XIII. Kerületi Hírnök, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1998. április / 4. szám
Pedagógiai Napok ’98 „Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap” Országgyűlési képviselőválasztások - 1998 I Február 16-március 2. között nyolcadik alkalommal rendezték meg kerületünkben a Pedagógiai Napokat. A rendezvénysorozatot Holopné Schramek Kornélia alpolgármester nyitotta meg. A ma pedagógusai hangsúlyozta beszédében már a jövő évezred polgárait nevelik, oktatják és ezzel jövőnk alapjait teszik le. Ez nem kis feladat akkor, amikor tudjuk, hogy a fejlődés alapfeltétele, hajtóereje a minél szélesebb körű és lehetőleg magas fokú iskolázottság, azaz a „kiművelt emberfők sokasága”, akik képessé válnak a különféle kihívások befogadására. A József Attila Művelődési Központ színházterme adott helyet a február 25-én megtartott közoktatási konferenciának. Az óvodák, általános, közép- és szakiskolák pedagógusai mellett a kerület művelődéspolitikusai is részt vettek a rendezvényen. Dr. Tóth József polgármester megnyitó beszédében értékelte az évente ismétlődő Pedagógiai Napok rendezvényeit, melyek hozzájárulnak a pedagógusok módszertani kultúrájának gazdagításához, a pedagógus mesterség elméleti és gyakorlati készségeinek megújításához. Többek között elmondta, hogy iskoláink vonzereje elsősorban abban rejlik, hogy alapozó feladatán belül differenciáltan és teljes körűen valósul meg az idegen nyelvi, az informatikai és a számítástechnikai oktatás. Minden iskolában általános az angol és német nyelvoktatás, legtöbb helyen emelt óraszámban, de emellett egy-egy iskolában olasz, francia vagy spanyol nyelvet is tanítanak. A gimnáziumokban összesen hét idegen nyelv választéka jelenik meg. Az önkormányzat garantálja az intézmények szakmai önállóságát, támogatja az esélyegyenlőtlenség leküzdését, a tehetséggondozást, a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű gyerekekkel való kiemelt foglalkozást és a szociálisan rászoruló gyermekek részére támogatást biztosít. Elkészült a roma gyermekek felzárkóztatására a kerületi cigányprogram. Az óvoda- és iskolapszichológusi hálózat és a szociálismunkás- csoport működése a kerület nevelési és oktatási tevékenységének hatékonyságát szolgálja. Az önkormányzat célja, hogy a közoktatás értékeit megtartsa, minőségét fejlessze és az ezekhez szükséges pénzforrásokat átgondoltan megteremtse. A kerület olyan közoktatási rendszerrel működik, mely több évtizedes múltból táplálkozik, jövőjét a jelenre építi. E folyamatban kívánatos lenne, ha a szülők, a pedagógusok és a fenntartó önkormányzat még jobban egymásra találva tennék lehetővé a gyermekek személyiségének sokoldalú fejlődését. Dr. Borbola István, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Közoktatási Tervező Főosztályának főosztály- vezetője tartott előadást a közoktatási rendszer jelenlegi helyzetéről, modernizációjáról. A kérdést demográfiai, finanszírozási és szerkezeti oldalról közelítette meg. A csökkenő gyermeklétszám jelentősen befolyásolja a közoktatás jövőjét. Világviszonylatban is elismerésre méltó a magyar óvodai nevelés, értékeit meg kell őrizni, mert fontos a társadalom számára. Az iskolákban jelenleg az erőforrások „csúcsra járatottan” működnek, ami hosszú távon nem tartható fenn. Az előrejelzések szerint 6-8 éven belül a fővárosban 49%-kal csökken a középiskolás korú népesség száma. A közoktatás stratégiai ágazat. Ahhoz, hogy a felsőoktatásba a jelenlegi létszám biztosítható legyen, az szükséges, hogy a középiskolák az adott korosztály 75%-ára növeljék a középfokú képzést. Ehhez az erőforrásokat racionálisan át kell csoportosítani. El kell érni, hogy az azonos korú népesség nagyobb aránya kerüljön az érettségit adó középiskolákba, az általános és középiskolai tananyag igazodjon a gyermekek életkori sajátosságaihoz. A Fővárosi Pedagógai Intézet szeptemberben kinevezett igazgatója, Knausz Imre a pedagógus szerep változásairól tartott előadást. Az általános és középiskolákban egyre rosszabb a tanulók teljesítménye, amelynek oka az oktatás tömegessé válása. Tehát nem csökkent a jól teljesítő gyermekek száma, hanem bekerülnek a középiskolákba a közepes eredményű tanulók is. Jelenleg a középiskola szelekcióval reagál erre, nagy a lemorzsolódók száma, akik kikerülnek a közoktatás rendszeréből. A középiskola jövőjét meghatározza, hogy tud-e alkalmazkodni a tömeg- oktatás igényeihez, tudja-e megtartó erejét növelni, ké- pes-e tudást adni az alacsonyabb képességű és alacsonyabb motivációjú gyerekeknek. Ugyanakkor a jövő iskolájának feladata, hogy rávegye a gyermekeket a tanulásra. Olyan típusú motiváció szükséges, hogy ami az órán történik, önmaga örömforrása legyen. Kívánatos, hogy kevesebb ismeretet nyújtson a tanár, de a feldolgozás alaposabb és mélyebb legyen, az ismeretek tudati sémába építése már a tanórán történjen. Szerencsés György, a Szegedi Vizsgaközpont igazgató- helyettese az alapműveltségi vizsgakövetelményekről és a vizsgarendszerről, előzményeiről és informatikai hátteréről tájékoztatta a konferencia résztvevőit. Az alapműveltségi vizsgának oktatásfejlesztő funkciót szánnak, amelynek révén tökéletesebb pedagógiai programok, taneszközök és tantervek születhetnek. A követelmények arra irányulnak, hogy mit tud produkálni a tanuló és hogyan vizsgázik. Irányul a tanárra (mit tanított meg, milyen alapvető készségeket alakított ki, és hogyan vizsgáztat), irányul az iskolára, az önkormányzatra, a minisztériumra. Dr. Setényi János az Expanzió Humán Tanácsadó vezetője a minőségbiztosításról tartott előadást. A szabad iskolaválasztás a minőség irányába inspirálja az iskolákat. A minőségben jó iskola az, amelyik a pedagógiai programjában megfogalmazott céloknak felel meg. A minőségbiztosítás célja a tanítás-tanulási folyamat állandó és folyamatos figyelése, javítása önértékeléssel, dokumentált folyamatszabályozással, minőségi körökkel és külső tanácsadással. Célzottan az óvónők részére két előadást rendeztek a Pedagógiai Kabinetben. Pázsik- né Szilagyi Gabriella, a Fővárosi Pedagógiai Intézet vezető szaktanácsadója a nevelésioktatási intézmények előtt álló feladatokat vázolta fel a hallgatóságnak hazánk Európa Unióhoz való csatlakozásának feltételeiről. Dr. Molnár Péter, a DOTE Magatartástudományi Tanszékének igazgatója az érzelmi intelligenciáról tájékoztatta a hallgatóságot. A gyermekek képeiből, plasztikai munkáiból rendezett kiállítással ünnepelte 20. születésnapját a Kárpát utcai 25. sz. Óvoda. Ez alkalommal bepillantást nyerhettünk abba, hogyan nevelik a kisgyermekeket sokszínű élmények, gazdag tapasztalatok által természeti környezetünk védelmére, megóvására és az egészséges testmozgásra. A foglalkozások után alkalom volt szakmai vélemények kicserélésére, alkotó beszélge- • tésre. A Csata utcai Általános Iskola is bemutatkozott. Sokszínű program, családias, nyugodt hangulat fogadta az iskolába látogató pedagógusokat. Jól felkészült kollégák adták át gazdag szakmai tapasztalataikat a bemutató órákon A Berzsenyi Dániel Gimnázium fővárosi magyar szaktanács- adója sikeres bemutató órát tartott az általános iskolai magyartanároknak a klasszicizmusból a romantikába való átmenet koráról. Jogszabályok a cégelnevezésről Az üzletek elnevezéséről több jogszabály is rendelkezik: a belkereskedelmi törvény, a 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet és a bírósági cégnyilvántartásról szóló jogszabálynak a cégek elnevezéséről rendelkező része. Az üzlet elnevezésénél a legfontosabb követelmény az, hogy az elnevezésnek (cégfeliratnak) utalnia kell az üzlet szakjellegére, az ott vásárolható árukra és szolgáltatásokra. Az említett kormányrendelet igen szigorúan mondja ki, hogy amennyiben az elnevezés nem felel meg a rendeletben meghatározottaknak, „az üzlet tovább nem működhet”. Felhívjuk az üzletek üzemeltetőinek figyelmét arra a kötelezettségükre, hogy a cégfelirataik feleljenek meg a hatályban lévő jogszabályoknak. A XIII. Kerületi Polgár- mesteri Hivatal Ipar-Kereskedelmi Csoportja helyszíni ellenőrzései során vizsgálja a rendelet ezen előírásának a betartását is. Amennyiben e tárgykörben bármilyen kérdésük van, kérjük, forduljanak a Polgármesteri Hivatal Ipar-Kereskedelmi Csoportjához. Telefonszám: a hivatal központi számai és az 5192-es vagy 4103- es mellék. Forgóné Kroboth Zsuzsanna igazgatási osztályvezető 2. A behatáskor be kell mutatni a gyermek születési anyakönyvi kivonatát és a gyermek fejlettségéről szóló szakvéleményt. Ha a tanulót a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság javaslata alapján kijelölt iskolába (amely a gyermek fejlettségi szintjének megfelelő neveléshez-okta- táshoz szükséges személyitárgyi feltételekkel rendelkezik) kell beíratni, beiratkozáskor a szakértői javaslatot vagy a tanuló áthelyezését elrendelő határozatot is be kell mutatni. 3. A beiratkozás időpontja: 1998. évi április 16. (csütörtök) 8-19 óra és 17. (péntek) 8-18 óra között. Ha a szülő a gyermek tankötelezettsége teljesítésével kapcsolatban jogszabályban meghatározott kötelességét nem teljesíti, a jegyző a kötelesség teljesítését elrendeli [Tv. 91. § (7) bek. b) pont], 4. Nemzetiségi és kéttan- nyelvű iskolák ^ - Szlovák Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium a XIII. kér., Lomb u. 1-7. szám alatt,- Pannónia Általános Iskola XIII. kér., Tutaj u. 7-11. német nemzetiségi oktatás. 5. Azon szülőknek, akik nem a helyi önkormányzatok által fenntartott általános iskolába kívánják beíratni gyermeküket, ugyancsak a beiratkozás szabályai szerint kell eljárniuk. 6. Az iskolai felvétellel kapcsolatos határozatok közlésétől számított tizenöt napon belül a szülő eljárást megindító kérelmet nyújthat be az igazgatónál. Az igazgató az eljárást megindító kérelmet - elbírálás céljából - ön- kormányzati iskola esetén a fenntartó önkormányzat jegyzőjéhez, nem önkormányzati iskola esetén a fenntartóhoz küldi meg. A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 5. § (4) bekezdés rendelkezése alapján KÖZZÉTESZEM a Budapest Főváros XIII. kerületi székhelyű országgyű1., 2., 3. szavazókor: Radnóti M. u. 8-10. Gárdonyi G|za Általános Iskola. 4.: Hollán E. u. 21/B Zeneiskola. 5., 6.: Tátra u. 11. Háziorvosi rendelő. 7.: Radnóri M. u. 35. Herman Ottó Általános Iskola. 8., 9.: Hollán E. u. 21/B Zeneiskola. 10., 11., 12., 13., 14., 15.: Radnóti M. u. 8—10. Gárdonyi Géza Általános Iskola. 16., 18., 19.: Balzac u. 5. Idősek Klubja. 20. : Visegrádi u. 47/C Szakorvosi rendelő. 21. : Thurzó u. 6-8. Óvoda. 22. : Radnóti M. u. 35. Herman Ottó Általános Iskola. 23., 24.: Thurzó u. 6-8. Óvoda. 25.: Váci út 50. Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény. 26., 27.: Gogol u. 32. Óvoda. 28.. .29,: Pannónia u. 88-90. KÉK Általános Iskola. 30., 31., 32.: Tutaj u. 7-11. Pannónia Általános Iskola. 33. : Angyalföldi út 1-3. Óvoda. 34. : Kassák L. u. 17. Óvoda. 35., 36.: Dózsa Gy. út 136. Ének-zene Tagozatos Általános Iskola ,37.:, Pannónia u. 88-90. KÉK Általános Iskola. 38., 39.: Kárpát u. 49-53. Berzsenyi Dániel Gimnázium. 40.: Kassák L. u. 38. Idősek Klubja. 41., 42.: Dózsa Gy., út 136. Ének-zene Tagozatos Általános Iskola. 43. : Tüzér u. 58. Berzeviczy Gizella Általános Iskola. 44. : Váci út 61. Kassák Lajos Általános Iskola és Gimnázium. 45., 46.: Tüzér , u. 58. Berzeviczy Gizella Általános Iskola. 47. : Váci út 61. Kassák Lajos Általános Iskola és Gimnázium. 48. : Pap Károly u. 10. Háziorvosi rendelő. 49. : Váci út 61. Kassák Lajos Általános Iskola és Gimnázium. 50. : Váci út 88-90. Óvoda. 51. : Visegrádi u. 111. Idősek Klubja. 52., 53v 54., 55.: Vizafogó sétány 2. Általános Iskola. lési egyéni választókerületi választási bizottsági tagjainak és póttagjainak, a XIII. kerületi Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Iroda vezetőjének nevét, és a szavazatszámláló bizottságok hivatali helyiségének címét. 56. : Csata u. 20. Általános Iskola. 57. : Szegedi út 38. Óvoda. 58. : Szegedi út 17. Szakorvosi Rendelő 59., 60.: Csata u. 20. Általános Iskola. 61. : Szegedi út 38. Óvoda. 62. : Szent, László u. 61. Szent László Általános Iskola. 63., : Futár u. 18. Eötvös József Általános Iskola. 64., 65.: Röppentyű u. 62. Ady Éndre Gimnázium. 66., 67., 68., 69.: Hajdú u. 18-24. Magyar Iparszövetség Oktatási Központja. 70.: Lomb u. 20. Óvoda. 71., 72.: Karikás F. u. 3. Hunyadi Mátyás Általános Iskola. 73. : Jakab J. u. 2-4. Óvoda. 74. : Karikás F. u. 3. Hunyadi Mátyás Általános Iskola. 75., 76., 77.,,78.: Futár u. 18. Eötvös József Általános Iskola. 79. : Jász u. 130. Idősek Klubja. 80. : Nővér u. 15-17. Németh László Gimnázium. 81., 82.: Fiastyúk u. 47^19. Általános Iskola. 83., 84.: Fiastyúk u. 35-37. Általános Iskola. 85., 86., 87.: Tömöri u. 2. Tömöri Pál Általános Iskola. 88. : József A. tér 4. József Attila Művelődési Központ. 89. : Nővér u. 15-17. Németh László Gimnázium. 90. : Babér u. 32. Óvoda. 91. : József A. tér 4. József Attila Művelődési Központ. 92. : Gyöngyösi sétány 7. Számítástechnika Tagozatos Általános Iskola. 93. : Újpalotai út 14. Idősek Klubja. 94., 95.: Gyöngyösi sétány 7. Számítástechnika Tagozatos Általános Iskola. 96. : Madarász V. u. 3. Óvoda. 97. : Gyöngyösi sétány 7. Számítástechnika Tagozatos Általános Iskola. (A szavazatszámláló bizottságok választott tagjainak, póttagjainak névsora a Választási Irodán megtekinthető.) Dr. Sinka József a Választási Iroda vezetője Felhívás a tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratására A Közoktatásról szóló módosított 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.) tankötelezettségről szóló 6-7. §-a értelmében tankötelezettségének kezdetén minden gyermeket iskolába kell beíratni. Az 1998/99. tanévben tanköteles az a gyermek, aki az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérte, és 1998. év május 31-ig a hatodik életévét betölti. A szülő kérelmére a gyermek tankötelessé válhat akkor is, ha a hatodik életévét december 31. napjáig tölti be [Kt. 6. § (2) bek.]. A tankötelezettség kezdetéről, az óvoda véleménye alapján, illetőleg, ha a gyermek nem járt óvodába vagy óvodai nevelés keretében folyó iskolai életmódra felkészítő foglalkozásra, a nevelési tanácsadó véleménye alapján, a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd-, továbbá más fogyatékos gyermek esetén a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság vagy az országos szakértői és rehabilitációs tevékenységet végző bizottság véleménye alapján az igazgató dönt. Mit kell tudni a beíratásról? 1. A szülő (gondviselő) a meghirdetett időpontban köteles tanköteles gyermekét beíratni a gyermek lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára. A gyermeket elsősorban abban az általános iskolába kell felvenni, amelynek körzetében lakik [Kt. 66. § (2) bek.]. Amennyiben a szülő gyermekét más iskolába kívánja átíratni, azt a körzeti iskolában be kell jelenteni. A választott iskolába való felvételről az igazgató dönt. A tankötelezettség teljesítéséért a szülő felelős [Kt. 7. § (1), 13. § (1), (2) és 14. § (2) bek. a) pont.]. Érvényben az „Árpád sétány” RRT A képviselő-testület 1997. december 9-i ülésén az Árpád híd-Népfürdő u. -Névtelen u. -Párkány u. által határolt területre részleges területvizsgálatot határozott el. A felülvizsgálat szükségességét az indokolta, hogy megnyugtató választ kapjon arra nézve, megfelel-e a jelenleg érvényes rendezési tervben előírtaknak a területre konkrétan tervezett objektum. Az 1998. március 24-i ülésen a képviselő-testület a 189/1997. (XII. 9.) ÖK sz. határozatában elrendelt felülvizsgálati szakvéleménnyel egyetértett. Megerősítette a szakvélemény azon megállapításait, amelyek szerint az Árpád híd-Népfürdő u. -Névtelen u. -Párkány u. által határolt terület beépítése - a különböző funkcióktól függetlenül - egy ütemben kívánatos. A tervezett létesítménycsoport funkciója és beépítése megfelel az érvényben lévő R 35488 sz. „Árpád-sétány” RRT-ben meghatározott követelményeknek. A kereskedelmi, kiszolgáló, szolgáltató profilú tevékenységek, eszközök csak a létesítendő építménycsoporton belül helyezhetők el. Az élelmiszer-áruháztól nyugatra eső aszfaltozott területet a beruházással egyidőben fásítani, parkosítani kell. 19. sz. OEVK Választási Bizottság: Elnök: dr. Gáspár István Elnökhelyettes: Barkovicsné Adám Ilona Tag: Hajmási Béla Póttagok: Harangozó Róbertné, Ölti György Hivatali helyiségének címe: Budapest XIII., Béke tér 1. Polgármesteri Hivatal I. emelet 15/A 20. sz. OEVK Választási Bizottság: Elnök: Reskó Sán- dorné Elnökhelyettes: Solymári Róbert Tag: Gazdagné Patai Ilona Póttagok: Pacsutáné Bradák Mária, Sági Judit Hivatali helyiségének címe: Budapest XIII., Béke tér 1. Polgármesteri Hivatal I. emelet 15/C XIII. kerületi OEV Választási Iroda Vezetője: dr. Sinka József jegyző Hivatalos helyiség címe: Budapest XIII., Béke tér 1. Polgármesteri Hivatal I. emelet 23. A XIII. kerületi szavazatszámláló bizottságok hivatali helyiségeinek címei: azonos a választások napján működő SZAVA- ZOKÖRÖK címével