XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2002-01-10 / 1. szám
/ X1U. KERÜLETI • • I TT\ ’V T T 2002. januar ) Rendőrségi esetek Pásztoróra gyilkossággal Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy a Gyöngyösi utca egyik házának földszinti lakásában egy férfi holttestét fedezték fel. A helyszínre kiszállt nyomozók megállapították, hogy a bántalmazás következtében meghalt 31 éves kínai férfi az egyik étterem szakácsa. A környezettanulmányok során kiderült, hogy a kínai férfi kereste a román nők társaságát. A nyomozók is felkeresték azokat a kocsmákat, ahol a románok szívesen tartózkodtak. Az itt szerzett információk alapján terelődött a gyanú Sz. J. Attila román állampolgárra, akit az egyik törzshelyen igazoltattak. A férfi, amikor a rendőrök megszólították, feltűnően izgatottan viselkedett. Nem véletlenül, mert ruházatának átvizsgálásakor találtak nála egy pisztolyt. A rendőrségen, a kihallgatása során Sz. J. Attila a kérdésekre adott válaszaival ellentétbe került önmagával, és végül beismerte, hogy E. I. Dórin román állampolgárságú nővel közösen előre megtervezték a rablást, amiből végül gyilkosság lett. Eszerint E. I. Dórin, aki prostituáltak futtatásával foglalkozott, két „lányát” bemutatta a kínai férfinak. A prostik a közösen eltöltött pásztoróra után valamilyen szerrel elkábították áldozatukat. Ezalatt Sz. J. Attila és E. I. Dórin a ház pincéjében mobiltelefonnal a kezükben várták a jelentést, hogy elaludt a férfi. A szer lassan hatott. Amikor az adott jelzésre felértek, Sz. J. Attila úgy vélte, a kínai nem alszik elég mélyen, ezért többször is a kábult férfi fejére sújtott. Látva, hogy már „elég mélyen alszik”, átkutatták a lakást, de nagyobb értékeket nem találtak. Jobb híján elvitték a televíziót, két mobiltelefont és azt a pisztolyt, amit a rendőrök az igazoltatáskor megtaláltak. A holttestet magára hagyva távoztak a lakásból. E. I. Dórin ellen országos körözést adtak ki. Két nap múlva a nagylaki határállomáson a határőrség feltartóztatta és így ő is rendőrkézre került. Kihallgatása során elmondta, hogy volt még egy társuk, a magyar állampolgárságú G. Vendel, akinek autóján közlekedtek. Mindhárman beismerték tettüket és letartóztatásban vannak. A két „közreműködő lány” kilétét még nem sikerült megállapítani. Ildikónak nyoma veszett H. Ildikó nagy várakozással tekintett külföldi útja elé, alig várta, hogy távolban élő hozzátartozóival találkozzon. Legnagyobb meglepetésére a határon nem engedték kilépni, mert országos körözés alatt áll. Minden ellenkezése ellenére felkísérték a XIII. kerületi rendőrkapitányságra, ahol minden kiderült. Két évvel ezelőtt H. Ildikó elkérte nyugdíjas édesanyja villamosbérletét. Kicserélte sajátjára az azon lévő fényképet és rárajzolta - iskolában jelese volt rajzból - a nyugdíjat jelentő háromszögletű bélyegzőt. Elég sokáig utazhatott így olcsóbban, míg az egyik ellenőr felfedezte a turpisságot.- Ezt jelentem - mondta az ellenőr, aki nem tudni miért, nem kobozta el a bérletet, így Ildikó még hónapokig tovább használta azt. Ugyanakkor várta, hogy a BKV küld számára egy csekket, amellyel majd befizetheti büntetését. A csekk nem jött és már réges rég elfelejtette az ügyet. Miután Ildikó a mi kerületünkben lakott, az eset után néhány héttel megérkezett a BKV feljelentése a kerületi rendőrkapitányságra. Az ügy magánokirat-hamisításnak minősül. Rendőrségi idézés ment Ildikó lakására, nem is egyszer, hanem háromszor, de ő nem jelentkezett. Kiment hát egy nyomozó a lakására, ahol kiderült, hogy Ildikó közben elköltözött, de nem tudják hová. Kiadták ellene az országos körözést. Azóta két év telt el. Ildikó mit sem sejtve élte tisztességes polgári életét. Ezért nem is kerülhetett a rendőrök látókörébe mindaddig, amíg nem akart kiutazni rokonaihoz külföldre. Miután „megkerült” Ildikó, a kihallgató tiszt megkérdezte a BKV-t, mekkora vesztesség érhette a közlekedési vállalatot? A válasz: tízezer forint! Öt autó egyszerre Egy borongós hajnalon a rendőrjárőr a Szegedi út és a Gömb utca találkozásánál észrevett egy műanyag szatyrokat cipelő férfit. A férfi is észrevette a rendőrautót. Letette a szatyrokat és az egyik ház sötétben lévő kapujában megbújt, majd amikor a rendőrök kissé közelebb értek, előlépett, s mint egykedvű járókelő igyekezett útját folytatni. A rendőrök így is igazoltatták. Elmondta, hogy K. L.- nek hívják, de igazolvány nincs nála. Amikor ruházatát átvizsgálták, találtak nála egy K. L. névre szóló, előzetes őrizetet megszüntető végzést, amelyben valamennyi adat megegyezett azzal, amit a férfi elmondott. Ezután megnézték a szatyrokat. Találtak benne magnót, tűzoltó készüléket, többmaroknyi hazai és külföldi fémpénzt, csavarhúzót, gázöngyújtót, kulcstartót. A kezében is tartott valamit, de azt semmiképpen sem akarta megmutatni. Kiderült, hogy egy madzagra erősített vídiát szorongatott. Ezt az eszközt már a rendőrök jól ismerték. Ezzel törik be az autók ablakát. A madzagnál fogva megpörgetik és az éles, kemény vídia egy pillanat alatt szinte szétrobbantja az üveget. Azonnal telefon ment a többi járőrnek, hol találtak olyan autókat, amelyeknek betörték az ablakát. Az Országbíró utcában találtak négyet is egymás mellett és a Hajdú utcában még egyet. Lefoglalták a férfi ruházatát, és a laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a ruhán olyan alig látható üvegszilánkok maradtak, amelyek megegyeztek a feltört autók ablakainak szilánkjaival. A baj azonban nem jár egyedül. Az adatok leellenőrzése során kiderült, hogy valódi neve H. J. és igazoltatásakor unokabátyja nevét mondta be, de ezzel a névvel volt őrizetesben is, mint azt az elbocsátó irat is jelezte. A huszonkét éves fiatalembert, aki már 14 és fél éves korában elkövetett rablásért ült két esztendőt börtönben, régóta körözte a büntetés-végrehajtó igazgatóság is, mert elfelejtett jogerős ítéletének letöltésére bevonulni a börtönbe. Egy taxis a télről, a szolgálatról, a veszélyről, a szolidaritásról Egyik fogvacogtató havas decemberi délután kénytelen voltam taxival utazni, mert a főváros tömegközlekedése lelassult. A Vígszínháznál szálltam be a jó öreg kockás egyik autójába. Miután behuppantam az anyósülésre, szemügyre vettem a vezetőt. Fiatal, kellemes külsejű, derékig érő, szőkésbarna hajú srác volt. Miközben róttuk a kilométereket, beszélgetéssel múlattuk az időt. Holenik Tamás, mint tőle megtudtam, 28 éves és vérbeli angyalföldi. Gyerekkorában a Vasasban birkózott, később kilenc évig focizott, és évekig volt basszusgitáros a Kiss in the dark, majd a Snake heart nevű zenekarokban. Eredetileg kamionsofőr szeretett volna lenni, de mire elvégezte az iskolát, nem vették föl, mert leépítések voltak. 24 évig lakott a Cimbora utcában, jelenleg már negyedik éve a Vőlegény utcában él. így hát nem csoda, hogy rendkívül jól ismeri a kerületet, mint mondja, jobban, mint a saját tenyerét.- Miért éppen a Főtaxinál dolgozol?-Autótechnikusi végzettségem van. Suli után egy évig jártam a Műszaki Főiskolára, de mivel nem arra a szakra vettek föl, amire jelentkeztem, abbahagytam és 1994- ben elmentem a Főtaxihoz dolgozni egy évre, míg be nem vittek katonának - mondja Holenik Tamás. - Szerettem taxizni, mindig ez volt a vágyam, bár akkor még csak 21 éves voltam, és nem volt túl sok tapasztalatom. Katonaság után Tamás mégsem a taxizást választotta. Úgy alakult, hogy egy elektronikai cég házhoz szállítójaként dolgozott négy évig, majd amikor egy haszonjármű- és kamionimportőr cégnél volt üzletkötő egy éven át, járta az országot, de mivel mindig távol állt tőle, hogy az embereket olyan dolgok vásárlására bírja rá, amikre talán nincs is szükségük, elszegődött munkagépmotorokat felújítani egy ismerőséhez, ez viszont sem emberileg, sem anyagilag nem úgy alakult, ahogyan ő eltervezte.- Ekkor gondoltam ismét a taxizásra - folytatja Holenik Tamás -, és arra, hogy most már nem hagyom magam eltéríteni ettől a szándékomtól. Azért választottam újra ezt a céget, mert ez egy nagymúltú vállalat. Nem kis réteg veszi igénybe a taxit, ők tudják, hova mennek, mennyit fizetnek, tudják, hogy nem verik át őket, nem kell vitatkozni a vezetővel a menetdíj miatt. Ezért az embereknek bizalmuk van a Főtaxihoz.- Milyen napszakban vagy többet az utcán ?- Hétközben nappal, mert üzletemberek vagy cégek munkatársai jönnek-mennek, hétvégén főleg éjszaka, a szórakozni vágyók miatt.- Elég sok taxistámadásról hallottunk az utóbbi időben. Éjszaka nem veszélyesebb?- Talán, de nekem eddig még semmilyen gondom nem volt, bár a család, az ismerősök, mindenki le akart beszélni, mert szerintük is veszélyes. Most már azért kicsit megnyugodtak, és örülnek, hogy van egy taxis a családban, hiszen néha őket is szállítani kell. Édesanyámat elviszem a piacra, ide-oda, nővéremet a három gyerekkel- hétéves a legnagyobb - orvoshoz, iskolába stb. Ez is benne van. Különben cégnél dolgozni biztonságosabb, mert hallgatva az URH-t, azt vettem észre, hogy a rendelések 90%-a törzsutastól érkezik. Tehát, ha valami történne, vissza lehet ellenőrizni az utast. Utcáról ritkán veszek föl embereket, ha úgy ítélem meg, hogy nem biztonságos, nem vagyok köteles megállni. Volt már olyan is, hogy egy kocsmáros hívott taxit egy eléggé ittas vendégnek, akit nem vittem el. Nem vagyok köteles, ha olyan részeg, hogy nemhogy a taxiba nem tud beszállni, de még a kocsmaasztaltól sem tud felállni. Az ilyeneket ott lehet hagyni.- És mi a helyzet a karácsonykor és a szilveszterkor bulizgatókkal? Nyilván azért utaznak taxival, mert nem akarnak - már a rendesebbje- ittasan vezetni. Őket csak elviszed?- Hát persze, de ez teljesen más. Ezek ünnepnapok, amikor jól lehet keresni, és megéri szállítani a mulatozókat.- Nyakunkon a tél, a hó, a fagy. Az utak mégis hemzsegnek a figyelmetlen, kapkodó vezetőktől. Mit gondolsz az egyre sokasodó közúti balesetekről?- Sajnos éppen nemrég segédkeztem egy súlyos balesetnél az Árpád hídon. Pár perccel a tragédia után érkeztem a helyszínre, már a mentők is úton voltak. Este volt, nagy hó, hideg. Három összetört autót láttam. Rögtön megálltam, érdeklődtem, mi történt és hogy miben segíthetek. Megtudtam, hogy egy főtaxis kolléga megállt segíteni egy hölgynek, akinek lerobbant a farmotoros Skodája. Azt bütykölte, amikor fékezés nélkül belerohant egy Ford ittas vezetője, mert nem látott ki a bepárásodott autójából. Fél kézzel vezetett, a másik kezével pedig a párát törölgette az ablakról. Az ütközéskor úgy bepréselte Ivánt, a taxist a két autó közé, hogy rögtön elvesztette az eszméletét. Ott feküdt a mínusz 10 fokos hidegben a földön. Kabáttal és plédekkel letakartam, értesítettem a feleségét, beszóltam a központba is. A kollégáim egyből készenlétben álltak, ki miben segíthet, még a címek is háttérbe szorultak. Miután a rendőrök felvették a jegyzőkönyvet, elmentem a feleségéért az Apály utcába, és bevittem a kórházba. Hároméves kisgyerekük van. Ivánt megműtötték, rögtön amputálni kellett az egyik lábát, a másikért még küzdöttek hajnalban, amikor eljöttem. Bár nem ismerem őt személyesen, mégis belegondolni is szörnyű, hogy a kollégának ezzel a balesettel kettétört az élete, a karrierje. Húsz éve taxizik, és most nem lehet tudni, mihez kezd majd. A biztosító persze nem fizet, mert ittas vezető okozta a balesetet... A hallottak alapján hirtelen az a gondolat futott át a fejemben, milyen igazságtalan az ilyen tragikus baleseteknél, hogy legtöbbször - jelen esetben a jó szándékú, segítőkész - vétlen áldozat szenved fizikailag, lelkileg és anyagilag halmozottan is: az összetört autó javíttatása, a kezelések, a gyógyszerek, a munkából való kiesés pénzvesztesége, az egy életre elvesztett lába. És mindez ráadásul éppen karácsony előtt.- Ázt találtam ki - folytatta a fiatalember, - hogy gyűjtést szervezhetnénk a családjának, hiszen a Főtaxinál 700-800 fő dolgozik, ha mindenki belead egy ezrest, az már elég szép összeg, és nagy segítség a bajban.- És mi a véleményed az olyan utasokról, akik annyit kérdezősködnek, mint én ?- Nem sűrűn kérdeznek ennyit, inkább csak csevegnek. De sokszor előfordul, hogy amikor beül valaki, rám zúdítja a magánéletét. Legutóbb egy középkorú nő rögtön azzal kezdte, hogy beszéljük meg azt, hogy a barátjával szakítson vagy sem. Hangsúlyozta, hogy azért éppen velem, mert én kívülálló vagyok, nem pletykálom majd el, hiszen nincs kinek. Jól elbeszélgettünk, mire a megadott címre érkeztünk. Nagyon hálás volt, amiért meghallgattam, és szép borravalót is adott.- Utaztattál már híres embereket is?- Sajnos eddig még nem, de szeretném, kíváncsi vagyok rájuk. Azt tudom, hogy például Bodrogi Gyula, Psota Irén és a Friderikusz Produkció is gyakran kér tőlünk autót. Remélem, egyszer nekem is szerencsém lesz hozzájuk... Szoboszlai Éva Szemtanúkat keresnek December 19-én 7 óra 5 perc körüli időben a Róbert Károly körút és az Angyalföldi út kereszteződésében D. László tehergépkocsijával elütötte a neki jobbról balra az úttesten áthaladni szándékozó 6 és 13 éves gyerekeket. A baleset következtében a két kislány súlyos sérüléseket szenvedett. A Budapesti Rendőrfőkapitányság kéri, hogy aki szemtanúja volt az esetnek és arról érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen vagy levélben a BRFK közlekedésrendészeti főosztályán (XIV. Hungária krt. 149.). Telefonon hívhatja a 384- 8806/117 telefonszámot, valamint az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszám valamelyikét. ♦ PROGRAMOK ~ "láng" műwéőBésí" KÖZPONT Rozsnyai u. 3. I Tel.: 349-6308,349-6309 | i ________________________i J anuár Természetjárók Klubja 12. Püspökladányi látogatás - kirándulás a Tiszántúlon * 24. Hangverseny a Zeneakadémián * Jelentkezni lehet: Haraszti Gábor szakosztályvezetőnél,' telefon: 06 (20) 946- 4659. Könyvtár: kölcsönzés hétfőn és szerdán 14-18 óráig. Rendezvények 18. 14 óra: Timur és csapata. Az általános iskolások filmsorozatának előadása * 20. 8 óra: ATTE Aris- Kárpáti. Budapest I. osztályú bajnoki sakkmérkőzés. Minden pénteken 18-22.30 óráig: Te + Én Klub táncest. Belépődíj: 500 Ft * Minden szombaton 9-12 óráig: Mo- dellbörze (cserebere, vétel, eladás). Belépődíj: 100 Ft, asztaldíj: 350 Ft. 3B232ZEZZ2Z ANGYALFÖLDI i GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI ! J HÁZ ! Dagály utca 15/A Telefon/fax: j 330-5357,349-7761 J E-mail: dagaly@axelero.hu web: www.extra.hu/dagaly i________________________i J anuár 11. 17 óra: Nagycsaládosok Egyesülete, közgyűlés * 19. 10 óra: Játék-tér (drámapedagógiai foglalkozás) * 19. 19 óra: Repeta (társastánc klub) * 25. 17 óra: a Tamás Apostol Általános Iskola ünnepsége * 26. 19.30 óra: Skót táncház. Ősi kelta dallamok és eredeti skót táncok kezdőknek és haladóknak. 19.30-22.00 óra: Skót táncház, táncot tanít Túri Gábor, Magyarország egyetlen diplomás skót tánctanára, zenél a Shannon együttes. 22-23 óra: Kelta rock koncert a Shannonnal. Belépő: 500 Ft * 31.17 óra: Gyékény- és csuhé- kosár-fonó szakkör. Első foglalkozás. Január 31-től, csütörtöki napokon 17-től 19 óráig. Szép díszek, figurák gyékényPROGRAMOK ♦ bői és csuhéból: kenyereskosarak, fonott tálcák, üvegfonás és virágtartó készülhet otthonunkba Nyitrai Erzsébet segítségével. Részvételi díj: 3800 Ft/hó. r "JÓZSEF ÄTTILÄ 1 ! MŰVELŐDÉSI KÖZPONT J József Attila tér 4. Tel.: 320-3842, 320-3843, 320-3844. i ________________________i J anuár 11.17óra: M.É.Z. ír gyermektáncház tánctanárral, élőzenével. Belépődíj: 250 Ft * 13. 10-13 óráig: Vasárnapi hancúrház. 10-12 óra: kézműves foglalkozások, 12 órától gyermektáncház és daltanulás. A belépés díjtalan * 25. 20-02 óráig: JAMKÓ magyar táncház. Tánctanulás, daltanulás. Betáncoló: 400 Ft * 26.19 óra: Örök dallamok - fiatal hangok: komolyzenei koncertsorozat a Casa della Musica Társulattal. Spanyol est: válogatás spanyol szerzők legszebb műveiből az operától a flamencóig. Belépődíj: 1200 Ft