XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2002-02-14 / 3. szám
‘—g 2002. február > Ismeretlen tettesek Sajnos a főváros egész területén, így kerületünkben is, elszaporodtak az olyan kicsiként nyilvántartott események, amelyek az Ismeretlen tettes címet viselik a jelentésekben. Ezek a kicsik csak a hatóság nyilvántartásában a nagy bűnesetek mellett válnak törpékké, az áldozatoknak mindenképpen nagy esetek. Január 13-án, az esti órákban a Váci úton négy férfi egy 23 éves tóalmási lakost lefogott és eltulajdonította mobil- telefonját. Január 16-án, a Kárpát utcában nyolc 14-15 év körüli fiú fényes nappal, 14 óra körül és késsel megfenyegetett egy 16 éves fiút. A kiszemelt áldozat nem ijedt meg, miközben zsebeit igyekeztek átkutatni, az őt körülvevő támadók gyűrűjében rendet vágott és elmenekült. Január 17-én 22 óra körül a Madarász utcában két fiatal férfi megtámadott egy 58 éves férfit. Zsákmányuk 3120 forint és egy személyi igazolvány volt. Január 18-án két húszéves férfi és egy 16 év körüli fiatalkorú a reggeli órákban a Forgách utcai metróaluljáróban falhoz szorított egy 19 éves albertirsai lakost és elvették karóráját. Január 19-én a délutáni órákban, a Dózsa György út és az Angyalföldi út sarkán bántalmaztak egy 49 éves hajléktalant, majd elvették 38 forintját. Január 22-én 23 órakor a Petneházy utcában egy 20-24 éves férfi meglökött és megütött egy 77 éves nyugdíjast, majd el akarta tulajdonítani táskáját. Erre nem került sor, mert kiléptek a közelben lévő adóhivatal kapuján a biztonsági őrök, és az elkövető elmenekült. Versenyfutás a Katona József utcában Január 21-én este 22 óra környékén a Katona József utcában hazafelé tartott F. Kinga, amikor hárman, két férfi és egy nő megtámadta. A fiatal lány ellenállt, dulakodás kezdődött, el akarták venni táskáját és holmijait. A támadó nő észrevette a lány ujjain lévő gyűrűket, és ökölbe szorított kezéről azt is el akarta rabolni. Ezért több ízben megharapta a lány ujjait, de ez sem vezetett eredményre. Végül a három támadónak sikerült elrabolni F. Kinga laptopját, mobiltelefonját, tárcájával együtt 5000 forintját és személyi igazolványát, majd elfutottak a Szent István körút irányába. Az eseménynek több szemtanúja is volt. Az egyik közeli jó nevű étterem szakácsa a rablók után futott. A versenyfutás a Katona József utca-Szent István körút-Honvéd utca-Ba- laton utcán át az Olimpiai parkig tartott. Ott szálltak hárman egy taxiba, de az üldöző utolérte őket. A taxis segítségével kiszállították a rablókat az autóból. Az egyiküknek sikerült elmenekülni, kettőt azonban a szakács fogva tartott. Miután nem volt rendőr, nem tudta, mit kell tenni, mindenesetre átkutatta a zsebeiket és elengedte őket. Míg az üldözés tartott, F. Kinga jelentette az esetet a rendőrségnek, elmondta, mit raboltak el tőle. Néhány perccel később már valamennyi rendőr rádióján megjelent a körözés. Másfél órával később, a X. kerületben a készenléti rendőrség járőreinek feltűnt két személy, akik a rendőrségi autó láttán meggyorsították lépteiket. Ez vált gyanússá és igazoltatták őket. Azon nyomban meglett a laptop és természetesen a két tettes. A kerületi kapitányságon B. Richard az üldözöttjeire, F. Kinga pedig saját laptopjára ismert rá. D. Balázs elismerte a rablást, B. Mária azonban tagad. A két fontos tanú vallomásán kívül a Posta Bank biztonsági kamerája is rögzítette az üldözést, és a képen látható üldözöttek ruházata megegyezett az őrizetbe vett, majd letartóztatott két tettes ruhájával. Flarmadik társukat, aki az alvilágban a Kígyó névre hallgat, még keresi a rendőrség. fl rablópáros felét keresik Egy harmincéves férfi a kocsmában iddogálás közben ismerkedett meg két ismeretlen fiatalemberrel. A barátko- zást 19 óra után a férfi Futár utcai lakásán folytatták. Barátságuk nem bizonyult hosszan tartónak, mert a két vendég férfi alaposan összeverte vendéglátóját. A verekedés minden bizonnyal előre megtervezett akció volt, mert a fiúk a magatehetetlenné tett áldozat ruháját átkutatva 40 000 forinttal és egy aranylánccal gyorsan elhagyták a Futár utcai lakást. A rendőrség a személyleírás alapján röviddel a bejelentés után elfogta Sz. Alfréd 22 éves érdi lakost. Társát, a 21 éves Dávid György budapesti fiatalembert még keresi a rendőrség. Angol és német árat gyártottak a Dévai utcában Mindannyian szeretünk olcsóbban vásárolni. Megvesz- szük még azokat az árukat is a különféle piacokon, amelyeken olyan márkanév van, amelyik csak egy betűvel tér el attól, amelyik a világhírű, jó minőségű árukon szerepel. Ezzel igyekeznek megtéveszteni a vásárlót, és természetesen azzal is, hogy az ilyesféle címkét nem kitűnő áru hordozza. Ezek a cikkek elsődlegesen nem kizárólag azért olcsók, mert silány minőségűek, hanem azért, mert nincs reklamálási lehetősége a vásárlónak. Az ilyen fehérneműk, ruhák, sportcipők legjava a vámot megkerülve csempészáruként érkezik hazánkba. Ez természetesen bűncselekmény, de ezenkívül az áruk hamis megjelölését is bünteti a törvény. Üzleti trükk Január 25-én délelőtt az egyik Pozsonyi úti üzletbe beállított egy jól szituált, sötét öltönyös, feltűnően nagy orrú férfi, és a kiszolgáló lánynál név szerint az üzlettulajdonost kereste. Úgy adta elő, hogy az a régi barátja, az ő kávézójába szokott járni. Az alkalmazott lány azt mondta, hogy a főnöke csak délután lesz bent, jöjjön vissza akkor. A férfi elment, és egy negyedóra múlva visszatért egy gőzölgő kávéval, s megkínálta* vele a lányt. Kifizetni nem engedte, de kérte a fiatal hölgy segítségét, mert - amint előadta - áruszállítmányt kapott, de az áremelések miatt éppen nincs nála elegendő pénz. Közben a mobilja folyton csengett, tárgyalt a rakodásról. Először 11, majd 13 ezer forint kért, mondván, így tud jattot adni a szállítóknak. Erről dr. Nagy Péter aláírással elismervényt írt, és azt ígérte, húsz perc múlva visszahozza a pénzt, mert addigra megjönnek a bankból az emberei. Azóta nem látták. Az üzlettulajdonos nevét és távollétét nyilván valahogy kiszagolta, mert a tulajdonos természetesen nem ismerte. Az üzletben rejtett kamera működött, arról vettük le ezt a „fantomképet”, hogy akik felismerik, értesíthessék a rendőrséget. A Vám- és Pénzügyőrség jelentős erőkkel igyekszik felderíteni az ilyen cikkek útját, az árusok raktárait, ennek során egyre különösebb dolgokra akadnak. A józsefvárosi piacon lefoglalt áruk nyomán eljutottak a Dévai utcába, ahol egy raktárépületben illegálisan működő varrodát találtak. Az üzem tulajdonosa egy román állampolgár és a 20 varrógép mellett dolgozó asszonyok családja is Bukarest környékén él. A Dévai utcában készülnek az „eredeti” angol és német atlétatrikók, pólók, garbók és pulóverek. Ä Dévai utcai varrodában nem csak az áru, de még a rávarrott márkajelzés is hamis volt. Kerületünk kínai piacán is akadt dolguk a pénzügyőröknek. Több kereskedőnél találtak ránézésre is gyanúsnak tűnő ruhaneműt. A kihívott szakértő egyértelműen megállapította, hogy a gyanú jogos volt, a védett márkajelzésű kabátok, ruhák, cipők, szabadidőruhák és sportcipők a vásárlók megtévesztésére alkalmas hamisítványok. Több millió forint értékű árut foglaltak le. A lefoglalt ruhaneműk, ha az eredeti cég megengedi, a szeretetszolgálatok útján a rászorultakhoz kerülnek. Fia az érdekelt cég - saját márkájának védelmére - ehhez nem járul hozzá, akkor a törvény értelmében meg kell semmisíteni az elkobzott árukat. Tragédia Angyalföldön Január 3-án a kora hajnali szürkületben, a Tatai utcában a járókelők arra lettek figyelmesek, hogy az egyik ház tövében egy férfi fekszik. A közelebb lépők észlelhették, hogy a férfi halott. A rendőrség a helyszíni szemle során idegenkezűségre utaló nyomot nem talált. Elsődlegesen megállapították, hogy a 32 éves férfi halálát kábítószer-túladagolás okozta. A halál pontos okát az igazságügyi orvos szakértők bevonásával végrehajtott boncolás tisztázza majd. Történelmi vetélkedő a Kossuth évfordulóra Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója tiszteletére a Számítás- technikai Általános Iskola komplex csapatversenyt hirdet, kerületi iskolák 7-8. évfolyamos tanulói számára. A versenyre 3 fős csapatok jelentkezését várjuk (iskolánként legfeljebb két csapat nevezhet) a Számítástechnikai Általános Iskola címére: 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. A versenyzők feladatai az alábbi témakörökhöz kapcsolódnak: Kossuth Lajos élete, eszméi és tevékenysége, Kossuth alakja a nép emlékezetében. A verseny menetrendje: 1. forduló: Múzeumi feladatok. Ezt a fordulót a Nemzeti Múzeumban rendezik meg. 2. forduló: Feladatlap kitöltése levelezős formában. 3. forduló: Könyvtári forduló. Külön feladat lesz Album készítése „ Kossuth és kora ” témában. A erseny díjazása: Az első három helyezett csapa: értékes tárgyjutalomban részesül. Nevezési határidő: 2002. február 25. Részletes felvilágosítást inoricsné Horsi Katal utói kaphatnak a 340-2556-os telefonszámon! Váijuk a csapatok jelentkezését! Lévai Sándor a Számítástechnikai Általános Iskola igazgatója APRéHIEDETÉSEr BÉLYEGZŐ- és NÉVJEGYKÉSZÍTÉS 1 nap alatt. Akciós Kodak. Agfa, Fuji filmek árusítása, illetve kidolgozása képenként 9 Ft-ért. XIII. kér., Pozsonyi út 39. (Balzac utcánál) TV, VIDEÓJAVÍTÁS magasan képzett szakemberekkel, kiemelkedő színvonalon, garanciával. Ingyenes kiszállás javítás megrendelése esetén. Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény. Hibabejelentés: 239-0000 ____________________________ T ÉVÉ, VIDEÓ javítása, ingyenes kiszállás. A hirdetés felmutatójának 10% kedvezmény, garancia. Telefon: 243-3844. Ügyelet: 06-20-316-0933 KANYA KATA TARSKOZVETITO ES PROGRAMIRO- DA. KEZDJEN UJ ELETET! TELEFON: 214-9441 Angyalföldi személyiségközpontú társközvetítő rendezvényekkel, kirándulásokkal. Ön is megtalálja partnerét. Újévi randevú. Telefon: 270-9631 Jöjjön el új haj- és körömstúdiónkba, ahol két mesterfodrász segítségével találjuk meg ön számára a legmegfelelőbb frizurát és ügyes műkörmös-manikűrösök szépítik meg a körmeit! Várjuk bejelentkezését személyesen a stúdióban: V. kér., Nagysándor József u. 1. szám alatt vagy a 269-4443-as telefonszámon. Hajcihő Stúdió Ha fontos önnek szépsége és egészsége, egy kellemes és fiatalos környezetben várjuk önt! Tollászkodó Szépségszalon: V„ Sas u. 7. Telefon: 266-9281, 266-0238 TAPÉTÁZÁST szobafestést, mázolást kedvező áron vállalunk takarítással, bútortakarással, parkettacsiszolással is. Tele- fon: 220-8972, mobil: -30-906-1717 _______________ PA RKETTACSISZOLÁST, lakkozást vállalok. Barabás Jenő kisiparos XIII., Visegrádi u. Telefon: 349-4899. 06-30-2534175______________________________________________ Nagy gyakorlattal rendelkező közös-képviselő további társasházak képviseletét vállalja. Teljes számítógépes rendszerrel dolgozik. Feladata elvégzéséhez teljes ipari háttérrel, megfelelő szákembergárdával rendelkezik. Ezen túlmenően,betéti társaságok teljes könyvelését, ügyintézését vállalja. Érdeklődni hétfőtől csütörtökig 9-13 óráig a 339-9975, egyéb időpontokban a 350-8194-es telefonon, napközben HAZjARTASI,CEP-S/.ERVIZ,/\bjGYAL,FOCDON. MQ- SOGEPEK, HŰTŐGÉPEK, HOTAROLO KÁLYHÁK ES VILLANYBOJLEREK JAVÍTÁSA. 8-20 ÓRÁIG, 2 ORAN BELÜL, SZOMBAT-VASARNAP IS. HALMOS FERENC. TELEFON: 329-7988, 06-30-94-94-701_______ D UGULÁS-ELHÁRÍTÁS gyorsszolgálat naponta, garanciával. Xm. kerületieknek 20% kedvezmény. Telefon: 340- 1459, 06-20-9-176-716______________________________ M ,OS,ÓGÉP, MIKROSÜTŐ, VILLANYTŰZHELY JAVÍTANA MARK SZERVIZES TAPASZTALATOKKAL. \RANCIA • \L. TELEFON: 453-0567,453-0568, I 06-30-9-319-955___________________________________ C SERÉPKAI AHA sempekandalló, javítás, átrakás is. Be- [ mutatóterem: VII., Klauzál u. 23. Telefon: 06-20-951-3212 ANTIKVÁRIUMUNK VÁSÁROL KÖNYVEKET, TELJES KÖNYVTARAKAT, TRINTARGYAKAT, CD-T, DVD-T, HANGLEMEZEKET. ELEFON: 332-0243, 302-0862 KERÜLETI EAKÁSRZERVIZ GYORSSZOLGÁLAT. FEG GÁZKÉSZÜLÉKEK SZAKSZERVIZE: cirkok, vízmelegítők, Konvektorok, tűzhelyek javítása, cseréje. VÍZSZERELÉS: Csőtörések, WC-tartályok, csapok javítása, cseréje. .Vízórák jzeyelpse tervezéssel, engedélyezéssel. DUGULÁS-ELHÁRÍTÁS: géppel, szakszerűen, falbontás nélkül. VILLANYBOJLEREK:.javítása, vízkó'te- lenítése, cseréje. VILLANYSZERELÉS: hibaelhárítás, javítások, felújítás. FŰTÉSSZERELÉS: radiátorcsöpögéstől a teljes felújításig. KLIMASZERELÉS: lakások, Uzlethelyisegek klimatizálása, díjtalan felmérés, árajánlat. MEG AZNAP, GARANCIÁVAL: 2-150-250, 455- 0912,455-0913. www.lakasszerviz.hu_________________ S zalagfúggöny, harmonikaajtó. redőny, reluxa 3 munkanap alatt. Ingyenes felmérés. Telefon: 405-4171 Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó készítése méltányos áron, garanciával. Telefon: 334-1879, 329-0177 Redőny-, reluxaszerviz. Szalagfüggöny, redőny, reluxa gyártása, javítása műhelyáron. Telefon: 370-4932 BÉLYEGGYÜJTEMÉNYEKET, RÉGI KÉPESLAPO- KAT, levélborítékokat vásárolunk. Budapest VIII., Szentkirályi u. 6. Telefon: 267-2494, 485-5060 SZOBAFESTÉST, MÁZOLÁST, TAPÉTÁZÁST TAKARÍTÁSSÁL, PARKETTÁZÁST, PARKETTACSISZOLÁST, PARKETTAJAVITAST VALLAL KISIPAROS GARANCIÁVAL, AZONNALRA IS. TELEFON: 201- 4442, 06-30-941-5495________________________________ Jogosítvány a VIA autós-motoros iskolától. Elmélet hétvégén is. Gyakorlat Árpád hídtól. Kedvezmények. Telefon: 212- 0464. SMS-en: 06-20-513-5950 ÁGI GYÓGYTORNA és MOZGÁSSTÚDIÓ. Fogyasztó-, alakformáló-, szalagos és kismamatorna. XIII., Lehel u. 26. Telefon: 275-9968, 06-30-270-6513 Díjtalan lakáskiürítéssel magas áron vásárolok régi bútort, képet, keretet, tükröket, csillárt, porcelánt, zongorát, ruhákat. Telefon: 291-3101, 06-30-231-4853_______________________ VIZ-, GAZ, -fűtésszerelés. Dugulás-elhárítás. Gázkészülék-javítás non-stop gyorsszolgálat. XIII. kerületieknek akciós burkolás. Telefon: 223-3942, 06-20-962-6782________________ Ujlipótvárosi 2 szobás lakás eladó. Közvetítők kíméljenek! Telefon: 06-20-384-0800 _______________________________ Mi nifodrászatomba (XIII., Hajdú u. 12.) fodrászt keresek és kedvezményekkel várom vendégeimet! Telefon: 06-70-267- 4307,350-2333 GYOGYPEIHKyR ES MANIKÜR. HÁZHOZ MEGYEK. MUKOROMEPITES. HÉTVÉGÉN IS. TELEFON: 06-20- 964-0208__________________________________________ B őrgyógyászati-onkológia, kozmetológia. Bőrdaganatok kezelése. V, Arany János u. 33. Bejelentkezes: 466-8328 dr. Bánfalvi ZARNYITAS, ZARSZERELES, betörésvédelem, profi hevederzár-szerelés, rácskészítés. Telefon: 06-30-961-3794, állandó ügyelet: 06-20-45-45-321 Keresek újlipótvárosi, parkra néző, erkélyes lakást 3. emeletig. Telefon: 429-0450 2001. aukciós rekordjai Virág Judit - Mű-Terem Galéria árverésein születtek: 1. Vaszary János: Dinnyés csendélet 60 millió Ft. 2. Munkácsy Mihály: Virágcsendélet 44 millió Ft. Mindkét festmény a címlapon szerepelt. Hasonló sikerek reményében 2002. áprilisi, szeptemberi és decemberi aukcióinkra címlapképet keresünk. Telefon/fax: 312-2071, 269-4681 (10-18 óra között) Virág Judit művészettörténész 2002. tavaszi 10. jubileumi aukciójára keresi u 19-20. századi magyar festészet kiemelkedő alkotásait, valamint Zsolnay és Gorka Géza kerámiákat. Átvételi határidő: február 20. Készpénzért is vásárolunk. Telefon/fax: 312-2071, 269-4681 (10-18 óra között) GÁZKÉSZÜLÉK£ZERVIZ. MAGYAR GÁZKÉSZÜLÉ- KEK SZAKSZERŰ JAVÍTÁSA, KARBANTARTÁSA, CSERÉJE HÉTVÉGÉN ES ÜNNEPNAP IS. DÍJTALAN KI- SZALLASSAL, TELEFON: 06-20-924-3760 ____________ La kásfelújítás kompletten, átalakítás, gipszkartonozás, építési munkák gyorsan, megbízhatóan, garanciával. Telefon: 3765688. 06-20-491-7010, 06-20-945-2845__________________ Víz-, gáz-, központifűtés-, vízórszerelés, csőtörések javítása megbízhatóan, garanciával. Telefon: 06-20-935-0702, 303- 8397______________________________________________ ELHIDEGÜLŐ SZERELMÉT, hűtlen férjét visszafordítjuk! Szerelmi kötés, rontáslevétel, asztrológia, jóslások Kárpáti Lilitől. Bejelentkezés: 329-4345, 06-20-510-0712 PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI OKTATÁSI IRODA. Mér- legképes könyvelő, Pénzügyi-, Számviteli ügyintéző, ECDL, Számítógép-kezelő (-használó). Kereskedő-boltvezető, Vendéglátó-üzletvezető, Ingatlanközvetítő képzések. Telefon: 220-1553___________________________________ XIII. kerület, Tahi utcában, téglaházban, 1. emeleten eladó 2 szoba+hallos, jó állapotú lakás. Irányár: 9,9 M Ft. Telefon: 468-3667, 06-20-454-6810____________________________ X III. kerület, Béke-Tatai lakótelepen 53 nm-es, előkertes, amerikai konyhás, 1+2 félszobás, felújított lakás eladó. Irányár: 10,2 M Ft. Telefon: 468-3667, 06-20-454-6810 ÜVEGEZÉS, TÜKÖR. XIII., Teve u. 47. XIII.. Tömöri u. 9. Üvegezés helyszínen is. Telefon: 339-6037, 06-20-9-218-219 varrógépjavítás a helyszínen, garanciával. Telefon: 397-0246, 06-70-313-1414 Régi pénzt, kitüntetést, képeslapot, régiséget, hagyatékot vásárolok. Visegrádi u. 38/B. Telefon: 339-6888, 06-20-976- 9180______________________________________________ Kérem, jegyezze fel! Hajdúsági automata és hagyományos mosógép, centrifuga, vízmelegítő villanybojler szakszervize. Csehák. Telefon: 06-30-941-0668_______________________ Budapest XIII., Fiastyúk u. 4—8. magánrendelőben várom a betegeket kéthetente hétfői napon 16.30 órától. Dr. Fábián Mária neurológus. Előjegyzés: 350-1781 TÉVÉJAVÍTÁS HELYSZÍNEN, AZONNAL. (Orion, Vide- oton, ITT-Nokia, Schneider, Dual). Telefon: 06-20-531-7606, 06-20-531-7638 ORION SZINESTEVE-JAVÍT AS! Villamosmérnök végzettséggel, garanciával! Telefon: 06-20-531-7638, 06-20-531- 7606_____________________________________ Gáz-, víz-, fűtésszerelés, cirkok, konvektorok, vízmelegítők javítása, fürdőszoba-felújítás. Telefon: 276-9408, 06-20-955- 4768______________________________________________ Tanulási zavarok korrekciója. Pszichopedagógus óvodások, iskolások fejlesztését vállalja. Vizsgálat, tanácsadás. Telefon: 06-20-443-2516 MONITOR, TEVE, HIFI, VIDEO SZAKSZERVIZ. Javítás garanciával, hétvégén is. Hegedűs Gy. u. 102. A hirdetés felmutatójának 10% kedvezmény! Telefon: 239-8446, 06-20344-0848, 06-30-280-4425 ____________________________ Ola sz felsőfokú nyelvvizsgával, fordítói gyakorlattal állást vagy este végezhető munkát keresek. Telefon: 340-4744 este MODELLVASUTAK és tartozékaik VÉTELE, ELADÁSA. XIII., Pannónia u. 112. Nyitva: 14-18 óráig. Telefon: 359-2763 Régi pénz, kitüntetés, érem vétele, eladása, aukció. Tátra Galéria. Telefon: 239-4043 Tisztelt lakók! Fakivágást, gallyazást, kerttakarítást, bozótirtást, termőföld-feltöltést reális áron vállalunk. Telefon/fax: 269-3291, 06-20-947-5830____________________________ T isztelt lakók! Irodaházak, társasházak, magánlakások teljes körű takarítása. Szolgáltatásainkat garanciával, reális áron vállaljuk. Telefon/fax: 269-3291, 06-2(1-947-5830 Örömmel tájékoztatjuk az Élmény-Park Alapítvány támogatóit, hogy a felajánlott adójuk 1%-át - 210 151 Ft-ot - öltöző- szekrények vásárlásával, az óvodába járó gyerekek kényelmesebb, praktikusabb öltözködési feltételeinek biztosítására fordítottuk. 140 kisgyerek nevében ezúton is köszönjük! Kéijük ez évben is éljenek a lehetőséggel, adószámunk változatlan: 19677347-1-41_____________________________________ G ázkészülékek javítása, karbantartása, cseréje garanciával, konvektorok, cirkok, tűzhelyek, vízmelegítők. Telefon: 06-30- 9-777-162_________________________________________ A ngoloktatás: kommunikáció, kreativitás, kiváló nyelvtudás, felkészítés érettségire, nyelvvizsgára, korrepetálás. Telefon: 06-20-465-1228 ÁPRILISI ÁRVERÉSÜNKRE FELVESZÜNK PORCELÁN ES EZÜST TÁRGYAKAT, ZSOLNAY, KOVÁCS MARCIT KERAMIAF1GURAKAT, MŰTÁRGYAKAT, ON- ES BRONZSZOBROKAT, ÉKSZEREKET. FESTMÉNYEKET, QRAKAT. DETRE-FERENCZI ANTIKVITÁS. BP. V., VÁCI U. 51. TELEFON: 317-7743,06-30-942- 3993. TISZTELETTEL: DETRE TAMAS XIII., Gogol utcában teremgarázsban parkolóhely kiadó. Telefon: 06-60-331-021 Agrármérnök számítógépes ismerettel, két középfokú nyelvvizsgával asszisztensi állást keres. Telefon: 06-20-311-9176 Gáz-, fűtés-, vízszerelés, javítás, burkolás, festés, mázolás, villanyszerelés. Telefon: 06-30-343-3390, 314-1111 Társaságok könyvelését, zárlati feladatait, bérszámfejtését stb. helyszínen, kijárással is vállaljuk. ÁSZ Könyvvizsgáló Kft. Telefon: 350-1329. Fax: 239-2444 Vásároljon a Balzac utcában ajándékot 5% kedvezménnyel Valentin napra! Virág és ékszerüzlet egymás mellett. Milka Virágboltban különleges csokrok készítése, rendezvények díszítése. Az ékszerüzletben aranyékszerek, ezüst dísztárgyak, régiségek vétele, eladása. Cím: XIII., Balzac u. 50/A. Telefon: 270-0095 (virág), 350-7264 (ékszer) Kép- és keret-helyreállítás. Reparátorműhely Galéria. 1133 Bp., Pozsonyi út 54. (alagsor). Ingyenes numizmatikai tanácsadás. Telefon: 349-6854. 06-30-387-7188 TEHERFÜVAEOZAS, KÖLTÖZTETÉS VIDÉKRE IS KEDVEZŐ ARRAL. KERÜLETIEKNEK KEDVEZMÉNY. TELEFON: 06-30-996-4538, 405-5889 Lapunk következő száma február 28-án jelenik meg. Lapzárta: február 22.