XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)

2002-06-13 / 11. szám

i 10 2002. junius TZenMetiutá, — Höveäafonmdöa# A XIII. kerületről valószínűleg mindnyájunknak eszébe jut számtalan dolog, ha másért nem, hát azért, mert itt lakunk. Ugyanakkor kevés lehetőségünk adódik, hogy ezeket megosz- szuk egymással. A művészek persze előnyben vannak, hiszen az ő műveiket megnézzük, elolvassuk, ezáltal megismerjük gondolataikat. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a Dagály utcai Szabó Ervin Könyvtár novellaírói pályázatára beérkezett irodalmi alkotások legjobbjai valóban művészi értékűek. A könyvtár minden évben, a kerületi napok alkalmából meghir­det valamilyen pályázatot, idén a középiskolások kaptak fel­adatot: írjanak novellát, amely valamilyen módon kötődik a XIII. kerülethez. A beérkezett pályaművek közül kettő is a leg­jobbnak bizonyult, ezért megosztott első díjat kapott két kerü­leti diák. Egyikük, Lokietek Eszter, a Németh László Gimná­zium 12. osztályos tanulója került a legelőkelőbb helyre. El­mondta, hogy az ő elbeszélése megtörtént élményen alapul, mert valóban látta hősnőjét a villamos után szaladni, a hozzá­írt háttértörténet viszont fantáziájának szüleménye. A másik nyertes a 17 éves Pflum Tamás, a Móricz Zsigmond Műszaki Szakközépiskola diákja. Az ő novellája is személyes tapaszta­lat alapján íródott, arról az életformáról írt, amelyet talán min­denki, aki lakótelepen lakik, ismer, de így megfogalmazni ta­lán senki sem tudja. Pftum *7<uháú, rfttfífalfilcU zokásos szombat reggel. Közel a rendőrség, szirénák. Kö­zel az ABC, kutyaugatás. Közeledik a nyár is, a közeli tölgyfán madárcsicsergés. Fülledt kelés 10.30-kor. Szokásos módon a 84.2 megy az ébresztős rádióban, valami napi hírek meg fesztiválajánló. Muterék már sehol. Állandóan a változa­tosságot hajkurásszák a „szürke” életükben. Most spéciéi Csil­lebércen vannak, éljen a friss levegő. Majd gondol rájuk, ha el­szívta a cigijét. Rágyújt a nikotinrúdra, megissza a kávét. Nehéz ezt összekoordinálni, de az élvezetért mindent. Hirtelen felvil­lan valami az elméjének a mélyéből, valami értelmesféle... a kávé a törököktől ered. Túl édesen ettek mindent, aztán ki kel­lett találni valami keserűt. Még egy értelemsugár: ellentétek, jin és jang, Kínából ered. Majd gyors asszociáció, én magyar va­gyok. Szűkítés: angyalföldi. Hirtelen egy széles mosolyinger. A cigi és a kávé közt bekapcsolja a tévét. Nem mintha érdekelné, mi megy benne, de így szokta meg, mint mindent. Reklám, hí­rek, még reklám. Csörög a telefon, 10 perc múlva a szokott he­lyen. Hát hogyne, még épp van arra ideje, hogy felöltözzön. Szokásos csörgés, szokásos időtartam, szokott hely. Magához veszi a legfontosabbakat: cigi, öngyújtó, némi pénz és az elma­radhatatlan mosoly. Lemegy a térre, pont oda, ahová körülbelül másfél éve lejár minden szombaton. A földszinttől a térig hosz- szú az út, de csak mert megszokott. ABC, játszótér, iskola, pa­nelek, még egy játszótér, egy üzlet, ami mindig más, Lacáék, agyonfirkált telefonfülke, söröző és megérkezett. A minden rá­érős szombatján. Vagy olyankor, ha semmi dolga. Fordulás balra, hátul megy, mert a söröző elejénél ott figyel a rossz emlék. Horizont, új illatok. Ugyanaz az öt ember, ugyan­az a parkoló, ugyanúgy az Ápisz mögött. Nemsok, nembaj, nemrossz. így szokta meg, mint mindent. Úgy látszik, az életé­ben csak a cigimárkák és az időjárás változik. Persze nem bán­ja, csak azt, hogy a cigi nem olyan ártalmatlan, mint az időjárás... bizonyos helyzetekben. O ugyan fontos ember, de ha éppen nem az, akkor lejár a térre. Szokásos angyalföldi brancs. Szokásos, ugyanaz, ugyanúgy, ugyanakkor, de mégis jó. A dip­lomája után arra a legbüszkébb, hogy életének 100%-át Angyal­földön élte le. A „nem járnék Újpestre tanulni” vagy a „17. ke­rület a tré” kifejezést már szállóigévé emelte. Ja, és arra is fel­vág, hogy ha éppen semmi dolga, akkor hippi cuccban tekereg­het a kedvenc szokásos parkolójában a kedvenc szokásos haver­jaival. Mindegy. Ha éppen nincs semmi dolga, akkor remek elfoglaltság. e a mai nap az kivételes. Vagy nem más inkább? Inkább csak kivételes. A mástól ideges lenne. A piros alkoholos filc remekül fog az Ápisz vajszínű falán... főleg reggel 11-kor. Főleg akkor látszik jónak, ha a mondanivaló vörösebben csillog: Angyalföldi Ördögök. Ahá! Most jól megmondta a világnak. Szombaton keresztül szombaton át. Még két hónap múlva is ott virít a felirat az Ápisz vajszínű falán. Kivéve, ha a fekete mon­danivaló rajta sötétebben csillog: „anyád”. Ajjajajaj. Belepiszkí- tanak a szokásos életének szokásos szombatjába, az ő minden­kori Angyalföldjén a mindenkori dohányával a szájában. Hát ezt nem kellett volna. A mai nap is kivételes. Szombatról szombatra piszkálja az embert, hogy az Ápisz vajszínű fala már nem az igazi. Sőt, a mondanivaló is csak sö­tétvöröses árnyalatban „csillog”. Csakúgy, mint az egyik szoká­sos embernek a szeme. Szokásos kérdés, kivételes válasz. De miért kellett pont neki belerondítania? „Nem tudtad, hogy kivé­teles módon én írtam fel a szokásos falamra a szövegemet?” Ja, bocs. 50 méter hosszú út, még ha szokásos kavicsokon is megy. Amíg a vaj színtől a szokásos helyig ér, fekete hangulatból vörös lesz. Mire odaért, nem akart senkit szétverni, csak kérdezett. A válasz sem bántotta. Bár a dolog kivételes. A hely szokásos. A szöveg állandó. Azért ez mégis az ő Angyalföldje... s4 villámot utÓK nő, bár ránézve nevezhetjük könnyedén öregasszonynak is, ráérősen lépkedett az utcán. Lépteit az arcára rakódott évek terhe mellett a két kiló burgonya és az egy csomag rózsa­szín, élettel duzzadó retek tovább lassította, minden mozdulat­nál szinte visszahúzta a járdára. Úgy emelgette karjait lépés közben, mint egy óriási szürke halálfejes lepke, aminek szár­nyait a gyermeki gonoszság gombostűvel az asztallaphoz szöge­zi, és noha egyre lomhábban, mégis ösztönösen csapkod a vala­ha oly erős lepkeszámyakkal, küzdve a bizonyosság vastüskéi ellen. Persze hősünknek nem volt ez ennyire drámai és szokat­lan esemény, épp ellenkezőleg, magányos élete jól beosztott he­ti rendjének megszokott pontja volt a hétfő délutáni bevásárlás. Egyedül intézte az ilyen ügyeket, ahogyan egyedül intézett min­dent. Minden szülői jó tanács ellenére ment férjéhez egy gépész­mérnökhöz rögtön az érettségi után, a lágy családi fészek vágyát hamar szétzúzta a férfiból esténként áradó borgőz, a házasság mézédes máza alatt az unalom és kötelesség keserű szelete várt rá, és noha először undorodva harapott bele, nemsokára meg­szokta. Miért nem lázadt ellene? Eleinte hitt a változásban, azután elfogadta, hogy ez így normális, nem érzett magában erőt, hogy változtasson, és nem is tudta, hogyan kell. Saját lel­két fegyelmezte meg, erőszakkal visszafojtva a kiáradó keserű­séget, ami reggelente ura megszáradt hányásának takarítása közben tört rá, vagy amikor a régi fényképeit nézegette, egy gyönyörű fiatal lány képeit, amiken a tekintetek úgy csillogtak, mint a december elején lehullt első tiszta hó. Az életére borult szürke bura fokozatosan ereszkedett rá, a régi barátaihoz kötő selyemfonalakat szétnyiszálva, lassan, hogy szokja a magány le- vegőtlenségét, hogy a mindennapos fulladozást természetesnek érezze. Halál halált követett, először szülei, majd ura, aki elvit­te magával sima bőrét, karcsú termetét, és nem hagyott mást he­lyette, csak ráncokat, az olcsó röviditalok szeretetét, és egy aranymedaliont, amit még eljegyzésükre kapott. A bura végképp körézárult. Az emberek már nem néztek az arcába, akárhová ment, min­denütt ugyanazok a közönyös, unott tekintetek kísérték, ame­lyekből öregsége kiáltott vissza. Értetlenül próbált küzdeni elle­ne. Hát nem elég, hogy az otthoni tükrök mohón kárörvendve mutatják a megfakult, felpuffadt, puha arcot? Hogy erei, mint eső után a föld alól a giliszták, türemkednek elő és feszítik alul­ról a vékonyhártyájú bőrt? Hogy hiába nézegeti a boltok kiraka­tában a sok olcsó, haszontalan holmit, a kirakatüveg mindig go­nosz mosollyal mutatja helyettük saját élettelen tekintetét, a munkában és egyhangúságban felolvadt szemeket? Aztán ez az ellenállás is megkopott. Egy idő után inkább már ő sem nézett az emberekre. ehajtott fejét éppen felemelte, amikor a megállóba besik- lott a 14-es villamos. Pirosat kapott, így várakozott, nyitott ajtókkal magába fogadva az utazni vágyókat. A látvány bele­mart ösztöneibe, idegszálaiba beletépett a felismerés.- Még elérhetem. Sikerülhet. Sikerülni fog. - És futásnak eredt, fájó kacatként dobva le magáról az öregséget. Futott, futott gyönyörűen és kecsesen, a medalion a nyakából hátraröpült, hogy kibomlott pántlikaként csillogjon a szürke haj­tömegben, ami hirtelen a bágyadt nyári napsütésben már nem is annyira szürkének, mint inkább ezüstnek tűnt. A Lehel téri négy utcasarok, és a várakozó emberek elnémulva figyelték. A piros lámpánál elöl álló autóban a néhány perce még dühösen szitko­zódó férfi lehúzta az ablakot, és lélegzet-visszafojtva figyelte a futást. De ez a hirtelen, oly régen várt és meg nem kapott figye­lem most nem érdekelte, minden izma, ina összpontosult a nagy cél, az egyetlen cél érdekében, elérni a villamost. Futott, mert önkéntelenül és tudattalanul ébredt föl benne valami, valami fi­nom és határozott erő, amit már annyira rég érzett, hogy el is fe­lejtette, hogy valaha létezett. Fiatalsága gyönyörének, lelkese­désének borából kapott egy kóstolónyit, a korty mámorító volt, hiszen ízét évtizedek óta nem érezte, és részegítőbb, mint az ott­hon koszos asztalánál esténként elfogyasztott szilvapálinka. uhája fellelkesedve szinte alkalmazkodni próbált tulajdo­nosához, a vörösesbarna zsíros szoknya csatába induló, harcos tüzesen lobogó jelmezévé vált, a szúrós szövedékű sza­tyorban a krumplik kacagva ütődtek egymáshoz a léptek ritmu­sára. Már a kereszteződésben volt, egy autó rádudált - piros a lámpa -, de ez sem érdekelte. A villamoson már megszólalt a fi­gyelmeztető, hidegen berregő hang. Egyik lába már a járdaszi­getre lépett, amikor az ajtók egykedvűen becsukódtak. Döbben­ten, egy árnyalatnyi könyörgéssel a szemében nézett fel a veze­tőre, aki szenvtelenül bámult maga elé, aztán elindította a sárga járművet. A medalion sóhajtva bújt vissza a kardigán alá. Az öregasszony megborzongott, mintha a futás közben elhagyott évei utolérték volna, összehúzódott, és érteden, tompa tekintet­tel szürkült vissza a járdasziget betontömegébe.- Hát ezt lekéste - szólalt meg egy bámészkodó szőke nő, az­tán közönyösen a mozgó kocsik alá pöckölte cigijét. Kollár László filmről\ stúdióról, zenéről flhol q Ki Egy hideg téli estén ismerked­tem meg vele. A Puskin mozi tömve volt gya­nútlan nézőkkel, akik a legújabb Woody Allen filmre, a Süti, nem sütire vár­tak. És akkor hirtelen feltűnt a vásznon egy kis sárga tehén, aki arról dalolt, hogy ő a kis tehén, aki ül a fa tetején, ló­gatja a lábát, jól érzi magát, mert hát ő a kis tehén. A kö­zönség először értetlenül néz­te és hallgatta az életvidám kis szarvasmarha vallomását, aztán a kétperces kisfilm vé­gére vagy megszerették, vagy megutálták a sokak számára nagyon vicces, mások számá­ra viszont hallatlanul idegesí­tő kis állatkát. így kezdődött az ő pályafutása, aztán a nagykö­zönség nem hal­lott róla egy ide­ig. Ma viszont hangosabb tőle a köztudat, mint valaha. Plakátokról, a tévéből, a rádióból, és az internetről köszön vissza a kis tehén, aki valóban meghódította kis or­szágunkat. Az ő történetéről számolt be az ember, aki mö­götte van: Kollár László, aki a Hollán Ernő utcában található Myfilm Stúdió egyik tulajdo­nosa, itt látogattuk meg őket.- A Myfilm Stúdió hár­munké, Igor Lazin, aki egyéb­ként a Kis tehén rendezője és én vagyunk a kreatív vezetők, Vass Jenő pedig az üzleti ügyekért felel. A mi stúdiónk nagyon sokoldalú, reklámfil­meket, rövid-, animációs és művészfilmeket is készítünk. A reklámfilmek bevételéből saját művésze­tünket támogat­juk. Fiatal mai rendezőket is foglalkoztatunk, van nyolc állan­dó rendezőnk, akik reklám- és egyedi fil­mekben is közreműködnek. Hozzánk bárki bejöhet, mert aki tehetséges, azt megpróbál­juk támogatni, munkát is adva nekik. Erre kitaláltunk egy jó eszközt, melynek neve „2 minute joy”, lényege az, hogy a mozikban a nagyjátékfilmek előtt vetítésre kerülnek két­perces kisfilmek. így a nagy- közönség elé kerülnek olyan rendezők és filmek, amelye­ket máshogy nem ismerhetné­nek meg. így került a köztu­datba a Kis tehén- Hogyan született és ké­szült a Kis tehén? Eredetileg ze­nész vagyok. Két éve szerez­tem ezt a dalt, csak úgy mag­amnak, és egy ideig nem is foglalkoztam vele. Igor Lazin aztán nagyon megszerette a kis zeneszámot, és animációs kisfilmet készített belőle, amely film is és videoklipp is.- Gondoltátok, hogy a Kis tehén ilyen sikeres lesz?- A kész alkotás felkerült az internetre, és egészen vá­ratlan visszajelzések érkeztek felőle. A Kis te­hén senkit sem hagyott hidegen. Hallottunk egy olyan hölgyről, aki a Matáv székházban dol­gozik, és minden nap pontban 4 órakor prog­ramszerűen megnézi a Kis tehénl, mert feldobódik tőle. Egy kutatócsoport 40 oldalas kutatást készített a Kis tehén sikeréről. Ekkor már elhatá­roztuk, hogy kiadjuk lemezen a dalt. Az EMI és a Private moon vállalkozott is erre, sőt, két nagylemezre kötöttek ve­lem szerződést. Ezek közül az elsőt két hónap alatt kellett el­készítenem, és ez a napokban meg is jelenik. 13 számot tar­talmaz, slágergyanús nyári dalokkal, melyek közül csak néhány mutat kistehenes jelle­get. Nem is minden dalt éne­kelek a „kistehenes” hangon. Mert aki még esetleg nem hallotta a Kis tehénl, az nem tudja, hogy eh­hez azért járul egy érdekes hangszín is, me­lyet aki kiadja a hangot, úgy hív: „kistehenes han­gon süvítek”, és ez az érdekes hangképzés terheli a hangsza­lagokat. Ezért lesz nehéz helyzetben Kollár László, mi­kor a Szigeten élő koncertet ad ő és együttese, a Zene a nyulaknak. És ha már szóba került a Sziget, fontos megje­gyezni,, hogy a fesztivál figu­rájává vált a Kis tehén, kitalá­lója szavaival élve: „a kis te­hén megszemélyesedett, szimpatikus neki a sziget és mellé áll.”- Visszatérve a nagylemez­hez annyiban pe­dig azért hason­lítanak az album dalai a Kis tehén­hez, hogy ugyan­azt a pozitív vilá­got tükrözik, vi­dám és táncolható dalok. Ezutóbbi annyira biztos, hogy mikor elkészültek a dalok, ki­próbáltam, hogy lehet-e rájuk táncolni, és ha nem volt kön­nyű, változtattam rajtuk. A számokat átszövi valami ked­ves idiotizmus, pimasz, nyi­tott, kevert zenék képezik a le­mez anyagát. Kicsit olyasmi az egész, mint Manu Chao da­lai és világa, remélem, hason­ló lesz a sikere is. A videok- lippek sem teljesen szokvá­nyosán készülnek majd, az egyiket példá- ^ Bartucz Bori, a Myfilm munkatársa

Next

/
Oldalképek
Tartalom