XIII. Kerületi Hírnök, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1998. augusztus / 8. szám

1998. augusztu BiiMlIllli B _______________1 ■ ■ 21 felszólalónak 9-en válaszoltak Közmeghallgatás nyáridőben A törvény által előírt köz­meghallgatást a helyi önkor­mányzatok általában késő ősszel szokták megtartani. Az idén azonban, hogy a közelgő önkormányzati választások miatt a közmeghallgatást ne kelljen elhalasztani, a mi ke­rületünkben is a nyár elejére, június 30-ára előrehozták. Megtartásának körülményei is szokatlanok voltak: az aznapi rendes havi képviselő-testüle­ti ülést megszakítva, mintegy két órányi időtartamban, a Frangepán és Hajdú utca sar­kán lévő tanácskozó teremben fogadta az elnökség, a teljes testület, a polgármesteri hiva­tal és a vagyonkezelő vezető­sége a panaszokat és az érdek­lődőket. A 21 felszólaló által •előadott témákat ehelyütt ter­mészetesen csak vázlatosan tudjuk ismertetni. A Kresz Géza utca 24-26. számú ikerház állapota igen rossz, ezért a lakásokat nem lehet elidegeníteni. Akkor mi­ért nem újítják fel végre? Ki döntött úgy, hogy a lakók pin­céinek helyén garázst építse­nek? A felújítás helyett készül ez a beruházás? Az építésügyi osztály vezetője válaszában elmondta, hogy az önkor­mányzat szűkös anyagi keretei között már több millió forintot áldozott az utóbbi években erre az ikerházra, és nem nehéz megjósolni, hogy a jövőben is még ennyit, ha nem többet fog rákölteni. A pincefödém megerősítése megtörtént, így merült fel a pince hasznosítása garázs for­májában, amitől az épület ér­téke természetesen megnő. A Véső utca 8-10. egyik la­kója arra kért választ, hogy a házat valóban lebontják-e és mikor, mert nem kíván lakás­tatarozásba feleslegesen in­vesztálni. Az alpolgármesteri válasz szerint az épület bontá­si listán valószínűleg előbbre kerül, így a jövő év végéig várható a bontás. A több mint 60 lakás lakóit más körülmé­nyek közé kell költöztetni. A Váci út megnövekedett forgalma a szervizutakon is megmutatkozik; azokon is igen nagy sebességgel közle­kednek az autók. Kérik, hogy a Véső és a Révész utca kö­zötti szervizút elejére telepít­senek forgalomcsökkentő „fekvőrendőrt”, mert már több halálos baleset történt ezen a szakaszon. A válasz szerint ez problémás óhaj, mert a Váci útról lejövő forga­lomból nem tudnak egyből 30 km/órára lassítani a gépjár­művezetők. Legyen egyirányú közleke­dés az Agyag utcában, mert itt is balesetveszély áll fenn. Ki­fogásolták, hogy a Meny­asszony utcában csak a Kám­for utca felé tettek le „fékvő- rendőrt”, ugyanez hiányzik a Mosoly utca felé. A Gyöngyö­si sétányon a gépkocsik kitil­tására elhelyezett elkerítő osz­lopokat kivagdosták annyira, hogy az autók behajthassa­nak; valamilyen kőből épült útakadály kellene ide. A válasz szerint csak azo­kon az utcákon tudnak „fek­vőrendőrt” elhelyezni, ame­lyeknek a XIII. kerület a keze­lője. A Váci útra nincs ráhatá­suk, mert azt - főútvonal lé­vén - a főváros kezeli; ott a rendőrségnek lenne kiemelt szerepe a KRESZ-t be nem tartó autósokkal szemben. A fekete és piros számozá­sú 4-es autóbuszok között nem tartanak kellő indítási tá­volságot, így szinte párban járnak 18-20 percenként. Gyakori a járatkimaradás is. A Gyöngyösi és Tömöri utca ke­reszteződésénél kijelölt busz­megállóban hiányzik a váró­fülke. (E panaszok orvoslása ügyében a polgármester július 10-én levelet írt a BKV vezér- igazgatójának.) A Gömb utca 1. lakói nevé­ben kérdés hangzott el, hogy a rendőrpalotával szemben lévő egyemeletes házukat lebont- ják-e. Úgy hallották, hogy ott épül fel a Fővárosi Levéltár. Ha a bontás később esedékes, valamilyen felújítást szeretné­nek. A házban különben is el­viselhetetlen állapotok ural­kodnak, emiatt segítséget kér­nek. A Tar utca 8-ból a víz- és csatornadíj összegét vitatja a lakóközösség. Itt is, ugyanúgy mint a Lomb utca 9. lakói, ké­rik az önkormányzatot, sze­rezzenek érvényt a főváros ál­tal elfogadott házirendnek. A válasz szerint még nincs elfo­gadott új házirend, de nem en­gedik levetetni a Fővárosi Közgyűlés napirendjéről. A Szent László út 101-103. reménybeli lakói mintegy nyolcvanan 1995-96-ban a kerület lakóivá szerettek vol­na válni. Igen komoly, anyagi erőket mozgattak meg, nagyrészben leendő lakásuk teljes vételárát kifizették, hogy a ház felépüljön. Az építkezés félben maradt. Az­óta újabb jelentős összeget fordítottak az építkezés állag- megőrzésére, őrzésvédelmére. A cég, amelyet az önkor­mányzat megbízott a nyolc­van lakás felépítésével, olyan csereszerződést mutatott fel, • hogy sikertelenség esetén is befejezi az építkezést az ön- kormányzat. Az ügy féléve húzódik, ezért fordulnak most a képviselő-testülethez. Az al­polgármesteri válasz szerint az önkormányzat javaslatot tette arra, hogy amennyiben a leendő lakástulajdonosok ügyvéd segítségével egy épí­tőközösségi kft.-t hoznak lét­re, abban a pillanatban meg­kötik velük a szerződést az építkezés folytatására. Ennek lebonyolítási részleteit taglal­ta a válaszadó. A Fivér utca 8/a-ból a fel­szólaló elmondta: örülnek a közmeghallgatást bevezető polgármesteri beszámolóban is elhangzott eredményeknek, szeretnék is azokat megőrizni, de nagyon sok a rongáló, akik a nagy áldozatok árán létreho­zott értékeket tönkreteszik. Mit tehetnek a lakótársak a megelőzés érdekében? Kifo­gásolta az ügyeletes gyógy­szertárak kijelölése körüli anomáliát. Az alpolgármesteri válasz szerint a gyógyszertári ügyelet kérdése nem a kerüle­ti önkormányzat kompeten­ciájába tartozik. Többször el­jártak ebben az ügyben a bu­dapesti tisztifőgyógyszerész­nél. Jelenleg nincs konkrétan kijelölt ügyeletes patika, vala­mennyi gyógyszertár az, két­heti váltásban. (Beosztásuk lapunk jelen számában megta­lálható.) Két biztos pont van, * ahol éjjel is gyógyszerhez le­het jutni: az egyik Újpesten a Pozsonyi utcai rendelőben van, a másik a Teréz körúton. A Berettyó utca 11-ben szerettek volna szelektív hul­ladékgyűjtést bevezetni leg­alább a papírra vonatkozóan. A válasz kifejtette, hogy a szelektív hulladékgyűjtésre vonatkozó minden kezdemé­nyezést szívesen fogad az ön- kormányzat, de közterületen konténert elhelyezni nem túl megnyugtató. Keresik a ked­vező megoldást. A Kartács utca 9-ből ne­hezményezték, hogy a háza­kat csak kívülről tatarozzák, belül pedig marad minden a régiben. Véleményük szerint a lakásállomány pusztulása nagyban köszönhető ennek a hozzáállásnak. A Visegrádi utca 17. egyik lakója szerint sok szülőnek okoz anyagi nehézséget gyer­mekének az utazását befizetni a tanulmányi kirándulásokra. Javasolta, hogy a XIII. kerü­letnek legyen saját busza erre a célra, azt ő maga is szívesen vezetné. Az illetékes alpolgár­mester erre úgy reagált, hogy csupán a szülők pénzhiánya miatt tanulmányi kirándulás­ról egyik gyerek sem marad otthon, ilyen gond esetén az iskola igazgatója segít. Az ön- kormányzati busz vásárlásá­nak ötlete már felvetődött az 1999-es költségvetési koncep­cióban. A Tömöri utca egyik házá­nak lakója a szomszéd lakás­ban egész napra egyedül ha­gyott nagytestű kutya szünte­len ugatását panaszolta. E la­kás tulajdonosa szerint ő a sa­ját lakásában azt csinál, amit akar. A jegyző úgy válaszolt, hogy 3 napon belül az ügyben vizsgálatot indít és 15 napon belül értesíti a bejelentőt az eredményről. Összesen 21 kerületi lakos kért szót a közmeghallgatá­son, amelyekre 4 tisztségvise­lő, 2 hivatali vezető és 3 va­gyonkezelői vezető válaszolt. Több felszólaló a panasza mellett köszönetét is mondott némely kedvező intézkedé­sért. rPályázat felsőfoké] tanulmánxok támogatására A XIII. Kerület Gyerme­keiért Közalapítvány pá­lyázatot hirdet felsőfokú ta­nulmányaikat nappali tago­zaton, tárgyévben megkez­dő, nehéz szociális körül­mények között élő XIII. ke­rületi fiatalok részére. A pályázat egyszeri tan­évkezdési támogatásra szól. Pályázati feltételek: a pályázó- XIII. kerületi állandó bejelentett lakással rendel­kezzen,- először nyerjen felvé­telt felsőfokú oktatási in­tézménybe nappali tagozat­ra. A pályázatnak tartal­maznia kell:- a pályázó nevét, címét,- milyen célra kívánja felhasználni a támogatást,- nyilatkozat a család szociális helyzetéről (tar­talmazza az egy főre jutó jövedelmet is). A pályázathoz csatolni kell:- a felvételt dokumentá­ló okmány másolatát, «- a pályázó önéletrajzát. A kuratórium a beérke­zett pályázatokról anyagi lehetőségeinek függvényé­ben szeptemberben dönt. A pályázatokat a Polgár- mesteri Hivatal Művelődé­si, Ifjúsági és Sport Osztá­lyára kell benyújtani (XIII., Béke tér I. III/48.) 1998. augusztus 28-ig. Az „Angyalföld Fejlesztéséért” Közalapítvány 1998. évi döntései Az „Angyalföld Fejlesztéséért” Közalapítvány Kuratóriuma 1998. június 23-án ülést tartott, amelyen döntést hozott a XIII. ke­rületi Hírnökben megjelent felhívására beérkezett pályázatokról. Határidőn belül 17 pályázat érkezett be, melyben huszonhét és félmillió forint támogatást kértek a közalapítványtól; ebből nyolc óvoda tizennyolcmilliót, három iskola három és félmilliót. A beér­kezett igények sokszorosan meghaladták a közalapítvány lehetősé­geit. A kuratórium egyhangú döntéssel úgy határozott, hogy első­sorban az óvodáknak és iskoláknak ad támogatást. A megszavazott összesen hétmillióötven-ezer forint támogatás tételesen a következő: 1. sz. Óvoda. Esésvédő burkolat lerakásának támogatására nyolcszáz-ezer forint. # 4. sz. Óvoda. Tornaterem kialakításának támogatására ötszáz-ezer forint. # 7. sz. Óvoda. Esésvédő burkolat lerakásának támogatására nyolcszáz-ezer forint. ^ 8. sz. Óvoda. Játszóterület felújításának támogatására ötszázötven-ezer forint. * 10. sz. Óvoda. Udvarrendezés támogatására nyolcszáz-ezer forint. 12. sz. Óvoda. Kertrendezés támogatására négyszázhúsz- ezer fo­rint. # 13. sz. Óvoda. Kertrendezés támogatására kétszázötven-ezer forint. £ 17. sz. Óvoda. Udvarrendezés támogatására háromszáz - nyolcvan-ezer forint. # Kék iskola. Sportpálya felújítás támogatá­sára nyolcszáz-ezer forint. # Szent László Általános Iskola. Sport­pálya felújítás támogatására ötszáz-ezer forint. # Bolyai János Mű­szaki Szakközépiskola. Udvar parkosításának támogatására ötszáz­ezer forint. £ Dunyov utcai lakosság tereprendezési kezdeménye­zésének támogatására kétszázötven ezer forint. ^ Wallenberg Szo­borbizottság ‘98 Szent István parkban történő szoborállítás támoga­tására ötszáz-ezer forint. A kuratórium által megszavazott támogatások felhasználásának feltétele a megvalósításhoz szükséges engedélyek beszerzése, a sa­ját erőforrás elsődleges felhasználása és az igénybevett összeggel arányos teljesítés. Amennyiben a célkitűzés 1998. december 31-ig nem valósul meg, a támogatás érvényét veszti, kivéve ha a határidőt a kuratórium egyedi elbírálás alapján meghosszabbítja. Az 1996. évi személyi jövedelemadó befizetésekből a közalapít­vány részére felajánlott 57 435 forint az APEH Észak-Budapesti Igazgatósága 1997. október 10-én átutalta a közalapítvány számlá­jára. A közalapítvány az átutalt összeget 1997. október 31-én teljes egészében felhasználta a XIII. kerület, Tömöri köz és Tahi utca ke­reszteződésében lévő szökőkút lakossági kezdeményezés alapján történt felújításának nyolcszázötven-ezer forinttal való támogatásá­hoz. Az „Angyalföld Fejlesztéséért" Közalapítványnak tizennyolc XIII. kerületi gazdálkodó szervezet egymillióháromszáznyolcvan- ezer forintot ajánlott fel kerületünk fennállásának 60. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi eseménysorozat támogatására. A kuratórium'az alapító okirat 5. pontjában foglaltak figyelembevéte­lével a támogatást elfogadta és a megjelölt célra fordította. Stachó Tamás a kuratórium elnöke Körkérdés kánikulában Mível tölti a nyarat? Farkas Katalin - tanuló: ■Remélem jól telik a nyár hátralévő része is. Barátaim­mal úgy terveztük, hogy Spa­nyolországba megyünk nya­ralni, ám ehhez a nyár első két hónapjában dolgoznom kel­lett, mert az a pénz, amit a fő­iskolán ösztöndíjként kapok, egy hazai hétvégére sem elég. Tehát júniusban és júliusban diákmunkát vállaltam, és most úgy néz ki, hogy a nya­ralásunk sínen van. Ha azon­ban valamilyen oknál fogva nem jönne össze a külföldi út, Balatonbogláron töltünk majd pár hetet. így a nyár is jól fog telni, és még pénzünk is marad arra az esetre, ha úgy döntünk, hogy télen el­megyünk síelni. Már csak ab­ban reménykedem, hogy az időjárás sem fog megváltoz­ni. © Holopné Schramek Kor­nélia - alpolgármester: A tanév nem szakad meg a nyárral, az óvódásokkal, isko­lásokkal akkor is törődni kell. Ez persze mindenekelőtt a szülők, nem egyszer a nagy­szülők dolga, de nem vonhat­ja ki magát a feladat és a fele­lősség alól az önkormányzat és a választott tisztségviselő sem. Azon kell munkálkod­nia, hogy gyerek a szabadtéri játékokra, kalandozásokra csábító nyáron se maradjon magára, ne legyen kitéve ve­szélyeknek. Szerveznie, fel­ügyelnie, segítenie kell a ke­rületi ifjúsági táborok életét. Nekünk ilyen három is van: a Margitszigeten, a Népszigeten és Velencén. S alig vesszük észre, nyakunkon az „igazi” tanévkezdet. Az oktatásért fe­lelős alpolgármester nyara, mint egyébként számos peda­gógus kollégájáé sem lehet gondtalan. Baj is lenne talán, ha az lenne. De két hét július második felében feltétlenül az övé. Az idén is, mint az előző években, Balatonfenyvesen egy bérelt házban pihenek a férjemmel és a fiammal. © Horváthné Annamária ­gyesen lévő' anyuka A férjemmel már a ta­vasszal elterveztük, hogy a Balatonhoz megyünk nyaral­ni. Vállalatától kaptunk is egy kéthetes beutalót Balatonal­mádiba. A nyaralás csak au­gusztus közepén kezdődik, de a három éves kislányom már most tervezgeti, hogy mit csi­nál majd a tóparton. Augusz­tusig a kerületben nyaralunk, strandokon, és a Margitszige­ten. Sajnos a család mindhá­rom tagja csak hétvégeken le­het együtt, mert férjem reg­geltől estig dolgozik, tehát már az együttlét végett is na­gyon várjuk azt a két hetet, még ha csak a Balatonig ju­tunk is el. Jövőre azonban az olasz Adriára szeretnénk utaz­ni, persze, ha pénztárcánk is engedi. © \ Kiss Teréz - nyugdíjas: Mióta özvegy vagyok, né­hány barátnőmmel járunk nyaralni, Mátrafüredre vagy Miskolctapolcára, az ilyen vé­neknek már nem való a Bala­ton vagy a Velencei-tó, ezek a fiatalok üdülőhelyei. Idén azonban sajnos nem nyaralha­tok, mert a lakást kell egy ki­csit helyrehozni. Nyáron ki­festetem majd a konyhát és a szobákat, erre a kis tatarozás­ra költőm majd azt a pénzt, amit egész évben a nyaralásra gyűjtögettem. Én prár sok mindent megéltem, ezt az üdülés nélküli nyarat is átvé­szelem valahogy, csak abban reménykedem, hogy legalább néhány fokot hűl majd a leve­gő­© Kovács Béláné - vezető' óvónő': A nyár nagyrészt munkával telik. Ősszel vezetik be a NAT-ot, és addigra nekünk egy egész évi programot össze kell állítanunk. A munkán kí­vül természetesen nyaralni is fogok, a családommal a Bala­ton partjára, Szemesre készü­lünk. A családom azonban e három hét alatt sem lesz mindig együtt, mert a férjem­nek dolgoznia kell, főiskolás lányom pedig néptáncok és augusztusban már elkezdőd­nek a próbái. Tehát az augusz­tust a .családból egyedül én nyaralom végig, a többiek in­gáznak majd munka és üdülés között. Az óvónőknek egyéb­ként sincsen sok szabadságuk, és ami van, azt is csak a neve­lési éven kívül vehetik ki, te­hát tavaszi, téli vagy nyári szünetben. Azonban a mi óvó­nőink - és sok más oviban is - a szabadságukat sem töltik mindig szabadon, mert arra az öt hétre, amikor bezár az óvo­da, tábort szerveznek azoknak a gyerekeknek, akiket szüleik nem tudnak elhelyezni sehol sem. Ez a táborozás már tíz éve szokás az óvodánkban, és nagyon örülnek neki szülők és gyerekek egyaránt. ' © Seress Katalin - háztar­tásbeli: Idén nem megyek nyaral­ni... Bár ez így nem teljesen igaz, mert tavasszal két hétig voltam Dániában. Gyönyörű ország, bár az idő eléggé hi­deg volt, de megérte elvinni azt a néhány pulóvert és kabá­tot. Ez a kis „tavaszozás” azonban azt jelentette, hogy a nyaralásra nem jutott eíég pénz. Azért nem ülök három hónapig a panelban, barátaim­mal strandra járunk, a hétvé­geken pedig a Balatonhoz, ahol nappal fürdünk, éjjel pe­dig bulizunk. A magyar üdü­lőhelyek is ugyanolyan igé­nyesek, mint a külföldiek, sőt az árak is majdnem egyeznek. Csak az a rossz, hogy nem egyhuzamban nyaralok, mert a hétköznapokon, barátaim munkája miatt meg kell szakí­tani az üdülést. Dr. Tóth József - polgár- mester: A négyéves önkormányzati ciklus vége, amelyet a kerület érdekében teendők tekinteté­ben minél jobb mérleggel illik zárni, sok lazítást nem enged meg. A lakosságnak, az ügy­feleknek, a gondozottaknak, a közéletnek sem szabad kizök­kennie amiatt, mert az alkot­mányosság és a demokrácia gyakorlata ciklusváltást, új választásokat ír elő. Ahogyan a Hírnök előző számában megírtam: a nyár is fontos ré­sze hivatali időmnek, amely alatt sok olyan feladat van, ami döntésre érett, illetve az előkészítő munka sem állhat meg. Ezt az időszakokot arra szeretném felhasználni, hogy a további teendőkről, a jövő tennivalóiról minél több em­berrel tudjak szót váltani. Közben másfél-két hetet sza­kíthatok ki, hogy szokott he­lyünkön, egy balatonszemesi bérelt házban nyaraljunk négytagú családommal. Ö Varga József - mérnök: Nem szoktam üdülőkbe jár­ni. A bátyám családjának van egy nyaralójuk Balatonsze­pezden, élettársammal ott töl­tünk el nyaranta néhány hetet. Ha ez a kis ház nem lenne, nem tudom, hogy jutna-e pén­zünk nyaralásra. Mára a bala­toni üdülések is közel annyiba kerülnek, mint egy hét a ten­gerparton, nekünk pedig erre nem telik. Nem akarok pa­naszkodni, hogy rosszul kere­sünk, de gondolni kell a jövő­re is. Élettársam és én is túl vagyunk már a harmincon, mindketten szeretnénk csalá­dot, és ha összejön a pénz, idén télen vagy jövő tavasszal házasságot szeretnénk kötni, és ha az esküvő megvolt, már csak egy lépés választ el attól, hogy igazi család legyünk. Tehát ha minden jól alakul, a következő év karácsonyát már hármasban töltjük. ♦ é )• %

Next

/
Oldalképek
Tartalom