XIII. Kerületi Hírnök, 2001 (7. évfolyam, 1-18. szám)

2001-05-24 / 9. szám

%@(Z)Tjr. SiiäfßOS I ..... a gyerekek fantáziája színesebb a felnőttekénél" NEM ELÉG A JÓ HANG AZ ÉNEKTANULÁSHOZ, LÉLEK IS Népi hagyományok szeretetére nevelő óvoda A Tüzér utcában újra megnyílt az óvoda, ad­tuk hírül 1999 őszén, amikor a Honvédelmi Minisztérium intézményét a kerületi önkor­mányzatnak sikerült bérbe vennie. Akkor szep­tember elsején nyolc csoportban kétszáz gyer­mek ellátását kezdhette meg az intézmény har­minckét dolgozója. Egy éve az óvodát az ÁPV Rt. átvette a honvédségtől, majd pályázaton Itt hiteles népi környezetben érezhetik magukat az ovisok meghirdette eladását. A kerületi önkormányzat élt elővásárlási jogával és ez év áprilisában megvásárolta az épületet. Az ellátási feltételek eddig is maximálisan megvoltak, mégis a szü­lők és az intézmény dolgozói biztonságérzete az óvoda megvásárlása óta megnőtt. Ez a jeles esemény egybeesett a 15 éve hagyományosan megrendezett kiállítással, amelyen a gyerekek egész évben készített alkotásaiból állítanak ki. Koiss Róbertné, Marika óvó néni, a nevelő- testület alapító tagja, a kiállítások állandó fő­szervezője. Idén a millenniumi évre való tekin­tettel összegyűjtötték a népi technikákat, szo­kásokat és magyar környezetben állították ki. A 13. Számú Napközi Otthonos Óvoda gyermekeinek kiállítását május 4-én Holopné Schramek Kornélia al­polgármester nyitotta meg. Az ünnepségen a Sárga Csibe nagycso­port gyermekei igazi fa­lusi lakodalmast adtak elő, a kisebbek szaval­tak, majd a jelenlévő meghívottaknak bekere­tezett gyermekrajzokat ajándékoztak. Az érkezők már a be­járatnál elámulhattak az ötletgazdag alkotások láttán. Falusi környeze­tet idéző napraforgós kerítés mellett egy ma­dárijesztő vigyázza a napraforgószemek ép­ségét. A virágtartó dé­zsa újjászületett egy ke­rekes kút formájában, a hullámpapír az egyik építőeleme a tomácos parasztháznak. A falusi porta udvarán népviseletbe öltöztetett bábuk, vajat köpülő asszony és a gazda látható. A le­fejtett kukorica, a fonószék a népi hagyomá­nyokat juttatják eszünkbe, akárcsak a cserép­edények, a csuhéból készült tárgyak. Egy zsi­negre erősített repülő gólya garantálja, hogy a gyermekáldás se maradjon el a házban. A folyosó túloldalán falusi vásári sátrat állí­tottak fel, benne mézes- és fonott kaláccsal, vá­sári édességekkel, hímes tojással. Dekoráció­ként pirospaprikát, lopótököt, köcsögöket használtak. Az óvodában havonta egyszer Bárány Mara népművész tart foglalko­zásokat a gyerekeknek. Ebben az intézmény­ben élnek ezekkel a le­hetőségekkel, mert a gyerekek szinte minden anyagot megmunkál­nak. Nemcsak papírra festenek, hanem üvegre, fára, textilre és fóliára is. A korongozón készí­tett agyagmunkákat sa­ját égetőkemencéjük­ben égetik ki. Minden év november 14-én, Márton napján őszbúcsúztatót tartanak, erre az ese­ményre minden gyer­mek lámpást készít. Az udvaron tábortüzet gyújtanak, verssel, énekkel köszönnek el az ősztől. Ezek a szebbnél szebb lámpások szintén láthatók a kiállításon. A gyermekrajzokat megszámolni sem lenne könnyű, a csoportok jelei segítenek a tájékozó­dásban. Az óvoda nyolc csoportjából kettő ve­gyes, így gyakran előfordul, hogy a testvérek is ugyanabba a csoportba járnak. A fejlesztőpeda­gógusok az egykéknek is ajánlják a vegyes cso­portot, ahol a gyermek a nagyobbak feladatai­ba is betekintést nyerhet. Szőke Mátyás és test­vérei, Ákos és Anna a Katica vegyes csoport óvodásai. A Szőke gyerekek, főleg Mátyás al­kotókedve akkora mértékű, hogy rajzaikat egy külön falon állították ki.- Reméljük, e szép hagyományunk sokáig fennmarad, hiszen a gyerekek képzelete színe­sebb, mint a felnőtteké. Ha élményt, eszközt, A kicsik a maguk sütötte mézeskalácsot kóstolgatják időt, helyet adunk számukra, akkor csak bízni kell bennük és „rajzolnak egy szép világot” - mondta Karácsonyi Györgyné óvodavezető. g. e. Sík Olgához életreszólóan hűségesek a / jlipótvárosi lakása egysze- : mélyes országos taninté­zet is, ahonnan a komoly és a könnyű műfaj énekművészei az elmúlt évtizedekben száz számra indultak el és áramlot­tak ki hazánk és a nagyvilág színpadjaira és pódiumaira. Érvényesülésük és sikereik záloga - lehetne úgy is mon­dani -, a Sík Olgától vett énekórák, de ezek olyanok, amilyeneket venni nem lehet, csak kapni. Akárhány énekes­től, akit tanított, ezt hallani, természetesen a gyönyörű, képzett, lélekből fakadt ének­lésük mellett.- Miként határozná meg, ha szóban egyáltalán megfogal­mazható, hogy mit kapnak ön­től a tanítványai? - kérdem Sík Olgát, miután a betoppa- násom után végighallgattam az egyikük, mára már ismert nevű művésznőnk gyakorlását az esti fellépésére. De ameny- nyire az ének mellett a sza­vaikból kivettem, ez egyben amolyan lelki „bemelegítés” is volt.- Valójában - feleli - azt kapják tőlem, amit én is kap­tam az egykori ötéves zene- akadémiai tanulmányaim alatt a tanáraimtól. És ez a szakmai ismereteken túl a szeretetük és a megbecsülésük volt. Már akkor megfogadtam, hogy ezt egyszer vissza kell adnom a saját növendékeimnek. Ké­sőbb rájöttem, hogy a tanítási vágyat és hajlamot az apai ág­ról örököltem. Elődeim között tanítók voltak.- De, úgy gondolom, a szakmai tudás átadása az el­sődleges - jegyzem meg köz- bevetőleg.- Ez vitathatatlan. A művé­szi pályára nevelésből azon­ban az őszinte emberi kapcso­lat, a kölcsönös szeretet és bi­zalom nem hiányozhat. A ta­nítványaim természetesen a metódust, a mechanizmust, a technikát, a kifejezésmódot tanulják meg tőlem, ami a görcstelen, szabad, könnyed énekléshez, a hibáik folyama­tos kiküszöböléséhez vezet, de hogy hitelesnek is érezzék, amit mondok, ahhoz több kell a technikánál: a szépség és a szeretet érzete és légköre. És ezt kapják meg tőlem, úgy hi­szem. A tanítvány megbecsü­léséhez hozzá tartozik, hogy mindig az igazat mondjam ne­ki, ne mondjam jónak, ami nem tetszik, ez az alapja a ta­nításom elfogadtatásának és eredményességének. Nevez­hetem ezt egy szóval úgy is: a hitelesség. Természetesen ma­gam is szeretek énekelni, ez a kiindulópontja annak, hogy szeretek énekre tanítani. At­Az operaénekes-tanárnő az otthonában hűséges házőrzőjével embert, akinél a mutáció utó­hullámai még jelen voltak. A mutációt mindenképp meg kell várni, hogy fizikailag és lelkileg a növendék énekre ta­nítható legyen, de évek mun­kája és szorgalma kell ahhoz, hogy a művek igazi szépsé­gükben az énekesek hangján megszólaljanak. Ebben a cso­dálatos folyamatban kaptam meg a sorstól, hogy szerepem legyen.- Szólt a hitelességéről a tanításban. Úgy tudom, ez a hitelesség elfogadott a művé­szeti világban is.- Dicsekedni semmiképpen nem szeretnék, de azt elmond­hatom, ha valahol énekest szeretnének szerződtetni és megkérdezik, kinél tanult, s megmondja, hogy nálam, már nem is énekeltetnek próbát vele.- Alaposan rászedtek. De akkor, amikor elhívtak a Fé­szek Művészklubba, még nem tulajdonítottam jelentőséget a dátumnak. Ugyanis április el­seje volt. A nagyteremben le­ültettek egy asztalhoz. Vár­tam. Még az sem tűnt fel, hogy a terem egy része füg­gönnyel volt lezárva. A néző­tér lassan megtelt, amint ké­sőbb megtudtam, anyukákkal, apukákkal, gyerekkel, roko­nokkal. Aztán egyszer csak fellibbent a függöny, és ott láttam a fél életemet... A ta­nítványaim sokasága nézett szembe velem, kezükben vi­rággal.- Felköszönteni jöttek?- Talán helyesebb, ha azt mondom, megköszönni, ami nekik adtam. Mit ker­teljek, elbőgtem ma- __ gam, pedig sohasem l»0 adni azt, amit tudok, s még ennél is többet: a zenélési vá­gyat.- A mi kerületünkben az is­kolákban köztudomásúan igen elismert az énektanítási kultú­ra. Mennyire kapcsolódik ön ebbe a körbe?- Én gyerekeket nem taní­tok. Megmondom, miért. Az énekesnek semmiféle hang­szer nincs a kezében, a fiziku­mában van a hangszere. A fi­zikuma pedig fejlődik. Lá­nyoknál a 13-14 év az a kor, amikor a gégefőjük eléggé fejlett az énektanulásra, a fi­úknál ez később történik. Ta­nítottam már húszéves fiatal­- S akik már előrehaladtak a pályán, és hírnevet is szerez­tek, visszajárnak-e, hogy a tu­dásukat szinten tartsák vagy továbbfejlesszék ?- Ez megszökött dolog. A kapcsolat olyannyira megma­rad, hogy vissza sem kell jár­niuk. Előfordult, hogy távoli országból a fellépése napján telefonon hívott egy növendé­kem, hogy a beskálázását meghallgassam. Már ezzel és apró korrekcióval lelki tá­maszt és nyugalmat tudtam adni számára.- Híre ment néhány hete egy eseménynek. Hogyan is történt? akar aiszakadni a kerülettől * Családi öröksége S okan, ha már laktak ebben a kerületben nem tudnak végérvé­nyesen elszakadni tőle. Felvinczi Attila zenész és amatőr fes­tőművész is közéjük tartozik. A 33 éves sokoldalú fiatalember jó ideig lakott a Szabolcs utcában és mivel több barátja is ebben a kerületben él, gyakran és otthonosan fordul meg ezen a kör­nyéken. Attila elektrotechnikus végzettségű és vendéglátó-üzletveze­tői képesítéssel is rendelkezik, de soha nem dolgozott egyik szakmájában sem. A benne rejlő művészvéna erősebbnek bizo­nyult. Már gyerekkorában is rengeteget festett.- Igaz, akkor még csak kartonra, gyenge minőségű kínai ecsettel és olajfestékkel próbálkoztam - mondja. - Aztán 13 éves koromtól a festészet kicsit háttérbe szorult, mert zeneisko­lába jártam. Azóta többféle hangszeren is játszom: akusztikus és elektromos gitáron, népi fúvóshangszereken, még a buzukit is kipróbáltam. Az évek során több zenekarban voltam tag, leg­utóbb 1997-től 2000 nyaráig a Strings (Húrok) nevű zenekar­ban.- Szüléidtől örökölted a művészvénát?- Inkább a nagyapámtól. Benne volt hajlam a zene és a festé­szet iránt, még fafaragott is, de nem foglalkozott különösebben a tehetségével, csak a munkájával. Nagy volt a család, hat gye­reket kellett felnevelnie.- Mikortól kezdtél el újra festeni?- 1996-tól - a tanulás, a munka után és a zenélés mellett - új­ra lett rá időm és akkor már anyagilag is tudtam rá áldozni, mert az állvány, a vásznak, az ecsetek és festékek elég sok pénzt el­visznek. Amikor nincs túl sok pénzem, Janó, a jó barátom sok­szor önzetlenül támogat, pedig ő sem él nagy lábon. Volt, hogy a kész képeim otthon álltak, és ő a saját pénzén bekereteztette. Természetesen, miután eladtam a képeket, visszafizettem az árát. Vagy például olyan jó minőségű ecseteket és festéket kap­tam tőle ajándékba, amire 160 év garanciát vállaltak, azaz ennyi év után sem veszíti el a festmény a színét.- Ha jól tudom, nem iskolában tanultál festeni. Ennek soha nem láttad a hátrányát?- Eddig még nem. Pár évvel ezelőtt volt az Üllői úton egy autóalkatrész-boltunk. Amikor volt egy kis időm, arrébb toltam a pultot, kiraktam a festőállványt és festegettem. A vevőink kö­zött volt egy-két festő is. Megnézték, mit, hogyan csinálok és adtak pár jó tanácsot, hol és min javítsak. Gyakorlatilag ennyit tanultam.- Mit és milyen stílusban festesz?- Nem igazán tudom besorolni magam. Ami megfog, azt fes­tem le: tájakat, élményeket, benyomásokat. Alakos ké­peket eddig nem sokat festettem, most készül egy soro­Felvinczi Attila és festményei «< f J %

Next

/
Oldalképek
Tartalom