XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)
2000. január / 1. szám
J u r ■UUTI •• LJ J L tv LM Pli 2000. januar KOMLÓS JUCI ÉS VASS ÉVA DÉRYNÉ-DÍJAT KAPOTT 1999. december 21-én, három nappal Déryné Széppataki Róza 206. születésnapja előtt, a XIII. kerületi önkormányzat évbúcsúztató és ezredév üdvözlő külön előadása keretében dr. Tóth József polgármester és Holopné Schramek Kornélia alpolgármester a kerület közművelődést pártoló törekvéseinek szellemében Déryné-díjat nyújtott át Komlós Juci és Vass Éva szín- művésznőknek. A kimagasló színészi pályát befutó két művésznőt a rangos díj átvételekor az est közönsége forró ünneplésben részesítette. Ok ketten a díj birtokában immár Déryné 59. és 60. méltó örökösének tekinthetik magukat. Vass Éva átveszi a díjat, utána Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója köszöntötte ó't Komlós Juci azon a színpadon vehette át a díjat, amelyen 1957 és ’64 között sikeres főszerepek egész sorát játszotta. Az utóbbi 13 évben a Szomszédok című teleregény Lenkéje révén újította meg az ország iránta érzett szeretetéL A Szomszédok-beli szerepló'társai is rajongtak érte; ennek jeleként a Déryné-díj átvételekor a színpadon köszöntötte őt Zenthe Ferenc, Kulka János (képeinken), Fehér Anna, Schubert Éva, Raksányi Gellért DÉRYNÉ EMLÉKE ÉS ÖRÖKSÉGE BENNÜNK ÉL TOVÁBB Legendák szövik be Déryné alakját. Minden legenda megszépít, hozzásegít a messzeség. De benne rejlik az eltávolodás veszélye is az egykor élt személyiség hitelességétől. Déryné Széppataki Róza, aki 1810-től harminchét évet töltött az akkori Magyarország színpadain, lettek légyen azok csűrökben vagy rangos kőszínházakban, több és nagyobb a köré szövődő legendáknál. Az ekhós szekerek esőáztatta, vihartépte vándoránál. A bájolgó biedermeie- res csalogánynál. A magyar módit az idegenmajmolás fölébe helyező honpártolónál. Ez mind benne van az összképben, ám sokat el is takar a Déryné-kultusz lényegéből, ami egyébként fokról fokra elhalványulóban van. Dérynét már a dédanyáink és dédapáink sem láthatták élőben színpadon. Csodálatos énekhangját sem hallhatták. Ettől mi magunk is meg vagyunk fosztva, hiszen a kép- és hangrögzítés tudománya az ő életében még gyerekcipőben sem járt. Arcképábrázolás is csak egy-kettő maradt fenn róla. Mégsem mondhatjuk, hogy Déryné élete és művészi nagysága ismeretlen lenne előttünk. Sőt, akár nyitott könyvnek is nevezhetnénk, hiszen öregkorában maga írta meg élettörténetének, pályájának, küzdelmeinek, sikereinek, szerelmeinek legfontosabb és legérdekesebb epizódjait nevezetes emlékirataiban. Levelezése is ismeretes. Néhány évtizedes feledés után személye feltámadt színdarabokban, regényekben, filmeken. Az egyes korok legismertebb színésznői formálták meg alakját színpadon és a mozivásznon. Szobrászok is. A legismertebb köztéri szobra, amelyből herendi porce- lánnippek ezrei készültek, készülnek még exportra is, sajnos elpusztult Budapest ostromának utolsó napjaiban. Minden Dérynéről szóló műalkotás tovább szőtte legendáját, mígnem elkezdődött a szertefoszlás lassú folyamata is. Csak példaként: több színház is viselte a nevét, ma egy sem. Nevére Budapesten csak egy rövid, szinte eldugott utcácska emlékeztet Angyalföldön: a Déryné köz. Mintegy maradványaként annak, hogy az ott ma is sikeresen működő József Attila Színház eredetileg Déryné Színpad néven nyílt meg 1953-ban. Igazából természetesen nem a kultikus külsőségek számítanak. Déryné emlékében és örökségében is azt kell keresnünk és őriznünk, ami csak egyszer járt külföldön, Bécsben, egy rövid átrucca- násra. Déryné nem csupán színháztörténeti emlékkép, hanem élő példaképe mindenkori magyar színésznek, kiváltképp színésznőnek. A Film Színház Muzsika című képes művészeti hetilap, amíg 33 és fél évig fennállt, következetes és elkötelezett orgánuma volt a színészetben és a színészekben megtestesülő művészi értékeknek, az ezekben megnyilvánuló hagyományoknak és új jelenségeknek. És e kettő folytonosságának. Hiszen minden színészi tehetség ebből tevődik össze, ez összpontosul benne a generációk láncolatán át. Senki sem vitathatja ebben a sorban a mi számunkra Déryné mértékadó szerepét. Ennek jegyében a Film Színház Muzsika már megszüntetése évében, 1990-ben egy cikksorozat közlésével előhírnöke volt Déryné közelgő két- századik születésnapjának. Amikorra azonban a jeles nap, 1993. december 24-e elkövetkezett, a Film Színház Muzsika már több mint három éve „halott” volt. (Mindmáig is az.) A lap újjáélesztésére benne-belőle a leg maradandóbb, ha már a szín padi játéka és az énekhangja a múló idővel elillant. S ez az ő magas fokú művészi-művészeti erkölcsisége, ez nem csupán szó lamokban hangoztatott hazafisága, s nem utolsósorban hatékony európaisága. Nem szabad elfeledkeznünk arról, mennyit munkálkodott az akkori európai értékeknek a magyar nyelvbe és a magyar színpadra történő átplántálásán. Annak ellenére, hogy ő maga létrejött alapítvány kuratóriuma azonban kötelességének érezte, hogy megkezdett szellemi művét e dátum tiszteletére valami általa megteremthető módon megkoronázza. Annál is inkább, mivel nemigen mutatkozott készség a hivatalos szervek és a színházak részéről, hogy a nevezetes születésnapot méltóképpen megünnepeljék. Úgy gondoljuk, az alapítvány, illetve a nagy múltú, de éppen nem létező színházi lap nem szenvedett szereptévesztésben, amikor mindenekelőtt annak érdekében, hogy egy ünnepélyes aktus és gesztus mégis emlékeztesse a színtársulatokat és a közvéleményt Dérynére és jelképes jelenlétére a kétszá- zadik születésnapján, megalapította a Déryné-díjat. Ez tárgyi mivoltában egy domborművű bronzplakett, amelynek tervezésére és kivitelezésére Varga Tamás szobrászművészt kértek fel. A díj mai és további odaíté- lői sem képzelhetik magukról, hogy egy vagy öt - vagy akár hatvan színésznő személyiségében megtalálhatják az egyszeri és megismételhetetlen csodát, akit Dérynének hívtak. Ám hiszik, hogy együttvéve továbbvihetik elévülhetetlen örökségét. A Déryné-díj ennek értelmében nem az egyébként számos állami, alapítványi és egyéb kitüntetés és díj egyike óhajt lenni, nem ezek számát akarja gyarapítani. A Déryné-díj mindössze köszönet és biztatás. Ennyi a Déryné-díj; nem több és nem kevesebb. Sas György Közös sikerük Mészöly Dezső verses vígjátékában, az Éva lányában, amelyben anyának és leányának érthetően egyaránt buzgón udvaroltak a gavallérok. A darabot a Madách Színház mutatta be Komlós Juci két egykori nagy alakítása a József Attila Színházban: a Szókimondó asszonyság címszerepe (fenti kép) és a Váljunk el című zenés vígjáték női főszerepe Ráday Imre oldalán Vass Éva a nevezetes Anna Frank naplójában, partnere Mensáros László és a minden idők egyik legművészibb Hamlet-előadásának Opheliájaként Hamlet: Gábor Miklós Mindkét előadás a Madách Színházban ért meg hosszú sikerszériát