XIII. Kerületi Hírnök, 2001 (7. évfolyam, 1-18. szám)

2001-03-99 / Különszám

Holopné Schramek Kornélia MSZP a 16. választókörzet képviselője A tudatos terv­szerű munka to­vább folytató­dott a 2000. év­ben is a koráb­ban elfogadott koncepciók mentén. A vég­rehajtott felada­tok közül ki­emelem az okta­tási területen a hosszú távra iránymutatást adó intézkedési tervünket. Hangsúlyt helyezünk az anyanyelvi idegen- nyelv-oktatásra, az informatikai képzésre, a nevelési szint emelésre. Igényként jelent meg a minőségbiztosítás kiépítése, ez szá­mon kérhető garanciát jelent az oktatás színvonalát illetően. Az informatikai okta­tást kiszélesítendő hoztuk létre a multimé- ' diás oktatóközpontot (MultiCentert), me­lyet valamennyi óvodásunk és általános is­kolásunk igénybe vehet. Játszva segíti a tanulást, az iskolarendszerű képzést, a tar­talmas szabadidő eltöltését biztosítja min­den érdeklődő számára. Az elmúlt év ki­emelkedő kulturális és sporteredményeként tartjuk számon a közművelődési és sportin­tézmények, szervezetek millenniumi ren­dezvényeit, különösen a Kerületi Napok programjait. Több helyi civil szervezettel napi kapcsolatot alakítottunk ki, a 2000. évi Civil Napot is közösen szerveztük. A ren­dezvényen kerekasztal beszélgetés kere­tében fogalmazták meg elképzeléseiket, mindennapi munkájuk eredményét. Megjelentettük a civil szervezeteket be­mutató kiadványt, valamint a kerületünket ismertető könyvet. Az egészségügy terüle­tén színvonal emelkedést jelent a Visegrádi utcai szakrendelő és a Pap Károly utcai há­ziorvosi rendelő felújítása, a Babér utcai há­ziorvosi rendelő átadása. Kulcsszó a pre­venció! Kiemelkedő eredménnyel zárult az egészségmegőrző szűrőprogramunk, ame­lyet a 2-6. osztályos gyermekek részére szerveztünk. A vizsgálat végén minden gyermek térképet kapott saját egészségi ál­lapotáról és javaslatot, mit kell tennie egészsége megőrzése érdekében. Fontos a sportolás, az egészséges étkezés, utóbbihoz önkormányzatunk évente 55 millió forinttal járul hozzá. Középiskolás gyermekeink vé­delmét jelentette a Hepatitis B védőoltás, is, amelyet a 3., 4. osztályos gimnáziumi tanu­lóink kaptak. És hogy hogyan tovább? A kerületi oktatás, közművelődés, egészség­ügy terén egyaránt a kiegyensúlyozott, szín­vonalas működést kívánjuk biztosítani, adott területen a továbbfejlesztést célozzuk meg. Színvonalasabb ellátást kívánunk nyújtani a Visegrádi, a Babér és a Pap Ká­roly utcai rendelőkbe járó betegeinknél, melyhez a humán feltételek is biztosítottak. Dr. Horváth fintal MKDSZ önkormányzati képviselő Ha röviden érté­kelni akarom a képviselő-testü­let munkáját, akkor azt mon­dom, hogy az el­ső évhez viszo­nyítva élesebbé váltak a viták, az ellenzék több kérdésben ke­ményebben fo­galmazta meg az álláspontját, szaporodott a „nem” szavazatok száma. En­nek az oka az lehet, hogy a kerület önkor­mányzatát irányító többség nem eléggé mél­tányolta a másik oldalnak számos kérdésben megértőbb álláspontját, módosító javaslatai­kat az esetek jelentős részében figyelmen kí­vül hagyták. Emellett néha igen nehéz kér­désekben kellett a képviselőknek dönteniük, mint például a Lehel csarnok építése, illetve finanszírozása, vagy a még hevesebb indula­tokat kiváltó százemeletes toronyházak épí­tésének az engedélyezése. Ami engem illet, a képviselői tevékeny­ségem nagyobbik részét az Oktatási, Kultu­rális és Sport Bizottságban fejtettem ki. Szerencsénkre, összevetve jó néhány fővá­rosi kerülettel, önkormányzatunk nem fu­karkodik az ágazatunk anyagi támogatásá­val, így a mi munkánk is gyakran köny- nyebb, mint más bizottságoké. Hibák azért itt is voltak. Időnként például jobban kellett volna kommunikálni a lakossággal (Babér utcai óvoda esete). A képviselő-testületi ülésen fontos napi­rend előtti felszólalásom volt, amikor öt ta­nuló elfűrészelte a lerombolt Regnum Marianum-templom helyén emelt emlékke­resztet. Tiltakoztam a vallásszabadság ilyen súlyos megsértése ellen, és kértem, hogy a tanulók gimnáziumának igazgatója részle­tesen tájékoztassa az iskolát fenntartó ön- kormányzatunkat az ügy részleteiről. (Ezt később levélben meg is tette.) Az új évezred első évében még hatéko­nyabbá kell tenni kerületünk iskoláinak a működését. (Az egyes iskolák színvonala között azért vannak eltérések!) Az oktatás és főleg a nevelés érdekében szorosabbá kell tenni a szülői házzal való együttműködést, és törekedni kell a „gyengélkedő” esély- egyenlőség erősítésére (Comenius 2000, Bursa Hungarica programok támogatása). Ami a képviselő-testület egészének a munkáját illeti, mint kereszténydemokrata, szeretném, ha a döntéshozatalokban a jövő­ben jobban érvényesülnének a szociális szempontok a gazdasági érdekek rovására. Egyébként nem hiszem, hogy a viták so­kat fognak szelídülni. A választások köze­ledtekor a politikai csoportosulások mar­kánsabban szokták megfogalmazni állás­pontjaikat. Ez nem baj, de a problémák kü­lönböző szempontú megközelítésekor sem szabad túllépni a realitások határán. Egy­más durva sértegetésétől is tartózkodjunk. A kulturált beszédstílus még az élesedő viták közepette is kell hogy jellemezze a társait és önmagát (!) megbecsülő képviselőt. Karácsonyi Zoltán MSZP a 9. választókörzet képviselője Örömmel szá­molok be arról, hogy az önkor­mányzat terv­szerű munkájá­nak eredménye­képpen kerüle­tünk a főváros egyik legdina­mikusabban fej­lődő részévé vált, s ezen belül a 9. sz. választó- kerület is szem­mel látható változáson ment keresztül. Az önkormányzat a kerület jövőjének tudatos formálásánál figyelembe vette: az Árpád híd pesti hídfőjének környéke a legalkalmasabb az új kerületközpont kialakítására. A terv - annak ellenére, hogy az építészszakma és a tervtanácsok támogatják - nem várt politikai indulatokat gerjesztett. Mégis úgy gondo­lom, megvalósítása esetén méltán viselhet­jük a modem „világvárosrész” jelzőt. 2000- ben tovább folytattuk az intézményhálózat felújítási munkálatait; belső felújítást végez­tünk a Váci Úti Általános Iskolában és a Kassák Lajos Gimnáziumban; átalakítással alkalmassá tettük a Berzeviczy Gizella Álta­lános Iskola épületét arra, hogy mozgássé­rült gyermekek is részt vehessenek az integ­rált oktatásban. ígéretünkhöz híven a Pap Károly utcában megvalósításra kerül a tömb­rehabilitáció. A régi komfort nélküli kis la­kásokból az önkormányzat emberléptékű, összkomfortos és komfortos lakásokat alakít ki. A 8. sz. épület átadása határidő előtt, 2000 nyarán megtörtént. A 10. sz. épület végső átadására idén júniusban kerül sor. Az itt található orvosi rendelőt is felújítottuk, akadálymentesítését elvégeztük. Azon túl, hogy igyekszem a választókerületemben la­kók problémáinak megoldásában segíteni, önkormányzati szakmai tevékenységemet a szociális területen fejtem ki. Kerületünkben - az önkormányzat szociális érzékenységét tükrözve - tavaly is kiemelt hangsúlyt kapott a rászorultak támogatása. Nyugdíjas klub­jaink rendszeresen szerveztek szabadidős programokat. 134 fő részére egyhetes nyara­lási lehetőséget biztosítottunk a Velencei-tó­nál. Kedvezményes burgonyaakciót hirdet­tünk, továbbá a leginkább rászorultak részé­re karácsony előtt egyenként 5000 forint ér­tékben 3500 élelmiszercsomagot osztottunk szét, és tavaly először 10 000 forint egyszeri támogatást nyújtottunk a gyermekvédelmi segélyben részesülők számára. A kicsik örö­mére hajókázással egybekötött Mikulás-ün­nepséget szerveztünk a nagycsaládosoknak. Remélem, ezzel is hozzájárulhattunk az érin­tett családok ünnepi készülődéséhez. A gyer­mekek egészségének megóvása érdekében önkormányzatunk 4,5 millió forint értékben ingyen biztosított agyhártyagyulladás elleni oltóanyagot 731 bölcsődés korú részére. Megkezdtük a vácegresi bentlakásos otthon építését a fogyatékos fiatalok számára. 2001- es feladataink megoldására is tudatos terve­zéssel készültünk, de emellett a sikeres mun­ka zálogának tekintem és számítok az Önök segítő szándékú és kritikus támogatására, megtisztelő javaslataikra, véleményükre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom