XIII. Kerületi Hírnök, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1998. augusztus / 8. szám
Először 1947-ben jelent meg Mesélő történelemkönyv Angyalföldről Budapest egyesítésének 125. évfordulója és a főváros XIII. kerülete önálló közigazgatási egységgé alakulásának 60. évfordulója tiszteletére a XIII. kerület önkormányzata a XIII. kerületi Helytörténeti Klub és a Budapest Egyesítése Emlékalapítvány támogatásával, a Sprint Kft. gondozásában az 1947-es eredeti kiadvány fotózásával 1998- ban újra kiadta Adametz Gyula székesfó'városi népiskolai igazgató Angyalföld című könyvét. Részlet a szerző kézírásából ✓ Álombéli találkozás dédapámmal A fűzfa árnyékában ülünk! Dédapám, Adametz Gyula, a fonott karosszékben, én egy apró széken lábánál. A régi emlékekről, életéről kérdezem. Mesélni kezd, s zöld szemében vidáman csillan a napfény. „Tudod kicsim - kezdi - a háború sokmindent megváltoztatott. A tanítói és kántori állásomat fel kellett adnom. Azonnal behívtak, mivel németül anyanyelvi szinten beszélek. Nem is csoda, hiszen édesapám porosz volt, aki büszke emberként nem volt hajlandó egy szem fiával csak németül beszélni. Ennek köszönhetően sokat jártam az akkori Németországban, később tolmácsolni is, aminek következtében az Operában Hitlernek is bemutattak. Én azonban magyar vagyok. Ez büszkeséggel tölt el és hazámban soha nem szólalok meg idegen nyelven. Ahol élek, dolgozom az a legbecsesebb számomra, s ennek tudatában kutatva írtam meg 1947-ben Angyalföld - szeretett kerületem - történetét. Sokat olvastam, történelmi anyagokat gyűjtöttem könyvemhez, mindemellett drága családom segítsége és szeretetteljes támogatása is sokat jelentett. Feleségem csodálatos asszony, aki három lányunkat odaadással neveli, az ő keze nyomán válnak igaz magyar emberekké. Sajnos ebben én nem tudok nagy szerepet vállalni, hiszen több állásom van, a család eltartása a feladatom. Igaz olyankor, ha időm engedi, összeszedem lánykáimat, és elviszem őket egy-egy éjféli misére, s télvíz idején, ha a hó már jó magas, a hólabdá- zás sosem marad el.” Ekkor a közeli templom harangja szólal meg, elüti a delet. Dédapám felnéz, huncut mosoly bújik meg szája szegletében. „No kincsem - mondja kedvesen -, itt az ideje az ebédnek. Velem tartasz egy igazi Gyula-leves és egy jó káposztástészta erejéig?” Látja szememben a csodálkozást, így gyorsan hozzáteszi: „A hamis (hús nélküli) gulyáslevest nevezte el édesanyám Gyula-levesnek, mivel a legkedvesebb ételem volt mindig is. Drága anyám tudta igazán jól készíteni, ami nem is csoda, hiszen Angyalföldön volt kifőzdéje.” Ezzel feláll székéből, lassú léptekkel indul a ház felé, s int, hogy kövessem. Sietve indulok utána. Belépek a konyhába, őt azonban sehol sem látom. A tűzhelyen ott rotyog a finom Gyula-leves, illata szétárad az apró kis helyiségben. Nem értem. Hova tűnhetett el? Sarkon fordulok, s már futok a hűvös árnyékot adó szomorúfűz felé. Odaérve meglepetten veszem észre, hogy a fonott karosszékben egy régi fotóalbum fekszik kinyitva, s onnan egy kedves arc, mosolygó szemekkel visszatekint rám. Mégis itt _vagy velem, drága dédapám. Kiss Marianna Gondolatok agy vezércikk nyomán Mesélnek az archív híradók 80 percben A Magyar Filmarchívum híradógyűjteményének riportjaiból Gellért Lajos sajtóreferens 80 perces videokazettát állított össze, amely kronologikus sorrendben szemünk elé varázsolja a XIII. kerület múltjának sok érdekes epizódját. Az emlékeztető tekercs ugyan a kerület 60. évfordulójára készült, de időben korábbra megy vissza, a némafilm korszakába, amikor hazánkban még király uralkodott. A Tanácsköztársaság, a Horthy- negyedszázad, a 45-48-as idóÉ, a Rákosi-korszak, a kádári idők jellegzetes eseménye? köszönnek ránk kerületi keretben, szinte mindmáig. Felér több történelemóra anyagával, ami ráadásul, még ha hozzávesszük a szomorúbb jeleneteket is, szórakoztató. A kazetta, ha majd a sokszorosítása megtörténik, amiről időben hírt adunk, a kerületi könyvtárakból, művelődési intézményekből lesz kikölcsönözhető. Reményeink szerint a kerületi kábeltelevízió is műsorra tűzi. S persze a hely- történeti gyűjteményünk szintén gazdagszik vele. Lassan aztán a még élők emlékezetét is pótolni fogja. Örömmel olvastam a Hírnök júliusi számában dr. Tóth József polgármester úr vezércikkét. Szélsőségektől mentes, tárgyilagos hangvételű, valós tartalmú beszámolóját nem akarom sem cáfolni, sem megerősíteni, mindössze saját, négy évtizede kerületi lakosként megélt tapasztalataim késztetnek írásra. Mélyen egyetértek a polgármester úrral abban, hogy pártpolitikai érdekeket az ön- kormányzati munkából ki kell zárni. Pártállástól függetlenül, arra alkalmas embereknek kell és szabad a közösségért dolgozni, úgy mint eddig. Nem a pártállás hozta létre a szociális otthonokat, a nyugdíjasok boltjait - mi is ott vásárolunk -, az iskoláztatási segélyeket stb., hanem a szociális érzékenység, a tenniakarás, a gazdasági hozzáértés: a közösség érdekeiért harcot vállaló ember. Sajnos negatívumként kell említenem, hogy mi, a lakosság, nem mindig becsüljük, amink van. Szemetelünk, lármázunk, hiába vannak a szép parkok. A Tahi út-Béke út saroknál a fű már nem nő ki a park területére beálló autók miatt. Lent vagyok a játszótéren. unokáimmal. Fociznak a ketrecben. Pár lépésre tőlem egy gyerek az ivókút körüli sártengerben azon fáradozik, hogyan tudná a vizet olyan messzire spriccelni, hogy engem elérjen. Mondom szépen: kisöreg, ne csinálj sarat, ez ivóvíz. Meg se hallja, viszont édesanyja, aki eddig hányatott sorsáról beszélt, jól hallhatóan a többi anyukának, nekem támad: szakállas vén majom, hagyja békén a gyermekemet! No comment! Úgy gondolom, nekünk, polgároknak is oda kellene figyelnünk magunkra és egymásra. Sok helyen, például a Fiastyúk utca-Béke út saroknál is lehet találni a lakosok által létrehozott, jól gondozott kis kerteket. Tisztelet és köszönet a létrehozóknak és azoknak is, akik megbecsülik, vigyáznak rájuk! Juhász János Generációk Angyalföldön „Jetzt kommt der Jellasits!” Faragó Antal, a Vizafogói Római Katolikus Egyház- község elnöke elmeséli családja történetét:- Jetzt kommt der Jellasits! - kiáltott fel elégedetten Mici, és betolta a sütőbe a húst. Történt ez 1907 májusában a Frangepán «teában, ahol a Bécsból érkezett fiatalasszony serénykedett a konyhában. Ugyanez volt a szavajárása évtizedekkel később is, amikor már az unokák is türelmetlenül várták Mici nagymama ebédjét. Most azonban még fiatalos lendülettel készítette az ünnepi ebédet urának. Dobiinger Antalnak, az Arnheim Pénzszekrény és Trezorgyár főmérnökének. Antal-nap volt, és erre a napra a mérnök úr minden évben szabadságot vett ki. A gyár munkásai kedvelték, fel is köszöntötték, mire ő a Lomb utcai Berlinger kocsmában kifizette az oda betérő gyári alkalmazottak italát, de maga nem ült be inni. A névnapot másképp ünnepelte, átment Budára a ferencesekhez ünnepi misére. Dobiinger Antal lánya egy kiváló vegyészhez ment feleségül. Kis vegyi üzemükben textilkészítő anyagokat állítottak elő. Mivel férje András névre hallgatott, ezért nagyobbik fiúkat András Antal névre keresztelték, a kisebbiket Antal Andrásnak. Az unokák a nagyobbik fiúnál újra András Antal és Antal András névre lettek keresztelve. A kisebbik fiú ma is Angyalföldön él, a Röppentyű utcában.- A nagyobbik fiam nekem is András Antal lett, a kisebbik viszont Tamás. Lányt vártunk, mégis fiú lett, hirtelen kellett dönteni - meséli Faragó Antal, a harmadik generáció fiatalabbikja. - Én szerszámkészítő lettem, apám üzemét már nem vehettem át. A kis gyár negyvennégyben leégett, apámat pedig elvitték munkaszolgálatosnak, és nem jött vissza. A család azonban ném esett szét. Mici nagymama erélyesen összetartotta gyerekeit és unokáit. A nagypapa minden délben hazajárt ebédelni. Mici nagymama percre pontosan tette elé az ebédet. Az iskola után az unokák minden nap a nagymamánál ebédeltek.- Nagyapámtól rengeteget tanultam. Magatartásban, stílusban mindig különleges volt. Akkor rettegtem mindig, ha odaült mellénk és segített a matematikában. Precíz volt, a maximumot követelte tőlünk is. Az iskolák után már nem lehetett ugyanúgy az önálló életet elkezdeni, mint a szülők, nagyszülők idejében.- Az első munkahelyem a Mezőgépnél volt, a Forgách utcában. Hosszú idő után én voltam az első fizikai munkás a családban. Nagyapám nagyon nem örült ennek, elvárta volna, hogy továbbtanuljak, de ez 1960-ban volt, amikor még nem mindig magunk döntöttük el, mit is csinálunk. Angyalföldről csak egy nagykanizsai katonai szolgálat tudta elvinni a fiatal Faragó Antalt.- Leszerelésem után, 1968- ban a nagynéném bemutatott egy kolléganőjének, akivel kölcsönösen igen rossz véleFaragó Antal mény alakult ki egymásról. Beképzelt tanárpalánta, egy óráig sem tudnék vele beszélgetni! Ezek után összeházasodtunk, és már 28 éve vagyunk házasok. Ilyen családi múlttal a Faragó név nem ismeretlen a Vizafogón. Az egyházközség öt éve Faragó Antalt választotta elnökének. A család itt leélt évtizedeinek is szólt ez a megbecsülés.- Amikor szüleim összeházasodtak, a Röppentyű utca 39. tulajdonosa azt mondta, ha megígérik, hogy három évig ott laknak, felújítja a lakást, megcsináltatja a parkettát. Apám azt mondta, három hónapig marad, amíg talál egy jobb lakást. Ennek 60-éve. Én ott születtem, ma is ott élek. A Röppentyű utcának ezen a részén mostanában sorban bontják a házakat. Lebontották a két szomszéd házat is. Már csak ez az egy régi épület áll ezen a környéken, és már senki sem emlegeti bécsi honleányként Jellasitsot. Egy korszak tűnik el így, emlékeivel, házaival, lakóival csendben, észrevétlen itt, a szomszédságunkban... Molnár Béla 22 millió utazás egy évben Folytatás az 1. oldalról Tóth Sándorral, a Volánbusz Rt. forgalmi üzemvezetőjével Szentendrén beszélgettünk. A kerületünkben lévő autóbusz pályaudvar ugyanis, a vállalat szerkezeti felépítése szerint, a pilisi, illetve a váci forgalmi üzemhez tartozó járatok fővárosi végállomása.- Az Árpád hídnál lévő állomásunkról, a főváros és a Duna-kanyar között utazó közönséget szállítjuk - magyarázza Tóth Sándor, a forgalmi üzemvezető Szentendrén - Pest megye északi területén, a Duna jobb partjától a 10. számú országút és Esztergom határolta területen, a bal parton pedig a Vác és Fót felé és a távolsági forgalomban Balassagyarmatig közlekednek járműveink.- A budapesti munkahelyekre irányuló hivatás-forgalmat, és az iskolások szállítását látjuk el, valamint a Budapestről a Duna-kanyarba igyekező turistákat szállítjuk, oda-vissza. Kiszámítható a forgalmunk, hiszen a munkába járók száma csaknem azonos, a diákok többnyire isko“- laidőben közlekednek a turisták pedig leginkább tavasztól őszig váltanak járatainkra jegyet, bár télen a síelőket is mi szállítjuk Dobogókőre.- Vannak területünkön nagyobb rendezvények is. A közeli napokban voltak a Visegrádi Palotajátékok, ahol a szokásos forgalmon kívül 14 megállás nélkül közlekedő, gyorsjáratokkal egy óra alatt szállítottuk az utasokat a fővárosból a játékokra és természetesen haza is.- A tarifák is kedvezőek voltak. Visegrádig a teljes árú jegy 290 forint, de akik jogosultak kedvezményre, például a diákok 50%-os, a nagycsaládosok - három vagy annál több gyerekkel - 90%-os kedvezménnyel válthattak jegyet. Ez utóbbi esetben egy három gyerekes család, 145 forintért utazhatott Visegrádra. Ez a nagycsaládos kedvezmény egyébként egész évben érvényben van.- A mi területünkön munkanapokon 78 autóbusszal közlekedünk, ezeknek több mint a fele csuklós jármű. A járművek követő távolsága természetesen a forgalom igényétől függ, de a főváros felé közeledve általában sűrűsödik. Ennek egyszerű oka, hogy az Esztergomból induló járat vonalán egymás után lépnek be a Pilismarótról, Dunabogdányból, Váci révtől, Szentendréről jövő járatok és ezek mind a főváros felé igyekeznek. A 10. számú útvonalon ugyanez a helyzet. így csúcsforgalomban akár 7-8 percenként követik egymást az autóbuszok,’ de a kisebb forgalmi időben is legfeljebb 20 percenként közlekedünk.- Járműveink kissé korosak ugyan, de közlekedés-biztonságuk tökéletes. Három naponta, 5-6000 kilométer megtétele után, műhelyben aknára állva átvizsgáljuk a gömbcsuklókat, a fékcsöveket, a járművek kényes pontjait. Télen, ha nagy a hideg, akkor éjszaka egy brigád melegíti a buszokat, hogy reggel biztonságosan, menetrend szerint elindulhassanak. Nekünk minden időben pontosan az utasok rendelkezésére kell állnunk, hogy mindenki munkahelyére, iskolába vagy hivatalos ügyeit intézni, időben elérjen. A számok mindent elárulnak. Évente a Duna jobb partján 15 millió, a bal partján 9 millió útra váltanak jegyet utasaink, 7000 felnőtt és 7500 diák bérletesünk van. Koós Tamás
