre is tart az emberiség. Joó Hajnalka Helyzetfelmérés az ügyvezető igazgatóval I Merre a kiút a Vasas focicsapat válságából? A tény a jelen cikk írásakor: a patinás angyalföldi klub labdarúgócsapata az NB I/B kilencedik helyén szerénykedik, kiesett a Magyar Kupából az NB Ill-as Tápiószecső ellenében, és alig százan járnak ki a mérkőzésekre a Fáy utcába. Röviden: a produkció eladhatatlan. Legutóbb másfél éve írtunk e lap hasábjain a piros-kék labdarúgókról, de micsoda különbség: míg a 2001/2002-es bajnokság tavaszi rajtja előtt bajnokesélyesként tekintettünk | (joggal) az akkoriban Bozsik Péter által irányított együttes- * re, addig mára „sikerült eljutni” a fent említett helyzetig. Na-1 gyot fordult a világ Angyalföldön.- Ez sajnos tagadhatatlan. Talán 2001 novemberével kéz-1 deném, amikor is a tulajdonosváltás következtében új szak- mai vezetőség kezdte el működését a csapatnál - kezdi a * helyzet értékelését Iványi Károly, a csapat ügyvezető igazgatója. - Ekkor szerzett többségi tulajdonrészt Rácz Gábor, a Dach cégcsoport tulajdonosa, és vállalta el, hogy évi 200 millió forinttal támogatja az első osztályú csapatot. Az új vezetőség ekkor teljesen üres kasszával és jókora adóssággal vette át az irányítást, és egyfajta kész helyzetbe csöppent bele. Ezalatt azt értem, hogy ekkor „kapott anyagból főztünk”. Adott volt a játékoskeret, köztük olyan külföldi labdarúgókkal, akiknek több mint 1 milliós havi fizetésük volt. Éppen ezért úgy vélem, hogy a válság, valójában már 2001 nyarán kezdődött, amikor az előző vezetés olyan, amilyen játékoskeretet alakított ki.- Ez már valóban nem az előző évad végén harmadik helyet szerzett csapat volt, sőt ellenkezőleg, a gárda zuhanórepülésbe kezdett. Egymás után jöttek az edzőváltások, de ez sem mentette meg a Vasast a kieséstől.- Nincs mit szépíteni, a csapat katasztrofális teljesítményt nyújtva búcsúzott az első osztálytól. Több edzőnek is bizalmat szavaztunk, de egyikük sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményt.- Az edzőváltások sorozata azonban a kiesés óta sem állt meg. Sokan kapkodással vádolják a vezetést, hiszen a legutóbb menesztett Csábi József is alig két hónapot töltött el az egyesületnél. Nem gondolja, hogy a sikertelenség miatt felháborodott szurkolóknak való megfelelés inkább jellemző mostanában a szakvezetésre, mint a megfontolva haladás?- Erről az a véleményem, hogy mivel Rácz Gábor a saját pénzét adja, ezért neki joga van váltani, ha úgy látja jónak. A tápiószecsői vereség „nagyot ütött” a vezetőségen, és nem csak a vereség fájt, hanem az a szánalmas produkció, amit a csapat mutatott. Ezek után ismételten úgy éreztük, hogy váltanunk kell. Elismerem, lehet, hogy türelmetlen a vezetőség, de úgy érzem, hogy ez jogos és egészséges türelmetlenség.- Olyan híreket is hallani a csapat háza tájáról, hogy akadoznak a kifizetések, és hogy emiatt több játékos nem tud teljes gőzzel a futballra koncentrálni. Továbbra is fenntartja, hogy ennek a gárdának ki kell harcolnia a feljutást?- Ami a fizetéseket illeti, nem igaz. hogy késlekedésben vagyunk velük. Összesen két játékos van, akikkel fizetési problémáink vannak, de őket is ki fogjuk fizetni. A szakmai vezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy biztos hátteret nyújtson a csapatnak. A fizetések NB I-es szintűek, a játékosok a vidéki mérkőzéseken a legjobb elszállásolásban részesülnek, a keret többségét rutinos NB I-es szintű játékosok alkotják, éppen ezért úgy vélem, hogy igenis ennek a gárdának jövőre ismét az élvonalban kell játszania. Most a játékosokon a sor, hogy bizonyítsanak. Ilyen bérezés mellett több mint megszakadniuk kéne a labdarúgóknak. Azt is elmondhatom, hogy nem tervezünk változtatást a bérezési rendszerben, de aki nem teszi ki a lelkét a pályán, attól gondolkodás nélkül elbúcsúzunk.- Az elmúlt hetekben a különböző sajtóorgánumokon keresztül üzengettek egymásnak a kerületi önkormányzattal, íme, itt a lehetőség a tisztázásra, mit várnak konkrétan a kerülettől?- A félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy pontosan tisztában vagyunk vele, a jogszabályok miképpen engedik a kerületi önkormányzatnak a profi sport támogatását. Éppen ezért nem is pénzbeli támogatást várunk, hanem a kerületi tulajdonú sportlétesítmények mainál jóval kedvezőbb anyagi feltételekkel való bérbevételét. Sajnos mivel a Fáy utcai stadion rendbetétele a mai állás szerint késedelmet szenved (ez állami feladat), szeretnénk, ha legalább az utánpótláscsapataink rendezett körülmények között készülhetnének. Ezzel együtt szükségesnek tartjuk a jelenlegi elavult intézményrendszer átalakítását az önkormányzattal karöltve. Továbbá azt hiszem, joggal várunk el némi erkölcsi támogatást is a kerülettől, fáj az összefogás hiánya a mai Vasas körül.- A klubház folyosóján még ott virít egy 1999-es plakát, mely a Vasas SC megmentésére szervezett eseményen való részvételbe buzdít. Félő, hogy a helyzet azóta cseppet sem változott. Azt is hallani, hogy lassan Rácz úrnak is elege van ebből. Tehát felteszem a kérdést, újra árulják a Vasast?- A tulajdonos egyelőre még kitart a csapat mellett, de az is biztos, hogy ha jelentkezik valaki, aki úgy érzi, hogy jobban tudná vinni a csapatot, és van elég pénze hozzá, akkor nem fog körme szakadtáig ragaszkodni a folytatáshoz. Nyilvánvaló, hogy kerületünk legpatinásabb klubjának I futballcsapata válságban van. Most összefogásra vah szükség, jobban, mint valaha. Szabados Tamás *
