XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)
2000. január / 1. szám
Jubileumi kulcsátadás éjfél után 1949. december 30-án nyitotta meg kapuját a mai Angyal földi József Attila Művelődési Központ elődje, a Rákosi Mátyás Kultúrház. Az erről az eseményről felvett híradó-tudósítást is levetítették azon az 1999. december 29-én kezdődött születésnapi ünnepségen, amelyet fennállásának fél évszázados jubileuma alkalmával tartottak a gazdag múlttal büszkélkedő intézmény mai gazi valóban ünnepi műsorral, alkalmi tárlattal, tűzijátékkal, tánccal fogadással, s mindennek betetőzéséül jelképes kulcsátadással, amelyet Holopné Schramek Kornélia alpolgármester és Fenyves Kornél igazgató celebrált. Ez utóbbi éjfél után történt, hogy kerek legyen az évforduló, s ugyanakkor senkit se vonjon le a másnap kezdődő, ugyancsak „kerek évszámú” szilveszteri népünnepély vonzásköréből. Fenyves Kornél, a JAMK igazgatója a következő ünnepi beszéddel méltatta az 50 éves évforduló jelentőségét: / 1 t 1 í néhány momentumot azért ki- ragadjak. Olyan kiemelkedő művészek szerepeltek, dolgoztak k, mint Gyurkovics Mária, Szabó Miklós, Cziffra György, Bulla Elma, a Lata- bár testvérpár, vagy ifj. Radies Béla, olyan neves sportolók, mint, hogy csak a csúcsot említsem Papp László, olyan szakkörvezetők, mint Vámos László, Gál István, Fischer Ernő, Orvos András, Latabár Katalin, Gálházi János, vagy Simándi József, Koltai Ottó. A gálaműsorból: a Memphis táncklub produkciója Hölgyeim, uraim! Kedves vendégeink! Mindenekelőtt mély tisztelettel köszönöm, hogy elfogadták születésnapi ünnepségünkre szóló meghívásunkat, és együtt ünnepelnek velünk. Az intézményünk jelenlegi munkatársai nevében is, de mindenekfelett mindazon volt kollégák és munkatársak nevében, akik az intézmény 1949-es átadása óta a ház falain belül és persze kívül is azon munkálkodtak, hogy Angyalföld, de az egész XIII. kerület, sőt fővárosunk lakóival megosszák mindazt a tudást és értéket, amelyet a magyar művészeti, tudományos élet, az euro-atlanti kultúrkör évezredek alatt felhalmozott. Biztosították azokat a feltételeket, eszközöket és persze a szaktudásukat, amelyek művelődő, alkotó közösségeinket egy magasabb minőségű emberi léthez segítették. Azt a minőséget, amelyet csak a kulturális értékekkel való alkotói találkozással érhetünk el. Azzal, hogy látogatóink aktív részesei lehettek azoknak a többleteknek, élményeknek, amelyek az embert igazán emberi minőségűvé teszik. Büszkén állíthatjuk, hogy ez a kultúrház átadásának pillanata óta a magyar népművelés, a közművelődés ügyének egyik jelentős szereplője, nem egy időszakában zászlóshajója volt. Születésnapi ünnepségünkkel mindenekelőtt az ő munkájuknak tisztelgünk. Amikor a születésnapra készülődve kollégáimmal azokat a dokumentumokat nézegettük, amelyek elődeink gondoskodása folytán ránk maradtak, szinte nyomasztólag hatottak impozáns szereplőikkel, statisztikai adataikkal. Mit tagadjam, néha irigykedtünk is egy kicsit, még akkor is, ha tudjuk, hogy az elmúlt fél évszázad a magyar társadalmi, kulturális élet talán legdinamikusabb változásaival volt terhes, és ezért még évtizedes adatok sem összemérhetők, mégis engedtessék Azt pedig, hogy kik voltak azok, akik a JAMK-ban dolgozó tanító, alkotó mesterek hatására váltak híres művésszé, lettek tudósai vagy épp kultúra- (zene-, irodalom- vagy képzőművészethez) értővé, és lettek ezáltal teljesebb, gazdagabb emberré, talán soha vagy csak véletlenül tudjuk. így tudtuk meg a december 7-i Nép- szabadságból, hogy Kern András a József Attilában működő filmklubba járt, és ez művészi pályájának egyik nagy inspiráló forrása volt. Sokan lehettek, lehetnek ők, hisz ha hinni lehet, és miért ne, elődeink statisztikáinak, volt olyan év, nem is egy, amikor közel félmillió látogatója volt a JAMK rendezvényeinek. Engedjék meg, hogy ezekben az ünnepélyes percekben a jelenleg az intézményben dolgozó munkatársak nevében is kifejezzem köszönetün- ket nagyszerű és szorgos elődeinknek, akiknek eredméAz előadó nyeire napjainkban is támaszkodhatunk, és akik lehetővé tették, hogy büszkén gondolhassunk intézményünk elmúlt 50 évének eredményeire. Amikor számba vesszük a sikereket, és ilyen ünnepi alkalmakkor akaratlanul is ezek kerülnek előtérbe, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy egy intézmény sikereinek csak egyik feltétele az ott dolgozó emberek tudása, szakismerete. Van egy másik feltétele is az eredményességnek, ez pedig a feltételrendszer, amelyet a XIII. kerület vezetése biztosított és biztosít számunkra. Ez egy nagyon- nagyon fontos dolog, hiszen tudjuk, hogy ebben a kerületben még a legnehezebb időszakokban is figyelem kísérte a művelődési ház életét, és az ország átlagát meghaladó mértékben jutott pénz a működésünkre. Ez az odafigyelés az elmúlt években tovább fokozódott. Amikor a közművelődésnek olyan kiemelkedő intézményei szűnnek meg, mint a debreceni Kölcsey, vagy fenyegeti ez a veszély az Almássy Téri Szabadidőközpontot, nálunk a működési feltételek javításáról, a rekonstrukcióról, korszerűsítésről gondoskodnak. Itt nem csak frázis, hogy egy nemzet felemelkedéséhez kiművelt emberfők sokasága kell, hogy a civil társadalom megteremtése, a nyugat-európai demokrácia megvalósítása működő kisközösségek nélkül megvalósíthatatlan. Itt tesznek is ezért. Azt gondolom, hogy a művelődési ház kollektívája nem ünnepelhet méltóbban, minthogy hitet tesz: folytatja elődei munkáját, képességei tehetsége legjavát adja, hogy a JAMK a jövőben is a kerület kulturális életének minőségi színtere maradjon. Hogy neve összefonjon más nevezetességeivel, hogy hozzájáruljunk ahhoz, hogy ne csak egyetlen olyan kiemelkedő, kulturális sikerekben gazdag éve legyen a kerületünknek, mint az 1999. év volt. Ehhez adjuk tudásunkat, tehetségünket, ahogy névadónk, József Attila írta: „szívünket, azé, aki fölemeli, ilyen erős csak az lehet, aki velünk van teli.” Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. Izgalmas krimifantázia a dátumváltozásról Budapest, 1999. november 30. - Amikor először szóba került, viccnek, újabb hírkeltésnek gondolta mindenki. Aztán, ahogy egyre többet cikkeztek róla, kiderült, lehet a dolog mögött valami. Tanulmányok, szakértők elemezték a problémát, míg végül sokkként süvített végig a világon: az évezred utolsó éve nem várt kalamajkát okozhat. Igen, a millenniumi bombáról, a dátumváltás problémájáról van szó, egy olyan jelenségről, mely talán először gondolkodtatta el igazán a modern kor emberét arról, mennyire is függ a technikától, a számítógéptől, egy szűk szakmai elit hozzáértésétől vagy hozzá nem értésétől. Az ok, ma már tudjuk, banális: a valamikor iparági szabványok kialakulásakor az akkori kapacitási lehetőségek takarékosságra késztették a programozókat, melyet aztán ebben a formában vett át mindenki. Egy, a 1980-as évek végén megjelent cikknek kellett aztán ráébresztenie a felhasználót és a szakembert saját felelősségére. E könyv megjelenéséig nagyon sok mindent tettek meg mindkét oldal képviselői, hogy mégse legyen igaza a szkeptikusoknak, a világvége váróknak, és a 2000-re forduló számlálók ne döntsék romba mindazt, amit az évszázad, az évezred nagyjai megteremtettek. A könyv műfaja techno- thriller. Témája a „millennium bomba”. Amikor a 2000. év beköszönte előtt éjfélt üt az óra, egy feltartóztathatatlan számítógépes vírus valóra váltja a maya indiánok ősi jóslatát. 1999. december 11- én, greenwichi idő szerint éjjel 1 óra 1 perckor a számítógépes rendszerek az egész világon húsz másodpercre lefagynak, majd visszazökkennek a normális kerékvágásba... Keresni sem lehetne tehát ideálisabb témát egy krimihez, egy nagyon is aktuális témájú krimihez, hiszen ez alkalommal a könyv első olvasásával egy időben, 1999- 2000 fordulóját tapasztalhatja meg maga az olvasó is, vajon melyik tábornak lesz végül igaza, Armageddon vár-e ránk, vagy lufiként pukkan-e ki a szenzáció. A Compaq Computer Magyarország, részben az érintett jogán is úgy gondolta, hogy közreműködik R. J. Pineiro regénye magyar változatának megalkotásában, mely a világpremierrel egy időben juthatott el a hazai olvasókhoz. Szerencsére a „techno- thriller” nem vált valóra, de ettől még izgalmas olvasmány maradt. Köszönjük, és ezúton is viszonozzuk kedves olvasóinknak, az intézményeknek, a vállalatoknak a szerkesztőségünk részére küldött sok karácsonyi és újévi üdvözletei és jó kívánságot. A, Vörös Sári élete Folytatás a 9. oldalról Egyik szerzőtársa is itt élt a kitelepítéséig, Spala Károly zeneszerző. A két név több dalban is összecseng. Egy Jóska van a faluban... vagy Szeretném, ha minden álmom valósággá válna... Angyalföldön született dr. Kikli Tivadar zeneszerző, a legújabb nótás lexikon szerkesztője, számos dalunk írója. Sárika is énekelt közülük. Kötődik Angyalföldhöz Vörös Sári első rádiós nótája is 1939-ből. Balázs Árpád meghívására került a rádió mikrofonja elé, és az első dal, amelyet énekelt: Az én ajkamról már ellopták a nótát... Versét írta Skoday László, aki itt, a Ganz Hajó- és Darugyár üzemmérnöke volt. Illik ide ma egy másik dalverse is: Az én bánatom már nagyon csendes bánat... és sorolhatnám tovább dalverseit. Angyalföldhöz tartozik a Margitsziget. Ott még a fák is dalolnak. A szobrok pedig különösen. Egy ilyen alkalmi kiránduláson reménytelen vállalkozás lenne valamennyit felsorolni. Talán csak annyit említenék meg, hogy az egykori gyöngyösbokréta ünnepségeken Vörös Sári mindig énekelt. Ha ma megszólalnának a Margitszigeti Szabadtéri Színpad deszkái... hát magyar nótától lenne hangos az egész világ... Visszatérve a Tar utcához, Vörös Sárihoz eljárt minden szerző, előadó s a tanítványai. Sárika pedig gondosan feljegyezte őket. Vörös Sári természetesen Angyalföldön is fellépett. Egyetlen egy emléket meg kell említeni vele kapcsolatban. Olyan előadás volt ez, melyet Vörös Sári nem vállalt. Pedig az előadást a Magyar Rádió rendezte, nyilvános helyszíni közvetítését is szervezte. Abban az időben, mint kórustag, diák, én is énekeltem azon a bizonyos előadáson. Nem szívesen beszélnek ma róla, de zene- történeti tény, sőt történelmünk része. Röviden elmondom. A Rákosi Mátyás Kultúr- házban a Magyar Rádió nyilvános ankéton megbélyegezte a magyar nótát, és egyszerűen betiltotta. A tiltás 1955-ig tartott. Érdekes, de nem Angyalföldhöz kapcsolódó dal volt az ellenpélda. Ki tudja, mi lett volna az ankét kimenetele, ha idevaló dal csendül fel mint idézem: „elrettentő giccs”. Nem. A példa egy orvos, dr. Kárpát Zoltán és egy ügyvéd, dr. Kersék János nótája volt. Címe: Ezüst tükrös kávéházban együtt ültünk elmélázva... Ma azon méláz- gathatunk, hogy Angyalföldnek mindene volt, csak ezüst tükrös kávéháza nem. Kárpát Zoli bácsi pedig körorvos volt Budapesten, s így lett a neve dr. Giccs. Nem is használta a dr. Kárpát nevet, hanem más néven gyógyított. Zoli bácsiról tudni kell, hogy vallásos zsidó család gyermeke volt, sőt Rózsavölgyi Márk testvérének, Antóniának unokája. Az említett nóta versírója dr. Kersék János református volt, s a Felvidék református zsinatának elnöke, Sárika pedig a szó legnemesebb értelmében református volt, a két szerzőt is személyesen ismerte, tisztelte. Ezért nem vállalta azt a bizonyos előadást. Mi viszont még ma is érezzük annak a nyilvános megbélyegzésnek a hatását. Inkább kellemesebb emléket mondok. Angyalföldön 1949-ig 27 helyen muzsikált cigányzenekar úgynevezett klasszikus felállásban. Egy- egy helyen hét taggal. Ma pedig a fővárosban csak olyan helyen muzsikál néhány cigányzenész, amelyet a köznép megfizetni nem tud, nem csak Angyalföldön. Ma már nincsenek tilos nóták. Hibák vannak a magyar nótával kapcsolatban, de ünnepelni jöttünk. Nem illenek ide a hétköznapi gondok... Viszont viszi magával a századunk a terheket a következő ezredévbe is. Vigye inkább a szép emlékeket? A nótát, ha akarják, ha nem, úgyis viszi... Azt is el kell mondani, hogy 1990 óta Vörös Sári emléktáblája már a harmadik nótás emléktábla a fővárosban. Ez sokkal derűsebb - mondaná most Sárika. Azért annyit még elmondok, hogy sajnálom a mai fiatalságot. Nincs daluk, melyhez kötődni tudnának. Idegen nyelvű zenét s dalt zúdítunk rájuk, abban pedig nincs szülőföld, édesanya, egy-egy kedves szerelem, szeretet emléke. Biztosan szólnak ezek a dalok a szerelemről is. De hát nem érti ezt ma több millió fiatal... Ezeket az említett helytörténeti emlékeket sem tudják már itt az angyalföldiek, csak a dalokat énekli boldog-boldogtalan. Gyermekeink, unokáink pedig, ha majd ránk emlékeznek, csupán azzal kezdik az emlékezést, hogy anyámnak, nagymamámnak ez volt a nótája... Erről jut eszembe egy családi emlékem. Vörös Sári 1938-ban költözött a Tar utcai házba. A környéken van a Frangepán utca. A 43. számban 1933. december 10-én avatták fel a református templomot. Itt volt segédlelkész későbbi férjem, Fekete Sándor. Sárika természetesen bejelentkezett az akkori református lelkésznél. A lelkész fogadta, de ilyenkor az a szokás, hogy a hivatalos beírást a segédlelkész végzi. Itt kezdődött el tehát férjem és Sárika barátsága. 1945 után férjem elkerült a Frangepán utcából, de a barátság megmaradt, és férjem legkedvesebb énekese is Vörös Sári lett. Mai családi kirándulásunkat Vörös Sári emlékére a Balázs Árpád Zenebarát Kör rendezte, szervezte. A körnek tagja volt Sárika. Egyik körtagunk - azóta már ő sincs velünk - elhozott Erdélyből egy könyvet. Benne egy Nagyszalontán élő költő: Gábor Ferenc versét. Sárikához írta 15 évvel ezelőtt. A vers említ egy magyar dalt is. Szerzői: Balázs Árpád és Sárika barátnője, Herodek Sándomé. A dal címe: Nem jön levél... Karácsonyi ajándéknak szánjuk Sárikának, a családjának és a Tar utca, sőt egész Angyalföld nótabarátainak, csendes, békés ünnepeket kívánva. S még egyszer köszönjük, hogy a család emléktáblát állíthatott Vörös Sári énekesnőnek, s hogy ma néhány emlékkel mi is elzarándokolhattunk ide.
