XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)

2002-02-28 / 4. szám

Bilicsi­emlékkiállítás a Vígszínházban A Bilicsi család, Erzsé­bet, Katalin, Éva, gyer­mekeik és unokáik, Mar­ton László színigazgató, Lázár Egon gazdasági igazgató és a Vígszínház dolgozói gazdag anyagú emlékkiállítással adóz­nak a társulat egykori tagja, a közönség - kicsik és nagyok - feledhetetlen kedvence, a színművészet kiemelkedő' egyénisége, Bilicsi Tivadar emléké­nek. A kiállítás a színház alagsorában tekinthető meg. Egy kép, amely „Bili” sok szerepet felvo­nultató vígszínházi tagsá­gának egyik remekét idé­zi 1955-ből Marcel Pag­nol Topaze című darabjá­ban. Partnerei: Benkő Gyula és Komlós Juci. RÉGI ÉLETFORMÁK FENNMARADT RELIKVIÁI KÖZT $1------------------------------------1 V ÍGSZÍNHÁZ Márciusi műsor 1., p. 19: Nóra * 2., szó. 19: Sok hűhó semmiért * 3., v. 11: Óz, a csodák cso­dája; 19: Sylvia * 4., h. 19: Vízkereszt * 5., k. 19: Lóvátett lovagok * 7., cs. 19: A padlás * 8., p. 19: Sylvia * 9., szó. 19: Játszd újra, Sam! * 10., v. 11: Óz, : a csodák csodája; 19: Sok hűhó semmiért * 11., h. 19: Nóra * 12., k. 19: A padlás * 13., sze. 19: Sok hűhó semmiért * 14., cs. 19: Össztánc * 16., szó. 19: Nederlands dans theater * 17., v. 19: Nederlands dans theater * 18., h. 19: I Nederlands dans theater * 19., k. 19: Furcsa pár * 20., sze. 19: Lear király * 21., cs. 19: Lear király * 22., p. 19: A szecsuáni jóember * 23., szó. 19: Bűn és bűnhő- dés * 24., v. 11 és 14.30: Halász Judit-koncert; 19: Furcsa pár * 25., h. 19: Bűn és bűnhődés * 26., k. 19: ' Sok hűhó semmiért * 27., sze. 19: A padlás * 28., cs. 19: A szecsuáni jóember * 29., p. 19: Lear király * 30., szó. 19: Sylvia * 31., v. 19: Furcsa pár fr ll JÓZSEF ATTILA ,____SZ/A7/ÁZ_ M árciusi műsor 1., p. 11: Cselédlépcső (Gaál Erzsébet Stúdió); 19: A makrancos hölgy * 2., szó. 19: A Pál utcai fiúk; 19.30: Cselédlépcső (G. E. Stúdió) * 3., v. 11: A Pál ut­cai fiúk; 19: A bolond lány * 4., h. 18: Légy jó mindha­lálig! * 5., k. 19.30: Cseléd­lépcső (G. E. Stúdió) * 6., sze. 19: Balfácánt vacso­rára!; 19.30: Emigránsok (G. E. Stúdió) * 7., cs. 19. Lássuk a medvét! * 8., p 19: A miniszter félrelép 19.30: Cselédlépcső (G. E Stúdió) * 9., szó. 19: Bot­rány az Operában; 19.30: A farkas (G. E. Stúdió) * 10., v. 15: Lássuk a medvét!; 19.30: Pillantás a hídról (G. E. Stúdió) * 13., sze. 11: Léni néni; 19: Léni néni * 14., cs. 11: Léni néni; 19: Léni néni * 15., p. 19: Vonó Ignác; 19.30: Pillantás a hídról (G. E. Stúdió) * 16., szó. 19: Léni néni * 17., v. 19: Léni néni * 18., h. 19: Botrány az Operában; 19.30: A farkas (G. E. Stú­dió) * 19., k. 19: A bolond lány * 20., sze. 19: Léni né­ni * 21., cs. 19: Csákányi-Kulka; 19: A há­zasságlevél (Szombathely) * 22., p. 15: A helység ka­lapácsa; 19: Csáká- nyi-Kulka; 19.30: Emig­ránsok (G. E. Stúdió) * 23., szó. 15: A bolond lány; 19: A bolond lány * 24., v. 19: Made in Hungária * 25., h. 19: Made in Hungária * 26., k. 19: Balfácánt vac­sorára!; 19.30: Emigránsok (G. E. Stúdió) * 27., sze. 19: Léni néni * 28., cs. 19: Made in Hungária * 29., p. 19: A makrancos hölgy * 30., szó. 19: Made in Hun­gária * 31., v. 15: Made in Hungária; 19: Made in Hungária Látogatás Sáska János szaktanácsadónál Egyszer volt, hol nem volt, nagyváradi, ungvári, grazi, szabadkai és ki tudja még, ho­va valósi kispolgárok fiai jöt­tek Budapestre szerencsét pró­bálni. Volt, akiknek megma­radt a vidéki családi ház (ha csak Trianon el nem csatolta), volt, aki végleg a fővárosba költözött, itt nősült, itt bérelt lakást, az akkor épülő Újlipótvárosban. Kisemberek voltak, ügyvédek, orvosok, művészek, kisiparosok, kiske­reskedők. A nagypolgárok a Belvárosban laktak, a háziúr és általában a gazdagok Bu­dán építettek vagy vásároltak kertes villát. Akkoriban egy kispolgári lakás is három­négy szobás, komfortos volt, cselédszobával, tehát száz­kétszáz négyzetméter (háló­szoba, nappali, illetve úriszo­ba, és egy vagy két gyerekszo­ba). Eredeti berendezése ma már iparművészeti múzeumba illik: barokk vagy biedermeier antik vagy stílbútorok, vitri­nek, márkás porcelántárgyak, a nagypapa díszkardja, olajké­pek a falon, a szekrényekben damasztabroszok, anyáról le­ányra szálló brüszszeli csipke­díszes esküvői ruhák, díszes szmokingok, frakkok, a vitri­nekben régi kitüntetések, a díszdobozokban régi érmek, családi ékszerek. Az ebédlő- asztalon az étkészlethez leve- ses-, húsos- és egyéb tálak, há­rom-négyféle tányér (mély, la­pos, szavanyúsághoz, desz- szerthez való), cirádás ezüst evőeszközök, az ötórai teához horgolt terítő, tizenkét szemé­lyes teáskészlet, kannákkal, cukortartó, kis kancsók cit­romlének, rumnak, tejszínnek. A sarokban zongora állt, ame­lyen a háziasszony vagy a há­zikisasszony szórakoztatta vendégeit. A cseléd, aki fel­szolgált, volt a szakácsnő és a szobalány. Faragott fadobo­zokban vagy bársonyborítású szelencékben őrizték a családi ékszereket, az elődök kitünte­téseit. Mosókonyhában vagy mosodákban külön mosónők mostak. A pincéből szenesem­ber hozta fel a szenet a díszes cserépkályhák fűtéséhez. A pincékben ma kocsmák és műhelyek vannak, a mosó­konyhákból lakások lettek, de hova lett ennek az eltűnt élet­nek megannyi rekvizituma, a cserépkályhák, a bútorok, a textíliák, a dísztárgyak? A Pozsonyi út 54., ahol Sáska Jánost megtalálom, nem lakcím. Nem tudni, mű­hely vagy raktár, különös, zsúfolt labirintus csomagoló­papírokkal, lemezekkel, szek­rényekkel, még leülni, egy asztalt helyettesítő ládán jegy­zetelni sem egyszerű dolog. Első pillantásom egy csodála­tos, reneszánsz stílusú Krisz­tus-fejre esik. Fára festett olaj, barna alapon barna színek, az árnyalatok finom egymásba oldódása szinte szoborszerűen domborítja ki a szenvedő, tö­viskoronás fiatal férfi arcát. Aki a konyhájában válaszol fel sem tett kérdésemre, Sáska János. Nem is tudta, milyen kincset őriz. Kezembe adja a szakvéleményt. A quatrocento technikáját és stílusjegyeit kö­vető, raszteres technikával ké­szült, alapos előtanulmányo­kat megelőző kompozíció Karlovszky Bertalan (Mun­kács, Bereg vm.: 1858 - Bu­értékek pusztulásának. A stíl­bútor már nem fér el a panel­lakásban, eltűnnek a régi hu­szártiszti egyenruhák, a tiszti csizmák. Minden generáció­nak felelőssége ezeket meg­őrizni, továbbadni, nem elkó­tyavetyélni hozzá nem értők­nek, mert végül a kukákban kötnek ki.- Az értelmiségiek nyugdíj­ba mennek, elmagányosod- nak, elszegényednek. Nem jó­kedvükben költöznek új lakás­ba, ahol a régi bútorok nem férnek el, nem örömükben ad­ják el értékeiket.- Tudom. Én csak azt pró­bálom megakadályozni, hogy a tárgy 10-20 százaléknyi ér­tékét kapják csak meg, amit a régiségkereskedő 200 százalé­kos haszonnal ad tovább. Olyan rendszert kéne kialakí­tani, hogy mindenki tisztában legyen vele, mit ér az, amije van. Ehhez szakemberek kelle­nek. Eseti megbízással, lokáli­Egy felújításra váró antik képkerettel dapest, 1938) mester irány- mutatása alapján készült alko­tás. Rakssányi Rezső (Buda­pest, 1879-Szentes, 1950). A festőművész egyik kimagasló munkája. (Címlapképünkön.) No, az ilyen értékek a rejtege­tés közben tönkremennek. Megpróbálok gátat vetni az Egy jó barát emlékére Soha nem gondoltam volna, hogy így ér véget: élt 38 évet! Amikor sírja mel­lett a temetőkertben álltunk - csöndben, némán a barátok, volt iskolatársak, sze­retők -, az időt visszafelé pörgetve agyamon, kábán átfutott egy gondolat, sőt több... Fekete Robi - a jó időben, jó környé­ken, kedves szerető szülők egyetlen gyermekeként megszülető fiú - megfe­lelő neveltetésben részesült. A feltűnő­en jóképű, kellemes hangú, zöld szemű srác mindig a legszebb lányokkal járt a környékről. A gimnáziumi érettségi után már kitűnően beszélt angolul, re­mek munkahelye volt. 24 évesen, diák­köri szerelmétől megszületett első és egyben egyetlen leánygyermeke. Mégis mást vett feleségül. 25 éves korától saj­nos egyre sűrűbben nézett a pohár fene­kére. Soha nem értettük, miért... Temetése után egy asztal körül össze­jöttünk amolyan halotti torra. Már csak ennyit tehettünk... Pár korty vodka a földre kiöntve, majd az üvegcse körbe járt. Mindannyian ittuk egy-egy kortyot az emlékére. És az emlékképek megál­líthatatlanul pörögtek. Élménydús ki­rándulások, haveri bulik, hajnalig tartó sörözgetések. Felhőtlen ifjúság. Majd a gondok, a gondjai, amire nem figyel­tünk, nem mindig figyelhetünk oda, hiszen mindnyájan más, új családi életet éltünk. Most mégis fájt, hogy nem figyeltünk, nem vigyáztunk rá, mert - ma már tudjuk - ő gyengébb, védtele­nebb volt, mint mi. Fizikai-lelki adottság, kisebbségér­zet, csalódottság önmagával és a világ­gal szemben?! Soha nem tudjuk már meg, mi vitte rá, hogy érthetetlen, értel­metlen módon alkohollal pusztítsa el magát... Idővel kivették a lépét, majd a mája is ráment. Aztán az az időszak következett, amikor csak bottal tudott járni. Aztán már azzal sem. Agyban fekve élte az életét hónapokon át. A barátok akkor már végleg elfordultak tőle. Ki ezért, ki azért. Volt, aki szégyellte, hogy mivé lett legkedvesebb barátja, aki még mámoro­sán is sármosan mosolygó, halk szavú maradt. Volt, aki a földrajzi távolság mi­att hanyagolta el a vele való találkozást. És volt, aki azért nem látogatta, mert félt. Nem akarta, hogy a 40 kilós beteg, ágyhoz kötött Robi maradjon meg az emlékezetében. A jókedvű, jóképű, lá­nyokat hódító kedves, zöld szemű fiúra akart emlékezni, ha majd eljön a vég. Ma már mindegy, mi, hogyan és mi­ért történt. Egy biztos: mindig azoknak nehezebb, akik itt maradtak, és a lelkiis- meret-furdalásban fuldokolnak. Ő el­ment, mert el akart menni. Neki ez volt megírva. Nekünk meg az, hogy sokáig emlékezzünk rá. Nyugodj békében, Robi. Remélem vibráló, remegő lényed a dermedt csöndben most megtaláltad végleg... Szoboszlai Éva san, az önkormányzatok segít­ségével kéne számon tartani és megőrizni az értékeket. Festett tálak, bokályok, népi textíliák kopnak el. Az eredeti birtokos­nak legalább a tárgy értékének felét meg kellene kapnia, de ez most majdnem lehetetlen, mert a múzeumok nem tudnak fizet­ni érte, olykor még ingyen sem tudják elhelyezni. A régi ma­gyar asszonyok-lányok példá­ul a tarkójukon hordtak egy nagy, aranyból készült turul formájú csatot. Ez azt jelentet­te, hogy a turul nemzetség elő­kelő családjából valók. Olyan férfihoz tartoznak, aki ilyen ajándékot tudott adni nekik. Egy szegényebb nő csak bőr­ből készült, de ugyanilyen for­májú csatot viselt a hajában. Ez azt jelentette, tartozik vala­hová. Nem lehet csak úgy megközelíteni, hiszen egy egész nagycsalád védi.- A férfiak is szerették a dí­szes ruhát. A magas rangú pa­pok az istentiszteleten szintén arannyal, ezüsttel díszített or- nátust viseltek. A régi magya­roknál pedig feljegyezték, mi­lyen nemes prémekkel díszített süvegeket, milyen nemesfé­mekkel kivert öveket viseltek. — Ez is rangjelző, mint a ka­tonáknál. Fontos az is, hogy azonos vallású, rangú papok azonos ruhában járjanak, ahogy a katonai egyenruhák is annál díszesebbek, minél ma­gasabb rangúak. De ha vissza­térünk a nőkhöz: már a fülbe­valók odavonzzák a szemet. Kiástak olyan sírt, ahol az asszonyt tizenöt kiló ékszerrel együtt temettek el. Ezeket a kincseket állandóan ápolni kell, tisztíttatni, karban tarta­ni, mint bármi más berendezé­si tárgyat, például az autót. Vagy mint saját testünket. Mint a rendszeres fogorvosi ellenőrzés. De ha már meg kell válni tőle, ne olyan ember birtokába jusson, aki így hir­deti magát: „hagyatékot lom­talanítással veszek”.- Sáska János honnan ért ennyi mindenhez?- Tulajdonképpen apámtól örököltem az érdeklődést, aki filozófusnak készült, de végül preparátor lett. Az ő útmutatá­sa alapján kezdtem el foglal­kozni kisplasztikával, numiz­matikával (éremtannal), falierisztikával (kitüntetések­kel), képzőművészettel. Húsz éve kezdtem el múzeumokba, kiállítótermekbe járni, olvas­tam, tanultam, előadásokat hallgattam, megismerkedtem a magyar és külföldi szakér­tőkkel, egyetemi tanárokkal. Ma már dedikált szakkönyve­im vannak tőlük. Hollandiá­ban például virágárverést ren­deznek. Az Osztrák-Magyar Monarchiában is voltak auk­ciók. A kikiáltási ár az érték fele. Ha volnának ilyen árve­rések, mindenki jól járna, hi­szen a hamis tárgyakat eleve kiszűrnék. A numizmatikában például az érem 3000 darabig unikalitásnak számít. Van pél­dául valakinek egy érme, amin Horthy képmása találha­tó. Ha 1938-ban adták ki, ak­kor sokat ér, mert Horthy Miklós születésnapja alkal­mából adtak ki összesen 60 darab ötpengőst. Másfél mil­lió forintot ér. Ugyancsak 1938-ban adtak ki egy Szent István-érmet, a világ egyik legszebb érme, de nincs érté­ke, mert hatszázezer példány­ban készült. Az 1939-ben ki­adott Horthy-emlékérem sem ér többet 1200-2000 forint­nál, mert több millió példány­ban készült. Ugyanez a hely­zet a nagyon szép, 1947-ben kiadott Kossuth-éremmel. Egyik oldalon Kossuth, a má­sik oldalon a Kossuth-címer, de több mint tízmillió készült belőle, hogy minden magyar családnak legyen. De hova lettek a díszmagyarok? Min­den magyar főúmak volt. És egy ilyen ruha akkor is egy vagyonba került. Akiknek ilyen ritkaságok, régiségek vannak birtokában, gondolja meg: ha nem ő, hát ősei izzad­tak meg érte. És ha a nyugdí­jasok az értékén tudnák elad­ni, talán nem kellene ételcso­magot, segélyt kérni az önkor­mányzattól. Ilyen gazdag nyugdíjasaink vannak. Ki hinné? Ki hinné, milyen gazdag volt valamikor egy olyan kispolgár, mint a Hippolyt Schneider Mátyása? Hova lettek az ünnepeink? Mit tehet Sáska János, hogy legalább felbecsülje ezeket a kincseket, és ne hagyja szét­szóródni, elkallódni? Van-e minden kerületben, helység­ben egy-egy szakértő, aki leg­alább a helytörténeti múzeu­mok számára megmenti e be­cses leleteket. Egyelőre csak gondolkozzunk! Kartal Zsuzsa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom