XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2002-03-14 / 5. szám
KOPUHáS NCLMÜU, TIIRTÓS Kezelés o vékonyabb combokért és a ellen A HYPOXITRAINING ELŐNYEI:- has-popsi-cs(pő célzott fogyasztása,- narancsbír legkorszerűbb kezelése,- fokozott zsírégetés vákuumterápiával,- izmos, sportos testalkat könnyed elérése,-állóképesség javítása,- kíméli az ízületeket és a gerincet,- kortól, nemtől függetlenül használható. flBgB@ß$@zteäg A tréning 35-55 perces, heti három-négy alkalommal ajánlott. Egy 10 alkalmas Hypoxi kúrával és némi következetes diétával Danubius Premier Hypoxi Stúdió HOTEL HELM H33 Budapest, Kárpát u. 62-64. Telefons/ám: 452-5800/169,247-1028, 06-30-203-2155 Bejelentkezés: 452-5800/169 Nyitva; hétfőtől vasárnapig: 7-22 óráig. Legyen a vendégünk és próbálja ki a kupon felmutatásával a HYPOXITRAINERT 5000 Ft j értékben. Előzetes bejelentkezés szükséges! áltson könnyedén! asytronic Itó ajándékba* 50 OOO Ft i Corsa-modéliekhez! Jöjjön és kérdezzen, ami nem kérdés Opelt Schillertől! Az Easytronic félautomata és automata üzemmódra is alkalmas kuplung pedál nélküli váltó. Az akció február 1. és május 31. között érvényes. Easytronic váltó az 1.0 és 1.2 literes motorokhoz kapható. Várjuk Önt is, próbálja ki személyesen, és tájékozódjon a további Corsa-kedvezményekrÓl is!** Minden nem Easytronic váltóval felszerelt modellhez. Schiller OPELS ____ M árkakereskedés, Márkaszerviz, Alkatrészáruház Bp., XIII. kér., Váci út 113. Tel.: 452-11-11, 452-11-00 Fax: 452-11-34 Keresse napi frissítésű használt autó kínálatunkat: www.schilleropel.hu Hasznáitautó-telep: Bp., XIII. kér., Dráva u. 17. Tel.: 320-0166, 340-1553 világnak megvan a maga rendje. Ennek a rendnek része, hogy mindig virrad új nap, hogy minden éjjelt nappal követ, és fordítva. Ugyancsak a rendhez tartozik,, hogy az ember mindehhez alkalmazkodik. Reggel felkel, nappal ébren van, este lefekszik és éjjel alszik. Igen ám, de nincs rend rendbontók nélkül. Ok azok, akik fittyet hányva az egészre, akár teljes mértékben képesek felcserélni a kettőt: az éjszakát és a nappalt. Ma este őket keresem, és azt, hol és mivel töltik az éjszakát. Felkutatásukra én is belevetem magam az éjszakába, ami nem nehéz, mert valahol és valamikor én is közéjük tartozom. Mérhetetlen szűklátókörűség lenne azt hinni, hogy a virrasztani vágyók mind szórakozóhelyeken múlatják az éjjeli órákat. Kerületünk régi mozija még éjféltől is indít előadásokat, nem kis közönséggel. Ám aki fél 2-ig moziban ül, még ha ébren marad is, kizárt, hogy elmenjen mulatni. Vannak, akik az éjjel-nappal nyitva tartó játékbarlangokban verik el a pénzt, amit aztán nappal majd kénytelenek lesznek visszakeresni. Erre a kerületben számtalan lehetőségük nyílik, de azt hiszem, nemcsak itt, az egész városban. Ha pedig nem mindegy nekik, hol mennek tönkre, még választhatnak is, a leg- visszataszítóbb kocsmától a sokcsillagos szalonokig. Ha azonban éjszakáról beszélünk, legtöbbünknek mégis a mulatás jut eszébe. Bejártam a kerületet, és magam is megdöbbentem az itteni éjszakai lehetőségek sokszínűségétől. Azt hiszem, mindnyájan tudjuk, talán természetes is, hogy minél közelebb kerülünk a belvároshoz, annál kevésbé félünk az utcán, annál biztonságosabban szórakozhatunk. Ez néha túlzásokhoz is vezet, elég, ha ránézünk a szombat esti láz jegyében kígyózó sorra a Váci út elején lévő gigantikus épület gigantikus diszkója előtt. Én azonban ezt nem tartom igazi szórakozásnak, és szerintem azok sem, akik ezt választják, csak ők ezt nem tudják. Hisznek abban, hogyha befizetik az ezres nagyságrendű belépőt, bemennek a helyre, ahol mindenki úgy néz ki, mintha a kifutóról esett volna le (ja, és úgy is viselkedik), megisznak egy italt, amelyet két sarokkal arrébb valószínűleg fele any- nyiért árulnak (és még úgy sem olcsó), táncolnak a jelenlegi legtrendibb zenére, akkor ők valóban úgy fekhetnek le, hogy azt mondhatják: „Igen, ma is adtam a szórakozásnak.” indinkább hiszek abban, hogy a szórakozás rólunk szóljon, mi legyünk a főszereplői, ne helyek és ne koktélok. En itt, a kerületben találtam meg az igazit. A helyet, ahol ember vagyok, ahol közösség van, melynek a személyzet is része. A Hegedűs Gyula utcában található bárban még sosem csalódtam. Mellékesen jegyzem meg, hogy a bár talán nem a legjobb szó, de a szórakozóhelyek elnevezésével mindig bajban vagyok. Nehéz szavakkal megkülönböztetni, mi a diszkó, mi a klub, mi a bár, mi a kávézó, ja, és mi a kocsma. Ezt érezni kell. Ezt most nevezzük bárnak. Nemcsak a kerületben, egész Budapesten ez a kedvenc helyem, de ezzel nemcsak én vagyok így, egyre többen. Nem a külsejével hódít, nem kell félnünk, hogy mi lesz, ha kiömlik valami, vajon kijön-e a fehér bőrből. Viszont nem hiányzik belőle az egyre több helyen fellelhető kanapé sem. De ami a legnagyobb varázsa, a személyzet. Sokan szeretik, ha egy helyen mindig ott a tulajdonos, mert azzal már lehet érezni, hogy a lelke is benne van, nemcsak a pénze. A nők a pult mögött pedig egyenesen elragadóak, akik képesek egész éjjel mosolyogni anélkül, hogy arcukra fagyna a mosoly. P ár sarokkal odébb egy színről, egy gyümölcsről és egy zöldségről elnevezett hely található. Ha valaki nem ismerné a helyet, a neve olyan, mintha azt mondanám: citromsárga paprika. Ez a hely kiválóan ötvözi a táncolni és beszélgetni vágyók igényeit. Két emeletén külön, mégis együtt érzik jól magukat a látogatók évek óta. És itt jegyezném meg, itt rendezték meg először Budapest egyik legkülönlegesebb buliját, amely azóta, azaz két éve egyre nagyobb tömegeket vonz. Két lány találta ki, kezdetben csupán szűkebb baráti körének. A buli neve: giccsparti, és egyetlen szabálya: minél kevesebb természetes anyagot véve magunkra, minél ízléstelenebből indulni a bulira, és végig így is maradni, ja, és közben eget rengetően nagyot bulizni. Élső alkalommal még kevesen voltak, és kevesen követték a szabályokat, másodszorra - egy szerencsétlen véletlen miatt nem a IHWf Esze ágában sem volt színésznek Miller Zoli magára talált Fenyő Miklós Miller Zoli a Gór Nagy Mária Színi Tanoda növendékeként a Grease című musicalben tűnt fel először a közönség előtt; néhány év múlva pedig az Emberek zenekar lírai dalainak előadójaként vált népszerűvé. A mindig vidám, göndör hajú srác tízéves színészi pályafutása során számtalan komoly és könnyed darabban szerepelt: legutóbb a Made in Hungária című darabbal ért el óriási sikert, amelyben Fenyő Miklóst alakítja - méghozzá úgy, hogy az élő „rocklegenda” maga is ott játszik a színpadon. Amikor épp nem a szőnyeget csavarja fel, Zolit a Pókasszony csókjában vagy a Nyomorultakban láthatjuk viszont, de az előadás nélküli napokon sem unatkozik: hiszen csak úgy „mellékesen” rendezői vizsgára, illetve legújabb zenekara felvételire készül.- Gyerekkorod óta színésznek készültél, vagy csak a véletlen hozta úgy, hogy a világot jelentő deszkákon kötöttél ki?- Kétségtelen, hogy gyerekkoromtól kezdve mindig az iskola, a társaság bohóca voltam, de azt biztosan tudtam, hogy színész nem akarok lenni. Pontosan azért nem, mert mindenkitől azt hallottam: Zoli, te született színész vagy, feltétlenül erre a pályára kell menned. A nógatás pedig - mint tudjuk - „csak azért sem” alapon eleve eltávolítja az embert az illető dologtól. Ma már persze el sem tudom képzelni az életem a színház, a közönség nélkül.- A dacos „nem akarás” után akkor feltehetően kanyargós út vezetett a színi tanoda felvételijéig.-Nem, tulajdonképpen simábban ment, mint ahogyan azt várni lehetett. Mivel nagyon szerettem énekelni - volt egy gimis zenekarom is - kamaszkoromban feltett szándékom volt, hogy rockzenész leszek. A szüleim tiszteletben tartották a döntésemet, nem akartak befolyásolni, sőt el is járogattak a koncertjeimre. Utólag jöttem rá, mekkora áldozat volt ez szegény operához szokott édesanyámtól. Érettségi után anyukám beszélt rá végül, menjek el a tanodába, mondván énekesi karrierem során hasznát vehetem, ha megtanulok mozogni a színpadon. Eléggé ódzkodtam tőle, de jobb választásnak tűnt, mint bármi, mert arról hallani sem akartam, hogy még jó pár évet iskolapadban töltsék. Rá adásul a bizonyítványom és az érettségi eredményem sem nagyon predesztinált rá, hogy egyetemre, főiskolára menjek. Lesz, ami lesz alapon végül elmentem a meghallgatásra, és anyukámnak igaza lett: felvettek. Az ottani légkör aztán persze nagyon hamar megfertőzött: rövid idő alatt rájöttem, hogy ez vagyok én, és egész életemben ezt akarom csinálni.- Ha csak az iménti történetre vagy a Mama című Emberek-számra gondolunk, kitűnik: édesanyád nagy szerepet játszik az életedben. Jó a kapcsolatod a szüléiddel ma is?- Rendkívül jó, nagyon szeretem őket, és nagyon sokat köszönhetek nekik. Olyan szeretetteljes, kiegyensúlyozott légkörben nőttem fel nekik köszönhetően, ami sajnos már ritka a mai világban. Kaptam is pár pofont élettől később emiatt, mikor kiderült, a vi nem olyan jó, mint ahogy azt én otthon tapr talhattam. Tulajdonképpen nem is igazán egymással konfliktusunk, viszonylag jó gyér voltam, nem okoztam sok fejfájási Kamaszkoromban azért volt egy balhésabb időszakom: 17 évesen például megszöktem otthonról, mert elegem lett belőle, hogy este 10 órára mindig haza kellett mennem. Mivel úgymond hangadó pozíciót töltöttem be az osztályban, illetve a baráti körben, elég kínos volt számomra a 10-kor fellőtt pizsama, úgyhogy egy napon egyszerűen nem mentem haza. Először persze óriási sértődés lett belőle, de attól kezdve azt csináltam, amit akartam, nem is volt többé konfliktusunk egymással.- Mennyire volt rázós vagy sima a pályakezdésed?- A főiskolán próbált darabok mellett az első igazi külsős munkám rögtön „mély víz”: egyből egy főszerep volt, ráadásul úgy, hogy másfél héttel a bemutató előtt kellett beugranom egy megbetegedett színész helyére. Kevesen hittek benne, hogy ennyi idő alatt sikerül tökéletesen elsajátítanom a szerepet; nem is alaptalanul, hiszen mindenki tudta rólam, menynyire nem szeretek tanulni. A „helyettesítés” végül szerencsére jól sikerült, én pedig hirtelen úgymond „a pályán” találtam magam. Kevéssel a debütálásom után Mikó István, a soproni Petőfi Színház akkori igazgatója felkért, töltsék náluk egy évadot, amiből végül három csodálatos szezon lett. A ‘95-96-os évadban már hét bemutatóm volt az ország különböző pontjain, ebből négy főszerep. Kezdtem elememben érezni magam. Hogy kerültél Duisburgba, a nemzetközi társulatba?- ‘97-ben egy ismerősöm szólt, hogy menjek el egy válogatásra: a duisburgi színház Nyomorultak című előadásához kerestek szereplőket egy évre, heti hatszori fellépéssel. Elmentem, aztán a három következő rostán is túljutottam, végül elnyertem Andress szerepét a nemzetközi szereplőgárdájú darabban. A dolog többszörös megpróbáltatás volt számomra, legfőképpen azért, mert nem nagyon beszéltem németül, másrészt azért, mert fel kellett áldoznom a sikeres hazai szereplésemet: nem tudtam, mi vár majd, emlékeznek-e még rám, mikor visszajövök. Kint végül fantasztikusan éreztem magam, nagyon jó csapat jött össze; a darabnak is óriási sikere volt, de mikor lejárt az egy év és haza kellett jönnöm, a félelmem beigazolódott. Illetve ez nem elég jó szó: az, ami itthon fogadott ugyanis, minden várakozásomat alulmúlta. Gyakorlatilag lenullázódott az életem: a feleségem elhagyott, a zenekarom szétesőben volt, a helyem valamennyi társulatnál be lett töltve: a szakma - úgy tűnt - teljesen elfelejtett. Gyakorlatilag mindent elölről kellett kezdenem: kisebb, beugrós szerepeket vállaltam, de pocsékul éreztem magam.- Egyszer sem fordult meg a fejedben, hogy abbahagyod?- Dehogynem, nem is egyszer. Az igazi fordulópont a tavalyi év volt: kevés választott el tőle, hogy hátat fordítsak mindennek és mindenkinek. Szerencsére végül időben megráztam magam és rájöttem, nekem ez van elrendelve, nem szabad feladnom. Mostanra - mint a mesében - minden jóra fordult: ismét négy darabban játszom - köztük a Hungáriában, amit ráadásul imádok.- Mennyire érzed magad otthonosan Fenyő Miklós szerepében, és mennyire frusztrál az, hogy az általad megmintázott szereplő ott játszik melletted a színpadon ?- Nagyon érdekes helyzet. Eleinte persze furcsa volt, de Miklós sokat Ml^
