XIII. Kerületi Hírnök, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1998. december / 12. szám

IV. ÉVFOLYAM 12. SZÁM Tornatermet avattak a Kárpát utcában A Kárpát utcai óvodában még nagyobb a gyerekAivaj, mint eddig. A gyerekek mostanáig csak a termek­ben vagy az udvaron tornázhattak, vezethették le felesleges energiájukat, december 4-én azonban átadták az óvoda új tornatermét. Az ötlet, hogy egy tornatermet létesítsenek, már régebben megszületett, azonban csak most lettek meg az anyagi feltételei annak, hogy a tervet megvalósítsák. Az óvoda az idén nyáron ünnepelte a huszadik születés­napját, amikor is a vezetőség egy kerti partit rendezett, délután a régi és a jelenlegi ovisoknak, este pedig a szülőknek. December 4-én az óvoda pontosan húsz és fél éves volt, ekkor a tornaterem átadása alkalmából újabb bulit szerveztek. A vendégek mindkét ünnepségen ugyanazok voltak: Koncz Gábor és Csuja Imre szín­művészek, Nagy Anikó színész- és énekesnő, Horányi László és Dévai Nagy Kamilla előadóművészek, Halmy György filmrendező, a Takáts Tamás Dirty Blues Band és a Cavinton együttesek, valamint Carla és Mario. A szülőknél és a pedagógusoknál csak a gyerekek örülnek jobban az új tornateremnek, ha rajtuk múlna, az egész napjukat itt töltenék, de mivel a kis terem nem tud egyszerre kétszáz gyereket befogadni, a csoportok óránként váltják egymást. A bordásfalak és a gyerekekre méretezett kdSárpalánk pedig' csak éjszakánként pihenheti ki a boldog és örökmozgó gyerekek tornaóráit. BOLDOG KARÁCSONYT MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK! ír ■ í fi polgármester válaszol - 5. oldal fiz áj gondozóház készül az ünnepekre - 7. oldal Színes falinaptár - 8-9. oldal Szilveszteri petárdák -11. oldal ... Hatan kaptak Budapestért-díjat n kerülethríl Somogyi Janosne kapitanysagvezető-helyettesnek Budapest, ezen belül a XIII. kerület biztonságáért végzett több évtizedes munkásságáért a főváros ünnepi közgyűlésén adták át a Budapestért-díjat. (A kitüntetettek névsora a 2. oldalon) Gyász a meggyilkolt Bestiális gyilkosság áldozata lett egy Hollán Ernő utcai játékboltban a 36 éves Dobosné Kelemen Györgyi eladó. (Az őt ábrázoló fotót Heinz Bogdán úr készítette.) A környék lakosai gyászuk jeléül napokon át friss virágokat, égő gyertyákat, mé­cseseket helyeztek el a rémtett helyszínén. (Cikkük a 12. oldalon.) Redő Ferenc gobelin-kiállítása November 11-27. között az Újlipótvárosi Klub-galéria kiállítást rendezett Redő Ferenc festőművész gobelinjeiből. A mester ötéves munkásságának 18 darabját ölelte fel a kiál­lítás; közülük a Búcsú című 1998-as alkotást mutatja be felvételünk. Redő Ferenc a következő kommentárt fűzte kiállított munkáihoz: A technika fejlődése a képzőművészetben is kiszélesítette a lehetőségek országútját. De a szövés évezredekkel számlálható eljárásai ma is elevenek. Ezekkel dolgozom. Nem könnyű munka ez. A műtermemből kikerülő tárgy feltartóztathatatlanul cselekszik és hat. Jövője még csak nem is sejthető. A tárgy elkészítésének minden gyötrelme és felelőssége az enyém, de az öröm és boldogság is, amiből csodák csodája - minél több jut a nézőnek, annál több marad nekem. HiinnnP\T ip r\fi/i/?\ Nagy sikerrel mutatta be a József Attila Színház a század slágerzenéit szcenírozott formá­ban felvonultató zenés revüjét. Képeinket Ullmann Mónika és Háda János a tánckarral, és (lent) Csamoy Zsuzsa és Mihá­lyi Gyó'ző a „Meseautóban”. (Cikkünk a 13. oldalon.) Egy boldog nevelő­testület A Bolyai János Fő­városi Gyakorló Műszaki Szakközép- iskola és Kollégium - az egyik jeles Váci úti pedagógiai intéz­mény - nevelő­testülete kiemelkedő munkásságáért Budapestért-díjat kapott. (Cikkünk az 5. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom