XIII. Kerületi Hírnök, 1999 (5. évfolyam, 1-13. szám)
1999. május / 5. szám
Négy kerületbejaras tapasztalatai Mi épül, mi fejlődik környezetünkben? A XIII. kerületi önkormányzat munkamódszerében már hagyomány, hogy minden év tavaszán meghatározott céllal kerületbejárási programot szervezünk. 1999-ben négy összefüggő' célt határoztunk meg, amely összefüggésben van a kerületfejlesztési koncepcióban meghatározott fejlesztési célokkal. A kerületbejárásra meghívott képviselők, kerületi és fővárosi funkcionális szervek képviselői, a polgármesteri hivatal vezetői megismerkedtek a következő 15-20 év fejlődését meghatározó kerületi építkezésekkel, a fejleszthető területekkel, a szociális, kulturális és sport területén elért eredményekkel, a fejlesztés lehetőségeivel, valamint a közelmúltban megépült intézményi, szolgáltatói tevékenységekkel, amelyek már a XXI. század technikáját, technológiáját alkalmazzák. Első alkalommal megismerkedtünk a főváros egyik legnagyobb beruházásával, a Nyugati City Center építkezésével. Az 1999 novemberében átadásra kerülő bevásárlóközpont, szálloda, irodaház, kereskedelmi, szabadidős és kulturális létesítmények jelentősen megváltoztatják a kerületi lakosság vásárlási szokásait, szabadidejük célszerű' felhasználását. A Nyugati City Center építészeti megoldásai, technikai, technológiai szempontból a XXI. század előhírnöke. Várhatóan a jól kialakított közlekedési struktúra, az 1700 parkolóhely kulturált lehetőséggel szolgál a kerület és a főváros lakosságának. Vele szemben épül a SKAN- SKA irodaház, amely impozáns megjelenésével jól fog illeszkedni a környezetében épülő Nyugati City Center és a már megépült Providencia-székház építészeti stílusához. Jól jelzi a kerület dinamikus fejlődését, hogy a Váci úton végigmenve szinte ötszáz méterenként találunk új építményeket, illetve épülő vagy átalakított épületeket. A kerületbejárás állomásaiként megtekintettük a Váci út 19. szám alatt épülő irodaházat, a földszinten benzinkutakkal, valamint a Váci út 99-105. szám alatt épülő, 20 ezer m2-es irodaházat, mélygarázzsal. Az építmények 1999-ben kerülnek átadásra. Megtekintettük a Botond utca 14. szám alatt épülő, nagyon színvonalas lakóház építkezését, amely kivitelében és minőségében is bizonyítja, hogy megfelelő előkészítéssel és ellenőrzéssel jó minőségű lakásokat lehet építeni és ezekre kereslet is van. Itt például már átadás előtt minden lakás és garázs elkelt. Második alkalommal megtekintettük a Dráva utcától az északi összekötő hídig terjedő Duna-parti rész rendezési terveit, valamint helyszíni szemlén áttekintettük a jelenlegi helyzetet. A több mint 100 hektáros terület fejlesztése a következő 25- 30 év egyik legnagyobb fővárosi építkezése lesz, amely több szakaszban valósul meg. Az elképzelt tervek szerint további kereskedelmi egységek, gyógyszállók, irodaházak, magas nívójú lakóépületek épülnek itt, valamint jachtkikötő, tengeri akvárium, sok-sok zöld terület sétáló utcákkal, szabadidőparkkal és természetesen a kor követelményeihez igazodó gépkocsiparkolóval. Ebbe a koncepcióba illik bele a Nép-sziget fejlesztési elképzelése is, amelynek kidolgozása folyamatban van. Ezen a napon tekintettük meg a Pap Károly utca 8-10. szám alatt lévő lakóház tömbrehabilitációját. A jelenlévők egységes véleménye az volt, hogy a kerületben példaértékű az a munka, ami ott folyik és az ilyen jellegű tömbrehabilitációkat tovább kell folytatni. Harmadik alkalommal megtekintettük a Láng Művelődési Ház sporttelepét és lőterét. Információt kaptunk a létesítmények funkciójáról, kihasználtságáról, illetve a fejlesztéshez szükséges igényeket ismerhettük meg. Megállapítást nyert, hogy a Láng-komplexumból nagyobb ráfordítással igen jelentős kulturális és sportcentrumot lehetne kialakítani, a lőtérből pedig piaci alapon működő sporttelep is kialakítható. A József Attila Művelődési Központ sokszínűségével, programjaival keltette fel a jelenlévők figyelmét, habár a fejlesztés, karbantartás hiányosságai itt is előkerültek. Külön kell megemlíteni az Újpalotai úti sportcentrum helyzetét. Itt tavasztól őszig naponta több száz fiatal fordul meg különböző bajnokságok lebonyolításában. A pályák elavultak, az öltöző és az épület felújításra, bővítésre szorul. A sportcentrum felújítása szükséges a következő időszakban. Nagyon jó tapasztalatokat szereztünk az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban. A modem épület jól szolgálja a különböző rendezvényeket. A vezetőség jól szervezi a kultúrműsorokat. Megtekintettük a Jakab József utca 2-4. szám alatt átépített Gondozóházat. A 44 férőhelyes intézmény lakói nagy elismeréssel szóltak a körülményekről. Hasonló jó véleménnyel voltak az idősek a Zsinór utca 14. szám alatt újonnan épített Idősek Klubjáról is. Itt 70 fős tagság részesül rendszeres gondozásban. A negyedik bejárás alkalmával megtekintettük a Porsche- Inter-Autó Pest új létesítményeit, valamint a Providencia Biztosító Rt. Csanády utcai új székházát. Mind a két helyen a nyugati befektetéssel felépült szolgáltatóházak a legmodernebb nyugati technológiával dolgoznak. Érsek Ferenc szakreferens ▲ A Porsche-Inter-Autó Pest cégnek a Fáy utca és Röppentyű utca sarkán felépült szép székháza a kerület gazdasági és építészeti gazdagodásáról tanúskodik Az Audi márkaszalon a Porsche-székházban a legfejlettebb nemzetközi előírásoknak felel meg. A sárga autó tetején látható kerékpár is Audi-termék T Ha észak felé tekintünk az új Providencia-székház tetejéről elénk tárul a kerület izgalmasan formálódó látképe ...és ha kelet felé, az alacsony „Sóház” szomszédságában már a Nyugati City Center multiplex mozijának épülő tömbjét láthatjuk emelkedni Épülő irodaház a Váci út 19. szám alatt, földszintjén benzinkutakkal. Az ide települni kívánkozó üzleti élet új objektuma A Botond utca 14. szám alatt színvonalas lakóház épül. Már átadás előtt minden lakás és garázs elkelt