XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)

2000-09-21 / 13. szám

0 2000. szeptember / XIII. KERÜLETI • • Érdekes művek, érdekes szerzők A Hungarovox Kiadó újdonságairól •• / A kerületben működő Hungarovox Kiadó az elmúlt időszakban számos könyvvel jelentkezett. Négy verseskötet (Banos János: Fekete sebek; Ma­jor János: Hazatérés; Pintér Gábor: Eltévedt csillag; Szerváé József: Aszály előtt - Átdolgozás), négy regény (Gera Pál: Állatkerti regény; Já­nosi András: Az utolsó ticket; Madarász Imre: Letérés - Történet a múlt évezredből; Solymár József: Mátyás, a sosemvolt királyfi), egy novellás- kötet (Zoltán Péter: Boszorkánytánc vásznon, ecsettel) és egy többszer­zős tanulmánykötet (Machiavelli öröksége) mutatja a kiadó bővülését és szélesedő profilját. Az említett könyvek szerzői közül három kötődik a kerülethez, róluk, illetve műveikről fogalmazott meg néhány gondolatot Kaiser László, a Hungarovox Kiadó vezetője (képünkön). Madarász Imre: Letérés - Történet o múlt évezredből (regény) A pesti és a debreceni egye­temen oktató, harmincnyolc esztendős, immár komoly élet­művel rendelkező szerző tanári pályáját Angyalföldön kezdte: 1987 és 1991 között tanított az egykori Kilián György, majd Németh László Gimnáziumban. Regénye meglepetés, hiszen az irodalmi életben mindig eseményszámba megy, ha egy ismert szerző műfajt vált, il­letve új műfajt próbál ki. Ma­darász Imre, az irodalomtörté­nész, italianista, az olasz iro­dalom alighanem legismer­tebb, legtermékenyebb ma­gyar kutatója, tizenhárom iro­dalomtörténeti könyv után most váratlanul regénnyel je­lentkezett. E művet kétszere­sen szenzációssá teszi, hogy olyan erővel koncentrál a ne­mek kapcsolatára, ahogyan a magyar irodalomban csak igen kevés alkotás. A regény mégsem erotikus irodalom, távol áll tőle bármilyen si- kamlósság és naturalizmus: manapság kivételesnek mond­ható művészi kidolgozottságú stílusban, klasszikus jellem- és sorsábrázolással veti fel ész és szenvedély, szabadság és szol­gálat, élet és halál, élet és iroda­lom kapcsolatának nagy kérdé­seit. A főszereplő, Zárándy Gé­za története modem pokoljárás, a lélek, a szenvedélyek mély vi­lágán, az „érzékek birodalmán” keresztül - középpontjában egy nagy szerelem krónikájával -, mely a hőst egyre élesebb ha­tárhelyzetekkel, az olvasót pe­dig mind súlyosabb létkérdé­sekkel szembesíti. movizmusa, ugyanakkor a szerkesztőségi sündörkö- déseket elutasító tisztessé­ge és érzékenysége miatt ritkán tett lépéseket a meg­jelenés érdekében. De iga­za lett szeretett írónknak, Németh Lászlónak: a jó műveket a föld is kiveti magából. A kötet megszü­letett, a költő ötvenegyedik életévében jelent meg: ki­tűnő, meditativ és érző ver­sek gyűjteménye. A könyv külön érdekessége, hogy a költő bátyja, az ismert épí­tész és grafikus K. Pintér Tamás illusztrálta, aki a mai napig kerületünkben él a Visegrádi utcában. Pintér Gábor: Eltévedt csillag (versek) Pintér Gábor a hajdani, le­gendás Ki mit tud?-ban tűnt fel a hatvanas években, Kern And­rás társaként, a tévében sokszor felidézett közös paródiában. Aztán Pintér Gáborból nem szí­nész lett, hanem tanár és költő. Amúgy gyerekkori barátom, egy házban, a hajdani Sziget ut­cai, ma Radnóti Miklós utcai bérházban nevelkedtünk, a Kresz Géza utca és Viseg­rádi utca között, szemben azzal az általános iskolá­val, amelynek mind a ket­ten koptattuk a padjait. Az­tán Pintér Gábor a Bolyai Gimnáziumban folytatta tanulmányait, jómagam néhány kerülettel odébb, de összeköt minket a közös emlékek, élmények garma­dája. Csínyek, könyvek, ol­vasmányok, politizálások, kezdő, majd alaposabb koccintások, miegyebek. És persze versek és persze versolvasási és versírási lá­zak. Pintér Gábor sokat írt, de igen keveset publikált. Az élet és alkati oblo­Pinték Gábor ELTÉVEDT CSILLAG Zoltán Péter: Boszorkánytánc vásznon, ecsettel (Mires történetek - nagy egyéniségek) A szerző közel fél évtizedet töltött el a Rádióban, szerkesz­tőként, dramaturgként, hangjá­tékok írójaként. Hosszú időn keresztül baráti és munkatársi kapcsolat kötötte Hegedűs Gé­zához, interjúkat készített vele a Vígszínház melletti Ditrói Mór utcai lakásban, több hang­játékának volt dramaturgja. Zoltán Péter legújabb, nyolca­dik könyve, a Boszorkánytánc vásznon, ecsettel valójában az általa írt és a Rádióban sugár­zott hangjátékok, novellisztikus formában. A magyar irodalom­ban egyáltalán nem ismeretlen a művelődéstörténeti vétetésű, alapvetően életrajzi jellegű pró­za, vagyis az az írásmű, amely hajdan élt vagy kortárs szemé­lyek, néhai jelesek és köztük élő nagyok tényleges biográfiá­jából kiindulva - persze fiktív és rekonstruktív elemeket is fölhasználva - életük egy-egy epizódját, rendszerint fontos ál­lomását kinagyítva jelenítik meg elbeszélő formában. így járt el Zoltán Péter is, áld hangjátékaival párhuzamosan novellákban is megörökítette, valaha élt nagyságok életraj­zának egy-egy fontos vagy ér­dekes fejezetét. Többek kö­zött így szól Ovidiusról, Paracelzusrzól, II. Pius pápá­ról, Drakuláról, Mátyás ki­rályról, Zichy Mihályról, Chopinről, Hemingwayről, Picassóról és másokról. A ha­talmas művelődéstörténeti anyagot magukkal görgető, az adott kor atmoszféráját hitele­sen megelevenítő, a szerepe- lők ismert arcélét tovább ár­nyaló, izgalmas, anekdoták­ban bővelkedő elbeszélések érdekes és értékes olvasmá­nyok. Kaiser László 15 TELEPÜLÉS BEMUTATKOZIK Élményekért nem mindig kell messzire utazni Tüdják-e, kiről nevezték el a Ferihegyi repülőteret vagy honnan kapta a nevét a mo- solyogtató hangzású Bugyi község? Hol „terem” a leg­jobb savanyú káposzta és mi is az a turjános? ális problémáival, a jelen fel­adataival és a jövő terveivel is megismerkedhetünk. A rész­letes kalauz alapján az ide lá­togató pontos információt kaphat a szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, sporto­lási és szórakozási lehetősé­gekről is; könnyen rátalálhat a Sággal rendelkezik egy-egy település, s azt is, hol kell ke­resnie a könyvtárat vagy a he­lyi önkormányzatot. A tizenöt délkeleti agglo­merációhoz tartozó települést bemutató kiadvány egyik cél­ja, hogy a budapestieket és a Budapestre látogató turistákat kicsalogassa a zsúfolt város­ból és megismertesse az alig néhány perces utazásnyi tá­A Tájház, háttérben a református templommal (Ócsa) Amennyiben nem, ér­demes kézbe venniük a Délkeleti Agglomeráció Területfejlesztési Társu­lás most megjelent színes kiadványát, amely álla­miságunkkal egyidős vagy annál is régebbi mellékekkel, rég letűnt korok néprajzával, törté­nelmével ismerteti meg az olvasót, miközben a búcsúzó félben lévő szá­zad fejlődést is nyomon követi. Amint azt talán címe is sejteti, a Kertek alatt a Ferihegytől a Dunáig voltaképpen útikalauz, Pest környéki képes ba­rangolásra hívja az olva­sót. Olyan könyvecske, amely tizenöt helység - kerületünkhöz is közeli település életéről, hangulatá­ról nyújt ízelítőt, sőt rengeteg hasznos információval mond­hatni átfogó képet. A színes fotókkal illusztrált oldalakról nemcsak a rég- és a közelmúlt köszönt ránk, de a térség aktu­Kertek alatt Ff ni Hí ('A rőt A DUNÁ'GA települések nevezetes műem­lékeire, hagyományőrző prog­ramjaira, de még a potenciális munkalehetőségekről is érté­kes adatokat szerezhet. Meg­tudhatja, milyen egészségügyi vagy kereskedelmi ellátott­A Duna-part Dunaharaszti közelében volságban lévő térséggel, amely méltán tarthat számot a más tájakról érkező ven­dégek érdeklődésére is. A kalauz másik szán­déka, hogy az évszázad­ok óta egymás mellett élő településeket kissé közelebb hozza egymás­hoz, hiszen ezek sokszor mit sem ismernek szom­szédaik történelméből, kultúrájából, hagyomá­nyaiból. Emellett azokat is meg szeretné érinteni, akik kiválóan ismerik hol, merre kell befordul­ni Párizs, Róma vagy Isztambul utcáin, az azonban nem egyértel­mű számukra, hogy Felsőpakonyt, Alsó- némedit merre is keres­sék a térképen. Az összefogás Buda­pest délkeleti térségének néhány települése között mindenképp példaérté­kű. Reméljük, nem kell sokat várni, hogy az északkeleti agglomeráció hozzánk közeli helységeivel, mondjuk Fóttal, Alaggal, Versegyházzal is ha­sonló módon megismerked­hessünk. Szeptember: COLGATE Fogápolási Hónap Tovót k fogyó felnőttfogak A fogszuvasodás és a fogágybetegség Magyarországon ma még mindig népbetegség. Felmérések szerint hazánk a fogbetegségek tekintetében ma is az európai rangsor utolsó helyének egyikén áll. Ennek ellenére az állam fogászati ellátásra idén fejenként csak 1030 forintot költ, amely az európai átlag kevesebb mint huszadrésze. A Magyar Fogorvosok Egyesületének és a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának támogatásával a tavalyi felnőtt prevenciós program sikerét folytatva a Colgate idén szep­temberben ismét megrendezi a „Colgate Szájápolási Hónap”-ot, amellyel a fogászat terén tapasztalható negatív tendenciákon kí­ván javítani. A tavalyi kampány sikeréhez hozzájárult számos különleges esemény megrendezése is. A szervezők idén sem ígérnek kevesebbet: a Colgate Szájápolási Hónap prevenciós program keretében szeptemberben közel 600 fogorvos várja majd azokat, akik ingyenes fogorvosi szűrővizsgálaton megje­lennek az ország több mint 100 nagyvárosának kijelölt fogorvo­si rendelőiben. Idén szeptemberben ismét megrendezik a Colgate Szájápolási Hónapot. Ezúttal 600 fogorvos várja szeptember 1-jétől 30-ig a fogászati szűrővizsgálatra jelent­kezőket az ország közel 140 rendelőjében. Az ingyenes fogásza­ti viziten megjelenők egy tubus Colgate Total fogkrémet is kap­nak ajándékba. A XIII. kerületi jelentkezőket a Visegrádi utca 47/C szám alatti rendelő vájja. Telefon: 350-2077, 350-0955. IwMc Fesztivál ror szádon 2000 címmel szeptember 8-10. között japán rendezvénysorozatra láto­gathattak az érdeklődők. Japán Iwate tartományának első kiállítá­sát hazánkban 1988-ban rendezték a Vörösmarty téren. Amikor néhány évvel ezelőtt a tartomány egyik városában új repülőteret létesítettek, Budapestet is kiválasztották a charterjárat egyik kül­földi célpontjául. így kezdődött a magyarországi kapcsolat - tájé­koztatott bennünket Csiba Koicsi, Iwate tartomány kormányzóhe­lyettese. A mostani háromnapos fesztiválnak a Westend Szemirámisz tetőkertje adott otthont. A japán-magyar gazdasági cserekapcsola­tok további bővítése mellett a rendezvény lehetőséget adott a két fél kultúrájának megismerésére. Dobparádéval, furulyadallal és különleges kéztánccal szansza táncosok nyitották meg a fesztivált. Termékkóstolással egybekö­tött termékkiállításon élvezhettük a japán ízeket. Színes selymek suhogása, a távoli Japánt övező misztikum és a ha­zánkban tartózkodó japánok bájos csevegése tarkította a rendezvényt. Willard J. L’Heureux, a TriGránit Rt. elnök-vezérigazgatója, Nulazove Kazno, Japán magyaroszági nagykövete, Paár Róbert, a Külügyminisztérium I. Külgazdaság főosztályvezetője, Murahami Kazno, a Magyar-Iwate Baráti Társaság elnöke, Csiba Koicsi, Iwate tartomány kormányzóhelyettese, Sasah Yoskihace, Iwate prefektúra területfejlesztési osztályvezetője a megnyitón átvágják a jelképes szalagot, amint az képünkön látható. i i A kiadvány borítója

Next

/
Oldalképek
Tartalom