XIII. Kerületi Hírnök, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1998. november / 11. szám
XIII. KERÜt 1998. november A fergeteges sebességek és gigászi hőstettek birodalmában Nemcsak játék ez a játék... Fővárosunkban szaporodnak a nagy bevásárló centrumok. A mi kerületünkben épült a Duna Plaza. Egyik leghangosabb része a játékterem, ahol több tucat játékautomata „üzemel” zenekísérettel. Az egyik automata előtt motorkerékpárra ülhetek és a képernyőn elénk vetített országúton száguldhatok, ugyanígy vezethetek autót, síelhetek, vagy evezhetek csónakban. Egy másik gépen két gladiátor üti, veri, gyilkolja egymást, aszerint, melyik gombot nyomom meg. Akad nem is egy olyan játékautomata, amelyikhez két pisztoly jár, és elektromos úton ölhetem halomra a képernyőn megjelenő ellenséget. A játékterem látogatói többnyire 20 és 50 év közötti férfiak, némelyiküket még a barátnőjük, a feleségük is elkíséri. Arcuk, viselkedésük tükrözi, mennyire nem érdekli, talán még sérti is őket ez a tőlük távoli világ, de a békesség kedvéért elviselik társuk játékszenvedélyét. Ez a világ, sajnos vonzza a fiatalabbakat is. Akár délelőtt, akár délután, vagy este, legkevesebb 4—5, de az sem ritka, hogy 15-20 iskolás fiatal is a játékautomaták mellett tölti az idejét. Október 16-án délelőtt 10 óra 30 perc. Két tíz év körüli gyerek igyekszik túlkiabálni a nagy zajt. ^- Robi! Én átmegyek a motoroshoz - így az egyik, és én már tudom legalább az egyik nevét. Odamegyek hozzá.- Robi, te melyik iskolába jársz?- Az egyikbe - mondja, és faképnél hagy. Délelőtt, iskolaidőben, délután és este is többször meglátogattam a játéktermet, érdemleges választ egyetlen gyerektől se kaptam. Egy esetben fordult elő, hogy egy 14-15 éves forma gyerek megállt előttem tisz- tességtudóan, de amikor nem a neve, csak az iskolája után érdeklődtem, visszakérdezett:- Miért kérdi a bácsi? A tisztességes viselkedésért tisztességes válasz jár.- Újságíró vagyok.,. - tovább nem folytathattam. Már kevésbé tisztességtudóan közbevágott.- Akkor nem válaszolok - ezzel ő is otthagyott. A legnagyobb élményt számomra egy tízéves forma, madárcsontú, kis szöszi fiú nyújtotta. Alig tudott felmászni a motorra, amit az elé vetített sok feladattal tarkított útvonalon fergeteges sebességgel vezetett. Egy darabig néztem, majd amikor az egyik menetnek vége volt, megszólítottam.- Este háromnegyed tíz van. Te itt játszol egyedül, holnap reggel iskolába kell menned. Otthon tudják, hogy itt vagy?- A papám is itt van. Ott játszik. Amelyiken a kínait gyilkolják. Én nem szeretem a gyilkos játékokat, csak az ilyen motorost akarom vezetni.- Melyik játékautomatánál van édesapád?-Annál a második kínainál, de ne tessék odamenni hozzá, mert ha játék közben szólnak hozzá, nagyon goromba.- Nem kellene haza menned?- Nemsokára jön már apa, fél tizenegyre otthon szoktunk lenni. Itt lakunk a közelben. Több órát töltöttem a játékteremben. Egyik gyereknek sem tudtam meg se a nevét, se az iskoláját, odáig sem jutottam el, hogy megkérdezzem, vajon kitől vagy honnan van pénzük a játékra. Egy biztos, ez nem a diákoknak való játék. Kerestem hát a nehéz feladat megoldását. Mit mond a paragrafus? Egy 1991-ben megjelent törvény rendelkezik a különféle vendéglátó és szórakoztató helyek látogatásának szabályairól. Ez még nem tesz említést a játékautomatákról. Az 1997-ben hozott kormány- rendelet szerint játékautomatákkal rendelkező termeket 16 éven aluliak, az egyéb játékokkal rendelkező termeket 14 éven aluliak nem látogathatják. Ezt úgy értelmezik, hogy az előbbi tétel a pénznyerő játékautomatákra, például a félkarú rablónak csúfoltakra vonatkozik, a 14 éves korhatárt megszabó paragrafus pedig a nem pénznyerő automatákra vonatkozik. A rendelet megszegőit szabálysértés címen 10 ezer forintig terjedő pénzbírsággal fenyegeti. Tulajdonképpen teljesen mindegy, mire melyik korhatár vonatkozik, mert egyiket sem lehet ellenőrizni. A Fogyasztóvédelmi Felügyelőségnek az ilyen ellenőrzés nem tartozik a hatáskörébe. Ok sem, de más sem igazoltathat senkit, nem kérdezheti meg ki hány éves. Ezt csak az egyenruhás rendőr, vagy a magát igazoló nyomozó teheti. Arra pedig, feltehetően jó ideig nem lesz kapacitása a rendőrségnek, hogy délelőtt és este a játéktermek látogatóinak életkorát firtassa. Mit mondanak a szülők? Tizenkét szülőt kérdeztem meg, közülük a következő öt ismerte a problémát. Soltész Gáborné: Amikor én még 14—15 éves voltam, nem voltak bevásárló központok, nem voltak ilyen játéktermek. Ha lettek volna, szüleim biztosan nem adtak volna ilyesmire pénzt, sőt tiltották volna, habár lány létemre nemigen érdekeltek az ilyesfajta szórakozások. Az én tinédzser koromban nem volt olyan hely, még eszpresszó sem, ahol leülhettünk volna beszélgetni. Ezért metrózni jártunk. Bérletünk volt, végállomástól végállomásig utaztunk. Közben beszélgettünk, a nagyobb aluljáróknál kiszálltunk, vettünk pattogatott kukoricát és vissza szálltunk. Ma két tíz éven aluli lányom van, nem hiszem, hogy náluk játékterem gondjaim lesznek. Keresztes János: Az én fiam is kipróbálta a játéktermek világát. Rendszeresen megbeszéljük otthon, hogy mit történt az iskolában, mi volt a barátokkal? Őszintén mondhatom, baráti viszonyban vagyok a fiaimmal, jót, rosszat, mindent mindig meg tudunk beszélni. Még nevet is adtunk ezeknek a perceknek. Úgy neveztük: együtt. Egy ízben úgy adódott, hogy több mint egy hét is eltelt, s az „elfoglaltsága” miatt nem futotta „együtt”-re. Láttam, kerüli az addig gyakori együttbeszélge- tésünket. A fiam sose hazudott nekem, mindent elmondhatott, nem kellett semmitől sem tartania. Ezért vártam különös izgalommal az elkerülhetetlen „együtt”-re. Egyik este vacsora után én kezdeményeztem. Néhány közömbös mondat után, akadozva, keresve a szavakat elmondta, hogy két héttel ezelőtt nem volt kosárlabda edzésen, az egyik barátja elcsalta a játékterembe. Az egész havi zsebpénzét eljátszotta, ez bántja. Késő estig beszéltünk az „ügyről”, azóta csak vásárolni járunk a Duna Plazába. Szőke Károly: A sógoromnak van nagy baja a szakközépiskolába járó fiával. Egy szép napon arra döbbentek rá, hogy kisebb, nagyobb összegeket ellop otthonról. Kiderült, hogy minden szabad idejét a játékteremben tölti. Rónádi Róbert: Angyalföldön laktunk, harmadik gimnazista lányom hazajött az iskolából egy, másfél óra alatt megtanulta a leckéjét. Hetenként kétszer-háromszor az volt a programja, hogy társaival a Duna Plazában találkoztak. Ott töltötték az egész délutánt. Sétáltak, megettek egy hamburgert, vagy fagylaltot. Azt mondták, azon a napokon mennek a Plazába, amikor nincs szakkör az iskolában. Nincs olyan hely ezen kívül, ahol a társaival összejöhetnének. Megkérdeztem, látogat- ják-e a játéktermet? Egyértelműen nemmel válaszoltak. Én kétszer-háromszor is elmentem „vásárolni” a Duna Plazába. Hála Istennek, minden alkalommal az áruház másik részén tanyáztak. Szeptemberben átköltöztünk Újpestre. Lányom most innen jár a Duna Plazába. Fekete János: Az én fiam is oda jár. Nem tiltom, annál rosszabb. Fiatal koromban nekem is voltak rossz szokásaim. Én is kinőttem, ő is kinövi majd! Mit mond a pedagógus? A Berzsenyi Dániel gimnázium igazgatóját, Somogyi Lászlót kerestem fel.- Szerintem ez is pótcselekvés, ahová menekül a gyerek - mondta - otthoni problémák, iskolai gondok, vagy más magánéleti konfliktusok elől. A drog is lehet ilyen menekülési útvonal, ahhoz menekülnek, kicsivel kezdik, aztán komoly szenvedély lesz belőle, de így alakulhat ki a játékszenvedély is. Természetesen nem csak az a baj, hogy a játékszenvedély kialakulhat, hanem az is, hogy a játékteremben töltött időt hasznosan, tartalmas foglalkozással is el- tölthetné. Arról nem is beszélve, hogy előbb-utóbb még iskolakerülővé is válhat.- Sokan úgy tartják, ennek oka, hogy nincsenek olyan programok, amelyek lekötnék a fiatalokat.- Hát azért az iskolákban van néhány szakköri foglalkozás, a művelődési házaknak is van programjuk, de feltehetően ezek, valahogy nem jutnak el a fiatalokhoz.- Nem kellene a tanítási időn túl, több szabadon választható iskolai foglalkoztatást nyújtani a diákoknak?- Akár a saját iskolánkat is alapul vehetjük. Korábban 10-15 évvel ezelőtt sokkal gondtalanabbul tudták a pedagógusok vezetni, s főleg szervezni ezeket a programokat. Ma legtöbbjüknek a tanítás után újabb kereseti lehetőséget kell vállalniuk, hogy kiegészítsék jövedelmüket. Ezzel elvonják a pedagógusok energiáját, éppen a gyerekekkel való törődésről.- Az ön iskolájában működnek a szakkörök?- Iskolánkban jó néhány szakkör, fakultáció, érdeklődési kör van. Ez általában attól függ, hogy milyen a gyerekek érdeklődése és mire van az iskolának lehetősége. Ez utóbbi többnyire attól függ, van-e rá pénzügyi lehetőségünk. Az előbbiekben mondottakkal ellentétben: több olyan szakkörünk is van, amelyek vezetését tanáraink annak ellenére vállalták, hogy nem tudunk érte tiszteletdíjait fizetni. Ezen kívül több olyan iskolán kívüli programunk is van, amelyet a gyerekek szerveznek tanár segédlettel és felügyelettel. A felsoroltak ellenére úgy gondolom, hogy most szegényesebb a programunk, mint jó néhány évvel ezelőtt volt.- Ön a -saját családjában mit tud tenni azért, hogy gyerekei ne keressenek pótcselekvéseket?- Semmivel se többet, mint bármelyik másik család. Igyekszünk olyan szeretetteljes légkört teremteni otthon, hogy a gyerekek merjék^ elmondani problémáikat. Észleljék, hogy azokat mi komolyan vesszük. Sok-sok egyéb teendőink mellett ezekkel elsők között foglalkozunk. Nem kell gyerekeinknek máshová menni, ha látják, hogy barátaikat is szeretettel fogadjuk, ha nálunk töltik szabad idejüket, és hozzájuk is elengedjük őket. Nagyon fontosnak tartom, hogy ha programot csinálnak, akkor mondják meg, mikor érnek haza. Ezt pontosan be is kell tartani, mert ha csak öt percet késnek, mi aggódunk értük. Ezt értik és annak ellenére, hogy ez kötöttséget jelent számukra, betartják, mert érzik, hogy tartoznak valahova.- Úgy gondolom, nem csak pótcselekvés viszi a gyereket a játékautomatákhoz. Az igénytelenség is, kisebb értékű szórakozással is beérik.- Ez igaz! Ha a gyerek azt látja otthon, hogy a szülei könyvet olvasnak, egyszeregyszer múzeumba is járnak, biztos, hogy ő is nívósabb szórakozást keres.- Végre elérkeztünk az örök kérdéshez, ki hat jobban, ki neveli a gyereket, a család vagy az iskola?- Alapvetően a család, az otthon neveli a gyereket, az iskola nem tudja pótolni a szülői hátteret, az iskola csak kiegészítheti azt, illetve az otthonról hozott alapokra építhet. Nyilvánvaló, minél kevesebbet tud adni a család, annál többel kellene az iskolának azt kiegészíteni. De én úgy látom, elsősorban nem azok a fiatalok veszélyeztetettek játékterem és játékszenvedély ügyben, akik odahaza italozást és egyéb rossz viszonyokat látnak. Gyakori, hogy ezek a példák úgy csapódnak le a fiataloknál, hogy nem követik. Inkább veszélyeztetett szerintem az a kör, ahol a sok pénzt kereső családok úgy gondolják, azzal ha a legújabb divat szerint mindent megadnak a gyermekeiknek, többek között a kelleténél több forintot is, akkor mindent meg is tesznek, hogy utódaikból okos, jól nevelt és értelmes felnőtt váljék. Pedig a túlzásba vitt jólét és a sok pénz sem vezet mindig jóra. Akárhogyan is néztem, akárhogyan is kutakodtam, nem találtam meg azt a varázspálcát, amellyel egy csapásra meg lehetne oldani ezt a kérdést. Egy biztos, nem szabad félvállról kezelni, mert ez a játék - egyáltalán nem játék! Koós Tamás Az év hirdetése Pályázat eredménye A Takarékossági Világnap alkalmából megtartott sorsoláson az OTP Bank Észak-pesti régió ajándékcsomagját nyerte: Méhes Eszter, IV., Závodszky u. 51. Ruft József, IV., Erzsébet u. 32. Vétekné Jakab Erzsébet, IV, Munkásotthon u. 7. (átvehető OTP Bank IV., Erzsébet u. 50.) Steiner Gézáné, XIII., Pannónia u. 64/A Neményi Tamás, XIII., Gidófalvy u. 11. Görög László, XIII., Esztergomi u. 26. (átvehető OTP Bank, XIII., Tátra u. 10.) Teremi Ferencné, XV., Erdőkerülő u. 41. Faggyas Ferenc, XV., Nyírpalota u. 11. Csiszér Mónika, XV, Kőrakás park 49. (átvehető OTP Bank XV., Szentmihályi út 131.) A játék főnyereményét, a mini HIFI tornyot nyerte: Simon Imre, IV., Hajó u. 21. (átvehető OTP Bank, IV., Erzsébet u. 50.) Gratulálunk a nyerteseknek! óId BANK OTP BANK ÉSZAK-PESTI RÉGIÓ Felnőtteknek mindig szabad Más az, ha anyuka is ott van
