XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)

2000. május / 7. szám

- Az informatika széles körű elterjedésével mivel tudják vonzóvá, érdekessé tenni az iskolai programjukat? - kér­deztem Lévai Sándort.- A szaktantárgyak oktatá­sában alkalmazni a számítás- technikát, ebben látjuk a jövő­beni előrelépést, szeretnénk a szakórák irányában elmozdul­ni a számítástechnikai isme­retanyaggal. Lényeges előre­lépés történt alsó tagozaton a matematika, felső tagozaton az angol nyelv, a biológia és a környezetvédelem számítógé­pes szoftverrel történő oktatá­sában. Az első három évben játékos formában, negyedik elemitől intenzívebbé válik ez a képzés, majd nyolcadikban szóbeli és írásbeli vizsgával zárul. Igaz ugyan, hogy szá­mítástechnikai specialitású is­kola vagyunk, de emellett az angol és a német nyelv oktatá­sát emelt szinten vállaljuk fel. A számítástechnikai speciali­tás ellenére ez egy általános iskola, így figyelmet fordí­tunk az általános tudnivalók megszerzésére. Feladatunk­nak tekintjük egyrészt a diá­kokat felkészíteni a számító­gép alkalmazói szintű haszná­latára, ugyanakkor a tagozatos gyerekeket a gondolkodást fejlesztő programozással megismertetni. Az iskolában 1998 január­jától kezdve lehetőség van a korlátlan internethasználatra. Az intézmény számítástechni­elég csak egy pillantást vetnie az érmekkel, oklevelekkel és serlegekkel teli vitrines szek­rényekre. A diákok nem csak a Nemes Tihamér Országos Számítástechnikai Versenyen és a Comenius Logo Verse­nyen, amelynek döntőjét a múlt év áprilisában az iskolá­ban rendezték meg, szerepel­tek kiválóan, hanem a kerületi földrajz, kémia és helyesírás tanulmányi versenyeken is. 1992 óta Diáksportegyesület működik az iskolában. Az is­kola mögötti jókora sportud­var és korszerű tornaterem több kerületi sportrendez­vénynek ad otthont. Itt rende­zik meg a kosárlabdacsapat­bajnokságot, valamint a téli teremlabdarúgó-tornát. Az iskola 580 diákjából 285-en alsósok. Az óvodából az iskolába való átmenet itt reális alapokra talál, hiszen szó szerint néhány méterre van az elsősök tanterme attól a helytől, ahol a kisgyermek az első közösségi lépéseket megtette az óvodában. Persze ez azokra a gyermekekre ér­tendő, akik az iskolával szom­szédos óvodába jártak. A megszokott környezet, a min­dennapi jól ismert útvonal, az ismerős arcok oldják a beis­kolázási feszültséget. Az első­sök itt ebben az iskolával szomszédos óvodai épület­részben láttak neki a betűve­tésnek. A 2000/2001 tanévre három osztályba felvételt Pegán Gézáné tanárnő irányításával modelleznek a diákok kai-informatikai eszközellá­tottsága színvonalas, ami az önkormányzati finanszírozás mellett a „PC az iskolában” alapítvány támogatottságának is köszönhető. Ez az iskolai alapítvány a szülői befizetése­ken kívül az adóösszeg fel­ajánlott 1 százalékával is gaz­dálkodhat. 1999 őszén a be­folyt alapítványi összegből fénymásolót és tizenegy tele­víziókészüléket vásároltak. A gyors információszerzési le­hetőséget kihasználva minden aktuális pályázati felhívást felkutatnak, és igénybe vesz­nek, mert a géppark folyama­tos korszerűsítésére szükség van. Az utolsó nagyszabású beruházás három éve történt, azóta a számítógépes hálózat karbantartása folyamatos. A XIII. kerületi önkormányzat támogatásával az iskolában már fél éve dolgoznak a minő­ségbiztosítási rendszer kiala­kításán. Az igazgató nem titkolja, hogy a számítógépes oktatási programoknak a beszerzése igencsak költséges, de az eredmények magukért beszél­nek. Az iskolába látogatónak nyert 74 elsős gyermek, idén ősszel már az általános iskola kibővített részében kap tanter­met. Az idegen nyelv oktatása az első évfolyam második fél­évétől indul, heti 2 órában. Az alsó tagozaton 11 napközis csoport működik. A délutáni foglalkozások idején a gyere­kek gyakori látogatói a Láng Művelődési Ház és a JAMK rendezvényeinek. Igen nép­szerűek a közeli gyermek- könyvtárban szervezett fog­lalkozások. Az 1999 nyarán kiépített iskolai belső videó­lánc, az oktatás színvonalának emelése mellett a délutáni szabadidős tevékenységet is színesebbé teszi. a A Számítástechnikai Álta­lános Iskolába szívesen jön­nek a kerület távolabbi részei­ből is, hiszen a tanulók 60 százaléka körzeten kívüli. ✓ A negyedikes Király Ákos a IX. kerületből érkezik édes­anyjával együtt, aki alsósokat tanít az iskolában. Az iskola- választási ötlet anyutól szár­mazott, de Ákos elégedett a szülői döntéssel. A tanulás mellett marad ideje a sportra is. Kedvére valónak találta, Számítástechnikai Általános Iskola Két évtizede annak, hogy a volt Tripolisz helyén épülő lakóteleppel egyidőben általános iskola nyitotta meg kapuit a Gyöngyösi sétányon. Az intézmény 1980-tól kezdődően kilenc éven keresztül hagyományos tanterv szerint működött, majd 1989-ben itt indult a kerületben először számítástechnikai tagozat. A speciális tagozat létrehozása és életképessé tétele érdekében sokat tett dr. Bánhídi Sándorné igazgatónő, magyarázza egykori elődjéről Lévai Sándor, a Számítástechnikai Általános Iskola jelenlegi igazgatója. De nem csak az akkori intézményvezető, hanem a teljes tantestület is a változás mellé állt. A tanárok másoddiplomát szerezve átképezték magukat, hogy a megváltozott szakmai követelményeknek megfelelően oktathassanak. Az elmúlt években szinte minden kerületi iskolában lehetőség nyűt a számítógépes oktatásra és az internet-hozzáféréshez, így a kerületben még mindig k az egyedüli számítástechnikai általános iskola előnye ebben a tekintetben csökkent. Lévai Sándor iskolaigazgató hogy kipróbálhatta tudását a Vasas ifjúsági focicsapatában. Jelenleg hetente háromszor tomaedzésre jár a Honvédba. Német Lili és Kicsiny Zsóka ugyancsak negyedike­sek. Mindketten az iskola kör­zetébe tartozó utcákból érkez­nek testvéreikkel együtt. Már- már nem akarok hinni a fü­lemnek, mert ennyi tanulni szerető gyermekkel rég talál­koztam. Az órák befejeztével a lányok a napköziben készí­tik el a másnapra feladott lec­két, majd a késő délutáni órákban játszanak a közeli ját­szótéren. A felső tagozatos évfo­lyamokon jól érzékelhető a gimnáziumok elszívó hatása, a következő tanévtől négy ta­nuló hatosztályos, tíz diák pe­dig nyolcosztályos gimnázi­umban tanul tovább. A tantes­tület ezt vegyes érzelmekkel fogadja, hiszen a tanárok bi­zonyosságot szereznek arról, hogy jól végezték feladatukat, a diákokat sikeresen felkészí­tették a vizsgára. Annak vi­szont nem örülnek, hogy a jobb képességű gyermekektől kell megválniuk. Nagyon sok esetben a szülő a gyermekét akarata ellenére viszi el az is­kolából. Bíró Gergő családjával a kerületből vidékre költözött, a hetedikes fiú mégsem hajlan­dó megválni az iskolától, in­kább vállalja a napi kétórás utazást. Reggelente együtt in­dul Veresegyházáról az ötödi­kes Sándor öccsével, aki szin­tén az iskola tanulója. A szá­mítástechnikai tagozatos diák úgy érzi, jól választott, ami­kor 1993-ban ebben az intéz­ményben kezdte meg tanul­mányait. Gergő elárulja, hogy olykor tanár édesanyja kikéri a véleményét, noha ő is to­vább képezte magát a számí­tástechnikában. Otthon csak ritkán ül a számítógép elé, szabadidejét inkább kosárlab­dázással és olvasással tölti. A speciális tagozat nem a folya­matos számítógépnyúzást je­lenti, mint ahogy az a köztu­datban elterjedt. Bevallja, azért is maradt ennek az isko­lának a diákja, mert megszok­ta a jó osztályközösséget és szereti a tanárait is, és persze nem szeretne kimaradni a Vas megyébe szervezett nyári ván­dortáborból sem. A nyelvtagozatos, szintén hetedikes Dobozi Andrea Szolnok megyéből került a budapesti iskolába. A múlt év­ben a kerületbe költöző diák­lánynak voltak ugyan pótolni­valói a számítástechnikai is­meretek terén, mégis sikerült felzárkóznia osztálytársaihoz. Ez tanárainak köszönhető, akik szigorúak, mégis nagyon segítőkészek, mondja elisme­rőleg Andrea. Megszokta a fő­Ezt nem a számítógép sütötte ki. technika órán várost, barátokra talált és úgy érzi, jók a továbbtanulási le­hetőségei. A jó hanglatú, stabil tantes­tületre a gyerekek többször hivatkoztak. A Gabányi testvérek a kö­zeli Faludi utcából érkeznek. Anett hatodikos, öccse Attila negyedik osztályos. A felsős diáklányt, akinek kedvenc tantárgya a matematika, arról kérdeztem, hogyan sikerül megegyeznie testvérével az otthoni számítógép-használa­tot illetően.- Természetesen vannak olyan számítógépes feladatok, amelyeket otthon kell elvé­geznünk. Felső tagozatos ta­nulóként több ilyen típusú leckét kapok, mint az öcsém, de ha valakinek nincs otthon számítógépe, az sem jelent problémát, hiszen délután rendelkezésünkre áll a sza­badgépterem. A jó kommunikációs kész­ségű Anett színésznő szeretne lenni. A szülők tájékoztatása ér­dekében minden tanév elején „Iskolai Kisokos” füzetet ad ki az iskola. Iskolapszicholó­gus, logopédus és gyermekvé­delmi felelős segít a felmerülő problémák orvoslásában. A tanulók 25 százaléka hátrá­nyos helyzetű vagy valami­lyen szempontból veszélyez­tetett. Ez a szám sajnálatos módon évről-évre növekszik, tudom meg az iskolaigazgató­tól. Az intézményben a tanu­lók részére heti két alkalom­mal lelki-segélyszolgálatot szerveznek, de sokszor a diák­nak elegendő felkeresnie a ko­moly pedagógiai tapasztalat­A pizzakészites is tananyag a tál rendelkező gyermekvédel­mi felelőst. Az általános iskolából ki­kerülő diákoknak több mint a fele szakközépiskolába jelent­kezik. Legtöbben informati­kai, közgazdasági és kereske­delmi középiskolát választa­nak, a felvételizők 90 százalé­ka már az első vizsgák alkal­mával bekerül a kiválasztott oktatási intézménybe. A tanu­lók 35 százaléka gimnázium­ban folytatja tanulmányait. A szakmunkás szakiskolákba je­lentkezők száma évről-évre csökken, informál Lévai Sán­dor igazgató. Az intézmény megnyitásá­nak 20. évfordulója alkalmá­ból iskolatörténeti kiállítást és emléktábla-avatást rendeznek a szeptemberi ünnepélyes tan­évnyitóval egyidőben. A la­punkban néhány hónappal ez­előtt közzétett felhívás ered­ményeként, többen jelentkez­tek olyan volt diákok, akik az eltelt évtized alatt az iskolá- bán tanultak. Oklevelek, osz­tályképek, sportversenyeken készült fotók, érmek, úttörő- naplók kerültek elő. Az iskola kéri mindazokat a volt diáko­kat, akiknek tárgyi emlékeik vannak az eltelt 20 esztendőt illetően, hogy ezekkel segít­sék a tervezett iskolatörténeti kiállítás megrendezését. A Számítástechnikai Álta­lános Iskola várja a leendő ötödikes tanulók jelentkezését számítástechnikai tagozatra. A felvételi beszélgetés 2000. május 29-én, hétfőn, 14-16 óra között lesz az iskola épüle­tében. A jó tanulmányi ered­mény és magaviselet feltétel. Gajdos Erzsébet MÁR qyERMEllNAp eIŐTT is qONdol A qyEREliElcRE. Május 22-28. közön ÁllANdó LEGO-, FÉMÉpÍTŐ' ÉS MAkEnkÍÁllÍTÁSSAlr JÁTSZÓhÁZZAl ÉS SZÁMÍTÓqÉpES jÁTÉkokliAl VÁRUNk MÍNdENkÍT. Érőemes a qyERMEltNApOT is a WesteNd Crry Centeröen töItení. Május 28'Án EqÉsz nap vidÁM pRoq­RAMOkltAlp bohócokkAl, arcFestésseI, SZTÁRÍEUÉpŐkkEl ÉS Sok'SOk AjÁNdÉklul kEdvEskedüNk a kicsikNEk És NAqyokNAk, vaIamínt Eqyün szuRkoUiATUNk a VI. És XIII. kERÜlET iskolÁSAÍNAk, A kERÜlETEk iskolÁi közön zAjló vETÉlkEdőköN. WERTEND A GYERMEKNAP HELYSZÍNE: Westenö Chy Center TETŐkERT 1062 BudApEST, Váci út 1-7. InFormácíó: 278'7777 COTfBKNTIVI A tanárok másoddiplomát szereztek f Szívesen jönnek tanulók távolabbro is

Next

/
Oldalképek
Tartalom