XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)

2000. május / 6. szám

I

SMHWIMWHS

AUGUSZTUSTÓL HETENKENT KÉTSZER JÖVÜNK

Merengés az 5. születésnapon

'Tbgadhatatlanul örömteli a pillanat: ötévesek lettünk. Annyi most már biztos, hogy tudunk ötig számolni. Pedig még csak jövőre leszünk iskolakötelesek. Onnantól kezdve pedig már csak egy kis idő és talán megtanulunk írni is. De már most kigondoltuk szépen a falvédő feliratunkat:

Hány éves a Hírnök? Öt lett!

Kéne bele egy kis ötlet.

De hát ne játszogassunk csak úgy öncélúan a számokkal. Bebizonyítjuk, hogy öt év alatt nem csak ötről hatra lehet jutni, hanem szorgalmas, kitartó, tervszerű munkával akár tízre is. Vessünk csak egy pillantást a Hírnök kereken öt évvel ezelőtt megjelent első számára (I. évfolyam 1. szám, 1995. május). Mi áll a címlapján? Az, hogy 1994- ben nagyjából 7 milliárd forinttal gazdálkodott a XIII. kerületi önkormányzat: ennyiről adott számot a Hírnök az olvasóinak. És most lapozzunk csak ennek a számnak (VI. évfolyam 6. szám, 2000. május) 2. oldalára. Ott arról tudósítjuk az olvasóinkat, hogy 1999-ben már 17 milliárdot tett ki ugyanez az összeg. Mennyi a gyarapodás? 10 milliárd forint. Méghozzá egy fillér vagyonfelélés nélkül, a nem csekély központi és fővárosi forrásmegvonások ellenére.

Egy ennyire dinamikusan fejlődő önkor- ! mányzatnak dinamikusan fejlődő lapja is kell hogy legyen. Az öt év folyamán ez be is következett. Jelenleg a fejlődés újabb szakasza előtt állunk: ez év augusztusától a havonkénti megjelenést a kéthetenkénti megjelenésünk váltja fel. Ezáltal dinamikusan felgyorsulhat a kölcsönös információáramlás az önkormányzat és a lakosság között, oly mértékben, hogy annak iramát csak győzze követni a szerkesztőségi mókuskerék.

De a felpörgést felkészülten várja az ön- kormányzat, a kiadó Sprint Kft., valamennyi munkatárs és nem utolsósorban a fő- szerkesztő, aki ezt az alkalmat ragadja meg, hogy megváltja, nem híve annak, hogy egy lap önmagával foglalkozzon, még kevésbé annak, hogy önmagát gratulációkkal halmozza el. A főszerkesztő becsvágya ennél sokkal nagyobb. Szeme és füle előtt lebeg felejthetetlenül nagy és bölcs színészünk, Makiári Zoltán, aki megszámlálhatatlanul sok filmben játszott. Egyszer egy forgatáson magához intette a mérsékelt tudású, ám annál önteltebb rendezőt és szelíden azt kérdezte tőle: Mondja fiam, maga már rendező vagy még csak főrendező?

Hát így van ez; könnyebb egy imponáló titulust viselni, mint a szakmát jól megtanulni. De ha már ott a címben a fő szócska, akkor azt a főt nem szégyen akár holtig is tanulásra használni. Gyümölcsözően gondolkodni, hivatást gyakorolni másképp nem is lehet.

A Hírnök főszerkesztője őszinte szívvel megköszöni mindenkinek, akiktől e lap csi- nálása közben életét bearanyozó pluszként öt éven át tanult. Számára ez a munka az ember- és az életismeret iskolája volt. És talán amit hozott magával, ez idő alatt azt sem felejtette el.

Az újságíró és a szerkesztő tudásának forrása az olvasó is, hiszen nagyrészt tőle és belőle meríti tudása anyagát, hogy tovább adhassa a Hírnök esetében 67 ezer példányban, vagyis ha minden jól megy, a kerület összes lakosához. Külön köszönet a kritikus olvasóknak is.

Visszakanyarodva egy születésnapi önköszöntőben talán megengedhető, kissé önironikus kezdeti hanghoz, álljon itt zárásul egy újabb falvédő-rigmus:

Jövőre sem lesz fővesztő, Reméli a főszerkesztő.

Rendőrségi esetek

Kerületünkben a bűnesetek sajátosan alakultak. Örömünkre életellenes bűntény nem történt. Autólopás csak egy volt, a betörések száma is minimális. A súlyosabbnak tekinthető rablás hét volt. A többiek sem jelentéktelenek, noha a zsákmányuk kisebb volt, jogi megfogalmazásuk mégiscsak rablás. Arról nem is beszélve, hogy a kárt szenvedettek aligha tekintik a velük történteket - amit feltehetően sohasem felejtenek el - jelentéktelennek. Valamennyi ügyben széles körű nyomozást folytat a rendőrség.

*

Egy Hegedűs Gyula utcai ház első emeleti lakását két középkorú férfi ismeretlen körülmények között megszerzett kulccsal kinyitotta. Váratlanul ott találták a lakás 81 éves tulajdonosát. Az idős asszonyt megkötözték, kezéről aranygyűrűjét és aranykarkötőjét elvették, ezután a lakást feldúlták. A megkötözött áldozatra másnap reggel a szociális gondozó talált rá.

*

A Magyar Országgyűlés Hivatalának VW Transporter típusú kisteherautója a Kárpát utcában parkolt. A déli órákban, amikor viszonylag nagy a gyalogos- és a közúti forgalom, nem törődve a leleplezés veszélyével, valaki felnyitotta az autó ajtaját és elvitte a járművet.

*

Még tavaly decemberben a Röppentyű utca egyik lakásában megtámadták és bántalmazták a lakás bérlőjét, majd készpénzt, ruhaneműt és műszaki cikkeket tulajdonítottak el. A Budapesti Rendőrkapitányság rablási osztályának nyomozói - kitartó nyomozás után - április nyolcadikén lakásán elfogták, majd őrizetbe vették a 21 éves L. R budapesti lakost, az egyik tettest. Társát még keresik.

*

Két 25 év körüli férfi a Róbert Károly körúti kis ABC- ben egy lőfegyvernek látszó tárggyal megfenyegette az ott dolgozó 20 éves fiatalembert, majd táskájukba tették az üzlet bevételét, valamint a fiatalember rádiótelefonját. Ezután az eladót bezárták a saját üzletébe. Lövés és személyi sérülés nem történt.

*

Egy Váci úti gyógyszertárba a zárás előtti percekben belépett egy 25-30 év körüli fiatalember és egy fegyvernek látszó tárggyal megfenyegette az 50 éves patikust, majd a kasszában talált 30 000 forintot elvitte.

*

Egy 25 év körüli fiatalember a Béke utcai ABC üzletben az esti órákban egy fegyvernek látszó tárggyal megfenyegette a két eladóhölgyet és a pénztárgépben lévő pénzt követelte. Amikor megkapta azt, „fegyverével” arra kényszerítette a két eladót, hogy feküdjenek a földre. A megrettent hölgyek csak jóval a rabló távozása után mertek felkelni.

*

Két 30 év körüli férfi a Balzac utcai ékszerboltban egy lőfegyvernek látszó tárggyal megfenyegette a 40 éves ékszerészt. Tettüket minden bizonnyal alaposan megtervezték, mert széles ragasztószalagot is vittek magukkal. Ezzel az eladó kezeit hátrakötözték, majd őt a mellékhelyiségbe zárták. A két férfi az üzletből ékszereket, egy mobiltelefont és 30 000 forint készpénzt zsákmányolt.

*

A Lehel utcában az esti órákban egy férfi és egy nő bántalmazott egy 37 éves férfit, akitől elvették 4200 forintját, a személyi igazolványát és az óráját. Az eseményt többen látták és közülük valaki mobiltelefonon jelentette az esetet a rendőrségnek. A kerületi rendőrkapitányság járőrei azonnal a helyszínre siettek és a személyleírások alapján, nem messze a helyszíntől M. Józsefné vecsési és K. László budapesti lakosokat elfogták,

majd letartóztatták.

*

Két 17-18 év körüli fiatalember megismerkedett egy német állampolgárral. Megbeszélés ürügyén beültek a 33 éves német ember gépkocsijába. Rövid beszélgetés után a két fiatalember vitát provokált, majd egyikük késsel megfenyegette a német férfit. Ezt követően útlevelét, ékszereit, mobiltelefonját és 20 000 forintját elvették.

*

A Róbert Károly körúton az egyik transzformátorház mellett feküdt egy 56 éves hajléktalan. Egy 30 év körüli férfi megtámadta és bántalmazta, majd elvitte iratait és 1500 forintját.

*

A Hegedűs Gyula utcánál lévő parkban három férfi bántalmazott egy 16 éves fiút. A könnyű sérülést szenvedett fiútól elvették pulóverét és sportcipőjét. Cserébe adtak neki egy rossz cipőt, hogy haza tudjon menni.

*

Három fiatal fiú az egyik Váci úti metrómegállóban késsel megfenyegetett egy 15 éves fiút, akitől jobb híján elvették ezüst fülbevalóját.

*

Hat fiatalember a Váci úton megfenyegetett, majd megtámadott egy 15 éves fóti fiút. Elvették 4000 forintját, rádiótelefonját és karóráját. A fiú köny- nyű testi sérülést szenvedett.

(Részlet a szerzőnek az ünnepi könyvhétre megjelenő Kabos Gyula hazatért című életrajzi regényéből)

J Bános Tibor 'v

Egy percre sem felejtette el magyarságát

tüzét is felvillantotta a szemeiben.

Rengeteg évvel - egy örökkévalósággal? - ezelőtt édesapja elé is ez a kép tárulkozhatott. S mégis, micsoda különbség van a két megérkezés között! Apja még szabad emberként, a saját akaratából jött, hogy a Nagy Kaland részese legyen. De mivel indokolható az ő érkezése? Elegendő, ha végigsiklik a tekintete a Paris nemzetközi közönségén: németek, osztrákok, hollandok és franciák foglalták el a fedélzetet, kevés kivétellel európai zsidók, akik mintha Noé bárkájának utasai lennének, s egy láthatatlan, de már sebesen közeledő veszedelem elől keresnének itt menedéket. Neki is már csak a menedékkeresés keserű öröme jutott.- Mr. Kabos! Mr. Kabos! -ri- koltozott hirtelen egy vékonyka női hang, amikor a Paris már kikötött, de az ilyenkor kötelező útlevél- és vámvizsgálaton nem estek még keresztül. Az izgatott hangú hölgy - egy korábban kivándorolt hazánklánya - nem nyugodott, amíg elsőként nem jutott fel a fedélzetre.

De miért ez az izgalom, ez a kétségbeesett kapkodás? Mindössze egy „jóindulatú” figyelmeztetést óhajtott eljuttatni a bábeli zűrzavarban, azt a kockázatot is vállalva, hogy esetleg fennakad a kikötői illetékesek szigorú hálóján.- Ne higgyen Mister Szenesnek! Becsapja magát! - süvöltöt- te a hölgy. Kabos minden szavát tökéletesen hallotta, közelebbit

U

tolsó pesti lakóhelye a Váci út 12. számú házban volt. Hatvanegy évvel ezelőtt, 1939. január 21-én innen indult Amerikába, ahol reményeivel ellentétben, amelyeket kora ifjúságától oly szívósan táplált, csalódások és kiábrándulások sorozata érte. De akkor sem járt volna jobban, ha itthon marad, hiszen a magyar színpadok legnagyobb mulattatóját - származása miatt -, a hazai deszkákról letiltották volna.

New York, de egész Amerika jelképe a Szabadságszobor. Február 11-én kora reggel, a párát oszlató szürkeség mögül Kabos a kikötő fölé magasodó fáklyás nő szpbrát pillantotta meg először. Úgy lépte át az Újvilág küszöbét, hogy tele volt félelemmel. Az érkezés páratlan látványa azonban a várakozás örömmégsem sikerült megtudni róla. A hölgy ugyanis amilyen gyorsan érkezett, ugyanolyan sebesen el is tűnt az emberáradatban.

Mr. Szenes és a tulajdonát képező Danuvia filmkölcsönző évek óta Kabos legmegbízhatóbb itteni hírvivője volt. Valamennyi otthon készült hangosfilmjét eljuttatta azokba az amerikai városokba - New Yorkba, Clevelandbe, Detroitba, Los Angelesbe és máshová -, ahol jelentősebb magyar kolónia volt. E filmek révén vált Kabos Ame- rika-szerte a magyar ajkú közönség kedvencévé. Ilyen előzmények után alig várták, hogy ezzel az őseredeti, átütőerejű magyar színésszel személyesen is találkozhassanak.

Nagyobb várakozás előzte meg érkezését, mint előtte Fedák Sáriét, Rátkai Mártonét vagy Mály Gergőét, akikkel az amerikai magyar közönség addig már találkozhatott. A hazai színész népszerűségét - rövid távon, néhány hétre vagy hónapra legalábbis - azok a menedzserek tudták a legjobban kamatoztatni, akik jól ismerték az amerikai üzleti élet sajátosságait és rejtelmeit, megfelelő hálózattal is rendelkeztek, tehát a terembérlettől a jegygarnitúrák nyomtatásán és forgalmazásán, az újságokban elhelyezett hirdetések szövegezésén át a napi, sőt a helyi szokásokig mindennel tisztában voltak, és ennek megfelelően irányították a munkát. Nem ígértek túl sokat, viszont a közepes elvárásoknak maradéktalanul eleget tudtak tenni.

Kabos Gyula már az érkezését követő első órában elkövette azt a soha többé nem korrigálható hibát, hogy - nyilván a figyelmeztetésre való tekintettel - azoktól is megvonta bizalmát, akik pedig segíteni tudtak volna neki, vagy inkább rajta. A kikötőben hallott „ne higgyen!” figyelmeztetés olyan mélyen be- lévésődött, hogy amerikai tartózkodásának heteit és hónapjait, de - sajnos - túlságosan rövidre méretezett egész időtartamát, hátralévő éveit is szinte megmérgezte.

A teljes igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az ő mindig kétkedő, már-már beteges bizalmatlanságát könnyű volt tovább gyengíteni. Ezzel a tehertétellel kezdődött amerikai kálváriája. Mr. Szenestől gon- dolkozási időt kért, és természetesen kapott is, mert - mint kijelentette - előbb még tájékozódni kíván az amerikai színházi viszonyokat illetően.

Szenes úr ugyancsak elcsodálkozhatott ezen, és legalább két kérdés továbbra is megválaszolatlan maradt számára: mit óhajt Kabos az amerikai színházi viszonyokról megtudni, s egyáltalán: mi köze van - vagy lehet - az amerikai színházi élethez? Úristen - gondolhatta Szenes -, ennek az embernek fogalma sincs róla, hová érkezett, mire vállalkozott, s mit szeretne egyáltalán elérni? A magyar filmek forgalmazása kizárólag az ő kezében összpontosul. Nélküle Kabos semmire sem tud menni. Akkor pedig mihez fog kezdeni

ebben a rettenetesen nagy országban?

Első itteni nyilatkozataiban Kabos különös kijelentéseket tett. „Pár hónapig maradok Amerikában. Ha csak lehet, személyesen akarom megköszönni és meghálálni az összes magyarlakta helyeken azt az igazán kedves fogadtatást, amelyben filmjeimet részesítették... és azután megyek haza Budapestre, ahová filmszerződéseim kötnek.”

Kegyes hazugság lett volna ez is? Nem valószínű. A szigorú amerikai bevándorlási törvények kényszerítették erre a - nyilvánvalóan sugalmazott - kijelentésre. 1939-ben a második világháború küszöbén, amikor a náci Németország már javában készülődött az európai országok leigázására, az óceán túlsó felén még nem alkották meg a „politikai menekültek” státusát, következésképpen az ilyen okokból hazájukat elhagyni kényszerülők Kubán és más dél-amerikai országokon keresztül juthattak csak be - ha egyáltalán bejutottak - az amerikai kontinensre.

Kabosnak néhány hónapos tartózkodási vízuma volt csupán, tehát úgy kellett viselkednie - és a sajtó számára nyilatkoznia is - mintha meghatározott időre érkezett volna az Egyesült Államokba.

Naiv módon úgy gondolta, hogy igen rövid időn belül véget érhet a háború, a nácikkal leszámolnak, és ő is visszatérhet szülőhazájába, hogy folytassa egyedül lehetséges életformáját: a magyar színpad és a magyar film szolgálatát. Annyira hitt ebben, hogy azokkal is bátran szembeszállt, akik már végső reményeiket is elveszítették.

Ebből - akaratán kívül - politikai afférja is támadt. 1940. november 7-én egyik levelében ezt írta: „Hazulról nem tudok semmit, mert én csak angol lapokat olvasok, és nem hiszem még a századrészét sem, mert én ismerem a fajtámat, az nem olyan. Túl sokat járt itt az emberek pofája, és miután én ellentmondók és verekszem a magyarságért, hát azt mondják, hogy náci vagyok. Egy időben az előadásaimat is bojkottálták ezért.”

Vagyis a hazulról érkező, többségükben elképesztő vagy elképedésre okot adó híreket, amelyek az ország háború felkészítéséről, a szélsőjobboldal egyre nyugtalanabb mozgolódásáról szóltak, nem hitte el. Ez nem történhet meg! - kiáltotta fel minduntalan. Az amerikai sajtó minderről pedig tárgyilagosan tudósított, minthogy az Egyesült Államok egyik európai harcoló félhez sem csatlakozott még. Kabos mégis úgy vélte, hazáját igaztalanul vádolják. Nem engedett hazafiságából, ami egész eddigi életéből, múltjából egyenesen következett.

De a jövőféltés is benne volt. További életét ugyanis egyedül és kizárólag szülőhazájában képzelte el. Amerikában csak vegetált, felemésztette tartalék energiáit, ám hamarosan majd hazatér és megpróbáltatásai véget érnek. Otthon feltöltődik, új energiákat gyűjt, annyit, amennyit elegendő lesz a hátralévő két évtizednyi aktív munkához. Ahhoz, hogy újra a magyar színjátszás szolgálatába lépjen.