XIII. Kerületi Hírnök, 2001 (7. évfolyam, 1-18. szám)

2001-01-25 / 2. szám

•* 5 Látogatás a 98 éves Guth Zoltánnénál juktól hallottak rólam. Révü­kön jutottam el sokfelé a vi­lágba, Ausztriába, Dániába, Izraelbe, Prágába, Párizsba, egyebüvé. Volt tanítványom, Helen Oremland, aki később Új-Zélandon és Ausztráliában tanított, három gyermeket szült, közülük kettő, Mark és Claire muzsikus lett, zongo­rista és csellista. Az édesany­juk elküldte őket hozzám egy és más zenei tanácsért. Mark sok nyelvet beszél (magyarul nem), és itt, a házban az első percben nem értették a szavát. Zongorázást imitált a kezeivel - akkor mindjárt rájöttek, hogy engem keres. Később meghívott Párizsba, ahol a Saint Germain Boulevardon volt kamarakoncertjük. Legte­hetségesebb tanítványom Katz Arianne volt - karrieije tragikusan, fiatalon ért véget. Testvére saját haláláig fogja őrizni az emlékét és benne - bámulom - az enyémet is. Ő Izraelbe hívott meg egy Arianne-re utaló emlék hang­verseny díszelnökéül. A sok között egy privát növendékem édesanyjának kedves levelét őrzöm. Azt írta: nem csak ta­nítottam, neveltem is a gyere­keket. Merthogy egyszer óra közben azt kérdeztem: - Mondd, Katikám, mikor mos­tál hajat utoljára? És ettől kezdve Kati hetente mosta a haját.- Hazai jeles művészeink közül Demény János zenetu­dós a tanítványom volt. Isko­lánk büszkesége, Schiff And­rás ugyan nem az én tanítvá­nyom lett, de édesanyja elő­ször hozzám hozta el, hogy mit szólok a játékához. Nem­igen volt már akkor sem mit szólni hozzá - gyanús volt, A „még csak” kilencvenéves és, a falon függő képen, a húszéves Lujzi Közlegény vagy tábornok? hogy az lesz, aki lett. Szenthe­lyi Miklós hegedűművész, akit egyebek mellett azért szere­tek, mert növendékeivel kon­certezik, valamint nővérnek, pianistának remek testvére és partnere, Judit sem tanítvá­nyaim, de úgy esett: részem lett benne, hogy Judit egy rossz pillanatban nem sza­kította félbe pályáját és ilyen kiváló mű­vészpárrá lettek. Ők a barátaim - az emlí­tett rossz pillanatban segíthettem Juditnak jó tanár kezébe jut­nia. Eleget beszél­tem?- Úgy érzem, még volna mit.- Az biztos. Két epizód jut eszembe hirtelen. Egy volt ta­nítványom - nem tu­dom, melyik - név nélkül (egy zenei alapítvány révén) évente három ízben következetesen el­juttat hozzám Lon­donból 100-100 fon­tot. Lelkemre: magára a gesz­tusra és a küldőjének stílusára vagyok büszke. A másik: a közelmúltban felkeresett Münchenből egy középkorú házaspár. Itt tudom a nevet: a félj Szenes Gábor, egyik leg­lustább, de kedves tanítvá­nyom. Német feleségével ke­restek meg. A könnyű műfaj­ban végül is (szorgos munká­val!) boldogult. No, elhallgas­sak végre?- Én elhallgatnám - ahogy mondtad - reggelig. De még egy kérdés: eljárogatsz még mostanában erre-arra?- Hát erre-arra már nem­igen. De segítséggel naponta körüljárom ezt a nagy ház­tömböt, ez kitesz vagy fél ki­lométert. Szerencsére egész­séges vagyok.- Megkérlek, mintha zon­goráznál - egy rövid kódával (zenei záradék) foglald össze hosszú és tartalmas életed meséjét.- Nem mese. Végül is az el­múlt szörnyű század ellenére szép életem volt. Saját gyer­mekünk egyik házasságomból sem született, de bátyám és öcsém gyermekei gyermek­ként szeretnek, mindennapja­im támaszai. További számos gyermekem sok említett és említetten maradt tanítvá­nyom, itthon és szerte a világ­ban. Közkatonának tartom magam, de boldog közkatoná­nak. Kell ennél több? Nem kell - és ezzel, vala­mint kézcsókkal köszöntem el. Ezt a kilencvennyolc éves közkatonát én valahogy tábor­noknak látom. Rajk András Kollégák, barátok, ismerősök így szólítják: Lujzi néni. Aláb­bi beszélgetésünkben itt utol­jára idézem ezt a megszólí­tást. Nem tartozom a fentiek közé. Újságíró vagyok, aki ar­ra kaptam megbízást, hogy egy méltán nagyrabecsült hölggyel, a kerületünkben la­kó és itt működött Guth Zoltánnéval beszélgessek. Régről ellenszenvesnek tar­tom a nálunk bevett szokást, hogy orvosok, tanárok, tudó­sok, iparosok, parasztok ut­cán, hivatalban, gyakran új­ságban nyugdíjas koruktól né­nivé, bácsivá (kórházakban heteskévé) válnak. Elveszítik egy életen át művelt értékes hivatásukból fakadó vagy em­ber voltukból mindenképpen fakadó asszonyom, uram megszólításukat. (Angolul, franciául, németül nem veszí­tik el - magyarul sem volna szükségszerű.) Guth Zoltánné, született Kempfner Lujza három év hí­ján végigélte a huszadik szá­zadot, így most, a huszon­egyedikben kilencvennyolca- dik éves. És elképesztően őrzi emlékeit, szellemi frissessé­gét. Nyugdíjas tanárnő - nem is akármilyen.- Zongoratanárnő vagyok - mondja. - Második férjemről, Guth Zoltánról tán inkább hallottál (a tanárnő mindenkit tegez - és ^engedélyezi a vi­szonzást). Ő hegedűtanár volt, az immár elmúlt huszadik század első felében világjáró művész, később a Kárpát-uk­rajnai Állami Szimfonikusok koncertmestere, majd a Zene­művészek Szakszervezete ze­nész továbbképző iskolájának igazgatója.- Szépen kérlek, kezd vala­mivel elcíbb. Leánykorodról is mondj valamit, egészen addig, míg kerületünk országosan nagyrabecsült Holtán utcai zeneiskolájának a tanára, tíz éven át igazgatója lettél.- Különösebbet nem mond­hatok. Rákospalotán voltam lány (a róla készült festmény szerint nagyon szép lány - a szerk.). A zene, a zongora ha­mar életem központjába ke­rült és ott is maradt mindörök­re. Édesapám vett egy serblit (gyenge minőségű zongorát becéz így - a szerk.), előbb az újpesti zeneiskolában, majd legrégibb zenei tanintézetünk­ben, a Nemzeti Zenedében (a mai Bartók Béla Konzervató­rium) tanultam, ahol nagy mesterek oktattak. Eleinte pri­vát kezdtem tanítani. Első fér­jemmel, Kelemen József mér­nökkel, s majd hatévi özvegy­ség után hegedűművész fér­jemmel is sajnos szintén korai haláláig tizennégy évet éltünk együtt. Vele a zene hozott ösz­hála az égnek, órákat is ad­tam. Kilencven éves koromig tanítottam. A közelmúltban, amikor iskolánkat és oktatóit Budapestért Díjjal tisztelték meg, a csapat tagjaként en­gem is meghívtak. Gondolha­tod, hogy örültem. Sok száz Munkában a tanítványaival sze. Találkozásunk furcsa volt. Ő tanítási metódusairól tartott kurzust és nagy büsz­keségemre engem jelöltek ki mellé, hogy minél többet elsa­játítsak belőlük. Ez meg is történt, de olyan következete­sen, mondhatni ag­resszíven akarta: le­gyek a felesége, hogy badacsonyi ba- rátnőmhöz menekül­tem. Elképedtem, amikor a Déli pálya­udvaron elém top­pant. Kifürkészte hollétemet. Monda­nom sem kell — negyvenéves alig múltam még -, ala­posan belészerettem. — Jó történet. Van még ilyen?- Pont ilyen nincs. Amikor Irsai Vera, a Főiskolai Zeneiskola Szervezet akkori nagytehetségű köz­ponti igazgatója öt­ven éve összehívta a főváros zenetanárait, nagy megtisztelteté­semre kerületünk (harmincegy éves korom óta lakom mai lakásomban) már akkor is kiváló Hollán utcai zeneiskolájának zongorataná­rává és igazgatójává neveztek ki. A kerületben húsz általá­nos iskola kontrollja tartozott még rám. De természetesen, tanítványom legtöbbje mér­nök, orvos, ügyvéd lett, és ami fontos: napjaink közönsé­gének zeneértő tagja. Hiszem ez az iskola fő célja. Persze akadt, aki világjáró művésszé vált.- Mesélj róluk is valamit.- Reggelig tudnék. Szeret­tem őket és-ők is engem. Le­velek és bámulatos gesztusok sokaságát kaptam tőlük és - ez még csodálatosabb - gyer­mekeiktől, akik csak tanítvá­nyaimtól, tehát anyjuktól, ap­Ritkán van egyedül a bajnoknő $ Nóráéknál családi sport a darts lekkel, a karbantartó edzése­ken főleg fejlesztő feladatokat végzek az állóképességem nö­velésére. A versenynapok ál­talában 12-16 órát eltartanak. Ahhoz, hogy két napon ke­resztül bírjam a tempót, jó ál­lóképesség, koncentrálás és nagyon sok türelem szüksé­ges.- Ezek szerint te jobban to­lerálod a konfliktushelyzete­ket. Türelmes embernek tartod magad?- Nem mondhatom, hogy mindenhez van türelmem, de Klubtársaival és a győzelmi serlegekkel a dartsot nagyon kedvelem, ezért maximálisan igyekszem türelmes lenni. Az állandó tár­saság, a csapat és az a légkör, ami itt kialakult, hozzásegített engem a kitartáshoz, ahhoz, hogy eredményeket érjek el.- Az eredményesnek mond­ható tavalyi év után mi­lyen célkitűzéseid van­nak az idén? Mi a vá­gyad?- 2001-ben a férfi mezőny másodosztályá­ban indulok a verse­nyen. Úgy döntöttem, átadom a helyem a többi lánynak. A dartsot egyé­niben és párosban is két kategóriában játsszák, az egyik a steel, a másik a soft. Vágyam, hogy egyszer steel-világbaj- nok legyek. Ennek a ka­tegóriának jóval erősebb a mezőnye, Angliában csak ebben mérkőznek. A soft-kategóriát euró­pai dartsnak is nevezik, ezt a válfajt a játék nép­szerűsítésére találták ki. Az amerikaiak csak softot és a szintén könnyebb bullshootert játsszák.- Hogyan fogadták a férfi csapattársak az elhatározáso­dat?- A klubban fiúsán nevelik a lányokat is. Kénytelenek be­fogadni minket, a múlt évben két nőtársam versenyzett a férfi mezőnyben. A férfiak sokkal többen vannak, több a jó játékos közöttük, így nehe­zebb nyerni.- És a barátod?- Megértjük egymást, ő szintén játszik. Varjasi Dániel épp a leg­jobb pillanatban érkezik ah­hoz, hbgy megkérdezzem, mi a véleménye a csapattársáról.- Nóra jól játszik, hozza a kívánt teljesítményt és ebben az esetben természetesen szí­vesen a csapatba fogadjuk - mondja Dani, aki négy éve szintén a klubban tölti a dél­utánjait, akárcsak barátnője, Szabó Helga. Megkérem Nó­rát, hogy dobjon néhányat és avas­son be a játék me­netébe. A jó moz­dulatot kell begya­korolni tulajdon­képpen, azt a do­bást, amely célba talált. Első hallásra annyit megértek, hogy nem mindegy milyen részét talál­ja el a táblának a nyílvessző. Külső dupla kör, belső tripla, a tábla köze­pén az a pici rész a buli, magyarázza a bajnoknő. A húsz szeletbe osztott táblán a tripla 20-at érdemes célba venni 60 pont nyeremény reményében, ezért legtöbben erre játszanak. A tábla közepén a buli 50 pontot hoz a versenyzőnek, amennyiben eltalálja. Nagy az érdeklődés, a legfiatalabb já­tékos kedvű hölgy, aki az edző lánya, mindössze hatesz­tendősen kétéves „játékos múltra” tekint vissza. Ese­ményben bővelkedik ez az év is: tíz területi forduló, hat or­szágos verseny, külföldi meg­mérettetések és az EDU, va­gyis az európai pontszerző ranglistaversenyek várják a sportolókat. Gajdos Erzsébet ...és a cél

Next

/
Oldalképek
Tartalom