XIII. Kerületi Hírnök, 2001 (7. évfolyam, 1-18. szám)
2001-01-11 / 1. szám
Kerületünk visszafordíthatatlan fejlődési pályán van INTERJÚ A 2001-ES ÉV KEZDETÉN A POLGÁRMESTERREL I Megkértük polgármesterünket, dr. Tóth Józsefet, hogy a Hírnök hasábjain ismertesse a kerület lakosaival a lezárult 2000. évben elvégzett önkormányzati munkát, ennek főbb irányvonalait, tapasztalatait és a jövőbe mutató tanulságait.- Tudatos, tervszerű munka folyt a XIII. kerületben - kezdte tájékoztatóját a polgármester. - ígéreteinket megtartottuk, amelyeket a hosszú távú és a középtávú programjaink is rögzítenek. Elmondhatjuk, hogy tudatos alapozó munka után - s ez visszavezet az előző' sikeres négyéves ciklusra -, mert olyan feltételeket teremtettünk, amivel hozzáfoghattunk az elhatározott jövőépítéshez. A helyi értékeket megőriztük és újakkal bővítettük.- Sokszor a dinamikus fejlődés, mint állandó jelzős szerkezet szerepel a XIII. kerület említésekor.- Ez a valóság. Kerületünk visszafordíthatatlan fejlődési pályán van, s ezt a trendet meglátásom szerint csak elrontani lehet. Azt a példát szoktam említeni, hogy az olimpián másodszor, harmadszor elsőnek lenni mindig nehezebb, mint első alkalommal. Egyensúlyi gazdálkodást folytatunk vagyonfelélés nélkül és szociális érzékenységgel. Ezeket az alapelveket fogjuk követni a jövőben is. □ □□- Mondják, hogy a legnagyobb összegeket az oktatásra, közművelődésre j sportra fordítják.- így igaz. Büszke vagyok arra, hogy a XIII. kerületben színvonalas oktató-nevelő munka folyik, mely fővárosszerte elismerést váltott ki. Elfogadtuk a közoktatási intézkedési tervet, ezen belül is a minőségi fejlesztési programot. Kiemelném az óvodai tornaszoba-kialakítási és a kötelező taneszközbeszerzésre vonatkozó programunkat. A legnagyobb terhet az idei évben viseljük, amikor 52 millió forintot költünk erre a célra, s ezt feltétlenül biztosítjuk is. A nyelvoktatásra és a számítástechnika-oktatásra helyezzük a hangsúlyt, s most mérjük fel a feltételeit annak, hogy minden osztályban legyen internetes szolgáltatás. A nevelés fontos eszközének tekintjük a Láng Művelődési Központban nemrég átadott MultiCentert. A fiatalok és - hozzátehetem - az idősek egészségével kapcsolatban a megelőzést tartjuk irányadónak. Fontos nekünk a gyermekek kiegyensúlyozott testi és lelki fejlődése, ezért folytatjuk az egyedülálló szűrőprogramot. Gyermekétkeztetésre évi 50- 55 millió forintot fordítunk. E téren érdekességként említhetem meg, hogy a gimnáziumokban is emelkedett az iskolában bent étkező diákok száma. Folytatjuk az óvodákban az úszásoktatást, a testtartást javító tornát. A sportban továbbra is a szabadidős és diáksportra összpontosítunk. Itt jegyzem meg, hogy a professzionista sportot továbbra sem támogatjuk, de a sydneyi olimpián sikeresen szereplő angyalföldi sportolóinkat megjutalmaztuk, mivel kimagasló versenyzésükkel ők érték el a megszerzett pontok egynegyedét. Az iskolai sportpályákon és tornatermekben folytattuk a Nyitott pálya akciót. Áttérve a közművelődésre, itt a kulturális esélyegyenlőségre és a kerületben lévő szellemi erők hasznosítására törekszünk, amelynek egyik keretét a millenniumi eseménysorozat adja, melynek a képviselő-testület által jóváhagyott valamennyi programját teljesítjük. Színvonalas volt az utcabál és a rakparti mulatság. A Kárpát-medencei Rajzfesztiválra több százan jelentkeztek. Zeneiskolánk Budapestért-díjat nyert és a pedagógus szakszervezettói megkaptuk az Eötvös-díjat. Ez év júniusára a Béke téren készen áll a kerületi emlékhely.- A kerület lakosságának nagy száma az önkormányzati szociális ellátásban érintett. Hogyan értékeli ennek az állapotát?- Olyanok segélyezését helyezzük figyelmünk előterébe, akik még vagy már nem tudnak magukról gondoskodni. Ilyenek az idősek, az egyedülállók és a gyermeküket egyedül nevelők. A munkanélküliség a Maatwerk-program keretében 1,2%- osra csökkent, és most először 10%- kal kevesebb a kerületben a szociális segélyt igénybe vevők száma. Volt egy folyamat, amikor ez az érték emelkedett, volt, amikor tartós maradt, most kezd csökkenni. A hajléktalanellátást is áttekintettük, az úgynevezett kiléptető rendszert egyedül mi gyakoroljuk a Magyar Vöröskereszttel közösen a Madridi úti szálláson. Az idősek klubjait bővítettük és korszerűsítettük az Új Palotai úti, a Kassák Lajos utcai, a Gyermek téri intézményeket. A Nagycsaládosok Egyesületével koordináltuk a segítő tevékenységünket. Úgy gondolom, a rászorulók kiszolgáltatottsága csökkent, és sűrűsödött a szociális háló. □ □□- Az egészségügy kedvezőtlen körülmények között működik az országban. Jobb-e kerületünkben a helyzet?- Mind a szakellátásban, mind a háziorvosi hálózatban a jobb feltételek megteremtésén dolgozunk. A Visegrádi utcai rendelő lassan egy ékszerdobozzá válik, a Pap Károly utcai rendelőt felújítottuk, a Babér utcai óvoda helyén új orvosi rendelő nyílik. Megkötöttük a szerződéseket a gyermek- és a háziorvosokkal. Az egészségügyben a privatizációs hisztéria nálunk nem terjedt túl a megengedhető mértéken. A hepatitis B- oltásokat folytatjuk. Az idén is pénzt fordítunk az egészségmegőrzésre és a betegségmegelőzésre. 200 millió forinttal járulunk hozzá az OEB finanszírozáshoz. Úgy látjuk, hogy a zsúfoltság a rendelőkben valamelyest csökkent, a várólisták egyes területeken szintén csökkentek.- A kerületüzemeltetés fővárosszerte sok gonddal jár. Mi sem vagyunk kivételek. Felmutatható-e ebben is előrehaladás?- E téren is a hosszú és a középtávú koncepciónk alapján dolgozunk. A kerületfejlesztési szabályozási terveket részint mi a jól megalapozott lakossági igények, részint a befektetői igények alapján készítjük el. Az utóbbiak a fejlesztés érdekében nem kerülhetnek szembe a lakossági érdekekkel. A parkolási rendszer már nálunk is működik, de csak az év közepén bővül a Gogol utcáig, nem miattunk, hanem a fővárosi parkolóóra- tendereztetés elhúzódása miatt. A közterület-felügyelet a saját hatáskörünkben működik. Folytatjuk a park- felújításokat, az újlipótvárosi fásítási programot. Felújítottuk a Bessenyei utcai és a Máglya közi parkokat. A mozgássérültek érdekében a Berzeviczy Gizella-iskolában és a Pap Károly utcai rendelőben elvégeztük az akadálymentesítést. Pihenő-zöldövezeteket alakítunk ki a Szent István park, valamint a Násznagy, a Gyöngyösi, a Béke és a Fias- tyúk utcák környékén, rendeztük a Névtelen utcát a Népfürdő utca és az Esztergomi utca között, megoldottuk a Csanády utca forgalomtechnikáját. Folytatjuk az óvodai játszóeszközök európai uniós szabványosítását. Felújítottuk az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjteményt, hozzájárultunk a Béke téri Szent László-templom tornyának kijavításához. Fővárosi beruházásban megtörtént a Lehel utca aszfaltszőnyegezése 700 millió forintért, a Dagály utcai Szabó Ervin Könyvtár rekonstrukciója 10 millió forintért, a kerékpárút létesítése 42 millió forintért. Magántőkés beruházásban újabb lakások, irodaházak épültek és épülnek. □ □□- Az egyensúlyi gazdálkodást már érintette. Megtudhatnánk néhány részletet?- Átestünk egy állami számvevő- széki és egy APEH-ellenőrzésen, lényegében szabálytalanságok megállapítása nélkül. Súlyosan sértett minket, hogy az árvíz miatt és a forrás- megosztásból elvontak tőlünk közel 100 millió forintot. Jó volna, ha több jutna fejlesztésre. Az önkormányzatok minden ígéret ellenére reálértékben csökkenő forrásokhoz jutnak. Ennek bizonyítéka az 1999-es parlamenti költségvetési előterjesztés, amelyben azt ígérték, hogy a forrásunk növekedni fog, ezzel szemben 7%-kal növekedett, viszont 10%-os lett az infláció. Ezért aztán felújítások, fejlesztések maradnak el vagy sorolódnak hátrébb. Van úgy, hogy az önkormányzatokon kémek számon olyan feladatokat, amelyekhez a forrást nem mi kapjuk. Ennek ellenére a térfigyelő állomás létesítésére, a gyermekvédelemre, a drogfogyasztás visszaszorítására, a köztisztaságra a kötelességünkön felül jelentős összegeket fordítunk. Ezért aztán igyekszünk saját erőnkből forrásokhoz jutni a megtakarításokból, amelyet aztán az intézményeinknek adunk vissza. Például iskolák bérbeadásából évi 38-40 millió forint a bevételünk. Az önként vállalt feladatok finanszírozásán túl évi 28-30 millió forintot adunk vissza pedagógusaink jutalmazására, ami a kiskincstári rendszer kamatbevételéből származik. Pályázatokon 240 millió forintot nyertünk, ezenfelül lakásépítésre a kormány pályázatán közel 190 millió forintot. Áz előző négyéves ciklusban összesen nyertünk közel félmil- liárdot, most egy év alatt nyertünk annyit, mint az előző ciklusban ösz- szesen. □ □□- A lakásügyek, annak ellenére, hogy az önkormányzat tulajdonában maradt lakások viszonylag csak kis hányadát képviselik az állománynak, úgy tudjuk, mégis gondokkal és feladatokkal járnak.- A lakásgazdálkodásra is van koncepciónk. A kerületben 60 ezer lakás van, a lakosok száma 113 ezer, tehát 1,9 lakos jut egy lakásra. Ez nem rossz arány. Hogy az önkormányzatnak nincs pénze lakásépítésre, szintén a forráshiányra vezethető vissza. Lakásállományunk 8%-át ma már piaci alapon adjuk bérbe, több éves törekvésünk eredményeként a forgalmi értékükhöz közelítve alakítjuk át a lakbérrendszert. A 8 ezer lakás egyharmada félkomfortos, komfort nélküli és szükséglakás, 75%-a egyszobás. Az önkormányzati tulajdonú lakóházak átalakítására, felújítására van egy 10 évre szóló tervünk, erre évente kb. 500-600 millió forintot fordítunk. A Pap Károly utcai tömbrehabilitációt saját forrásból végezzük. A piaci lakásépítkezéseket ösztönözzük. Meggyőződésem, hogy a vállalkozói tőke az építési piacról átmegy a lakásépítés területére. 1998-tól kezdve 490 lakást adtak át, jelenleg kivitelezés alatt van 467, építési engedéllyel rendelkezik 619, ez közel 1500 lakás, plusz még engedélyezés alatt van 140. Ez jóval több, mint amennyit ígértünk és terveztünk a jelenlegi ciklusra. Sikerült kimozdítani a holtpontról, habár hecckampány vette körül, a Dirav-féle építkezést, itt is az elmúlt hetekben 132 lakást adtak át. A lakásért életjáradék, előtakarékosságért lakást akciót a mi kerületünk folytatja egyedül. Részt veszünk a közüzemi adósság kezelési programban, ha nem is túl sikeresen, mivel az adós állampolgárok jó része a 30%-os önrészt sem tudja vállalni. A helyi támogatásra 45-50 milliót fordítunk évente. A „Fecskeház” létesítésének tervét a testület elfogadta, reményeink szerint a jövő év második felében át is adjuk.- Tapasztaljuk, hogy a képviselő- testületi üléseken a korábbinál több ellenzéki felszólalás támadja az ön- kormányzati vezetést. Hogyan érinti ez önt?- A különböző obstrukciós és hecckampánnyal körülvett ügyek nem az együttműködés irányába mutatnak, a megoldásukat hátráltatják és gátolják. Felül kellene emelkedni a direkt politikai érdekeken, amely legutóbb a toronyházi vitában élesen megmutatkozott. Többek közt kifogásolták, hogy a testületi üléseken, napirendenként 3 percben van megállapítva a képviselők felszólalási ideje. Érdekes, hogy mindeddig jól működött ez a rend, ugyanis a frakciók ebben egyeztek meg. Úgy gondolom, hogy nem a racionalitás, hanem a politikai szereplés vezérli a módosítási szándékot. A választási kampány a választások kiírt dátuma előtti 45 nappal kezdődhet. Addig az ügyeket megoldani és kezelni kell. Ez nem jelenti persze azt, hogy mindig mindenben egyet kell érteni, az élet sem statikus, az ügyek is változhatnak, átalakulhatnak, újabb szempontok merülhetnek fel, amelyek korszerű megoldásokat igényelnek. Hozzátehetem, hogy a bizottságokban most sincs szabályozva a felszólalások időtartama, és a képviselő-testület és a bizottságok munkamegosztásából fakadóan a műhelymunkát, az előkészítést itt kell elvégezni. Azok személyi összetétele konszenzus alapján dőlt el. Fontos és vitatott ügyekben tisztségviselő társaim is összehívnak előkészítő fórumokat, tehát az ellentétek tisztázásának nem a testületi ülés az egyedüli terepe. □ □□- A helyi demokrácia megkérdőjelezése mégis elhangzott az utóbbi testületi ülésen.- Munkatársaim, képviselőtársaim és jómagam egyetlen fórumra való meghívást sem utasítottunk el, elmentünk, meghallgattuk az egyetértő véleményeket éppúgy, ahogyan az elutasításokat és a vitázókat is. Ahol öten voltak, ott is jelen voltunk, ahol 120-an, ott is. Nem tettünk különbséget a civil szervezetek között. A közmeghallgatásokat megtartottuk. A nyilvánosság számomra különösen fontos, a helyi médiát, a kerületi kábeltelevíziót és a helyi sajtót soha semmire sem utasítottam, tiszteletben tartom a függetlenségüket. Véleményem szerint a toronyház-ügy is szakmai ügy, ahonnan, sajnos, egyesek a politika vizeire eveztek át, és a lobbizás, a sajátos fantazmagóriák előhozatala és egyoldalú bemutatása lett a jellemző. A toronyház ügye az Alkotmánybíróságon fog befejeződni, a különböző beadványokat egyesíteni fogják, s ezek alapján fognak dönteni. Akár lesz toronyház, akár nem, a döntésüknek mindenképp lesz eredménye, a főváros részéről történő elszabotálást kimozdította a holtpontról, hiszen jövő évi munkatervükben a téma szerepel. Ha ebben a kimozdításban úttörő szerepet tudtunk vállalni, az maximálisan jó dolog, s nem csak a mi számunkra, hanem a többi kerület részére is. Azt kijelenthetem, hogy az önkormányzati munkában továbbra is az együttműködésre törekszem. Napirenden lévő ügyeink nagy többségében szerencsére most is egyetértéssel döntünk.- Végezetül valamennyi kerületi állampolgárnak - erőt, egészséget, munkasikereket kívánok, kérve megértésüket és segítségüket a program megvalósításához. n AAultiCenterrel óz iskoláknak is élni kell n z általános iskolák technikatanításában, a tananyag megértésében és az elsajátításában sok segítséget nyújthat a számítógép. Az első lépéseket már tíz évvel ezelőtt megtettük, amikor a C-64-gyel vezéreltünk közlekedésilámpa- rendszert. Igaz, ehhez még saját tervezésű interface-t készítettünk és használtunk. Akkor is előbbre léptünk, amikor az ELTE által terjesztett Techno- mir interface-es vezérlő-szabályozó modellt telepítettük az IBM 386-os számítógépekhez. Persze titokban nagyobb, tökéletesebb megoldásokról álmodtunk. Itt, a kerületünkben megvalósulni látszik nagy álmunk, hiszen 2000 őszén a Láng Művelődési Központban felavatott MultiCenterben olyan számítástechnikai bázis nyílt meg, amelyről eddig valóban csak álmodtunk. Engedjék meg, hogy én csak a saját két szakomnak tökéletes segítséget nyújtó MultiSciece és MultiTech modul pedagógiai programjáról szóljak. Mint informatika és technika szakos tanár a Gárdonyi Géza Általános Iskola 7. és 8. osztályos tanulóival járok ide szakórákat tartani a számítógép alapú laborba. A 7. osztályos tananyagban a gépek és géprendszerek témához a közlőművek, fogaskerekek alkalmazása erőátvitele, lánchajtás alkalmazása terén minden igényt kielégítő szemléltető segítséget nyújt a modul rendszer. A számítógép által megadott témában a teljes hetedikes tananyag elsajátítását teszik kézzel foghatóvá, érthetőbbé. így a belsőégésű motor és forgattyús mechanizmus működési elvét is megérteti. A 8. osztályos technika tanterve az elektromos energia termelése, szállítása, átalakítása, felhasználása témával kezdődik. A zöld energiaforrásokra két számítógépes modul nyújt rendkívül magas színvonalú segítséget. A napenergia és a szélenergia modulokon, kísérleti berendezésekkel kelthetők életre. Alapfogalmak: a napelem működése, a napelemen mért feszültség változása, a világítás erőssége, távolsága, valamint a világítás szögének a függvényében, valamint a napenergia és a szélenergia átalakítása és felhasználása hang-, fény- és mechanikai energiává. Leírni szinte lehetetlen, milyen sikere volt tanulóink körében, amikor a napenergiával megszólaltattuk a kis- rádiót, vagy amikor a daru működtetése szélenergiával és egyre több súllyal való terhelése a tanulók örömujjongásával párosult. S közben olyan egyszerű fogalmak is köny- nyen érthetővé váltak, mint a környezet védelme és a környezetbarát energiaforrások. Iskolánk ezenkívül azokat a pályaválasztási lehetőségeket is kihasználja, amelyeket a MultiCenter nyújt, hiszen a tanulók fontos területeket ismernek meg (mérnöki, technikusi, tervezői munka stb.). A gondosan kialakított pedagógiai háttér biztosítja, hogy a foglalkozások a tananyaghoz, illetve az oktatási programhoz illeszkedjenek, mivel a 2000/2001-es tanév második félévétől Bodóczi Dezsőné igazgatónő olyan órarendet készített számunkra, amely egy-egy informatika- és technikaórát egymás mellé helyez. Szirmúk József tanár Gárdonyi Géza Általános Iskola A „Körséta” című műsor keretében a XIII. kerületről hallhatnak péntekenként 12.30-13.30 között