XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)
2000-09-07 / 12. szám
/ XIII. KERÜLETI • • Rendőrségi esetek A rendőri jelentésekben ezúttal fegyveres rablótámadás, halálos közúti baleset, álrendőr és bántalmazások szerepelnek. Egy ismeretlen férfi a kora délutáni órákban kivárta, míg a Béke téri patikában nincs egyetlen egy vásárló sem. Ekkor arcát kendővel eltakarva belépett a patikába és fegyverrel megfenyegette, majd arra kényszerítette az egyedül lévő gyógyszerésznőt, hogy a pénztárban lévő pénzt adja át. Az elmenekülő férfi zsákmánya 200 ezer forint volt. Már kisebb sikerrel jártak a rablók a Balzac utca egyik ékszerboltjában. Két harminc év körüli férfi, az egyik rendó'regyenruhában, azzal lépett be az üzletbe, hogy ellenőrzést hajtanak végre. Kisvártatva azonnal fegyverrel megfenyegették az ékszerészt, karját megkötözték, és a zsebéből kihulló kulcs segítségével megkísérelték a páncél- szekrényt kinyitni. Annak ellenére, hogy kezeit megkötözték, egy óvatlan pillanatban sikerült a patikusnak megnyomni a riasztócsengőt. A rablók megijedtek, felkapták a kassza mellett fekvő mobiltelefont, és a ház előtt rájuk várakozó fehér Audival elmenekültek. A Váci út és Forgách utca kereszteződésében éjjel 23 óra után egy húszéves tápiógyörgyei fiatalember autójával a járdaszigetnek ütközött, majd kidöntött egy forgalomirányító jelzőoszlopot. A baleset következtében utasa, egy 24 éves fővárosi férfi a helyszínen meghalt. A gépkocsi vezetőjét a mentők súlyos sérülésekkel szállították a kórházba. A helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a gépkocsi vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően vezette autóját. Sem ital, sem drog fogyasztására utaló jeleket nem találtak. M. Géza 52 éves és S. Csaba 20 éves budapesti lakosok, valamint G. Sándor 33 éves törökszentmiklósi lakos minden bizonnyal egyikük születésnapját kívánták megünnepelni. Pénzük nem lévén, betértek hát este nyolc óra körül a Reitter Ferenc utcában lévő élelmiszer- üzletbe, ahol késsel megfenyegették a bolt két eladóját. Az üzletből csokoládét, szeszes italt és egyéb csemegeárut tulajdonítottak el. Távozásukat követően az eladók azonnal telefonon jelentették a rendőrségnek a történteket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság akciócsoportjának munkatársai éppen a közelben voltak utolérhetők, így azok szinte pillanatok alatt a helyszínen teremtek. Félóra sem telt el, amikor az akkor már igen vidám társaság hangulata egy csapásra megváltozott. Ugyanis az őrizetesben lenni nem tartozik a vidám dolgok közé... Két ismeretlen nő a Kárpát utca egyik lakásába becsöngetett. Az ajtót nyitó idős hölgytől, a nagy melegre hivatkozva, vizet kértek. Ezzel a csellel jutottak be a lakásba, s amikor látták, hogy egyedül van, megtámadták és gázsprével lefújták a 73 éves asszony. Kitépték nyakából aranyláncát és felkaptak két nagy ezüst gyertyatartót és elmenekültek. A rendőrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást. 909 A Róbert Károly körút és a Lehel út kereszteződésénél este 21 óra körül három férfi és egy nő bántalmazott egy asszonyt. A könnyebb sérüléseket szenvedett hölgytől elrabolták övtáskáját a benne lévő 1800 forinttal. A XIII. kerületi rendőrkapitányság járőrei utolérték a tetteseket és őrizetbe vették F. István 38 éves, L. Sándor 22 éves, F. Pál 31 éves hajléktalanokat. Z. R. Gyöngyi eddig ismeretlen helyen tartózkodó hajléktalan ellen körözést adtak ki. Az Árpád híd pesti oldalán lévő villamos megállóban a kora délelőtti órákban egy ismeretlen férfi és egy nő megtámadott és bántalmazott egy budapesti férfit és elrabolta annak 1800 forintot tartalmazó kézitáskáját. A következő napon ugyanaz a két személy a Csavargyár utcában ismét megtámadta előző napi áldozatát, és annak karóráját és mintegy tízezer forintját elrabolta. Az áldozat csak hét nappal később jelentette az eseteket a rendőrkapitányságon, így csak jelentős hátránnyal indíthatták meg a nyomozást. • O« A XIII. kerületi rendőrkapitányság széles körű nyomozást rendelt el négy férfi és egy nő ellen, akik a Gyermek téri zöldségesbolt előtt a késő délutáni órákban egy személygépkocsiba kényszerítettek és leütöttek egy fiatal hölgyet, akinek így megszerezték kézitáskáját, de abban csak 5000 forint készpénzt találtak. • O# Ezúttal a kisebbnek minősülő eseményeknek is többségükben nők voltak a kárvallottjai. A Margitszigeten, a Palatínus strand előtt két húsz év körüli fiatalember a délutáni órákban dulakodást provokált egy 50 éves hölggyel, melynek során el akarták rabolni kézitáskáját. A rablás csak rablási kísérletté sikeredett, mert a megtámadott hölgy, noha súlyos sérüléseket szenvedett, úgy szorította táskáját, hogy nem tudták azt kitépni kezéből. Az esetet végignéző, megrökönyödött emberek szeme láttára menekültek el a tettesek. A Forgách utcai metró lejárójában a déli órákban egy ismeretlen férfi megtámadott egy 54 éves asszony, akinek a nyakából kitépte aranyláncát. A Süllő utcában az egyik ház lépcsőházában egy 18-20 év körüli férfi leütött egy asszony, személyi iratait és 100 forint készpénzét elrabolta. Két ismeretlen férfi a Róbert Károly körút és Lehel út kereszteződésében lévő aluljáróban megtámadott egy 52 éves asz- szonyt és elrabolta táskáját, amelyben 60 ezer forint volt. A tűzoltóság naplójából A naplóban örömünkre csak kis ügyek szerepeinek, de azok sem elhanyagolhatók, mert a legjelentéktelenebbnek látszó eseményből is lehet nagy baj. A Róbert Károly körúton közlekedő Fiat gépkocsi vezetője éppen parkolni készült, a járda mellé kanyarodott, amikor azt észlelte, hogy az autó motorházából vastag, sötét füst árad kifelé. Szerencsére jól felkészült autósnak még tűzoltópalack is volt a csomagtartójában, és elolthatta az elektromos zárlat okozta tüzet. Ezzel megakadályozta, hogy teljesen leégjen, esetleg felrobbanjon autója. Mire a tűzoltók a helyszínre értek, megállapíthatták, szakszerűen oltotta el a tüzet az autó tulajdonosa. A felelőtlenség, a szakszerűtlenség, de sokszor csak a felületesség is nagy károkat okozhat. A Tömöri köz egyik házának pincéjében lakatosok dolgoztak. A hegesztéskor keletkezett szikra átpattant a szomszéd pincébe és ott az éghető anyagok lángot fogtak. Mire a tűzoltók a helyszínre értek, az érintett pincefülke már lángokban állt. A helyzet azért volt súlyos, mert a lakatosoknak négy palack hegesztőgázuk volt a pincében, amelyek közül kettőt maguk a lakatosok kihoztak. A másik kettőért már nem mertek visszamenni. A palackok szerencsére nem az égő pincerekeszben voltak, csak a mellette lévőben. Ezért a tűzoltók egy nagy sugárral oltották a tüzet, egy másikkal pedig hűtötték a palackokat, majd kimentették azokat is. Ha nem sikerül kihozni a gázpalackokat, bizony a robbanás nagy kárt tehetett volna a lakóépületben. 909 A szakszerűtlenség vagy a felelőtlenség a Lehel úton is majdnem nagyobb bajt okozott. Az egyik harmadik emeleti lakásban felújítási munkát végeztek. Az ott dolgozó kisiparos nem szakszerűen használta azt a lámpát, mellyel az ablakról és az erkélyajtóról a festéket kellett leégetni. Az ablak és az erkélyajtó meggyulladt. Nagy nehezen sikerült a hibát elkövetőén megakadályozni, hogy a tűz tovaterjedjen, s mire a tűzoltók megérkeztek, már csak az a feladatuk maradt, hogy alaposan megvizsgálják, nem maradt-e valahol még lappangó parázs vagy egyéb holmi, amitől a tűz újra fellobbanhat. Kerületünk sajátos „lakástűzesetei” is igen gyakran okoznak riadalmat. A lakók, többnyire az idősebbek, háziasszonyok felteszik az ételt főzni vagy melegíteni. Elmennek hazulról, vagy esetleg a szomszédban folytatnak hosszabb eszmecserét, s ezalatt az égett hús vagy a lángra lobbant olaj, esetleg zsír ablakon eltávozó füstje a szemben lévő ház lakóinak azt jelzi, tűz van! Nagyon helyesen azonnal hívják a tűzoltókat, akik kénytelenek sokszor a bezárt lakást feltörni, hogy a nagyobb tüzet megakadályozzák. Ezúttal a Garam utca, a Visegrádi utca és a Keszkenő utca egy-egy házában a tűzoltóknak kellett megállapítani, hogy más baj nincs, csak az ebéd vagy a vacsora égett szénné. A dohányzók is gyakran adnak munkát tűzoltóinknak. A Margitszigeti Nagyszálló oktatókonyhájában a szemetesláda égett. Egyértelműen megállapítható volt, hogy valaki, aki feltehetően azt hitte, már nem ég, a hamutartó helyett a szemétbe dobta cigarettájának végét. Miután a helyiségben állandóan többen is tartózkodnak, rögtön észrevették és eloltották a tüzet. Eleget téve a szabályoknak, azonnal jelentették a kerületi tűzoltó-parancsnokságnák, akik kiszállva a helyszínre megállapították, hogy nincs további veszély. Egyébként az idei rendkívüli hőségben, számtalan helyen keletkezett tűz, gyulladtak ki nemcsak erdők, de raktárak, faépítmények is. Kerületünkben ilyen tüzek nem voltak. De a többek között a Révész utcában, a Népfürdő utcában az eldobott cigaretta meggyújtotta a száraz avart, amelyet a tűzoltóknak kellett eloltani. Azt szoktuk mondani, az a legjobb, ha a tűzoltók tétlenül töltik idejüket. De ez nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor nagy erővel kivonulnak az adott helyre, és ott kiderül, továbbra is tétlenkedniük kell, mert a riasztás vaklárma volt. Sajnos minden hónapban akad egy-két felelőtlen, ilyen szórakozást választó ember, aki alaptalanul riasztja tűzoltóinkat. Ezúttal a Nyugati tér egyik háza, másik alkalommal az Árpád híd pesti oldalánál lévő épület volt felelőtlen riasztások helyszíne. A bejelentést felvevő központban igyekeznek ellenőrző kérdésekkel rajtakapni a felelőtleneket, de tűzről lévén szó, sokáig nem lehet nyomozni, kérdezősködni. S ha valami csak gyanús, akkor inkább riasztják az egységet, mintsem hogy nagyobb baj legyen a félreértések miatt. APRÓHIRDETÉSEK □ APRÓHIRDETÉSEK Ingatlanát megvásároljuk, vagy 4-8 héten belül GARANCIÁVAL eladjuk. Díjfizetés sikeres eladáskor. Internet: www.ingatland.hu, zöldszám: 06-80-200-630, telefon: 315- 1403. GSM: 06-20-955-4860___________________________ ELADÓ 1984-es Toyota Tercel 4WD. Irányár: 320 000 Ft. Érdeklődni: 06-27-351-185_____________________________ MUKÖRÖM és francia manikűr készítés az Oktogontól 5 percre. Kiváló minőségű alapanyagokkal várom kedves vendégeimet a Broadway Stúdióban a Zichy Jenő u. 34-ben. Telefon: 302-7739 (Niki)._______________________________________ Eddzen kényelmesen otthon! Angliában végzett fit- nessedzőnő magánedzést vállal hölgyek részére étkezési tanácsadással. A II„ V., VI., XIII. kér. előnyben. Telefon: 06- 20-341-3726__________________________________________ VII. kér., Izabella u. 37. szám alatt katonai és polgári kitüntetés, jelvény, érem, plakett, papír- és fémpénzek, porcelán- és bronztárgyak, festmények, régi képeslapok állandó adás-vétele. Telefon: 322-4799 DUGULÁS-ELHÁRÍTÁS gyorsszolgálat naponta, garanciával. XIII. kerületieknek 20% kedvezmény. Telefon: 285- 3801, 06-20-9-176-716________________________________ PARKETTACSISZOLÁST, lakkozást vállalok. Barabás Jenő kisiparos. XIII.. Visegrádi u. 38/B. Telefon: 349-4899 _______ K érem, jegyezze fel! Hajdúsági automata és hagyományos mosógép, centrifuga, vízmelegítő villanybojler szakszervize. Csehák, rádiótelefon: 06-30-9-410-668____________________ TAPÉTÁZÁST szobafestést, mázolást kedvező áron vállalunk takarítással, bútortakarással, parkettacsiszolással is. Tele- fon: 220-8972, mobil: 06-30-9-191-125__________________ K ÉP és KÉPKERET javítását és teljes körű gondozását vállaljuk. REPARÁTORMŰHELY: 1133 Bp„ Pozsonyi út 54. (alagsor). Telefon: 349-6854____________________________ N UMIZMATIKA, emlékérmék, forgalmi pénzek cseréje. Értékbecslés, szaktanácsadás. 1133 Bp., Pozsonyi út 54. (alagsor). Telefon: 349-6854_________________________________ Nagy gyakorlattal rendelkező közös-képviselő további társasházak képviseletét vállalja. Teljes számítógépes rendszerrel dolgozik. Feladata elvégzéséhez teljes ipari háttérrel, megfelelő szakembergárdával rendelkezik. Ezen túlmenően betéti társaságok teljes könyvelését, ügyintézését vállalja. Érdeklődni hétfőtől csütörtökig 9-13 óráig a 339-9975, egyéb időpontokban a 350-8194-es telefonon, napközben__________________ D UGULÁS-ELHÁRÍTÁS! XIII. KERÜLETI GYORS- SZOLGÁLAT. Wc-k, csatornák, fürdőszobai lefolyók, mosogatók falbontás nélküli, gépi tisztítása azonnal, garanciával. Zsírtalanítás, gyökértelenítés! Hétvégén is. Telefon: 228-6193, 06-30-9-210-948______________________________________ H ÁZTARTÁSIGÉP-SZERVIZ ANGYALFÖLDÖN. MOSÓGÉPEK, HŰTŐGÉPEK, HŐTÁROLÓ KÁLYHÁK ÉS VILLANYBOJLEREK JAVÍTÁSA. 8-20 ÓRÁIG, 2 ÓRÁN BELÜL, SZOMBAT-VASÁRNAP IS. HALMOS FERENC. TELEFON: 329-7988, 359-9387, 06-30-94-94- 701__________________________________________________ DUGULÁS-ELHÁRÍTÁS S.O.S. REÁLIS ÁRON. NONSTOP. GARANCIÁVAL. TELEFON: 228-1109, 06-20-9- 372-678_____________________________________________ V arrógépjavítás a helyszínen, garanciával. Telefon: 397- 0246, 06-70-313-1414__________________________________ HŰTŐGÉPEK ÉS FAGYASZTÓK JAVÍTÁSA A KERÜLETBEN. HÍVHATÓ 6-22 ÓRÁIG MINDENNAP. TELEFON: 420-7574, 06-30-9-334-336_______________________ M OSÓGÉP, MIKROSÜTŐ, VILLANYTŰZHELY JAVÍTÁSA MÁRKASZERVIZES TAPASZTALATOKKAL, HÉTVÉGÉN IS, GARANCIÁVAL. TELEFON: 453-0567, 453-0568, 06-30-9-319-955, 243-7909 ORION, VIDEOTON és más típusú színes tévé javítás kiszál- lással, garanciával. Telefon: 369-6047, 06-30-9-649-463 ÜVEGEZÉS, TÜKÖR, KÉPKERET. XIII., Teve u. 47., XIII., Tömöri u. 9. Üvegezés helyszínen is. Telefon: 339-6037, 06-20-9-218-219______________________________________ H ŰTŐGÉPEK, FAGYASZTÓK szakszerű helyszíni javítása (hazai és külföldi márkák, 2-50 évesig) GARANCIÁVAL, HÉTVÉGÉN IS. BODROGI GÁBOR. Telefon: 291-5108, 06- 20-9-354-924_________________________________________ M EDI-DOM Bőrgyógyászat, dr. Dinnyés Mária. Bőrbetegségek kivizsgálása és kezelése, allergológiai vizsgálatok fogászati anyagokkal is, belgyógyászat, labor, ultrahang, bioptron- lámpa-kezelés, lézerkezelés, diatermiás, fagyasztásos eljárások, psoriasis PUVA-kezelése. XIII., Gyöngyház u. 2.1. em. 4. Rendelési idő: kedd, csütörtök 16—18 óráig. Telefon: 349- 5493, 06-20-9-262-649_________________________________ P ARKETTACSISZOLÁST világos, háromszori lakkozást rövid határidőre vállalok. Telefon: 246-2094, 06-30-9-492- 207,Iványi___________________________________________ T ELEVÍZIÓ JAVÍTÁS A HELYSZÍNEN, GARANCIÁVAL. TELEFON: 340-0573___________________________ N ŐI FELSŐRUHÁZAT KÉSZÍTÉSE MÉRETRE, MODELLEZÉS, SZABÁSMINTA-KÉSZÍTÉS. TELEFON: 340-0573, Jagemé____________________________________ G ÁZBOJLEREK, gáztűzhelyek, konvektorok, cirkók javítása, villanybojler vízkőtelenítése, csapok, WC-k javítása azon- nal, garanciával. Telefon: 369-9406, 06-30-924-8010________ TAKARÍTÁS! Ajtó, ablak, KÁRPIT, szőnyeg mindennemű tisztítása, festés után is. Megbízhatóság, precízség. Telefon: 220-8972, mobil: 06-30-9-191-125_______________________ P EDIKŰR. XIII., MADARÁSZ VIKTOR U. 33. PÁROS HÉT: H-P 14-19, PÁRATLAN HÉT: 7-13, SZERDÁN 9-18 ÓRÁIG. SZOMBATON ELŐZETES BEJELENTÉST ELFOGADOK. TELEFON: 320-4127 AKAR FOGYNI JÓKEDVŰEN? PRÓBÁLJA KI BIZTONSÁGOS, EGÉSZSÉGVÉDŐ PROGRAMUNKAT! STÚDIÓ: 06-30-99-22-957____________________________ H ŰTŐGÉPEK ÉS FAGYASZTÓK GYORSSZERVIZE A XIII. KERÜLETBEN. MINDENNAP EGÉSZ NAP HÍV- HATÓ, HÉTVÉGI ÜGYELET. TELEFON: 284-2952 SZOBAFESTÉST, MÁZOLÁST, TAPÉTÁZÁST TAKARÍTÁSSAL, PARKETTÁZÁST, PARKETTACSISZOLÁST, GIPSZKARTONSZERELÉST VÁLLAL KISIPAROS GARANCIÁVAL, AZONNALRA IS. TELEFON: 201-4442, 06-30-941-5495______________________________ INGATLANIRODA CSAK ÚJLIPÓTVÁROSRA SPECIALIZÁLVA. ELADÓ ÉS KIADÓ LAKÁSÁVAL MINDENKÉPPEN KERESSEN MEG MINKET! ELSŐ XXI. KFT. TELEFON: 06-30-221-7589, KATONA IRÉN BÚTORKÁRPITOZÁST, MŰBÚTORASZTALOS MUNKÁT, VALAMINT BÚTORRESTAURÁLÁST KEDVEZŐ ÁRON VÁLLALUNK. SZÁLLÍTÁS DÍJTALAN. TELE- FON: 266-2333,06-20-944-7491________________________ K ERÜLETI GYORSSZOLGÁLAT. HŰTŐGÉPEK, FAGYASZTÓK, AUTOMATA MOSÓGÉPEK, SZÁRÍTÓGÉPEK, VILLANYBOJLEREK HELYSZÍNI JAVÍTÁSA DÍJTALAN KISZÁLLÁSSAL, 4 ÓRÁN BELÜL, HÉTVÉGÉN IS. TELEFON: BADÓ ÁKOS: 420-4659, 06-30-9422-946______________________________________________ Kárpótlási jegyet vennék. Telefon: 409-3956, 06-30-961- 4136_________________________________________________ CSERÉPKÁLYHA, csempekandalló, javítás, átrakás is. Bemutatóterem: VII., Klauzál u. 23. Telefon: 06-20-9513212 Fényképek, filmek szkennelése, archiválása CD-n. SCI-FO Egyéni Cég. Telefon: 320-4702 BÉLYEGGYŰJTEMÉNYEKET, RÉGI KÉPESLAPOKAT, levélborítékokat vásárolunk. Budapest VIII., Szentki- rályi u. 6. Telefon: 267-2494, 485-5060______________ É REMBOLT készpénzért felvásárol régi pénzeket, plakette- ket és kitüntetéseket. 1136 Bp„ Tátra u. 4. Telefon: 239-4043 OPERA ANTIKVÁRIUM VÁSÁROL KÖNYVEKET, TELJES KÖNYVTÁRAKAT, PLAKÁTOKAT, VITRINTÁRGYAKAT, TELEFON: 332-0243___________________ Ü VEGEZÉS. Tükör autóra is. Hőszigetelő üveg, síküvegek biztosításra is a helyszínen. XIII.. Reitter F. u. 3. Telefon: 239- 5971_________________________________________________ REDŐNY, RELUXA, HARMONIKAAJTÓ, SZALAGFÜGGÖNY, ROLETTA, NAPELLENZŐ SZERELÉSE, JAVÍTÁSA, FELÚJÍTÁSA HÉTVÉGÉN IS. TELEFON: 261-7298, 06-30-203-4274______________________________ Költöztetést, áruszállítást vállalunk Budapesten és az ország területén korrekt árakon. Megbízható munkatársakkal, meglepetések nélkül. Hétvégén is. Telefon: 350-9073, 06-30-201-6161 Belvárosi ingatlaniroda keres szép házban lévő eladó, illetve kiadó lakásokat az Újlipótvárosban. Holdhouse Ingatlan- iroda, 1054 Bp„ Hold u. 9. Telefon: 474-0744____________ F ÉG GÁZKÉSZÜLÉKEK SZAKSZERVIZE. CIRKÓK, VÍZMELEGÍTŐK, KONVEKTOROK, TŰZHELYEK JAVÍTÁSA, CSERÉJE MÉG AZNAP, GARANCIÁVAL. TELEFON: 2-150-250________________________________ H AJDÚ VILLANYBOJLEREK SZAKSZERVIZE. VÍZKŐTELENÍTÉS, JAVÍTÁS, CSERE MÉG AZNAP, GARANCIÁVAL. TELEFON: 2-150-250 VÍZVEZETÉK-SZERELÉS, CSŐTÖRÉSEK, WC- TARTÁLYOK, CSAPOK JAVÍTÁSA, VÍZÓRÁK SZERELÉSE TERVEZÉSSEL AZNAP, GARANCIÁVAL. TELEFON: 2-150-250______________________________________ F ŰTÉSRENDSZEREK JAVÍTÁSA RADIÁTORCSÖPÖGÉSTŐL A TELJES FELÚJÍTÁSIG, GÁZKÉSZÜLÉKEK ÁTHELYEZÉSE AZNAP, GARANCIÁVAL. TELE- FON: 2-150-250______________________________________ H ŰTŐGÉPEK, FAGYASZTÓK. LEHEL ÉS KÜLFÖLDI TÍPUSOK JAVÍTÁSA AZNAP, GARANCIÁVAL. TELEFON: 455-0912_______________________________________ PARKETTÁSMESTER! MINDENNEMŰ PARKETTÁS MUNKÁT, FESTÉST, MÁZOLÁST, TAPÉTÁZÁST TAKARÍTÁSSAL VÁLLALOK, GARANCIÁVAL. TELE- FON: 250-3569, 06-20-975-6491________________________ Ki staxi áron 1 tonnás taxival költöztetés. Telefon: 06-20-946- 4448____________ Külf öldi egyetemisták számára kiadó lakásokat keresünk. Sürgős! Telefon: 06-30-991-5325. Fax: 329-9042. E-mail: acb@netposta.net. Top Metal Ingatlaniroda________________ F akivágást, gallyazást, veszélytelenítést, egyéb kerti munkát vállalunk szállítással is. Telefon: 314-6069, 06-60-313-921 15 m és 22 m emelőmagasságú kosaras gépkocsik bérelhetők. Telefon: 314-6069, 06-60-313-921 ABLAKOK ÉS AJTÓK zárjavítása, zárcseréje, hőszigetelése garanciával, közületeknek is. Telefon: 303-2447, 06- 20-987-9686________________________________________ A budapesti Westend Citycenter bevásárlóközpont belső növényeinek ápolásához egyéni vállalkozókat vagy másod- állású betanított munkásokat keres. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni: 06-20-953-4644____________________ N yírbátor, Táncsics u. 65. sz. alatt 120 nm-es, összkomfortos, 685 nöl, megosztható telken lévő családi ház eladó és vállalko- zásra is alkalmas. Érdeklődni: 06-42-283-378. 17 óra után Szoc. pol. teljes körű ügyintézése; ingatlanfedezetre jelzálog- kölcsönt rövid időn belül biztosítunk. Telefon: 246-8841 Itt, a XIII. kér.-ben (Újlipótváros) 12-15 éves gyerekek teljes körű rajzoktatását, a Képző- és Iparművészeti Gimnázium felvételijére való előkészítését vállalom. Max. 4-5 fős csoportok, fejrajzhoz modellt biztosítok. Telefon: 329-4015___________ X III., Kisgömb u. 2.-ben 16 nm-es üzlethelyiség irodának, raktámak is kiadó, eladó. Telefon: 218-1115, 394-5877________ A NGOLT tolmácstól, az Árpád-hídnál. Nyelvvizsgára felkészítés, korrepetálás. Telefon: 239-1384, 06-20-332-8614 Bp. XIII., Csángó u. új építésű társasházban garázsok korlátozott számban eladók. Érdeklődni: 361-0325, 06-20-932- 9219 Egyetemista lány angol- és történelemtanítást, valamint kor- repetálást vállal. Telefon: 06-30-20-21-789________________ H elyi ismerettel rendelkező kérdezőbiztosokat és munkatársat keresünk magas jövedelemmel. Telefon: 06-20-973-8391,4037138_________________________________________________ ÁGI GYÓGYTORNA ÉS MOZGÁSSTÚDIÓ. CALLAN- ETICS, GYÓGY-, FOGYASZTÓ- ÉS KISMAMATORNA. LEHET ÚT 26, TELEFON: 275-9968___________________ CSOPORTÉPÍTÉSRE, -IRÁNYÍTÁSRA MANAGER MUNKATÁRSAT KERESEK PÉNZÜGYI TERÜLETRE. TELEFON: 320-6912_________________________________ Ó BUDAI FOGTECHNIKA azonnali felvételre gyakorlott protetikust keres. Telefon: 06-30-931-9865 Redőny, kitámasztós redőny, reluxa szerelése. Faredőny javí- tása, gurtnicsere. Telefon: 06-20-946-4448, 311-6561_______ XII I., Kresz Géza utcában 5 szobás, 136 nm-es önkormányzati lakás bérleti joga átadó (lakáscserével). Telefon: 215-1505, 06-20-914-6711_________________________ S zinkronszínész, filmszövegfordító (szinkrondramaturg), könyvszerkesztő, műfordító tanfolyamok. Telefon: 340-0859 Lapunk következő száma megjelenik: szeptember 21. Lapzárta: szeptember 8.