XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)

2000-11-09 / 16. szám

Kajak-kenusaink taroltak Sydneyben Sumákolva is lehet olimpiát nyerni? Ami már évek óta érett, idén végre bekövetkezett. A nem régen befejeződött sydney-i olimpián a magyar küldöttség legeredményesebb sportágává a kajak-kenu lépett elő. A négy arany-, két ezüst- és egy bronzérem egyértel­műen csúcsot jelent vizes sportágunk tör­ténetében. Tizenhat rajthoz állt ver­senyzőnk közül ti­zennégy jutott a dön­tőbe, és ebből tizen­három hozott haza medáliát. Nem vélet­len hát, hogy a kajak­kenu versenyek éremtáblázatán Ma­gyarország végzett az élen. Kerületünk büszkeségére arany­érmeseink közül hárman is a Budapesti Honvéd színeiben versenyeznek. Pulai Imre, Novák Ferenc és az aranyné­gyes tagja, Horváth Gábor. Három igazi egyéniség, há­rom különböző karakter. Pulai Imre az 1996-os at­lantai olimpián elért egyéni bronzérmeken és három vi­dig Atlanta után váltani akart. Az edzéseken so­kat mentünk együtt, és az időeredmények elég biztatóan alakultak. Er­re jött még, hogy mind­ketten untuk már a Horváth-Kolonics pá­ros veretlenségét, és le akartuk győzni őket. Úgy látszik egy óriás és egy törpe kiad egy nor­mális párost. Ami pedig az eltérő természetün­ket illeti, mindketten szeretjük zrikálni a má­sikat, így végül is jól ki­jövünk egymással. Az a helyzet, hogy az évek során, ha termetben nem is, de telje­sítményben mindenfélekép­pen felnőttem Sumákhoz. Az lévőt! r még, de a tervek szerint - ha a kor­mány elfogadja - 2001 máju­sában számos közlekedési szabály módosul majd. Vár­hatóan a településeken is használni kell a hátsó ülések biztonsági öveit, ahol pedig erre a feltételek adottak - 2002-től - a biztonsági gyer­mekülések felszerelése is kö­telező lesz. Az országos főuta­kon 80 marad, az autóúton 110, az autópályán 130 lesz a sebességhatár. Sokan kezde­ményezték, de a tervek szerint nem lesz az autópályákon alsó sebességhatár. Sok új lehetőséget kapnak a kerékpárosok, táblával jelzik például, ahol az úttest erre szolgáló részén a bringások az egyirányú utcákba^ „fordítva” is behajthatnak. Újfajta jár­művekre, például zárt ülésterű motorokra is gondol a KRESZ, ezeknél majd nem lesz kötelező a bukósisak. To­vább szabályozzák a növekvő számú körforgalmi csomó­pontok közlekedési rendjét. Vannak még vitatott pontok, például egyes helyeken (és időben!) a hólánc kötelező használatával kapcsolatban. Ha már ki is alakult az a (vitatható) gyakorlat, hogy a szabálysértési eljárások során a 0-4 ezrelék alatti véralko­holszintet nem szankcionál­ják, a törvény várhatóan nem változik. Amelynek betűje szerint ugye csak a 0,0 szint az elfogadható... No meg 0 százalékos baleseti statisztika, vagyis a balesetmentes közle­kedés. Reménytelen? De leg­alább próbáljunk meg erősen közelíteni azokhoz a nullák­hoz! Török J. Tibor lágbajnoki cím után idén vég­érvényesen a csúcsra lapátolt. Ám hogy mégsem gondtalan az élet egy olimpiai bajnok számára, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ámiko? a Budapesti Honvéd Dózsa György úti sporttelepén talál­koztunk, arról panaszkodott, hogy az egész városban kép­telen egy olyan szabót találni, aki felvarázsol habkönnyű testére egy fekete szmokingot. Nos, Pulairól tudni kell, hogy kétméteres magasságá­hoz közel száztíz kiló párosul, így akár látatlanba is olimpiai aranyat adhatunk annak a sza­bónak, aki teljesíti ezt a ne­mes feladatot.- Nemsokára utazunk a monte-carló-i Eurosport- gálára, ezért ez a nagy felhaj­tás. Természetesen ez azon kellemes kötelezettségek közé tartozik, amit szívesen vállal magára az ember. Igyekszünk minden meghívásnak eleget tenni, de néha azt érzem, hogy nagyobb megpróbáltatás olimpiai bajnokként helyt áll­ni, mint olimpiára készülni.- Igazi magának való em­ber Pulai Imre, akivel nem könnyű kijönni, ezt a csapat­társ Novák Ferenc is megerősíti.- Ausztráliai kirándulá­saink során megállás nélkül heccelte a társaságot. Én az egészen jót nevettem, hiszen jól ismerem őt és tudom, hogy képtelen meglenni anélkül, hogy ne piszkáljon másokat. Persze olyan is előfordult már, hogy őt bosszantották fel. Erre egyszer úgy reagált, hogy fogta magát és ottha­gyott minket az edzés kellős közepén. Nem egyszerű eset.- Különböző termetű és eléggé különböző természetű egyéniségek vagytok. A látszó­lagos nehézségek ellenére vé­gül mégis remek párossá vál­tatok. Hogyan találtatok egy­másra ?- Én világ életemben páros versenyző voltam, Sumák pe­atlantai bronzérme után ma ott tartunk, hogy csak olyan érmet tud nyerni, amilyet én.- Említették a nagy hazai vetélytársat. Sokan azt mond­ják, hogy a honi válogatók rengeteget kivesznek a versenyzőkből, hiszen így többször kell csúcsformába kerülni. Ez egyben a magyar kajak-kenu sport erősségét is jelzi. Véleményetek szerint mi volt nehezebb, az olimpia vagy a válogatón való helytál­lás?- Azt hiszem, mindkettő egyaránt nehéz volt és mind­kettőre ugyanolyan intenzitás­sal kellett felkészülni. Itthon több ellenfelünket is le­győztük, de egyik vetélytársat sem lehetett félvállról venni, az olimpia pedig egy külön műfaj. Ott minden lehetséges. A lényeg, hogy minden meg­mérettetésre maximálisan fel­készüljön az ember - magya­rázza a siker titkát Novák Fe­renc. És ha ehhez még hozzá­veszem, hogy egy évben mennyivel több időt töltök a Sumákkal, mint a családom­mal, akkor máris megérted, hogy miért kezd őszülni a ha­jam. Mindketten jó pár éve versenyeztek a Honvéd színei­ben. Mit jelent számotokra ez az egyesület?- Nekem tulajdonképpen az egész életemet. Itt kezdtem el kajakozni idestova már ti­zenöt éve. Amit elértem a sportpályafutásom alatt, azt mind a honvédos edzők segít­ségének köszönhetem. Na jó, talán én is kellettem hozzá. Egyébként tősgyökeres an­gyalföldi srác vagyok. Itt nőt­tem fel, itt kezdtem el kaja­kozni, és ma is itt élek - me­séli Pulai Imre. - Feri pedig 1990 óta honvédos, így a sike­reit ő is itt érte el.- Sumák. Beszélő név. Igaz, hogy sumákolva is lehet olim­piát nyerni?- Az igaz, hogy sokszor le­csaltam az edzésekből a kez­detekkor. így ragadt rám ez a becenév. De ha valaki igazán nagy versenyt akar nyerni, ak­kor már nincs lehetőség su­mákolásra, sőt még olyan em­berek társaságát is ki kell bír­nia, mint a Feri.- Szintén őshonvédos Hor­váth Gábor, aki a kajak né­gyes tagjaként állhatott a do­bogó legfelső fokára. Termetét tekintve ő is a Pulai Imre-féle óriások kasztjához tartozik.- Talán pont termetemnek és erőmnek köszönhetem, hogy tagja lehettem a négyes­nek. A tavalyi világbajnokság előtt, az előző évek gyakorla­tától eltérően, szakmai szem­pontok alapján állt össze a csapat. Az elmúlt években sokszor a klubérdek volt a meghatározó, aminek egyenes következmé­nye lett, hogy nem a legjobb összeállítás­ban lapátolt a csapat, és bizony sokáig nem is tudtunk nyerni. Most azonban Angyal Zoltán szövetségi ka­pitány felvállalta, hogy ő maga határoz az összetételt illetően. Rengetegféle felállást kipróbáltunk, és vé­gül, mint azt a vég­eredmény is mutatja, sikerült újra megtalál­ni az aranynégyest. Az én feladatom az volt, hogy úgymond hátulról tol­jam a hajót.- A csapataranyad tehát megvan. Mi lesz az egyénivel?- Én örök életemben csa­patember voltam. Mindig né­gyesben és párosban indul­tam. Úgy gondolom, hogy az egyesre külön és korábban kell elkezdeni a felkészülést, ezért a jövőben sem terezem, hogy átülök az egyéni mezőnybe.- Csapategység. A bűvös szó. Lehet, hogy az adott pil­lanatban éppen ez az egység adja meg azt a néhány centi­métert, ami szükséges a győzelemhez. Milyen a han­gulat a négyesen belül, mennyire összetartó a csa­pat?- Szerintem pont annyira, amennyire kell. Jó a hangulat, különösen a tavalyi vb-siker óta. Persze az is a teljes igaz­sághoz tartozik, hogy a szaba­didőnket talán szívesebben töltjük olyanokkal, akiket nem látunk egész nap magunk körül. Az idei sikereket nem le­hetetlen megismételni, hi­szen a válogatottat többségé­ben fiatalok alkotják, és az öreg rókák, mint Pulai vagy Novák egyelőre még nem gondolnak a visszavonulásra. A siker záloga valószínűleg nem is személyi, hanem sok­kal inkább az anyagiakban rejlik, A létesítmények nagy része lerobbant állapotban van, és maguk a sportolók és az edzők sem mindig kapják meg a megfelelő juttatást. Pulai Imrének edzőterme, Novák Ferencnek borozója, Horváth Gábornak nyomdai vállalkozása segít a megélhe­tésben. Nem nehéz elképzel­ni, hogy mikre lennének ké­pesek sportolóink, ha csak a versenyzésre kellene odafi­gyelniük. És ha egyszer az elképzelt dolgok valóra vál­nak... Szabados Tamás A képviselő-testület 2000. október 12-i ülésén- elfogadta az önkormány­zat részére biztosított pótelő­irányzatokról és az önállóan gazdálkodó szervek saját ha­táskörben végrehajtott elő­irányzat-változtatásáról szóló tájékoztatót, valamint a 2000. évi költségvetési rendelet mó­dosítására javaslatot tett;- a 7. Sz. Napközi Ottho­nos Óvodát, MESEOVI Nap­közi Otthonos Óvodára ne­vezte el;-jóváhagyta a • Bp. XIII., Lehel u.-Dévai u.-Tüzér u.-Lőportár u.; • Bp. XIII., Teve u.- Frangepán u.-Petneházy u- Röppentyű u.; • Bp. XIII., Váci út- Turbina u.-Esztergomi u.- Vizafogó u. által határolt területekre vonat­kozó szabályozási terveket;- elfogadta az elidegenített önkormányzati bérlakások fennálló követelés állományá­nak eladásáról szóló javasla­tot. A testület úgy döntött, hogy a bérlakások elidegení­téséből származó 3%-os kö­vetelésállomány megvásárlá­sára az OTP Bank Budapesti Önkormányzati Fiók ajánlatát elfogadja, a szerződéskor fennálló tőkeérték 42%-át je­lentő eladási áron készpénzfi­zetéssel, az alábbi feltételek­kel: • az előszerződés megkö­tésből számított 10 napon be­lül 100 M Ft előleget köteles fizetni az önkormányzatnak és • a 2000. december 31. zá­rást követően a szerződést vég­legesítik és annak egyenlegét egymással szemben rendezik, • a lakáshitel-eladásból szár­mazó bevétel kizárólag pénz­ügyi befektetésre, majd ingat­lanfejlesztésre fordítható. Beszámolt a rendőrkapitány A képviselő-testület elfo­gadta a kerületi rendőrkapi­tányság munkájáról szóló be­számolót. Legutóbb 1999 őszén tárgyalták a közbizton­ság helyzetéről szóló témát, megállapítva, hogy kerüle­tünkben viszonylag kiegyen­súlyozott közbiztonság mel­lett élhetik életüket az állam­polgárok. A beszámoló részletesen foglalkozott a bűnügyi, a köz- rendvédelmi, az igazgatásren­dészeti tevékenységgel, a köz­lekedési balesetekkel és sza­bálysértésekkel. Külön szólt a humán és logisztikai kondí­ciókkal, a kapcsolattartás és együttműködés formáival. Bartos László dandártábor­nok, a kapitányság vezetője elmondta, hogy a munkaidő­alap-csökkenéssel nehezedett a helyzetük, ezáltal kevesebb rendőri jelenlét várható a köz­területeken. Reményét fejezte ki a térfigyelőrendszer kiala­kításával és a rendőrségi épü­let új szárnyának kialakításá­val kapcsolatban. Továbbra is a munka fontos részének tekintik:- a közterületi jelenlét fo­kozását,- a kerület iskoláinak külö­nösen a veszélyeztetett isko­láknak ellenőrzését, védelmét,- a rendőrség személyi állo­mányának képzését, tovább­képzését, ezen belül felkészí­tést az informatikai fejlődésre. A XIII. Kerületi Közös Kép­viselők és Lakástulajdono­sok Egyesülete értesíti tagjait, ! hogy új címük: XIII., Hegedűs | Gyula utca 8. földszint, ahol | november 10-én, 17-én és de- j cember 1-jén és 15-én 15-17 \ ! óra között várják tagjaikat és i minden érdeklődőt. i _________;______________i R osta Erzsi néhány éve költö­zött kerületünkbe, nálunk első ízben mutatkozik be festményei­vel. A Hélia Szálló halijában mutatja be mintegy 40 darabból álló alkotásait (XIII., Kárpát ut­ca 62.). A kiállítás 2000. novem­ber 11-től 30-ig tekinthető meg. A Babér utcai Szent Mihály-templomban 2000. november 11-én 17 órai kezdettel Mozart: Requiemje csendül fel a szeptember 28-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Bánkuti Gábor karnagy úr emlékére VÁLLALKOZÓK BÁLJA 2000. december 2-án, szombaton 19-01 óráig, immár hatodik alkalom­mal rendezzük meg a XIII. Kerületi Vállalkozók Bálját a margitszigeti Grand Ho­tel Széchenyi Termében. Reményeink szerint rendezvényünk tovább se­gíti, erősíti együttműkö­désünket a XIII. kerület­ben működő vállalkozá­sokkal, lehetőséget nyújt üzleti, munkatársi, illetve baráti kapcsolataink ki­alakítására. A rendezvény tiszta be­vételét a XIII. Kerület Gyermekeiért Közalapít­vány javára ajánljuk fel. Jelentkezni lehet és to­vábbi információt adunk a 452-4142-es telefonon. Minden érdeklődőt sze­retettel vár a XIII. kerületi önkormányzat A Fővárosi Pedagógiai Napok keretében 2000. november 14- én (kedden) és 15-én (szerdán) délután nyílt napot tart a XIII. Kerületi Zeneiskola (1136 Bu­dapest, Hollán Ernő utca 21/B) November 14.: Improvizá­ció: 15.30-16.30-ig, 5-ös te­rem: László Éva főiskolai gya­korló vezető zongoratanár • He­gedű: 16.30-18 óráig, 5-os te­rem: Bücher Anna főiskolai ta­nár • Óvodás kiselőképző: 17-18 óráig, alagsor: Fekete Anita cselló-szolfézs tanár • Szolfézs 6/B: 16-17 óráig, 10- es terem és Szolfézs 4/B: 17-18 óráig, 10-es terem: Nógrádi László főiskolai gyakorló veze­tőtanár, tanszakvezető November 15.: Zongora: 15- 16 óráig, 2-es terem: Fekete Ildikó zongoratanár • Zongora: 16- 18 óráig, 1-es terem: And­rás Boglárka fővárosi szakta­nácsadó, tanszakvezető • Hege­dű: 15-17 óráig, 8-as terem: Jankó Katalin tanszakvezető • Klarinét: 15-17 óráig, 4-es te­rem: Zentainé Valkai Agnes fő­városi szaktanácsadó • Magán­ének: 16-18 óráig, 7-es terem: Szabó Magdolna fővárosi szak- tanácsadó, főiskolai gyakorló vezetőtanár Az Ady Endre Gimnáziumban a 2001/2002-es tanévben a következő osztályok indul- ! nak: 7. osztály 1 (01) • 9. osztályok: speciális angol (02) , speciális informatika (03) , speciális biológia (04), általános-humán (05) • Nyílt napok: 6 évf. gimnázium 2000. november 6. 15 óra, 4 évf. gimnázium 2000. no­vember 13.15 óra. i ________________________i » P ulai Imre Novák Ferenc Horváth Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom