XIII. Kerületi Hírnök, 1999 (5. évfolyam, 1-13. szám)

1999. április / 4. szám

10 1999. április m Három gépkocsi a rendőrségnek Immár évről évre visszatérő' hagyománynak tekinthető, hogy önkor­mányzatunk gépkocsik ajándékozásával is hozzásegíti a XIII. Kerü­leti Rendőrkapitányságot eredményesebb munkájához. Nem volt ez másképp az idén sem. Márciusban megtörtént két Skoda Felicia és egy Volkswagen Bora gépkocsi ünnepélyes átadása a kapitányság udvarán. Képünkön Bartos László dandártábornok, kapitányságve­zető és dr. Tóth József polgármester az átadási ünnepségen. ^ Meghívó az Angyalföldi Roma Majálisra A XIII. kerületi Cigány Kisebb­ségi Önkormányzat 1999. május elsején ismételten megrendezi hagyományos Angyalföldi Roma Majálisát. Helyszíne: a Népfürdő utca és Dráva utca kereszteződésénél a Duna-part. Kezdési időpont: 1999. május 1., délelőtt 10 óra. Változa­tos zenei programmal, játékos ügyességi versenyekkel, büfével várjuk az érdeklődő lakosságot. Este Majális bállal zárjuk rendez­vényünket, melynek helyszíne a Láng Művelődési Központ. Kez­dési időpont: este 21 óra. A ren­dezvény fellépő vendégzenésze Csóré Béla és zenekara. Kállainé Lakatos Mária elnök PROGRAMOK ♦ PROGRAMOK « ♦ • PROGRAMOK József Attila Színház Villon és a többiek visszatértek Márciusban mutatta be és sikerrel játssza a József Attila Színház Kardos G. György-Mészöly Dezső-Victor Máté Villon és a többi­ek című látványos rockoperáját. A színház műsorán 23 évvel ezelőtt már szerepelt ez a produkció, akkor az azóta fiatalon elhunyt Vogt Károly játszotta Villont, Duci Margót pedig Szabó Éva; ezt a két fő­szerepet most Mihályi Győző és Csamoy Zsuzsa alakítja sokoldalú tehetséggel. Az egykori előadásból, természetesen más alakban, Szabó Éva és Bánffy György lép ezúttal is színpadra. Képeink az 1976-os és az 1999-es ejőadás egy-egy jelenetét idézik elénk. Fent: Vogt Károly és Szabó Éva. Lent: Mihályi Győző (középen áll) az egyik kocsmajelenetben. Testépítő és kondicionáló terem JÓZSEF ATTILA I MŰVELŐDÉSI KÖZPONT I József Attila tér 4. | Telefon: 320-3842, 320-3843, j 320-3844. jamk@mail.datanet.hu www.datanet.hu/jamk/ ÁPRILIS 8-án 10 és 12.30 óra: Rendha­gyó irodalomórák * * 9-én 10 óra: Koszorúzás József Attila szobrá­nál; 11 óra: Szakiskolák országos irodalmi vetélkedője; 22-01 órá­ig: Boogie Train Klub élőzenével * 10-én 10 óra: Országos József Attila Szavaló verseny (döntő); 16.30 óra: Gyermekrajz-kiállítás (József Attila verseinek illusztrá­ciói) * 13-án 14.30 óra: Árgyílus királyfi és Tündér Ilona (a Hattyú Bábszínház előadása) * 15-én 14-16 óráig: Nyugdíjas Teaház (az egészséges életmódról); 16-18 óráig: Csodálatos Mozi Filmklub. Csapajev: Vaszilej test­vérek (1934) * 17-én 10.30 óra: Dörmögőék űrvendége. Mesejá­ték (a Budaörsi Játékszín előadá­sa); 20-01 óráig: Rock and Roll Házibuli Klub * 22-én 16-18 óráig: Csodálatos Mozi Filmklub. H. Selpin: Titanic (1943) * 24-én 17 órától: Szandi-show (Azok a szép napok) * 25-én 10-17 óráig: Vasárnapi Hancűrház: VIII. Weö­res Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó (területi döntő) * 26- án 19-22 óráig: Orient Dixieland Jazz Band Klub * 29-én 16-18 óráig: Csodálatos Mozi Filmklub. A. Hitchcock: Psycho (1960) j" ANGYALFÖLDI GYERMEK "j ÉS IFJÚSÁGI HÁZ ! 1138 Bp., Dagály u. 15/a. Telefon/fax: 330-5357, 349-7761 E-mail: dagaly@c3.hu i ______________________i N éptánc és kreatív stúdió óvo­dásoknak. Minden pénteken 16.30. Családi vasárnap: április 25. 10 óra. Tavaszköszöntő táncház. Kiállítás Március 29,-április 30.: Pa­pírvarázs. Válogatás Szikla Lász­ló iparművész papírmunkáiból. Április 12,-május 7.: Váloga­tás a Pannónia Ltcai Általános Is­kola tanulóinak rajzaiból. Május 10-24.: A varázslatos Kína (a Kínai Népköztársaság nagykövetségének támogatásá­val). Fotó-, képző- és iparművé­szeti kiállítás, filmvetítésekkel (Sanghaj, Tibet). Rendezvények Április 15. 17 óra: Görög Ha­gyományőrző Est (a kerületi gö­rög önkormányzattal közös szer­vezésben). Április 24. 19 óra: Szombat Esti Ház. A Beat Boys együttes rock-táncháza, a beatkorszak fel­támadása. LÁNG MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1139 Bp., Rozsnyai u. 3. [ Telefon: 149-6308, 149-6309 ! i ______________________i P ONT-KÖR: Április 8.: Piros Péter: Az uni­verzális energiáról * 15.: Rugáné Zsóka: Az erő benned van * 22.: Lupán Lászlóné: A táplálkozásról * 29.: Tőkés Ildikó: Ä Leim-kor- ról és a gombásodásokról * Má­jus 6.: Somlai Aranka: Meditáci­ók összehasonlítása. Az előadá­sok 18 órakor kezdődnek. Az ERE programja: Május 7.: Galló Péter: A szala­mandrák és a sebes pisztrángok mesevilága képekben. Az előadás 19 órakor kezdődik. Természetjáró kirándulások: Április 10.: Barangolás a Bu­dai-hegyekben. Könnyű gyalog­túra. Találkozás: a Deák Ferenc téri gyalogos aluljáróban 8.15- kor. Április 18.: Gyalogtúra a Vi­segrádi-hegységben. Frissítő ta­vaszi erdei barangolás. Találko­zó: a Batthyány téri gyalogos aluljáróban (a volt utasellátó bü­fé előtt) 7.15-kor. Érdeklődni Haraszti Gábornál lehet a 06-20-946-4659-es tele­fonszámon. ÚJLIPÓTVÁROSI KLUB-GALÉRIA Tátra u. 20/B. Telefon/fax: 320-5380 e-mail: artboxl3@c3.hu www.c3.hu/-artbox 13 i______________________i M árcius 31,-április 16.: Leve­lek címmel sokszorosított grafi­kai, kiállítás Április 21,-május 7.: Olajos György festőművész kiállítása Pincetárlat Április 20-30.: Árvái Károly festőművész Az április 8-i képviselő-testületi ülés napirendjéből Beszámoló az általános iskola (Csata utca 20.) tevékenységéről, különös tekintettel a Hajdú és Csata utcai általános iskolák összevonásának tapasztalatairól. Kiegésző jelentés az általános iskola (Csata utca 20.) pénzügyi­gazdasági ellenőrzésének tapasz­talatairól. Tájékoztató a kerületi közterü­let-felügyelők működésének ta­pasztalatairól. A Fővárosi Közterület-felügye­let tájékoztatója a XIII. kerület közterületeinek általuk ellenőrzött és felügyelt rendjéről. Tájékoztató a kerületi köztiszta­ság helyzetéről. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. tájékoztatója a XIII. kerületet érintő tevékenységéről. Beszámoló Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának 1998. évi gazdálkodásáról. Könyvvizsgálói jelentés Buda­pest Főváros XIII. Kerületi Ön- kormányzatának 1998. évi gazdál­kodásáról szóló beszámolójáról. Budapest Főváros XIII. Kerüle­ti Önkormányzatának vagyonlel­tára. Javaslat a Budapest XIII., Váci út - Fáy utca - Lomb utca - Fran- gepán utca által határolt terület kerületi szabályozási tervére. Javaslat a helyi zaj- és rezgésvé­delem egyes kérdéseiről szóló 58/1995. (XII. 11.) Ö.K. rendelet felülvizsgálatára, módosítására. Javaslat a Lehel Csarnok Beru­házó Kft. alapításából adódó ön- kormányzati rendelet alkotására. Javaslat a Budapest XIII., Teve utca 7-17. szám alatti, kialakítás alatt álló, összesen 4864 m’ terü­letű ingatlan további hasznosítá­sára. Beszámoló Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának szociális koncepciójáról, javaslat a további feladatokra. Beszámoló Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának ifjúságpolitikai koncepciójáról, javaslat a további feladatokra. Javaslat a nemzetközi kapcsola­tok koncepciójára. Beszámoló Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának közművelődési koncepciójáról, javaslat a további feladatokra. Beszámoló Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának oktatáspolitikai koncepciójáról, javaslat a további feladatokra. Tájékoztató a Polgármesteri Hi­vatal szervezeti egységei 1998. évi munkájáról és további felada­tairól. Az ülés kezdete: 14 óra. Hely­színe: Frangepán utca 44/A. Az Alig utca 7. szám alatt mű­ködik az Angyalföldi Polgári Lövészegylet testépítő és kondi­cionáló edzőterme. A termet bizonyára sokan is­merik, hiszen eddig is hasonló jelleggel üzemelt a Medicor SE keretein belül. Miután a terem so­káig zárva volt a váltás következ­tében, így ismét szívesen lát min­denkit - nemre és korra való te­kintet nélkül - akik erősödni, iz­mosodni akarnak, alakjukat akar­ják javítani, formálni, vagy éppen fogyni akarnak és izmaikat fesze­sebben, rugalmasabban akarják tartani, és ezzel edzettségi állapo­tukat és mindennapi munkabírá­sukat akarják fokozni. Célúk fő­leg a környék lakóinak biztosíta­ni ezeket a lehetőségeket olcsó áron, megfelelő szakirányítás mellett. Jelentkezés Bitter István testnevelő tanár és edzőnél, aki ti­zenötszörös magyar bajnok és Európa-bajnoki bronzérmes ver­senyző volt. Nyitva hétfő-péntek: 16-20.30 óráig. (A délelőtti vagy korábbi nyitva tartás is megoldható). Egy félbemaradt cikkünk folytatása Megdöbbenve vettük kezünkbe előző' lapszámunkat, miután a nyomdából le­szállították. Nyilván az olvasóink is csodálkoztak, hogy a Szombaton is lehet jó az iskolában - Tevékeny sulinap a Fiastyúk 35-37-ben című cikkünk első fele kétszer jelent meg, míg a másik fele hiányzott. A lap a számítógépes előkészí­téskor, amikor már minden ellenőrzésen túljutott, a számítógép „kiszámítha­tatlanságából” adódóan űzött belőlünk csúfot. Elnézést kérünk és pótoljuk a hiányzó részt.- Felbuzdulva azon, hogy rendezvé­nyeink a szülők körében is sikeresek vol­tak - mondta Timárné Sárosi Katalin igazgató-helyettes - a sportnapon szeret­nénk egy szülő csapatot létrehozni. Ezzel az a célunk, hogy a szülőket minél inkább bevonjuk az iskola és a gyerekek közös­ségi életébe.- Milyen ez az iskola a családi hétvégéken kívül?- Idén ősszel ünnepeljük fennállásunk negyvenedik évfordulóját. Ez alatt az idő alatt sikerült iskolánkban egy családias jellegű közösséget kialakítanunk. Isko­lánk szerencsére nem „gyerekgyár”, ha­nem normál létszámmal működő iskola, ahol szinte mindenki ismer mindenkit, nagyon jó kapcsolatok alakulnak ki gye­rekek, tanárok és szülők között. Lehető­ségeinkhez mérten igyekszünk minden területen újat kitalálni, ügyelünk a köz- művelődésre, hiszen nem minden család engedheti meg magának, hogy számító­gépe vagy könyvtára legyen otthon. Eze­ket a dolgokat megpróbálják pótolni itt az iskolában, vagy egy tízezer kötetes könyvtárunk, és a Soros Alapítványtól nyertünk egy félmillió forint értékű szá­mítógép-felszerelést. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyerekeket minél több helyre juttassuk el. Már évek óta rendszeresen szervezünk erdei órákat, így az ország különböző területeire visszük el őket. A szokásos iskolai ünnepségeken kívül minden évben tartunk egy Fiastyúk Gálát, ahol egy év végi előadás formájá­ban bemutató órákat tartunk a szülőknek.- Ez a pályázat egy évre szól. Mi lesz jövőre a gyerekek és a szülők szórakozá­sával?- Mindig figyeljük a pályázatokat - válaszol Tamasi Istvánná igazgató -, és nem csak azokat, amelyeket az önkor­mányzat ír ki, hanem a többi fővárosi vagy országos pályázatokat is. Eléggé nagy pályázatíró tantestület vagyunk, erre példa, hogy a tavalyi tanévben több mint kétmillió forintot nyertünk táborainkhoz, a számítógépes terem felszereléséhez és különböző programjainkhoz. Részt ve­szünk a cigány-etnikai programban, amelynek lényege, hogy az iskolánkba já­ró cigánygyerekeket heti hat plusz órában - magyar, matematika, illetve művelődé­si szempontból - fejlesztjük. Ezek a gye­rekek nyáron ingyen mehetnek Velencére táborozni, mozi- és színházbérletet kap­tak. Ezek olyan dolgok, amelyeket a saját családja nem biztos, hogy megadhat neki. Nagyon sokat versenyeztetjük a gyereke­inket, a tehetséggondozás szintén kiemelt feladatunk. Ha évekre visszatekintünk, akkor versenyek szempontjából egyre jobb eredményeket érünk el. A kerületi versenyeken általában mindenhol ott vol­tunk az élvonalban, de vannak fővárosi első helyezéseink is. Egy nagyobb iskolá­hoz mérten itt kisebb a merítési lehetőség, ezt viszont megpróbáljuk teljesen kiak­názni, és szinte minden tantárgyból jelen­tős eredményeink vannak.- Milyen a továbbtanulási arány az is­kolában?- Gyakorlatilag mindenki továbbtanul, az utóbbi években viszont csökkent a gimnáziumok népszerűsége a gyerekeink körében - kezdi a választ az igazgatóhe­lyettes. - Mostanában inkább a szakkö­zépiskolákat részesítik előnyben. A to­vábbtanulók 75-80 százaléka olyan kö­zépiskolába megy, amely érettségit ad.- A visszajelzések azt mutatják - foly­tatja az igazgatónő hogy tanulóink jó alapot kaptak tőlünk, megállják a helyü­ket a felsőbb iskolákban is. Volt diákjaink általában a továbbtanulás első évében jár­nak vissza, és azt tartjuk a legfontosabb­nak, hogy itt külön, egyénenként is fog­lalkoztunk velük. Mindig jó érzés tölt el minket, amikor azt halljuk, hogy a volt di­ákok nosztalgiával gondolnak ránk visz- sza. Sok olyan gyerekünk van, akinek már a szülei is ide jártak, és szívesen hoz­zák vissza a gyereküket. A beiskolázás tá­ján, amikor a szülők iskolánk iránt érdek­lődnek, nagyon sokan felbukkannak olya­nok, akik annak idején idejártak, és ra­gaszkodnak ahhoz, hogy gyerekük is itt kezdje el tanulmányait. Reméljük, hogy jelenlegi diákjaink is így gondolkoznak majd iskolánkról, és néhány év múlva a szülői értekezleteken látjuk viszont őket. (horváth) flz idén is lesz amatőr előadó- művészeti fesztivál Az eddigi hagyományok sze­rint az Angyalföldi Diákfeszti­vál részeként ismét megrendez­zük az előadóművészek eme fesztiválját. Várjuk fiatal, tehet­séges zenekarok és előadók (énekesek, táncosok) jelentke­zését, akik vállalják a szakértő zsűri előtti megmérettetést az értékes díjak és a jó helyezés reményében. A helyezettek ré­szére a későbbiekben fellépési lehetőséget biztosítunk! Jelent­kezési határidő: április 15. Az elődöntők várható időpontja április 30., május 1-2. Jelentkezési feltételek: Zene­karok: max. 23 éves átlagélet­kor, saját felszerelés, 3 szín­padképes szám, hangszerelt előadása (ebből egy ismert). Énekesek: max. 20 éves élet­kor, 3 szám előadása (ebből egy ismert), zenei alap CD-n. Táncosok: modem tánc (hip- hop) kategóriában max. 20 éves átlagéletkor, zenei alap CD-n, egy színpadképes pro­dukció előadása; szalagavató tánc a kerületi iskolák által ne­vezett csoportok részére. Hu­morista: max. 20 év, egy szám színpadképes előadása (időtar­tama max. 15 perc). Kerület j szépe: max. 18 éves életkor. KENŐOLAJOK, KENŐZSÍROK kedvező áron kaphatók Tahi u. 97-101. telephelyünkön. Viszonteladóknak kedvezményt biztosítunk! Telefon: 350-1099, mobil: 06-20-9-743-077 óId Lia Cu d[:L'LLti£ UVL- (aé[iLcesLLiyeiAHuéuy^LaíétLeiiymet väLu ..

Next

/
Oldalképek
Tartalom