XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)
2000. március / 3. szám
2000. március : / XIII. KERÜLETI • • Üdvözlet a bátor utódnak U j művészeti orgánum márciusban színrelépett első számát tartom a kezemben. Neve: Premier. Kötetnek mondanám inkább, mint lapnak. Súlya van. Szellemi és fizikai értelemben egyaránt. A színház, a színészet, a látvány, a hangzás, a mozgás élménytárából ment értelem- és érzelemgazdagító sokféleséggel. A Premier megelevenedett artisztikum. És mindezzel együtt szórakoztat. Illik rá, amit Richard Wagner jelentett ki operáinak jellemzésére: Gesamtkunstwerk. Szintézisre törekvés vezeti a magazin megalkotóinak invencióját, gondolkodását is. Imponáló, amit a kezükből kiadtak: Kárpáti Tamás alapító főszerkesztő, Gremsperger Nándor művészeti szerkesztő, Diner Tamás képszerkesztő", a 35 szerző, a megszámlálhatatlan fotós és illusztrátor. Munkájukban meg lehet akár egy hónapig merítkezni. A Premier bemutatkozó számát az előszavában a fő- szerkesztő főpróbának tekinti. Nyilvánvalóan az is, amit - remélhetőleg - sok-sok Premier követ. Ezek lesznek az alapítói bátorság és kockázat- vállalás igazi próbakövei. Még kérdések színezik Kárpáti Tamás képzeletét. Például: Mit szólnának az új folyóirathoz az ősök, a hajdani Színházi Elet és a fénykorát élő Film Színház Muzsika, ha látnák? E sorok írója, mint az egyik kérdezett ős, azt szólja, hogy örül, hogy más egyáltalán látja. Részese volt ama említett fénykornak, a színházi sajtóban dolgozta végig szinte az egész életét, ami maradt belőle, azt meg itt, a Hírnöknél. Annak is örül, hogy az ilyen szép és nívós kiadvány előkészítésében részt vesz a Hírnök kiadója, vagyis hogy ő is tagja a bátrak csapatának. Sok sikert és makacs kitartást mindannyi- uknak! A színházi sajtó ősbölénye üzeni: örül, hogy kisütött a nap, s minden Premier-szám sugárzásában sütkérezhet kicsit. Sas György Schiller-'fv: * ‘ ■ -' Hű SZERVIZ AKCIÓ: Szeretettel várjuk autóját márkaszervizünkbe, ahol most: • ha Mobil olajcserét rendel, nem csak az olajszűrő ingyenes, de munkadíjat sem fizet, • gépkocsija motorját vadonatúj diagnosztikai műszerekkel vizsgáljuk, • egyéb javítási költségek 10% kedvezménnyel, • ... és ha hiszi, ha nem hiszi: este hozza, reggel viszi! Ha autóját 16 óráig behozza szervizünkbe, azt másnap reggel készen elviheti! Nyeremény! Az akcióban részt vevők között egy soproni családi hétvégét sorsolunk ki. Legyen kíváncsi ránk, jöjjön és kérdezzen! * Akciónk március l-jétől 31-ig tart. * A fenti kedvezmény más kedvezményekkel nem vonható össze. Márkakereskedés, Márkaszerviz, Alkatrészáruház: Budapest XIII., Váci út 113. Telefon: 452-1100, 452-1111 E-mail: schilleropel@schiller.hu Használtautó-telep: Budapest XIII., Dráva u. 17. Telefon: 320-0166, 340-1553 & O* % ö POLI-DENTIST KFT. $ k ▼ i aquincumi rendelője Budapest III., Lajos utca 142. (Lajos utca, Perc utca sarok, volt Goldberger mellett) Rendelés: hétfőtől péntekig 8-20 óráig. Telefon: 250-5482 Időpontegyeztetés telefonon vagy személyesen a recepciónál. RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNYEK április 15-ig! Kivehető fogsor (1 db) 12 500 Ft. Mindennemű rögzített fogpótlásra 50%, porcelán fogászati munkára 50%. Egyéb fogászati munkákra május 31-ig 20%-ot, diákoknak, nyugdíjasoknak további 10%-ot, azaz összesen 30% kedvezményt adunk. Nagy és széles körű tapasztalattal rendelkező orvosaink állnak rendelkezésükre. A legmodernebb technikával felszerelt fogorvosi székek, panorámaröntgen, ultrahangos fogkőeltávolítás, fogfehérítés stb. várja a tisztelt leendő pácienseinket. A rendelő korszerűen felszerelt fogtechnikai háttérrel rendelkezik. A munkák elkészítési ideje (munkanap): 1 korona 3-4 nap; teljes körhíd 8 nap; 1 protézis 6 nap. Protézisjavítás megvárható! Légkondicionált rendelő, versenyképes árak, jó parkolási lehetőség. F & F Utazási Iroda 1133 Budapest, Pozsonyi út 50. Telefon: 239-2281, 340-2748, 349-5329 Nyitva tartás: H-P: 8.30-18 óráig Etőfocf (a fást kedvezmény í Keressen minket az Utazás Kiáffításon a *112/JI standon! Kedvezményes repülőjegyét a világ bármely részére azonnal lefoglalhatja és megvásárolhatja!