XIII. Kerületi Hírnök, 1997 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1997. augusztus / 8. szám

[6 ■ü@©Wa siQami&^m Se£o£ &ua uf verses£ötete: DGoronaianu . .Költő vagyok atyám mea culpa' Angyalföld, jelesül a Váci út fejlődésének dübörgő dinamizmusa nem fojthatja el a halk költői szót. A külső világra ráfelel egy belső: Sebők Éva Váci üti lakóházában írja verseit. A költő' arról ismerszik meg, hogy versei van­nak, de nem bizonyos, hogy költészete is van. Sebők Évának van. Egységes képet mutató, mégis sokszínű, egyéni gondolatvilágú költé­szetét tárja fel Jégkarc (1989) és Belső sáv (1994) című kötetei után a Tevan kiadásá­ban most megjelent Koronatanú című, több mint 160 versét tartalmazó kötete is. De egy másik alka­lomhoz is fűződik, hogy köszönteni jöt­tünk őt: júliusban kerek évfordulót ünnepel. Ha az irodalmi lexi­konokba pillantunk, megtudhatjuk, hogy ipari munkás volt, amikor 1949-ben iro­dalmi pályadíjat nyert. A költőnő szerint azonban élőbbről is számíthatjuk a kezde­tet.- Én öt éves korom­ban kezdtem versben beszélni, majd amikor már iskolába jártam, versben fogalmaztam meg a dolgozataimat is. Itt belelapozok az új kötetébe, igazolásul, hogy a gyerekkori verses beszédhez, verses mondókákhoz való készségét máig megőrizte, hiszen a komoly belső vallomásos költemé­nyeibe is játékosan-humorosan bele-belefűz ilyen sorokat: „Fogat fogért - szemetet szemé­tért.1’ (Eám-láHi)! v,. 1 ktltyfúl a világ - (egye­tem begyedem) - jöhetnek és mehetnek szaba­don - nem gond - Hencidától Boncidába Szentenciából Bergengóciába...” (Kérdőjel) „A szellem ilyen körülmények közt teng-leng: mohodik molyosodik mollosodik (b-moll) el­lenállásra immár képtelen ” (Őszi mulyakor). Sebők Éva olykor gondolatépítményeket emel szójátékokból.- De böngésszük tovább az életrajzát. író­szövetségi ösztöndíjjal 1955-57 között a var­sói egyetem lengyel fdológiai szakán tanult.- így sajátíthattam el a lengyel nyelvet olyan fokon, hogy műfordító lehettem. Na­gyon szerettem a műfordítói munkát. Sok versfordításom jelent meg lengyel költőktől.- Ismeretes, hogy legnagyobb szabású for­dítása Mickiewicz Pan Tadeusz című költői el­beszélése, amely a lengyelek nemzeti eposza. Tévedek-e, ha felteszem, hogy Nagy László szerethette így a bolgár költészetet magyarra átültetni?- Megtisztelő párhuzam, ha Nagy Lászlót említi. Kimagasló kortársamnak tartom, és örülök, hogy barátias kapcsolat lehetett köztünk.- O ma már klasszikusnak számít. De kiket tart példaképének a korábbi magyar klasszi­kusok közül?-A Nyugat első nemzedékének tagjai közül Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád mind költő­ként, mind műfordítóként az eszményképeim.- Kiket kedvel legjobban a nőírók közül?- A nyugatiak közül Virginia Woolfot, a magyarok közül Szabó Magdát helyezem az első helyre.- Ön a magyar gyermekirodalomban is je­lentős helyet foglal el. Három évtizeden át gyermekregényeket, verses meséket és képes­könyveket írt. Megragadó a gyermekek iránti elkötelezettsége. Az utóbbi években azonban ettől elszakadni látszott. Miért?- Az elkötelezettség maradt. De más el­mondani valók halmozódtak fel bennem, mint amit csak a gyerekeknek mondhatnék el.- Versei önvallomásos, világlátásos, filozo- fikus, többnyire ironikus zárt gondolatfuta­mok. Egyik sem tesz ki egy könyvoldalnál töb­bet. Nem alkalmaz sem versmértéket, sem rí­mes formát. Miben találta meg versei össze­tartó erejét?- Az én verseim belsőleg szigorúan szabá­lyozott szabadversek, s ha rövidek és önállóak is, kialakult köztük egy folyamatos szerkezet. Sebők Éva verseskötetének bemutatóján az írószövetségben A folytatásban szeretnék még mélyebb belső rétegekhez eljutni.- A családon belüli irodalmi folytatás már vagy harminc év óta tény, lévén az ön fia Sebeó'k János szintén közismert író. O termé­szetvédő harcos is. Voks Humana nevű moz­galma sok ember érdeklődését keltette fel.- Büszke vagyok a fiamra, az elhivatottsá­gára, a szellemi tulajdonságaira. — A lakásuk ablaká­ból láthatja a kerület változásait. Szeret-e ebben a forgatagban benneélni?- 35 éve kötődöm Angyalföldhöz. Sze­retem a Váci utat és környékét, még ha hi­ányzik is innen a ré­gebbi idők romantiká­ja. És hiányoznak azok a fák, amelyek óriások voltak, hat emelet magasságig felnyúltak, a gerlék a lombjaik közt költöt­ték ki a kicsinyeiket. A mieink voltak ezek a fák, együtt éltek ve­lünk, volt köztük, amelyiket még a ház legrégibb lakója ülte­tett el annak idején. Életerejük teljében vágták ki őket a Váci út megnöveléséért. Fájlalom.- S a további évtizedeire is ehhez a széles úthoz köti az életét? Rábólint. Hinnem kell neki. Habár - buk­kan fel emlékezetemben - maga mondja az egyik versében: „S ki szavát szegi - szégyen­szemre - nem biztos, hogy nyakát is." S. Gy. Coc ósztiműBoxÉ IPaptrsárdányomaidondenzcsíddoz dötöttem — Fines tun un vadyesztenyávelvan tele — nőüladtam a dálidádot az ászadifánydez — yyászmisát mondattam — eyyszer — eyy dórán eldalálozo/t Satuért—mert szamomra minden dalai eyy forma — JiőftS uayyod atyám mea cuípa — döltő— mea maxima culpa TWO Gáltádía dözepán nyílvessző dajladozid mini szálfátta viráyszál: telitalálat. — Cmnyi lenne — yondofom — a tödály? — s a nayy leldesedásden őszre sem veszem, doyy ál vayy az —deuráda — adide deletaláltad •misiám dICáy mielőtt lejárna az emSerisáy szavatossáyi ideje teljesülnéd a döf fedi ív álmod: meyvafósuf a dór náyyszöyesttáse látrejön a perpeetum módiié feltárul az aranycsinálás titda — eldorádő dáridó minden jó £a váye jó?... főttőldezdve már csad eyyetlen lápás diányzid a tödáíydez — szóra sem árdemes — eyy aprócsda tátel —dad a tortán deűzetásünd a CParadicsomda p* A Koronatanú kapható a Kassák^ Lajos u. 79., a Visegrádi u. 22. és a Szent István körút 3. szám alatti könyvesboltokban. A helytörténeti vetélkedő értékelése Kiosztották a díjakat és a jutalmakat A helytörténeti vetélkedőt három fordulóban bonyolítot­tuk le. A XIII. Kerületi Hírnök 1997 márciusában tette közzé a pályázati felhívást és feltétele­ket, majd három hónapon át közölte a fordulók kérdéseit. A versenyzők alkalmanként hét­hét kérdésre küldhették be a válaszaikat az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjteménybe. A kérdéseket a XIII. kerüle­ti helytörténeti klub választmá­nyának tagjai állították össze. A Hírnök a fordulók lejárta után közölte a helyes megfejté­seket. A márciusi fordulóban 45, az áprilisiban 18, a májusiban pedig 11 versenyző küldte be válaszait. Köztük ott találtuk a Vizafogói Általános Iskola számos tanulóját, de voltak versenyzők a Pannónia Általá­nos Iskolából, a Szent László Általános Iskolából, a Számí­tástechnikai Tagozatos Iskolá­ból és az Ady Éndre Gimnázi­umból is. Köszönet illeti azo­kat a főleg történelem szakos tanárokat, akik felhívták a ta­nulók figyelmét a helytörténeti pályázatra. Elmondhatjuk, hogy a pályázat különböző korosztályokat fogott össze, hi­szen idősebbek és fiatalok egyaránt részt vettek benne. A helytörténeti pályázat résztvevői, Nemeskürty István, a XIII. kerület díszpolgára sza­vaival, a főváros egyik jelentős régiójának társadalmi gyökér­zetét tárták fel azzal, hogy a múltat firtató kérdésekre el­küldték válaszaikat. A kérdé­sek pedig érzékeltették, milyen sokrétű a helytörténet. A Mar­gitsziget szakrális történelme, sejtelmes legendavilága fonó­dik össze benne a Váci út és környékének a kiegyezés óta lüktető gyártörténetével. A helytörténetben jelen vannak a legkülönfélébb intézmények, kórházak, iskolaépületek. A múlt szétágazó gyökérzetének ismeretében érthetjük meg, ho­gyan alakul át egy ipari kerület szolgáltató intézmények láncá­vá. Amíg a helytörténeti vetél­kedő kérdéseivel érzékeltette ennek az ismeretszerző tevé­kenységnek az összetettségét, addig a válaszokból megtud­tuk, hogy a XIII. kerületben is vannak emberek, mégpedig szép számmal, akik szeretik a lakóhelyüket. Számukra az nem csupán élettér, hanem tör­ténelmi dimenzióban felfogott, érzelmekkel átszőtt központ. Solymosi Antalné tanítónő szá­mára például az éltető emlékek helye. Gyűjti a közvetlen kör­nyezetére vonatkozó adatokat és képi ábrázolásokat. Dolgo­zatai színes visszaemlékezések és képei szinte kis kiállításokat varázsolnak az olvasó és néző szeme elé, Cziger Lajos igen értékes gyűjtőmunkát végez. Összegyűjtötte a két világhá­ború közti időszakból az összes fővárosi mozi belépője­gyeit, ceruzával felírta rájuk a keltezést és a filmet, amelyet vetítettek egykoron.. Ez a belé­pőjegy-kollekció alapja lehet egy jövőbeli filmtörténeti kuta­tásnak, hiszen ezek az emlékek hiányoznak az írásos-nyomta­tott forrásokból. Vörös András versenyző bizonyítja, hogy a fiatalok is jelentős eredménye­ket érhetnek el a helytörténeti tevékenységben. Érezhető ese­tében, hogy az iskolatörténeti tevékenység a Pannónia Álta­lános Iskolában segítette őt a helytörténeti vetélkedőben va­ló eredményes részvételben. A bevezetés előtt álló Nem­zeti Alap Tanterv (NAT) ki­emeli a helytörténet szerepét az ismeretek hatékony elsajátí­tásában. így a helytörténeti gyűjteményeknek, múzeumok­nak is egyre nagyobb szerepet szán az iskolai ismeretszerzés­ben és az oktatásban. A XIII. kerületi helytörténeti vetélkedő úgyszólván előkészítette a NAT bevezetését, megmutatta, hogy ennek megvalósításában a felnőtt társadalom is segíthet. Remélhetően mind többen kapnak kedvet a helytörténeti munkához a jövőben is. Szere­tettel várjuk őket a XIII. Kerü­leti Helytörténeti Klubban csa­ládtagjaikkal és érdeklődő is­merőseikkel együtt. Dr. Dömötör Ákos klubvezető 0 0 1 A helytörténeti vetél­kedőben a 20 ezer forin­tos I. díjat Solymosi An­talné, a 15 ezer forintos II. díjat Sas Eszter, a 10 ezer forintos III. díjat Cziger Lajos, az 5 ezer forintos IV. díjat Vörös András nyerte. Könyv- jutalmat nyertek: Sas Gábor, Czigány Krisz­tina, László Ferenc, a Vizafogó sétány 2. szám alatti általános iskola 7/a. osztálya, Nagyné Mándi Jolán, Pál Judit, Dobos Andrea és Laka­tos Éva. yy A városrész, ahol gyermekkorom óta lakom, a szemem eló'tt nőtt ki a földből” írta: Solymosi Antalné, a helytörténeti vetélkedő első helyezettje „Az emlékezéshez kevés csak a jelen, A múlton épül az, s az emlékezeten.” (Tompa Mihály) Örömmel fedeztem fel kedvelt „XIII. kerü­leti Hímök”-ünkben a „XIII. kerület, ahol élünk...” címen meghirdetett vetélkedőt. Lel­kesített a téma, mert éreztem azt, hogy a szá­mos emléket, tapasztalást, kutatási eredményt rögzíthetem, így sokak számára hozzáférhető­vé tehetem, s értékesíthetem. Érdeklődésemet eszmélő gyerekkorom óta családom, rokoni, baráti köröm ébresztgette. Szerencsémre környezetemben nagy volt az írott betű becsülete, ahol az öröklött, vagy összegyűjtött újságok, könyvek, levelek igen nagy szellemi értéknek számítottak. Ezek közül is a legkedvesebb volt talán az egyik szépapám, Gáti Lajos birtokában lévő könyv - az első magyar nyelvű tankönyv -, a Hármas Kis Tükör. „Kegyes olvasó... Magyar Gyermekeknek magyarúl írtam, nem idegen nyelven, mellyet nem értenek. Sőt, vallyha már valaha fel-állít- tatnának a mi Nemzetünkben is a Magyar Os­kolák.. . magyar nyelven taníttatnának elsőben gyermekeink...” Ezt a könyvet jutalomképpen kaphattam ke­zembe, majd ifjú tanítókoromban jelképként, örökségbe. Azóta is áhítattal böngészgettem az üres lapokra lúdtollal rótt betűket, elméláz­va az akkori gyermeken, aki először maga ta­nult belőle, majd később, mint rektor (iskola- mester) Sárszentmihály kis iskolájában ebből oktatta tanítványait. Azt hiszem, ez a könyv volt nekem az az első „tiszta forrás”, melyet megízlelve mindig hasonlóra vágytam. (Egyébként a családi legenda szerint ez a szépapám - mint akkor sok iskolamester - fel­jegyezte szülőfaluja történéseit.) Érdeklődésemet kielégítette az a családi kör, mely az írott betű tiszteletén kívül a törté­nelmi múltat és környezetét, ahol élt, becsülte. Családi szájhagyományból tudtam meg, hogy édesapám a Dunántúlról származott, s mint if­jú ember 19 éves korában, 1896-ban került Budapestre. Építészként dolgozott nagybáty­Solymosi Antalné kezében a Hármas Kis Tükör ja, Brunner Ferenc építési vállalatánál a Po­zsonyi út 17-ben, ahol ma a Radnóti Miklós utca 35. számban a Hermann Ottó iskola van. A vállalat megszűnése után itt teniszeztem és korcsolyáztam az „Erdős” féle sportpályán, majd a helyén felépült iskolában tanítottam. Édesanyám családja budai volt. Mint tanító­nő, a Sziget utcai elemi iskolában tanított. Ak­kor ez a rész Lipótváros volt. Mindkettőjük munkahelyéhez közeli lakást választottak az V. kerületben: a Wahrmann utca akkor épült egyetlen házában, 1912-ben.. A Dráva utcától kezdődött az akkori „igazi” Angyalföld, amelyről Adametz Gyula Angyalföld rajongó­ja és krónikása így ír: „Angyalföld, a félelme­tes városrész”. Akkor... A városrész, ahol gyermekkorom óta la­kom, szemem előtt nőtt ki a földből. Minden élesen maradt meg emlékezetemben. A Lipót körútig szinte üres terület, a sáros, gödrös ut­cák, a már kikövezett utakon a lovaskocsik patkócsattogása, az utcai gázlámpák gyújtoga­tása, mely a nap végét jelentette és 1871-ben született nagyanyám felejthetetlen esti mesé­jének kezdetét, a „régi” világról, gyerekkorá­t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom