XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)

2000-12-14 / 18. szám

<|~2~ .Hírnök* Dr. Hajnal Róbert atya a karácsony üzenetéről Folytatás az 1. oldalról- Az első világháború utáni években élt Erdélyben egy Gyula Sándor nevű híres he­gedűművész. A katonai szol­gálata idején egy golyó találta el a bal karját, amit tőből am­putáltak. Elveszítette az életé­nek értelmet adó egyik felét, hiszen nem tudta a hegedűjét magához szorítani. Amikor felépülése után a kórházból hazatért a falujába, ki vitték a temetőbe, hogy megmutassák neki a felesége sírját. Elveszí­tette az élete másik felét. Ak­kor úgy érezte, nincs tovább értelme a létének és pontot tesz a végére. Mielőtt a végze­tes lépést megtette volna, tele­fonon felhívta egy budapesti szállodában tartózkodó barát­ját, Werner Alajos atyát, hogy bejelentse a szándékát. Az atya nem szólt egy szót sem, csak odahívta a telefonhoz a muzsikust és eljátszatott vele három éneket. Az első az volt, amivel annak idején Gyula Sándor szerelmet vallott a fe­leségének, hogy legyen tuda­tában, akinek az életében vol­tak örömteli pillanatok is, az nem mondhatja, hogy értel­metlen az élete. Aztán elját­szatta a Rákóczi-indulót, hogy tudja meg, a haza nem fogja őt elfelejteni, harmadik­nak pedig egy karácsonyi éne­ket, hogy Gyula Sándor le­gyen tisztában azzal, amióta az Isten irgalma Jézust lehoz­ta a Földre, azóta nincs értel­metlen élet. Gyula Sándor nem lett ön­gyilkos. Fél karral, feleség nélkül, hegedű nélkül, de egész szívvel vállalni tudta az életet. g. e. Közösségi kapcsolatok egy társasház családjai között Folytatás az 1. oldalról tében három hölgy fogadott, név szerint: Zuróné Kati, Gerébiné Erzsi és Wágnemé Gabi. Az anyukák mellett megjelentek a gyermekek is. Kati földszinti lakásukba invi­tált, majd miután mindannyi­an körülültük a nagyasztalt, megtudtam, hogy nem egy négytagú, hanem egy nagy­családdá formálódott közös­ség vendége vagyok. Amikor 1990-ben a Jég­gyár utcai tömbházat átadták, a lakók még nem ismerték egymást. A következő három évben a játszótéri délelőttök, a közös vásárlások és beszélge­tések után lassan alakultak a lakóházi kapcsolatok. 1993- ban a lépcsőháznak mind a huszonhat gyermeke türel­metlenül várta a Télapót. A házban lakó Deák, Gerébi, Győri, Somogyi, Zuró és Wágner családok arra gondol­tak, megszervezik a Télapó ajándékosztó körútját a Jég­gyár utca 2-ben. A megtisz­telő szerepre akadt is két jelentkező: Gerébi Miklós és Somogyi Miklós. A Miklósok abban is megegyeztek, hogy Gerébi apuka lesz a Mikulás, Somogyi apuka pedig a Krampusz. Miután nagy piros puttonyba kerültek a fölcím­kézett csomagok, az apukák küldetésükre indultak. Terv szerint ment minden egy ide­ig, de ahogyan az a rendesebb házaknál szokás, mindket­tőjüket megvendégelték. A megajándékozott gyermek örömében elmondta az óvodá­ban megtanult összes verset, a boldog szülő még egy kupicá­val kínálta a vendégeket. Bi­zony előfordult, hogy tizen­egyet ütött az óra, mire a Mi­kulás a Krampusz társaságá­ban meghozta az ajándékot a negyedik emeleten lakó gyer­meknek. Ez így nem mehet tovább! - döntöttek az asszo­nyok, és a következő évben már minden gyermek a lép­csőház földszinti részében várta az ajándékhozót. Leterí­tett asztalt helyeztek az előtérbe, hogy legyen mire rá­tenni a nehéz zsákot. Az ép­pen ügyeletes Miklós név sze­rint szólította magához a gyermekeket. Ha már ilyen jól sikerült a Mikulás-est, miért ne tölthet- nénk együtt a szilvesztert, tet­ték fel egymásnak a kérdést a szomszédok. A családonként összeadott 1500 forintból megvették a birkapörkölthöz valót, az épület melletti kert­részben egy jókora bogrács­ban elkészítették az ételt. A gyermekek magunt játékait összegyűjtötték, hogy a szil­veszteri tombolán kisorsolják. A közeli cukrászdában elké­szült a tombola fődíja, a „Jég­gyár utca 2” feliratú torta. Az év utolsó napján a lép­csőházban összetolt asztalo­kat körülülték, étel, ital, tom­bola és tánc mellett végigmu­latták az éjszakát. Természe­tesen tették mindezt a gyer­mekekkel együtt. Aki a nagy vigadalomban elfáradt, azt megvetett ágy várta. Talán meg sem kellene em­lítenem, hogy a jól sikerült szilvesztert még jobb farsangi buli követte. Honnan tudom? Zuróék fiától, Gábortól, aki megmutatta nekem az akkor készült videófelvételeket. Karácsonykor a családok otthonukban töltik az estét. Az évekkel ezelőtti betörések el­len védekezve alakult ki a szo­kás, hogy ezen az estén senki nem hagyja el az épületet. A beszélgetéskor jelenlévő gyerekek: Brigitta, Katica, Anita, Éva és Gábor már javá­ban készülődnek a karácsony­ra. Az anyukák hónapokkal ezelőtt sorra járták a boltokat, hogy az ajándéknak való anyagokat időben beszerez­zék. Karácsony estéjén nem drá­ga játékok kerülnek a fenyő alá, hanem azok az ajándé­kok, amelyeket egymásnak készítenek. Só, liszt és víz hozzáadásával kapott masszá­ból készülnek az angyalkák, a csengők, a fenyőfadíszek. A szent estén illatos fűszeres zsákocskák, gobelinek talál­nak gazdára. A többéves hagyomány szerint a lépcsőházba decem­ber 1-jén földíszített fenyőfát helyeztek el, az adventi ko­szorún közösen már meggyúj­tották a második gyertyát. (gajdos) Az Iránytű az ünnepi időszakban is rendelkezésre áll A magányos emberek lelki­világa sérülékenyebb. De nem­csak az egyedül élők lehetnek magányosak. Sokszor a csalá­don belül is vannak elmagányo- sodott emberek, mert nem talál­nak összhangra, lelki nyuga­lomra, megértésre. Az egymás iránti érdeklődés sokszor elfá­sul. Gyakran a családban élő ember is magára zárja az ajtót, elvonul, mert bár egy nyelvet beszélünk, nem mindig értjük meg a másikat. A magányos ember évköz­ben még „eltéblábol” valahogy. De a szeretet ünnepének köze­ledtével felerősödve találkozik magányosságával, mint az év bármely napján vagy ünnepén. Nincs kinek ajándékot vásárol­ni, nincs kitől kapni és a kará­csonyi vacsora magányossága a gyertyafényben egyedül fájóbb, mint máskor. Elkeseredésében megfordulhat a fejében az ön- gyilkosság gondolata is.- Bárki, aki egyedül van, bajban van és nincs kivel meg­beszélnie, ha teljesen össze van törve, ha öngyilkosságot fontol­gat, mielőtt meggondolatlanul bármit is tenne, forduljon hoz­zánk. Itt pszichológussal is megbeszélheti a problémáit - mondja Rapi István, az Iránytű Ifjúsági Információs és Tanács­adó Iroda igazgatója. A Pannó­nia utca 34 szám alatti intéz­mény szakemberei egész évben, munkanapokon 10-18 óráig várják azokat, akik valamilyen problémával küszködnek. A se­gítségnyújtás életvezetési prob­lémák, nevelési gondok esetén, krízis helyzetekben minden korosztály részére ingyenes és névtelen.- Az embernek a társtalansá- gon kívül lehet másmilyen gondja-baja is, amit egyedül képtelen megoldani. Ezekre is vannak szakembereink. Példá­ul, ha valaki munkanélküli, ha párkapcsolati, gyerek-szülő kö­zötti problémái vannak, de le­het súlyos jogi gondja, ami nyomasztja. Jogászunk taná­csokkal segíthet megoldani az ilyen ügyeket - tájékoztat az igazgató. Akinek fogalma sincs hova menjen, mit csináljon az év utolsó napján, az kedvére bön­gészhet az információs progra­mok között. De betérhet ide csak úgy olvasgatni, beszélget­ni, vérnyomást méretni vagy or­vosi tanácsot, felvilágosítást kérni. Ha szenvedélybeteg (drog, gyógyszer, alkohol, do­hányzás) és változtatni szeret­ne, akkor is jó helyen kopogtat. Sok embernek már az is segít­séget, megnyugvást jelent, ha kibeszélheti magát, otthonos környezetben, teázgatva szaba­dulhat meg a magányától, eset­leg kínzó gondolataitól. A mentálhigiénés szakem­ber, amilyen Rapi István is, se­gítő beszélgetéseket folytat. A pszichológus munkája annyi­ban különbözik, hogyha az eset megkívánja, terápiát is alkal­maz. Sokaknak teher a karácsony előtti készülődés, a plusz mun­ka miatt nem tudnak a gyerekre figyelni. A rossz bizonyítvány vagy a tizenéves szilveszteri bulitól való eltiltása, a túlzott szigor is vezethet családi konf­liktushoz. Vannak gyerekek, akik ezt rosszul viselik. Magá­nyosnak érzik magukat, mert a szülők nem értik meg őket, s ezt úgy élik meg, hogy nem szere­tik őket, nem figyelnek rájuk eléggé. Néhányuk ezért szökik meg otthonról. Ilyen esetekben a szeretet ünnepe aggodalom­mal, kétségbeesett kereséssel telik. Ezért jó, ha akár a szülő, akár a gyerek időben pszichológus­hoz fordul aki nem a „dilisek­kel, lököttekkel” foglalkozik, hanem az emberek kisebb-na- gyobb lelki problémáinak meg­oldásához nyújt segítséget. Ha valamilyen probléma megoldá­sában ő nem tud segíteni, taná­csot mindenképpen ad, hogy hová fordulhatnak még segítsé­gért. Szoboszlai Éva Ügyfélfogadási rend 2000. december 15. és 2001. január 5. között Polgármesteri hivatal December 15., p.: 8-12.30 • 18., h.: 13.30-18 • 20., sz.: 8-16.30 • 22., p.: 8-12.30 • 27., sz.: 8-16.30 • 29., p.: 8-12.30 • Január 3., sz.: 8-16.30 • 5., p.: 8-12.30. Munkaszüneti nap, ünnep: december 16-17. szo-v.; 23-26., szo-k.; 30-31., szo-v.; január 1., h. Nincs ügyfélfogadás: december 19., k.; 21., cs.; 28., cs.; január 2., k.; 4., cs. Ügyfélszolgálatok: Béke tér 1., Katona József utca 14., Gyön­gyösi sétány December 15., p.: 8-14 • 18., h.: 8-18 • 19., k.: 8-16.30 • 20., sz.: 8-16.30 • 21., cs.: 8-16.30 • 22., p.: 8-14 • 27., sz.: 8-16.30 • 28., cs.: 8-16.30 • 29., p.: 8-14 • Január 2., k.: 8-16.30 • 3., sz.: 8-16.30 • 4., cs.: 8-16.30 • 5., p.: 8-14. Munkaszüneti nap, ünnep: december 16-17. szo-v.; 23-26., szo-k.; 30-31., szo-v.; január 1., h. Polgármesteri hivatal okmányirodája December 15., p.: 8.30-12.30 • 18., h.: 8.30-17.30 • 20., sz.: 8.30- 16 • 22., p.: 8.30-12.30 • Január 3., sz.: 8.30-16 • 5., p.: 8.30- 12.30. Munkaszüneti nap, ünnep: december 16-17. szo-v.; 23-26., szo-k.; 30-31., szo-v.; január 1., h. Nincs ügyfélfogadás: december 19., k.; 21., cs.; 27-29., sz-p; ja­nuár 2., k.; 4., cs. [" Véradók Napja Segít a példamutatás November 27-e a Véradók Napja. Kerületünkben ekkor egésznapos véradást szervez­tünk, ahol a lakosságon kívül a kerületünk középiskolás ta­nulói is 'nagyszámban vettek részt. Köszöntöttük a több­szörös véradókat is. Volt olyan kitüntetett véradónk, aki családjával érkezett az ünnepségre. A köszöntés és a beszélgetés után az édesapa és a felnőtt lánya együtt je­lentkeztek a véradásra. A pél­damutatás a legnagyobb se­gítségünk a véradás szervezé­sében. A rászorulók nevében is köszönjük a véradók segítsé­gét. XIII. kerületi Vöröskereszt Hoppál Magdolna véradószervező Tanulhatunk szorongás nélkül! Budapest XIII., Hollán Ernő u. 12. Telefon: 320-4835 www.gekkorecords.hu Nyitva tartás: h-p: 10-19, szó: 10-14 óráig Az igényes zeneszeretők szakboltja. Kulturált körülmények között válogathat a világ JAZZ, WORLD, KLASSZIKUS zenei kiadványai közül. Lehetősége van a kiadók katalógusaiból előrendelésre. Vásárlás előtt a kiválasztott lemezeket nyugodt körülmények között meghallgathatja. A bemutatást szolgáló HIFl-berendezések és kiegészítők megvásárolhatók. Pannon Jazz és Pannon Classic mintabolt ✓ CD ✓ LP ✓ DVD ✓ Tömött buszon zötykölődök hazafelé. Az egyik megállónál felszáll egy kislány az édesany­jával. Arról kezdenek beszél­getni, hogy mi történt az iskolá­ban.- Képzeld! - meséli a kis­lány. - Ódikó néni ma, Legyen Ön is milliomos-t játszott ve­lünk kömyezetórán. Irtó izgi volt! Eljutottam 1 millióig. Olyan nehezeket is megjegyez­tem, mint hogy milyen termése van a paprikának... Arra ébredek, hogy csörög a vekker. Visszaemlékszem az ál­momra. Igen, a buszos kislány! Jó ötlet! Ki is próbálom órán! Hét éve tanítok Budapesten, a XIII. kerületi Vizafogó Álta­lános Iskolában olyan gyereke­ket, akik részképesség­zavarokkal küzdenek. Nehezen tanulnak meg írni, olvasni és számolni. Senki ne ijed­jen meg! Ép intellektussal rendelkez­nek! Sokuk­nak maga­sabb az intel­ligenciája az átlagosnál. Csak éppen születésüknél vagy fej­lődésük során érte őket olyan orvosi­lag nem ki­mutatható sé­rülés (pl. oxi­génhiány), ami miatt az iskolában az olvasás-, írás-, matematika- tanulásnál akadályokba MEGNYÍLT! ütközhetnek. Ugyanolyan kö­vetelmények mellett, ugyanazt a tananyagot tanulják, csak ki­sebb az osztálylétszám. Mun­kánkat segítik a logopédusok, akik szakmai és emberi oldalról is bástyaként biztosítják a komplex fejlesztést. Munkám során sok olyan gyerekkel találkoztam, akik „kudarccal” kerültek iskolánk­ba. Itt megnyugodtak, kinyíltak, valami csoda történt velük. So­kan kérdezték már tőlem: Hogy csináljátok? Mi a titkotok? Ha visszatekintünk gyer­mekkorunkra s elgondolkodunk régi iskolás emlékeinken, előbb arcok ugranak be. Óvó néni, ta­nító néni... csak „órákkal később” a tananyag! Amikor az élet úgy hozta, hogy diplomás emberként kopogtam a Vizafo­gó Általános Iskola ajtaján, megfogadtam, hogy sok gyer­mek életében szeretnék felbuk­kanó arc lenni. Sokan vagyunk még ezzel így a „Vizában”. Kollégáimmal a „mindenáron tudást” helyett inkább a „felké­szíteni az életre, és szorongás- mentes emlékeket” mottót vá­lasztottuk. Alkalmazott módszereinkből (mozgásterápia, írásterápia, drámapedagógia, számolásfe­jlesztő terápia) kitűnik, hogy a tudástartalmak közvetítését is fontosnak tartjuk. De az ala­poknak - az ábécé, a szorzótáb­la és az olvasás - legalább olyan élvezetesnek kell lenniük számukra, mint Andersen me­sevilágának. Jól előadva olya­nok is lehetnek, hiszen ezekben a dolgokban a legnagyobb elbű- völés lehetősége rejtőzik. A játékosan tanulás az egyik legfontosabb alapelvünk. Száműztük a tantermekből a fé­lelmet. Az órák javarészében észrevétlenül „tanulunk”. Osz­tályainkban tanuló kisdiákok nem félnek a feleléstől, szeret­nek olvasni (ami dyslex- iáskörökben csodának számít). Logopédiai osztályok 1991-től indultak iskolánkban 1-3. évfo­lyamig. Munkánkat elismerve a XIII. kerületi önkormányzat oktatási bizottsága tavaly enge­délyezte 1-8 évfolyamon a ta­nulási nehézségekkel küzdő gyermekek névelve oktatását iskolánkban, így továbbtanulá­suk 8. osztályig biztosított. Ez­zel a döntéssel megvalósulha­tott a folyamatos fejlesztésről dédelgetett álmunk egészen nyolcadikig. Befejezésként szeretnénk közreadni az elégedett tanulók (t) és szüleik (sz) véleményét is. 1. Azért szeretem a Vizát, mert itt mindenki köszön egy­másnak, kedvesek és mosoly­gósak a tanárok, (t) 4. o. 2. Szeretek iskolába járni, mert jó a közösség, sok bará­tom van. (t) 3. Kedvenc tantárgyam az ol­vasás, mert mindig eljátsszuk a történetet, tanítóm kíváncsi a vé­leményemre. (t) 4. o. 4. Áz alapvető emberi érté­kek elsajátításának kora az is­koláskor. Gyermekemből taní­tója ki tudja hozni az önmagá­hoz mért maximumot, amit kö­szönök neki. (sz) 4. o. 5. Olyan pedagógusokra bíz­tam gyermekem oktatását, aki­kért még „Győrbe” is érdemes lenne elmenni! (sz) 4. o. Aki nem hiszi, járjon utána! Nagyné Nádasi Beáta Vizafogó Általános Iskola mk.-vezető Uj helyre költözik a kerületi okmányiroda Ezúton tájékoztatjuk a lakos­ságot, hogy a kerületi polgár- mesteri hivatal okmányirodája 2001. január 3-tól a XIII. ke­rület, Visegrádi utca 110-112. szám alatt folytatja működését. Az iroda munkatársai az új he­lyen várhatóan az eddigieknél jobb, kulturáltabb körülmények között fogadhatják mindazokat, akik személyazonosító-, lakcím­vagy vállalkozói igazolványt igényelnek, illetve a közleke­désigazgatással összefüggő ok­mányok kiadását kérik. Mivel a Belügyminisztérium Központ Okmányirodája is a fent említett Visegrádi utcai épületbe költözik, remélhető, hogy a két iroda szakmai együtt­működése eredményeként a ke­rületi polgárok és társaságok ré­szére az ügyintézés gyorsabb és eredményesebb lesz. Elment Imre bácsi Az Angyalföldért Egyesület alapító tagja és nagy öregje, Datner Imre bácsi 95 éves korá­ban örökre eltávozott közülünk. Még 94 évesen részt vett az egyesületünk 10 éves ünnepségén és gá­laműsorán. Szinte hihetetlen, hogy ebbe a törékeny emberben mennyi ener­gia volt. Főleg nyugdíjas embertársainak hallatla­nul sok örömet szerzett. Mint színházi közön­ségszervező sok-sok ezer jegyet juttatott ne­künk több évtizeden ke­resztül - ingyen vagy minimális összegekért. Mindenhol kedvelték, szerették. Csodálatos élmény volt, amikor a Fővárosi Operett Színházban, 90 éves korában, az előadás előtt sztárok, ismert menő színészek a szín­padra hívták. Derű volt az életele­me. Nem véletlenül ért meg ilyen magas kort, ami bizony kevés em­bernek jut osztályrészül. Imre bácsi, Te meg­mutattad sokunknak, ho­gyan lehet, ha néhány órára is örömet varázsol­ni az emberek szívébe. Nem felejtünk el. aU Tubolv Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom