XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)
2000-11-09 / 16. szám
■W1 ■W1 / Xin. KERÜLETI • • Hírnök <- V; ; i 2000. november 3 Játék, színészkedés keddenként, korhatár nélkül A „NYUSZIK” NEM BÁTORTALANOK „Nyuszi”, azaz nyugdíjas színészek köre indult októbertől a József Attila Művelődési Központban. Máriának - ő egyike a jelentkezőknek - nagyon megtetszett ez az elnevezés, hát eljött „pályát kezdeni”. Eddig soha eszébe nem jutott szí- nészkedni. A tágas táncteremben minden hét keddjén 14-től 16 óráig tart az amatőr színjátszó képzés Kapuvári Beatrix (Bea) drámapedagógus és Rudas Attila színművész vezetésével. Egyelőre a „Nyuszi” maroknyi, lelkes kis csapata próbálgatja szárnyait. Folyamatosan bekapcsolódhatnak azok, akik kedvet kapnak a játékra. Nem eget verő tehetségeket várnak, akik itt szeretnék megváltani a világot, nem olyanokat, akik arra számítanak, hogy itt majd „kirobbannak” és sztárok lesznek - bár nem lehetetlen, semmi sincs kizárva... társaságban, szórakozásként fogja fel és nem számít őrült sikerre. Ildikó építészmérnök végzettségű, kedves mosolyú és zárkózott, mivel részben még inkognitóban van itt, a családja még nem tud róla, hogy keddenként két órát színészkedéssel tölt. Szerinte ezek a játékos órák segítenek önmaga és a világ megismerésében. - „Meg olyan élő az egész” - teszi hozzá. A lányok, asszonyok nagy kedvvel és lelkesedéssel követik Bea és Attila személyiségfejlesztő, ritmust és koncentrációt segítő helyzetgyakorlatait. Az óra első felében pantomimszerű játékokat adnak elő, itt a mozgáson, a kifejezőkészségen van a hangsúly. Ezután következnek a szöveggel kombinált helyzet- gyakorlatok. A játék lényege, hogy egy adott szituációban előre megadott végszóra az illető hogyan dolgozza fel a történetet. Helyzetgyakorlaton egy képzelt vasúti fülkeben Rudas Attila vezetésével utazók: Kapuvári Bea (drámapedagógus), Éva, Ildikó, Mária és Katalin- Itt nem igazán színészképzés folyik - mondja Attila -, mert arra ott vannak a nevesebbnél nevesebb művészemberek, akik iskolákat, tanodákat alapítanak. Mi úgy gondoltuk Beával, hogy játszani hívjuk össze azokat, akik szeretnek játszani. Az első időszakban folyik az ismerkedés egymással, a játékokkal, a szituációkkal, de jövő szeptemberben szeretnénk bemutatni egy színdarabot. A későbbiekben kiegészülünk egy fiatalokból álló másik társulattal, a Fiók Színpaddal, de a „nyuszisokra” építjük a darabot. Mostanáig csak nők jelentkeztek, a fiúkból, férfiakból hiány van. Attila ezt azzal magyarázza, hogy sokkal több lány akar színészkedni, mint fiú, sőt a fiúkat lasszóval fogják. Ez azért van, mert a nők sokkal bátrabbak, felszaba- dultabbak tudnak lenni - még ebben a korban is. Katalin építészmérnök, de már nyugdíjas. Valahol egy tenyérnyi kis színpadon játszik, és különféle alkalmi társulásokban szerepel. A művelődési ház közelében lakik. Olvasta a hirdetést, és kedvet kapott, hogy itt is kipróbálja magát. Életvidám, tele van fiatalos lendülettel, szinte ragyog, amikor beviharzik a terembe. Tenyérnyi színpadbéli társának is ő ajánlotta az itteni lehetőséget, így hát Éva is boldogan jött. A civil életben Éva még távol áll a nyugdíjas évektől. Üzletkötő, fiatal, még családot sem alapított. De jól megérti magát az idősebb korosztály- lyal. Ahogy kiveszem a szavaiból, Katalint nagyra becsüli, azt mondja, belevaló csaj. Mária nem a kerületben lakik, mégis eljutott hozzá a hirdetés híre. Nyugdíjas évei előtt vegyészmérnökként dolgozott. Jól érzi magát ebben a Egy mondat önmagában nem ér semmit, csak szituációban. Például: a történet szerint vetélytársnők egy kávéházban ugyanarra a férfira várnak, de nem tudják, ennek a jelenet folyamán kell kiderülnie. Mindezt rögtönzött szöveggel, egymás mondataira, frappánsan reagálva oldja meg Bea és Éva. A parányi előadás jópofa bohózatra sikeredett, amit a többiek mosollyal, kuncogással és a végén tapssal jutalmaztak. Feladatok bőven lesznek keddenként, ami megmozgatja a társaságot testileg és szellemileg. Ami gondolkodásra ösztönöz, kifejleszti a problémamegoldó képességet, kecsesebbé tesz és jókedvűvé, hiszen mosolyra, nevetésre késztet, gyerekké varázsol és nem ébreszt hiú ábrándokat az élet nagy színpadán. Kapuvári Bea 18 éves korában ment el először egy színjátszó körbe, „borzasztó görcs” volt benne, ma sem tudja, honnan vette a bátorságot. Ezért jóleső érzés számára, hogy a most jelentkezők mertek ebben a korban új pályát kezdeni, és így beindulhatott a „Nyuszi”.- Le a kalappal előttük! mondja. - Én sokat dolgoztam nyugdíjasokkal. Nyugdíjasklubokat vezettem és mindig hiányoltam ezt a fajta tevékenységet. Abban a korban, amikor az embernek már nincs olyan sok feladata a családdal, a gyerekekkel, a szabadidőt ezzel jól ki lehet használni. Ez egy személyiségfejlesztő tevékenység, az ember meg tud általa erősödni, olyan tulajdonságaira jön rá, amire eddig nem is gondolt. És ez ráadásul játék, ami felnőtt korban is sokszor hiányzik a ember életéből. Szoboszlai Éva A kerület „mindenese” Válogatás a Folyosó Galérián kiállított képekből Látogatás Bakó Károly stúdiójában Mi a közös vonás az ólomfoglalatű díszműüveg lámpákban, mesekönyvek illusztrációiban, számítógépes reklámkiadványokban, különböző cégek lógóiban, jelvényeiben, néhány hangulatos német kisváros kávézóinak egyiptomi freskóiban, színházi előadások díszleteiben, egy belvárosi gyorsétterem gyermekjátszójának mesefigurákat ábrázoló falában, és nem utolsósorban a kerületi önkormányzat Folyosó Galériájának kiállított képeiben? Elárulom; mindegyik Bakó Károly alkotása. Fő foglalkozása a JAMK-hoz köti, az ottani dekorációs stúdióban tervezi és készíti a szükséges nyomtatványokat, hirdetményeket. Önmagát alkalmazott grafikusnak - vagy ahogy névjegykártyáján szerepel: képírónak - aposztrofáló művész rendkívül sokoldalú, sokat próbált, de ha úgy tetszik, inkább sok mindent próbált örökös útkereső. Képzőművészeti tanulmányait nem a főiskolán, hanem magántanulóként végezte. Napközben vagonokat rakodott: amit nappal megkeresett, azzal fizette ki este tanárait: Szász Endrét, Váczi Andrást. Volt szerszámmarós, vésős, gyalus, sofőr, s mellette, szabadidejében alkotott. 1980 óta állít ki rendszeresen, de egyetlen percig sem volt hivatásos, főállású képzőművész. Nem tehette meg, mert nem kötött kompromisszumot:- Egy alkotónak manapság muszáj tudomásul vennie; ha a művészetből akar megélni, nagyon fontos, hogy figyelembe vegye és figyelemmel kísérje a divatot. Munkája mindig aszerint lesz kelendő és eladható, hogy mire van igény; milyen a kor és a vevő ízlése. A divat viszont, mint tudjuk, rendkívül gyorsan változik, márpedig ha minőséget akar alkotni az ember, az időigényes. Könnyen előfordulhat, hogy mire összeállítok egy kiállítási anyagot, addigra a kutyának sem kell. Egyszóval: nem lehet belőle megélni. Én legalább is nem vállalom fel azt, hogy ne a saját álmaimat és mondanivalómat, hanem az aktuális divat hóbortjait lássam a papíron, vásznon viszont.- Ez nem volt mindig így. Menynyivel van nehezebb dolga egy képzőművésznek ma, mint mondjuk néhány évtizeddel vagy századdal ezelőtt?- Érzésem szerint napjainkban minden eddiginél jobban mélyül a szakadék az alkotó és a befogadó között. Manapság már nem azok engedhetik meg maguknak, hogy műalkotásokat vásároljanak, akik műkedvelők és mondjuk háttérműveltségük is van hozzá, ezért egyre könnyebben áldozatul eshet az ember egy-egy divathullámnak.- Esetleg önnel is előfordult hasonló?- Ha úgy vesszük, igen. Én alapvetően szürrealista grafikus vagyok. A nyolcvanas évek elején sci-fi témában kezdtem alkotni, ami nagyon újszerű, szinte példa nélküli volt idehaza akkoriban. Ezzel ma már labdába sem rúghatna az ember; azok az effektek, amelyek akkor frissnek, merésznek tűntek, ma már nem hatnak; a számítógépes és a videotechnika előretörése agyonütötte.- Egy talpraesett művész, ha nem akar lemaradni, ilyenkor elsajátítja a legkorszerűbb módszereket is...- Jól mondja. Vannak persze veszélyei is; sokan nem érzik még, hol a határ: hol kezdődik a művészet, meddig tart a technika.- A névjegykártyáján ez áll: „Erősségem a reklám-, a logo- és arculattervezés, nem utolsósorban a számítógépes graft- ' ka ”. Ezek szerint az új módszer nem alkotó, hanem elsősorban pénzkereső tevékenység önnél?- Egyértelműen. A mai világban az embernek több lábon kell állnia, találni kell egy olyan foglalkozást, amiből megélhet, s mellette lehet hódolni a szenvedélynek.- És honnan jön az ötlet egy, a legkorszerűbb technikával dolgozó grafikus számára, hogy régmúlt időket idéző színes ólomfoglalatú díszműüvegeket tervezzen?- Egy reggel egész egyszerűen úgy ébredtem fel, hogy ilyeneket szeretnék tervezni, bár fogalmam sem volt, hogyan. Később felkerestem a terveimmel egy ilyen mestert, aki látott bennük - bennem fantáziát. Ma közösen vezetünk egy ilyen stúdiót. Nekem nem is igazán munka, inkább izgalmas játék; nagyfokú kreativitást igényel, hiszen a megrendelőnek nem mindig van konkrét elképzelése; van úgy, hogy egy adott miliőbe kell beletervezni a tárgyakat.- A mesekönyvek, ifjúsági regények illusztrálása is csak játék?- Nem, az sokkal komolyabb feladat számomra, mint gondolná. Egészen másként alkot az ember, ha gyerekekhez szól. Óriási a felelősség. Nincs helye semmi túlzásnak vagy kétértelműségnek; túl azon, hogy a gyerekek nagyon okosak és éles szeműek, valamilyen módon tanulnak is abból, amit a mesékben, könyvekben látnak; nem szabad őket félrevezetni.- Ha most azt mondanám, minden feltétel adott ahhoz, hogy ne kényszer- pályán éljen, hanem azt csinálja, amit szeret, mihez kezdene?- Elővenném az évek során a fiókomban felhalmozódott vázlatokat és áttenném olajba. Végre. Az emberek nagyrészt csak a grafikáimat ismerik, de gyakorlatilag Jcényszerből lettem grafikussá. Na, nem, nem maga a rajzolás volt kényszer, csak műterem híján legtöbbször nem volt hely arra, hogy minőségi festményeket készíthessek.- Úgy érti, aszerint lesz valaki festő, illetx’e grafikus, hogy mekkora otthon az asztala?!- Vicces? Pedig így van. A festés egészen más, az egy intim dolog, nem csinálhatja úgy az ember, hogy mögötte csevegnek vagy nyomogatják a tévét...- Kicsit merész dolog olyasvalakit a terveiről kérdezni, aki körülbelül tízféle dologgal foglalkozik egyidejűleg, de mégis: hova tovább?- Attól függ, hogy a szakmai vagy művészeti jö- vőm érdekli... Először is a munkámhoz szükséges még korszerűbb számítástechnikai ismereteket kell elsajátítanom: ez fontos. Remélhetőleg azonban egy régi vágyam is megvalósul: kedvenc témámról, a lovakról szeretnék kiállítást rendezni legközelebb. A többi, csakúgy mint eddig... majd jön magától. Joó Hajnalka A művész a JAMK dekorációs stúdiójában
