XIII. Kerületi Hírnök, 1999 (5. évfolyam, 1-13. szám)
1999. szeptember / 10. szám
* M r / t ’ Xin. KERÜLETI • • i tt_____________________________________________________________________________-___________________________________________.____________________________________________________________________’ _________________________r ■ L J-I XV IN L IX 1999. szeptember Lengyel-magyar polgári védelmi cseretábor Velencén és Konskiében MÁR A KÖVETKEZŐ ÓRÁBAN VISSZAFORDULNÁNAK A XIII. kerületi önkormányzat velencei tábora mára már elcsendesedett, volt lakói otthon az új tanévre készülve könyveiket kötik és nosztalgiával gondolnak a nyári szép napokra. Visszakalandoznak a gondolatok talán még Lengyelországból is, hiszen ígérték, ezt a tábort nem felejtik. Negyvennégyen jöttek Kons- kiéból és ugyanennyi angyalföldi kisdiákot fogadott a lengyel tábor is. Az előkészítő munkában - a lengyel iskola kiválasztásában, a kölcsönös szemrevételezésnél, a szerződés megkötésénél - nagy segítségünkre volt a XIII. kerületi lengyel kisebbségi önkormányzat elnöke, Héjj Attiláné Terkalska Aldona, akinek ezúton is köszönjük a munkáját, reménykedve a további sikeres együttműködésben. A velencei táborban a tíz nap mozgalmasan telt el. A kommunikációs nehézségeket négy magyar egyetemista ifivezetővel tudtuk áthidalni, akik kreatívan, a tábor szellemével maximálisan azonosulva végezték feladatukat és természetesen remekül beszélték a nyelvet is. Volt tűzoltási bemutató a XIII. kerületi kollégák közreműködésével és a Pestről hozott tűzoltó-egyenruhákba is beöltözhettek a gyerekek, sőt maguk olthatták poroltóval a próbatüzet, ami Átkelés Lengyelországban a folyó fölött lengyel dalokat is. Konskiében már javában égett a tábor zárását jelentő tábortűz, amikor a busz begurult az udvarra a Velencéről érkező lengyel gyerekekkel. Annak ellenére, hogy sohasem látták egymást, összeölelkezve állták körül a tüzet és a pillanatok alatt előkerült gitár kíséretével hol lengyelül, hol magyarul énekeltek úgy, hogy még ők maguk is meghatódtak tőle. Másnap késő este a mintegy 600 kilométeres út megténagy sikerélményt jelentett. A sportprogramoknál és a rendőrségi motoros hajóval történő vízből mentésnél már csak a budapesti kirándulás jelentett nagyobb élményt. A 44 lengyel gyerek közül idáig még egy sem járt Magyarország fővárosában, így nem csoda, hogy a Vár, a Halász- bástya, a Hősök tere, a Gel- lért-hegy teljesen lenyűgözte őket. Aznap volt idő még eleget tenni a lengyel nagykövet meghívásának is, aki közvetlen szavakkal, uzsonnával fogadta kis honfitársait, és aki nekünk angyalföldieknek sem felejtett el köszönetét mondani azért, hogy a magunk szerény eszközeivel ápoljuk a lengyel-magyar barátságot. A „mi gyerekeink” Konskiében szintén remek napokat töltöttek. Közülük sem volt még senki Lengyelországban, sőt többségük át sem lépte a magyar határt. A tíz nap alatt a kirándulásokon és a játékos KészUló'dés vízből mentéshez a Dunán sportvetélkedőkön kívül gondosan összeállított túlélési feladatokat kellett megoldaniuk, vizet „fakasztani”, esőben tüzet gyújtani, sátortábort építeni, háztetőről kötélen leereszkedni. A közös programok kapcsán akarva-akaratlanul pár nap múlva már lengyelül kezdtek beszélni, és képesek voltak órákon át tanulni az amúgy nagyon hangulatos tele után a polgári védelmi parancsnokság parkolójában a szülők legnagyobb ámulatára a gyerekek szinte nem akartak kiszállni a buszból és folyamatosan énekeltek lengyelül. Véleményük egységes volt, nemhogy jövőre, de akár már a következő órában hajlandóak lennének visszafordulni. Széphalmi Ildikó Javító szándékú megjegyzések az újlipótvárosi közlekedésről I. Mindenki közlekedik, naponta többször is. A tanulóifjúságot, a munkába járókat a gyorsaság, a biztonság érdekli leginkább, az öregeket pedig a kényelem, hogy egyáltalán használhassák a közlekedési eszközöket, biztonsággal át tudjanak menni az utca egyik oldaláról a másikra. Ne kelljen nagy kerülőket tenni, ha át akarnak szállni egyik járműről a másikra. És ne kelljen feleslegesen lépcsőt járni, amire egyébként sokan nem is képesek. Vegyük szemügyre kerületünk néhány fontos közlekedési pontját. Kerületünk egyik „kapuja” a Jászai Mari tér. Déli fele ugyan az V. kerülethez tartozik, azonban aki a 2- es villamosról leszáll és a XIII. kerületbe tart, kénytelen leszállni a 2-es villamosról a Szent István körúttól kb. 50-60 méternyire, mert a leszállóhely - érthetetlen okokból - nem ugyanott van, ahol a felszállóhely. Ezt nem indokolja a forgalom sem, hiszen például a Nagykörút egyes forgalmasabb megállójában sem okoz zavart a felszállók és leszállók „ütközése”. (Mert más indokot nemigen tudok elképzelni!) Az öreg, a kisgyermekes, a fájós lábú, a siető ember tehát leszáll a távolban, lesétál az aluljáróba, felkapaszkodik a Pozsonyi út irányába vezető lépcsőn, és újabb száz méter után eléri a trolibuszt - vagy gyalog folytatja az útját. Más lehetőség: elgyalogol a Fáik Miksa utcai zebráig, amin az átjutás hosszadalmas, mert a körút két oldalán a jelzőlámpák (a zöldhullám érdekében) külön fázisban működnek. Se a lépcső, se a zebrái akadályfutás nem kellemes. A következmény: igen sok ember életet megvető bátorsággal átlép a korláton és így éri el a 6-os, 4- es villamost, vagy folytatja az útját a túloldal felé. Ez a mutatvány az autósoknak se kellemes, pedig a zebra és a lépcső főként a járműforgalom érdekében létezik. Nem látom be, miért ne lehetne a villamos járdaszigetének Margit híd felőli végében is zebrát létesíteni, hiszen a járdasziget másik végén lévő jelzőlámpa amúgy is leállítja a forgalmat! A halált megvető' átkelők nem ismerik sem a zebrát, sem a korlátot Pozsonyi út. Az utóbbi években az autóforgalom szinte tűrhetetlen mértékben megnövekedett. A levegő borzasztóan szennyezett, büdös. Ebben nagy része van annak, hogy az autók - különösen a csúcsforgalmi időben - kilométer hosszan araszolnak a forgalmi dugóban. A hídra való felhajtásban ugyanis előnye van a Duna part felől érkezőnek, ezért a Pozsonyi útról a hídra tartók csak igen lassan, egyenként tudnak besorolni az áradatba. Már csak azért is, mert gyalogosok is akadályozzák a haladást. Miért ne lehetne itt is elhelyezni forgalomirányító jelzőlámpákat (amiket persze össze kellene hangolni a körúti lámpával is). A Pozsonyi út-Radnpti Miklós utca kereszteződésében 3 fázisban működnek a jelzőlámpák. Erre semmi szükség, hiszen a Jászai Mari tér felől lényegesen kevesebb autó érkezik! Bogárdi Mihály (Folytatjuk) Egy ház eltűnt boldogsága Végzős középiskolások figyelmébe A MI Alapítvány, az Ady Alapítvány és a Munkásképviseleti Alapítvány a XIII. kerületben és a környékén lakó, illetve tanuló fiatalok részére ebben az évben is megszervezi az egyetemi, főiskolai felvételre felkészítő tanfolyamát matematikából, történelemből, magyarból, fizikából. Tapasztalt tanárok irányításával az alább jelzett tantárgyakban és napokon várhatóan 25 alkalommal nyújtunk segítséget a felkészüléshez. Jelentkezni lehet 1999. szeptember 23-ig a Váci út 67. és a Röppentyű utca 62. szám alatt. A jelentkezési lapot a jelentkezési helyen lehet átvenni. A jelentkezési lapot kitöltve, megcímzett válaszborítékkal együtt kérjük a következő címre elküldeni: Ady Endre Gimnázium, 1139 Budapest, Röppentyű utca 62. A jelentkezők az első foglalkozást megelőzően tantárgyanként 2000 Ft szervezési díjat fizetnek be, a tanfolyam további költségeit a szervező alapítványok biztosítják. Az előkészítő tanfolyam résztvevői sikeres felvételi esetén megpályázhatják a Munkásképviseleti Alapítvány ösztöndíját. A tanfolyamra történő felvételről, illetve a kezdés pontos időpontjáról és helyéről értesítést küldünk. Információs telefonok: Harsányi Jánosné, 329-7610 (hétfőtől péntekig 10—16 óra között), vagy dr. Kiss Ágnes, 320-8640 (Ady Endre Gimnázium, 10—16 óra között). Az Esztergomi utcában áll egy átlagos ház. Régen - a rendőrházak közelsége miatt - ez a környék volt a legnyugodtabb és legbiztonságosabb hely családalapításra és gyermeknevelésre. Ma azonban nem ilyen, de az emberek nem mernek beszélni ezekről a problémákról, félnek az esetleges megtorlástól. A ház egyik lakója viszont tarthatatlannak látja ezt a helyzetet, és vállalta, hogy elmondja az érzéseit, emlékeit, hátha így felébreszti az egykori barátokban szunnyadó érzéseket, és talán még egyszer, saját magukért összefognak a lakók.- Amikor ideköltöztek, milyen volt a környezet? — A férjemnek és nekem 1969-ben volt az esküvőnk, utána költöztünk ebbe a házba. A környezet elfogadható volt, előttünk az iparvágányokkal és sok fával, nem messze tőlünk a Váci út, ellenkező irányban pedig a Duna és a „Dagály”. Nem sokkal később megszületett a kislányunk, és a környék az ő szórakozására is kínált lehetőséget. A ház háta mögött volt egy játszótér, igaz, nem olyan szuper, mint a maiak, csak egy homokozóból és a fák árnyékában néhány pádból állt. Ha nagyobb kiruccanást akartunk tenni, akkor kimentünk a Margitszigetre. A házak árnyékában elsétáltunk az Árpád hídig, a Dunába kavicsot dobáltunk, a szigeten elgyalogoltunk az állatkertig, ahol megetettük a kecskéket, aztán hajóra ültünk és visszautaztunk a Dagály strand-Rákospatak környékére, ahonnan már csak néhány percre laktunk. Amikor a házunk felé tartottunk, már messziről üdvözöltek a lakótársak, szomszédok. Nem volt olyan nap, hogy legalább egy fél órát ne lettünk volna együtt. Megbeszéltük ügyes-bajos dolgainkat, megosztottuk egymással örömeinket és boldoggá tettük együttélésünket.- Mikor változott meg a véleménye erről az idilli környezetről?- Körülbelül 10-12 éve lehetett, amikor a régi „házmester nénink” nyugdíjba ment. Akkor jó ötletnek tűnt, hogy egy fiatal pár vegye át a helyét, ahol esetleg van egy-két gyerek, mert mellettük biztosan törődnek a környezet rendjével, tisztaságával és békéjével. Az első néhány évben nem is volt panaszunk. Az egyetlen furcsa dolog csak az volt, hogy Fülöpöt, a férjet csak italmámortól tántorogva láttuk. Akár reggel volt, akár este, a házmester mindig bajosan tudott lemenni a kapu előtti néhány lépcsőn. Áz évek során azonban ez egyre rosszabb lett. Először csak éjszakákba nyúló kiabálások voltak, aztán reggeli tartó üvegcsörömpölés, „házibulik”, később már a fáradtságtól bedagadt szemű házmesternél Icát sem lehetett látni udvart seperni vagy fát locsolni - sok volt neki az éjszakai ébrenlét és a nappali helytállás.- A rendszeressé váló hangos összejövetelek és a tisztát- lan ház egyre több lakót elégedetlenné tett. A lakóközösségből néhányan már ekkor elhagyták a házat, mi pedig, akik ott maradtunk, csak akkor kezdtünk el intézkedni, amikor már a sok csövestől és a kocsmából hívott baráttól nem tudtunk felmenni a lépcsőn. A régi közösségből maradt lakókkal ekkor ügyvédhez fordultunk, aki elintézte, hogy azért a lepusztult lakásért, amelyet a házmesterék otthagytak volna, egy jobb állapotú, ugyanakkora lakást kaptak volna. Ezt azonban a házmester-pár nem fogadta el, mondván, hogy itt vannak a barátaik, ismerőseik, akiket nem fognak cserbenhagyni, és hogy még jobban bosszantsák a lakókat, befogadtak két neveletlen kóbor kutyát, és azzal ijesztgették az embereket, hogy rájuk uszítják őket, amit egy ízben meg is tettek egy 8 éves kisfiúval, aki az eset után hetekig nem mert kijönni a lakásból. Az éjszakai hangoskodások hatására rendszeressé vált a rendőri ellenőrzés. A járőrök majdnem minden éjszaka kijöttek szirénázó és villogó autókkal, aminek általában az lett a vége, hogy a férjet elvitték. Valószínűleg semmit nem tudtak rábizonyítani, mert másnap reggel mindig hazajöhetett.- Már szinte mindenki a költözködésen gondolkodott, amikor az egyik éjszaka ismét a rendőrautók szirénázására ébredtünk. Fülöpöt szokás szerint megbilincselve tették be az utóba, azután lassan az egész ház elcsendesedett. Reggel többen kint álltak az erkélyen, és nézték a kapu előtt ácsorgó Icát, aki a megszokott időben várta haza az urát, de ő nem jött. Eltelt egy óra, két óra, egy hét, egy hónap, de Fülöp még mindig nem jött haza. Ekkor már indultak a találgatások: biztosan megtalálták azt, aki az autófeltöréseket, a benzinleszívásokat, a lakásbetöréseket csinálta. Végül a házmester hét hónap után ismét hazajöhetett. A bulik abbamaradtak, a fenyegetőzés megszűnt, csendesen, visszavonultan élnek. A gyönyörű, idilli környezet viszont elveszett. A barátságos lakóközösség már feladta, elköltöztek vagy bezárkóztak lakásaikba. Nemrég ugyan az egyik lakó megpróbálta visszaidézni a régi idők hangulatát, és egy kiskertet varázsolt a bejárati kapu elé, de a kísérlet kudarcot vallott. Hiába maradtunk még néhányan a régiek közül, és hiába gyógyítjuk be a ház szívén esett sebeket, a hegek ott maradnak, valószínűleg addig, amíg az összes rég lakó helyébe új nem jön. H. M. A ház alulnézetből
