XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2002-02-14 / 3. szám
Nemrég nagy kincs került a kezünkbe. Egy album, melyben talán soha nem látott fotók találhatók, a Margit híd újjáépítéséről. Fotó: Talpas légkalapáccsal (6). Először, teljes szélességében a híd Pest felőli része készült el. Mikor a hossztartók készen voltak, elhelyezték a kereszttartókat is, melyek arra szolgálnak, hogy a lengést meggátolják. Ekkor kezdődtek az ácsmunkák, melyek már a híd felületét egyengették. A munkák közben párhuzamosan folytak, lendületes iramban. Hamarosan járható lett a híd, és mindenféle próbának vetették alá. Ezek közül a legfontosabbak a különböző teherpró- bák volta. A hídnak először az Országház felőli része készült el, de az teljes hosszában. Ekkor, azaz '47 novemberében ez a rész már járható volt, és közlekedni is lehetett rajta, a híd másik oldala csak ezután készült el (7). A Margit híd újjáépítésével legforgalmasabb hidunk ismét bekapcsolódott a főváros és az egész ország vérkeringésébe, és ma is Budapest egyik legkülönlegesebb hídja. Egyedülállóságát az adja, hogy nemcsak Pestet és Budát köti össze, hanem harmadik „karja” a Margitsziget felé nyúlik. Három földet köt össze. Immáron 55 éve. L. J. könnyebb volt dolgozni (a 3-as kép felülnézetből). Ezután kitömítették a pilléren esett repedést, hiszen visszaállítása lehetetlen lett volna. Mindezek előtt és közben építettek a roncsokra egy gázcsövet, akkoriban ugyanis Pest és Buda között valami probléma volt a gázellátással, és ezt ezzel tudták a szó szoros értelmében áthidalni. A gázhíd mellett egy keskeny gyalogoshíd húzódott, erre azonban csak engedéllyel volt szabad rálépni (4). A következő nagy munkafázis a pillérek elkészítése és helyretétele volt. Ezeket mérnökök megtervezték, majd a parton rakták őket össze a munkások (5). A pilléreket két darabban készítették el, és a Dunában, ideiglenes cölöpökre épült állványokról illesztették aztán össze, tűzforró, izzó szegecsekkel, lődés olyan nagymértékű volt, hogy a hidat ki is szélesítették. Talán kár volt, hiszen a második világháborúban elsőként a Margit hidat érte pusztító német bomba. Nemcsak a híd vasszerkezete esett áldozatul, hanem a közbenső mederpillérek is megsérültek. A roncskiemelés 1945 júniusában megkezdődött, és a híd egy részét 1947 végén át is adták. De meséljenek a fotók, kezdjük az elején. Az első fontos feladat a roncsok kiemelése volt (1). A vízben lévő roncsokat víz alatti robbantással aprították darabokra, és ezeket egyenként hozták A Margit hidat 28 évvel a Lánchíd után építették, 1872-1876-ig. Ez volt a főváros második hídja, a Lánchíd után. Sokáig nem kedvelték, mert azt tartották róla, nem illik bele a környezetébe, aztán Óbuda fejlődésével végre kibontakozott igazi jelentősége. Ez a fejGyík (rogyasztott üveg) Lami Juli ^kiállításokon sosem ha- iVgyom ki a kijáratnál elhelyezett könyvet, melyben a látogatók írják le véleményüket a látottakról. Megnéztem akkor is, mikor Dárday Nikolett üvegművész kiállításán jártam, az Újlipótvár jsí Klub- Galériában. Ebben a könyvben azt írja egy látogató: megmákra öntöm rá az üveget. Természetesen a forró üveg roncsolja a bele ágyazott alakzatokat, de pont ezek égését szeretem használni, ennek köszönhetően kapom eredményül azt, amit szeretnék.- Bennem felmerült a kérdés, hogy ha egyszer kapunk egy pozitív formát gipszből, Biomaradványok (ablakkép, rétegelt üveg) lepő, hogy az üveg milyen csodákra képes. Ha üvegre gondolunk, sok minden eszünkbe juthat. Gondolhatunk ablaküvegre, sörös- és egyéb alkoholosüvegekre, netán vázákra. Ha esetleg elkezdünk az üvegre mint a képzőművészet egyik alapanyagára gondolni, akkor is valószínűleg az üvegfúvás jut csak eszünkbe. Dárday Nikolett munkái ezeket az „elvétett” gondolatokat hazudtolják meg, pontosabban végtelenjük az üvegről vallott általános nézeteinket és képzeteinket. Ő ugyanis Magyarországon sokáig egyedüllál- lónák számító technikákkal dolgozik, főleg rogyasztással.- Az üvegrogyasztás nagyon sok előkészületet és munkát igényel. Előbb agyagból meg kell formázni, amit később majd üvegbe szeretnék zárni. Ezeket a formákat aztán gipszből öntöm ki, és végül a gipszből készült forPleisztocén (rétegelt, rogyasztott üveg) miért pont az üveg, amelybe a művésznő beleágyazza azokat. Hiszen a szobrok is hasonlóan készülnek, innentől még bármi lehetne a végeredmény.- Én mindig az üveg nagy szerelmese voltam, ezt is tanultam. A budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségiztem, majd a Magyar Iparművészeti Főiskolán szereztem diplomát. Másrészről engem nagyon vonz az üveg, mert talán a legképlékenyebb anyag. Nincs még egy olyan anyag, amely ilyen nagy változásokon megy keresztül. Gondoljunk csak bele, ezek az alkotások végül is homokból jönnek létre. Ugyanakkor az, hogy az üveg ilyen képlékeny, nagyon sok odafigyelést és törődést igényel. Hiszen míg a kiöntött üveg lehűl, nagyon sok baj érheti. Mégis ezt szeretem, hiszen mikor ránézek a kész művekre, bennük minden megtérül.- A kiállítás talán legérdekesebb darabjai a különböző ,,pszeudo-fosszíliák” voltak. felszínre. Ezzel megtörtént a meder megtisztítása. Ekkor derült fény egy nagy nehézségre, miszerint az egyik pillér, a Pest felőli első, megsérült, mégpedig a víz alatti részén (2). A nagy robbanás következtében ugyanis gyakorlatilag kettészakadt a pillér egy része, és elmoz-. dúlt helyéről. Mivel ez az egész a víz alatt volt, és helyreállítása ott lehetetlen lett volna, ezt úgy oldották meg, hogy betontömbökkel vették körül a pillért, és onnan kiszivattyúzták a vizet. így átmenetileg a pillér körül szárazföld alakult ki, ahol aztán sokkal Diabolő (pate de vérré) Ezekben én magát az üvegbe zárt őskort láttam, és azt a csodát, amiről az ismeretlen látogató a vendégkönyvben már írt. Mert valóban csoda, hogy ezek az őskori leletek megelevenednek az üvegben, és hitelesebbé válnak, mint eredeti valójukban. De ugyanakkor a színezett és a rétegelt táblaüvegek is lenyűgözó'ek, mert élet van bennük. Az egész kiállítás témája tulajdonképpen az élet, a természet, olyan megközelítésben, mellyel ritkán találkozik az ember. És hogy mit tud az üveg, amit más nem? A művésznő rövid válasza mindent megmagyaráz:- Az üveg az egyetlen anyag, amely átlátszó, ragyog, és a fénnyel játszva olyat mutat, mint semmi más. / XIII. KERÜLETI • • 2002. február DÁRDAY NIKOLETT KIÁLLÍTÁSA Az üvegbe zárt kezdetek Amikor a Margit híd feltámadt a Duna habjaiból