XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)

2002-07-11 / 12. szám

MEGÉRDEMELTE A KERÜLET MEGBECSÜLÉSÉT ii Összehozza egymással és a természettel az embereket Kovács Dezső, a XIII. Kerületi Természetbarát Bizottság el­nöke, bár nem számolja, körülbelül 500 túrán vett részt eddig életében, durván számolva 6000 kilométer járt be a természet­ben, gyalog. Egy csütörtöki napon látogattuk meg, a kerületi önkormányzat Dagály utcai sportcsoportjánál. Ez a szövetsé­gi nap, mikor a kerületben működő szakosztályok összegyűl­hetnek. Most épp a nyugdíjasszakosztály van soron, csupa mosolygós embert látok. Az egyikükre állandó EKG-gép van kapcsolva, de még így is csak a következő túráról érdeklődik.- A Természetbarát Bizott­ságnak vannak saját kirándu­lásai - kezd mesélni az elnök ezeken bárki részt vehet, nagyon olcsón vagy sokszor ingyen is. A kerületi önkor­mányzat támogat bennünket, s mi ezt a támogatást osztjuk el a kü­lönböző szakosz­tályok között.- Hogyan lett ön természetjá­ró?- A történet régre nyúlik visz- sza, én 1958-ban lettem pedagó­gus, a Bánki Do- nát Szakközépis­kolában. Mivel én voltam a legfi­atalabb tanár ak­kor az iskolában, engem kértek meg, szervez­zek túrákat a diákoknak, és ez a dolog hamarosan túraszak­osztállyá nőtte ki magát. Meg­alakult a kerületi szövetség, és én lettem az elnöke.- A városi emberek nagy része nem gyakran jár a ter­mészetbe. Ön miért szereti?- Kezdetben azért szeret­tem, mert láttam, ahogy egy- egy túra közben egyre jobban összekovácsolódik a saját osztályom. Különben pedig nincs különösebb oka, amiért szeretem a túrázást, szeretem a természetet, védem az egészségemet. Mert bárki bár­mit mond, a szabad levegőnél és a mozgásnál nem lehet semmi egészségesebb. Mikor előre eltervezünk egy útvona­lat, mindenki, aki részt vesz rajta, eldöntheti, hogy mit szeretne csinálni, ha eljön. Vannak, akik gombászni jön­nek vagy virágot szedni, és olyanok is vannak, akik fényképeszkedni szeretnek.- Van kedvenc túrázó he­lye?- Mindegyik a kedvencem, de most éppen a pilisi parker­dő útjait járjuk be. A Pilisnek ugyanis 250 kilométernyi jel­zett útja van, s aki ezen végig­megy, jelvényt kap. De van­nak autóbuszos kirándulása­ink is, most legutóbb a Nóg- rádban voltunk, Horpán a Mikszáth-kastélyt, Mohorán a Tolnay Klári Múzeumot néz­tük meg, tehát nem csak a ter­mészetben jártunk. A mi tú­ráinknak mindig van valami­lyen célja, mi nem teljesít­ménytúrákat csinálunk. Köze­pes távokat teszünk meg, és nem csak a természetben já­runk, hanem a helyi érdekes­ségekre is kíváncsiak va­gyunk.- Vannak a túrázással kap­csolatban rossz élményei is?- Rossz dolgok a termé­szetben általában az ember hi­bájából történnek. Sajnos az erdők nem kapnak gazdasági támogatást. Ha ritkán esetleg felújítanak egy utat az erdő­ben, a vandálok hamar megta­lálják és tönkreteszik. Nem egyszer találkoztam olyannal, hogy kivágták az útjelző fákat vagy levakarták az útjelzése- ket. Egyre több erdő magán­kézbe kerül, melyeket tulajdo­nosaik kutyával és fegyverrel védik előlünk. Amúgy soha nem történt velünk különö­sebb balszerencse, persze a buszaink robbantak már le rossz helyen és rossz időben, de ezek áthidalható problémák. Találkoztak valaha olyan álla­tokkal, melyeket a városi emberek ta­lán nem is ismer­nek?- Őzeket, szar­vasokat és muflo­nokat elég gyakran látunk, de egyszer vaddisznóval is ta­lálkoztunk, aki jobban félt tőlünk, mint mi tő­le. És sajnos egyre több kul­lanccsal is találkozunk.- Önt a kerületi napok ke­retében kitüntette a polgár- mester, mit gondol, mivel ér­demelte ki a díjat?- Az XIII. Kerületért Díjat olyanok szokták kapni, akik valami olyat csinálnak, amellyel a kerületet viszik előre. Azt gondolom, az én munkámat azért értékelik, mert a különböző túraszak­osztályok rengeteg embert mozgósítanak, jelenleg a ke­rületből 1200 embert. Más­részt 1965-től vagyok a kerü­leti bizottság elnöke, és való­ban nagyon szeretem a mun­kámat, boldog vagyok, hogy mások is értékelik. (lami) Kovács Dezső fi Lehel Csarnok ajándéksorsolást szervez! Lehel, egy k°cs.iva' több... 5,1 kicsivel fiz akcióban az a vásárló vesz részt, aki a Lehel Csarnok területén működő külön emblémával jelzett üzletekben 2002. augusztus 2.10 óráig egyidejűleg legalább 1000 R (egyezer forint) összegért vásárol és adatait (név, leánykori név, lakcím, telefonszám) a vásárlást igazoló blokk hátoldalára ráírja és a blokkot a galéria- szinten elhelyezett gyűjtőládába bedobja. fi sorsolás ideje: 2002. augusztus 2.11 ára. fi sorsolás helye: Lehel Csarnok galériaszint, fiz alábbi tárgyak kerülnek kisorsolásra: Fődij: 1 db Suzuki Wagon R plus személygépkocsi. IL III.. IV. díj: 3 db Suzuki ÜF 50 típusú robogó. V-XX. díj: 20 db Daewoo KOR-6315 típusú mikrohullámú sütő. fiz augusztus 24 sorsolás neves művé­szek részvételével lesz megtartva, fi Lehel Csarnok árait a kerületi kábelté­vé képújságján kísérheti figyelemmel. Örömmel vesszük, hogy csarnokunkban vásárol. Bízunk abban, hogy nyeremény- játékunkon szerencsében lesz része! Egy hivatás, három Egy kedves nővér A 32 éves Molnár Erika szakképzett ápoló és asszisztens a MÁV Kórház krónikus belosztá- lyán. Főleg idős, elesett, beteg embereket ápol napi 12 órában. A halk szavú, mosolygós, alig 165 centiméter magas és csupán 54 kilós fiatal nő naponta több kilót is megmozdít, megemel a beteg emberek mosdatásakor, átfordításá­nál, és ki tudja, hány száz kilométer van már a lábában. A kevés fizetés miatt a hivatásán kívül ő is, mint a legtöbb nővér, kénytelen többféle pluszmunkát is vállalni azért, hogy megélhessen valahogy. Tehát manapság nem könnyű és nem mindig irigylésre méltó a nő­vérkék munkája. Főleg ha a magánéletükben sem jól alakulnak a dolgok.- Hét év házasság után, 1998-ban váltam el a férjem­től - meséli Erika Nővér utcai lakásukban főzés közben -, mert új barátnőt talált magá­nak, és amikor ez kiderült, mivel azt hitte, egyedül nem tudok megállni a lábamon, az­zal a képtelen ötlettel állt elő, hogy éljünk édes hármasban. Rögtön beadtam a válópert. Ez volt a fordulópont az éle­temben.- Egy pénzes szakma he­lyett miért éppen ezt a hiva­tást választottad?- Bár ápolónői végzettség­gel rendelkeztem - folytatja Erika -, a házasságunk ideje alatt egy jobban fizető szak­mában dolgoztam, mert lakás­ra gyűjtöttünk. A válóper után viszont rendezni akartam az életemet. Szívem, lelkem visszahúzott a hivatásomhoz, amit rendkívüli módon szere­tek, csak kár, hogy nem iga­zán lehet ebből megélni. Azért lettem ápoló, mert az apukám egy nagyon súlyos és évekig tartó gyomorbetegségben szenvedett, amibe 12 évvel ezelőtt, 43 évesen bele is halt. Tehetetlenül néztem végig a szenvedéseit... Elég szomorú, hogy elveszítettük, mert egy családszerető, jó ember volt. Például soha nem vett el egy fillért sem a fizetéséből élve­zeti cikkekre, mint cigaretta vagy ital, csak a mellékkere­setéből költött esetleg ilye­nekre. Anyukám, bár fiatalon maradt özvegy, azóta sem ment férjhez, mert annyira szerette. Egyedül nevelt fel bennünket a 7 évvel idősebb nővéremmel. Sokat küszkö­dött, hogy rendes embert fa­ragjon belőlünk. Emellett tel­jesen belebetegedett az apám halálába. Ezért is végeztem el az egészségügyi szakközépis­kolát, hogy segíthessek neki és a beteges kislányát egyedül nevelő nővéremnek is, ha szükséges, akár szakmailag, akár anyagilag. Annak idején a barátnőm is rábeszélt, arra hivatkozva, hogy szerinte, de én is így érzem, szociálisan nagyon érzékeny vagyok. Olyan szeretettel, türelemmel és megértéssel végzem a munkámat, hogy tréfásan csak kedves nővérnek hív.- Hogyan telik egy napod?- Hajnali négykor ébredek. Miután beértem a kórházba, mi, nővérek hatkor elindulunk mosdatni, reggeliztetni, utána kiosztjuk a gyógyszereket, be­adjuk az injekciókat, bekötjük az infúziókat, jelen vagyunk a vizitekkor, egész nap folynak a kezelések. Közben, ha a be­teg csönget, sietni kell, mond­juk beadni a fájdalomcsillapí­tót, vagy felültetni, kiültetni. Ez így megy este hatig, mi­közben kedvesen, vigasztaló- an, lelkiekben is bátorítom őket. Úgy érzem, szeretnek is a betegek. Sokszor meghálál­ják a törődésemet, ki így, ki úgy. Legutóbb kaptam két színházjegyet ajándékba egy betegem lányától, aminek na­gyon megörültem, hiszen olyan ritkán jutok el egy elő­adásra. Műszak után hazabak­tatok, és ha van erőm, főzök, mosok vagy ta­Műhelye meghúzódik egy Kihalófélben lévő Székely Gyula A Pannónia és a Balzac utca sarkán az alagsorban bújik meg egy lassan már-már fe­ledésbe merülő szakma pa­rányi műhelye. Székely Gyu­la tizenévesen, 53 éve Ko­lozsváron kezdte a faeszter­gályos szakmát, és mint mondja, itt fejezi be, An­gyalföldön. Székely úr 71 éves, -bár én hatvannak sem néztem. Családjával 20 éven át élt a Tahi utcában. Első műhelye tíz évig működött a Váci út-Gyöngyösi utca sar­kán, onnan költözött át ide immár 23 éve.- Milyen volt egy faeszter­gályos élete 50-60 évvel ez­előtt? - kérdezem Székely Gyulát a fűrészelt, forgácsolt keményfa illatával dúsított műhelyben.- 1948-ban, 18 évesen ke­rültem fel Pestre. Akkoriban nehéz idők jártak mindenkire. 25 évesen nősültem. A felesé­gem pénztárosként dolgozott. Házasságunk elején nehezen éltünk, mert ők öten voltak testvérek, és sajnos hadiárvák voltak - meséli Székely Gyu­la. - A feleségem fizetését az utolsó fillérig a kisebbek fel­nevelésére fordítottuk. Akko­riban sokat spóroltunk. 1956- ban úgy jutottunk az első la­kásunkhoz, amely egy hatos társbérlet 12 m2-es személy­zeti szobája volt, hogy az 5000 forintos vételárat hatfo­rintos segédmunkási órabér­ben ledolgozhattam a tulajdo­nosnak. Azért fogadtam el ezt az ajánlatot, mert mindig az volt az álmom, ha bármilyen szerény is, de legyen egy kis lakásom, azon egy ajtó, amit én nyitok és zárok, amiből ké­sőbb sok munkával, takaré­koskodással, egy lépéssel, egy négyzetméterrel tovább lehe­tett lépni. Ettől kezdve kezd­tem úgy érezni, hogy én is ember vagyok, mert van egy otthonom...- Elsősorban mi szükséges ahhoz, hogy valakiből jó szak­ember váljék?- Ez manuális munka. Ebbe ízig-vérig bele kell érlelődni az embernek, és ezt nem lehet könyvből xJz *

Next

/
Oldalképek
Tartalom