XIII. Kerületi Hírnök, 1996 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1996. október / 10. szám
KtnOlETI 14 ‘am§a®smb^>----------------------------------------------1---------—.—_—..................................Mjr .......................1 9(em szerepeiteket váíasztási ígéreteim /(ózott O Mi történjen a közös költséget nem fizetőkkel? 0 Csoda-e, ami történt egy üde színfolt védelmében? Az egyik XIII. kerületi lakásszövetkezet elnöke kis túlzással, végső kétségbeesésében megkereste a parlamenti képviselőjét, majd annak felkérésére hozzám, az önkormányzat tulajdonosi bizottságának elnökéhez fordult. A probléma a lakásszövetkezetek és társasházak működőképessége, ami nem egyedi, hanem az egész kerületet (valójában az egész országot) érintő gond. Konkrétan: 1. A közös költséget nem fizetők elérték a 30%-os a fenntartás szempontjából kritikus határt. 2. A bíróságra benyújtott fizetési meghagyások száma jelentős. 3. Az esetek többségében ez sem segít. Ekkor több éven át húzódó perek indulnak el. 4. Amikor a bíróság végre ítéletet hoz, az csak a vagyontárgyakra való végrehajtásra vonatkozik, a bírói eljá- rás+végrehajtás költségét sem fedezi, tehát a ház így sem lát egy fillért sem. Ráadásul innentől aztán az illető végképp nem fizet. Hallani olyan esetekről, amikor a bíróság állítólag a lakásra rendelt el a végrehajtást, s a maffiák különböző technológiákkal, amelyeket nem látni tisztán, felvásárolták a lakást, majd „biztonsági emberekkel” kirakták a bentlakót. Ezután tetemes felárral eladták a lakást. Az én kérdéseim: Hogyan aránylik a ténylegesen fizetni képtelenek száma a közösségen tudatosan élősködőkéhez? És mi lesz, ha a közműdíjak is megemelkedek? Az első kérdésemre a panaszos lakásszövetkezeti elnök azt válaszolta, hogy nem lehet pontos statisztikát készíteni, nincs is hozzá joga, de úgy véli mindjét csoport jelentős számú. A második kérdésemre a Mindenhatót nevezte meg az egyedül illetékes válaszadónak. Könnyen belátható, hogy az előadott probléma rendkívül komoly. A kérdés csak az, hogy képesek vagyunk-e segíteni. Megpróbálnunk azonban, azt hiszem, mindenképpen kell. Ehhez egy közös tulajdonosi, lakásügyi és jogi bizottsági ülés egybehívása látszott a legkézenfekvőbb eszköznek. Megkerestem az illetékes alpolgármesternőt, aki arra kért, hogy írjam le a problémát, és ha van megoldási elképzelésem, azt is. Ez megtörtént, augusztus 22-én összeültünk. Néhány érdekes részlet megtárgyalása után a megbeszélés holtpontra jutott. Méghozzá azon a kérdésen, hogy az önkormányzat megvehet-e elárverezett lakást, vagy nem. Egyrészt nyilvánvalóvá vált, hogy az igazságszolgáltatás semmi érdemlegeset nem tesz azért, hogy a nem fizetőket rászorítsa a fizetésre. Az is lehet, hogy erre nincs is eszköze. Végtelen perek, nem is olcsón, folyhatnak ugyan, de bárhogy is fejeződnek be, annak legfeljebb eszmei jelentősége van, ilyenek a nem fizetőkre nem hatnak. A lakásszövetkezeti elnök meg is mondta, hogy felhagytak a bírósághoz fordulással, sőt tulajdonképpen ezért is keresték meg az önkormányzatot. így, ha mi is magukra hagyjuk őket, összeomolhatnak. Másrészről jogos és igazságos-e a kerület vagyonát arra költeni, hogy kifizessük egyes személyek költségeit? Azonkívül miből? 1990 óta a kerület minden évben többet költ mint a bevételei, a különböze- tet a vagyona felélésével pótolja. Gyorsítsuk meg ezt a folyamatot, azaz éljük fel a kerület minden polgárának tulajdonát egy pár, ki tudja mennyire rászoruló emberért? Erre ugyan elhangzott az az ellenérv, hogy „a kerület vagyona gyarapodna, mivel a tulajdonába kerülnének lakások". De a legelemibb számítások azt mutatják, hogy ez, az esetek többségében tetemes ráfizetés lenne, hiszen nem is beszélve arról, hogy a lakásprivatizáció keretei között a forgalmi értékük 15%- áért eladott lakásokat gyakorlatilag visszavásárolnánk több mint 100%-ért! Végül az egyetlen reménysugarat dr. Bíró Endrének, a jogügyi bizottság külső tagjának ötlete jelentette. Azt a gondolatot vetette fel: nem lehetne a nem fizető munkanélküli tulajdonosokat közmunkában alkalmazni úgy, hogy a közmunka maga is a házakban levő önkormányzati tulajdon karbantartása (takarítás, festés, javítás stb.) lenne? Az eredmény kétszeres, hiszen a lakó az ezért kapott jövedelméből fizethetné a közös költséget. A közmunka, jogi nyelven közhasznú foglalkozás, költségvetési támogatást élvez. Természetesen az ötletet még alaposan meg kell vizsgálni. Egyrészt ezt a tevékenységet el kell fogadtatni közmunkának, másrészt a törvények nagyon keményen védik az emberek személyiségi jogait, s ezért semmilyen eszköz vagy lehetőség nincs arra, hogy az így nyert jövedelemből levonhassuk a befizetendő közös költséget. Talán van aki emlékszik arra a tökéletes kudarcra amit a Szent István park kapcsán vallottam, Azóta egy örömteli eseményről számolhatok be, ha nem is a parkkal, de attól kb. 80 méterre fekvő területtel kapcsolatban. A Wahrmann Mór köz Victor Hugo 43. sz. ház telkével határos részén van egy kis, alacsony téglakerítés. Ez és a fenti ház kerítése között egy. fás, bokros rész húzódik, ami helyes kis színfoltja volt a környéknek. 1992 óta azonban hajléktalanok, magyarul csövesek telepedtek be ide.Hallatlanul kultúrálatlanná tették a területet. Ez alatt nem csak a szemét és a (humán eredetű) fekália egyre növekvő mennyisége értendő, mégcsak nem is az éjszakai zajongások, hanem és főleg az, hogy szemétlerakó jellegűvé tették szinte az egész Wahrmann Mór közt. Lehet, sőt valószínű, hogy ezek szerencsétlen emberek, akik elvesztették a hajdani olcsó lakhatási lehetőségeiket. Ez azonban a környező házak lakóit (kb. 600 embert) a nap mint nap elszenvedett kényelmetlenségeikért semmiképpen sem vigasztalta. A Victor Hugo 43 sz. ház közös képviselője és a 45 sz. ház számvizsgáló bizottságának vezetője mivel a Wahr- man Mór köz az én képviselői körzetembe tartozik megkerestek, és kérték, hogy tegyen valamit az önkormányzat. (A 43 sz. ház közös képviselője még a Tisztiorvosi és Népegészségügyi Állomásra is elment). A kerület vezetősége intézkedett. Az építési osztály szeptember 4-én egy délelőtt visszaállította a terület üde színfolt jellegét. Felmerül a kérdés, hogy miért sikerült ez és miért nem a park ügye. És mi a különbség a két eset között? Úgy tűnik számomra, hogy alapvetően két dolog. Az egyik mennyiségi ok. Ez a kis „liget” kevesebb mint 50 m2. A park több mint 20 000 m . Az előző rendbehozatala 35 000 Ft volt. A parknál a legkisebb összeg, ami egyáltalán szóba jöhet 50 millió (ami pillanatokon belül fel szokott menni 200 millió körűire). A másik minőségi ok. Saját becslés, de nem hiszem, hogy nagyot tévedek, ha azt állítom: a kerületben tartott kutyák szám az utolsó 10 évben minimum megháromszorozódott (kb. úgy mint az autóké). Ennek infrastrukturális terheit szintén ugyanúgy mint az autókét a közösségre hárítják. Ez azonban egy egyre szegényedő országban csak mások kárára történhet. Azok meg ennek természetesen nem örülnek. És ezt az ellentmondást nem tudom hogyan lehet feloldani. Esze Taniás NEMESKÜRTY ISTVÁN díszpolgárrá avatása alkalmával adott interjújában elsiratta a hajdan pezsgő életű Dunapark Kávéházat. Joggal. Ma ilyen képet fest kívülről. A volt kávéházzal átellenben viszont megtalálható az utcatáblán és egy emléktáblán Wahrmann Mór neve, amelyet az interjúban hiányolt. Ez a köz annak a Victor Hugo utcának a Pozsonyi úti sarkánál található meg, amely egykor Wahrmann nevét viselte. Gyermektragédia a kerületben Kiss Tímea Pintye Anita Szeptember 8-a volt. A Fáy utca 89. számú ház udvarán két kislány játszott a kertben: all éves Anita és a 8 éves Tímea. Évek óta itt töltötték idejüket, ha az időjárás is engedte, hiszen a zárt kapu, szüleik közelsége a biztonságot jelentette számukra. Ám ezen a napon az derült ki, hogy válságos volt ez a biztonság: a szomszédos épület tűzfala recsegve-ropogva megindult, és maga alá temette a két gyermeket. A szörnyű kettős tragédia körülményeit szakértők bevonásával a rendőrség vizsgálja, ennek zárultáig erről nem írhatunk, ám annyi megjegyezhető, hogy az eddig megismert tények jó pár évvel korábbi szabálytalan építkezésre, annak mai következményeire utalnak. Az Önkormányzat cselekedett. A gyerekek életét már nem lehetett visszaadni, de az élőknek minden támogatás fontos volt. Az azonnali gyorssegélyen túl a temetés átvállalásával, és nem utolsósorban cserelakás nyújtásával tették a dolgukat az illetékesek. Az élet megy tovább. De Benneteket, Anita és Tímea, soha nem felejtünk el. Köszönetnyilvánítás Köszönünk minden pozitív és jóindulatú intézkedést a Kiss és a Pintye család nevében, amivel a Polgármesteri Hivatal igyekszik enyhíteni fájdalmunkon. Megkülönböztetett figyelemmel és tapintattal foglalkoztak tragikus sorsú kislányaink, a 8 éves K. Tímea és a 11 éves P. Anita örök nyugalomba helyezésével a Fiumei úti Temetkezési Intézet vezetői és dolgozói és a Megyeri úti temető igazgatója és dolgozói. Személyes köszönet a hozzáállásukért Egerfai József alpolgármesternek, Udrea Magdolna szociális és gyámügyi osztályvezetőnek, és dr. Németh Ivánné osztályvezetőnek az Angyalföldi Vagyonkezelő Rt.-tői. Ez a két család ezek után hitét és bizalmát már csak a rendőrség és az igazságügyi szervek korrekt és lelkiismeretes tisztségviselőire és munkatársaira bízta. Legtöbbjüknek családja van és hivatástudatukon túl is átérzik fájdalmainkat. Ez nem természeti csapás volt, hanem lelkiismeretlenül elvégzett feketemunka rettenetes következménye. Nem volt szakszerűen elvégzett, engedélyezett és ellenőrzött. Tudjuk, az élet megy tovább, de minden leleplezett igazság egyben tanulság és figyelmeztetés is a bűnösök számára, hogy nem az övék a járható út. Mindkét család szeretetre és becsületre nevelte kislányait. Külön köszönet Szaller Antalnénak emberséges hozzáállásáért. Hogyan tovább...? A jövőnk...? Kiss család Pintye család * Mélyen együttérezve a két család gyászával és fájdalmával, megjegyezzük: a vizsgálat lapunk zártáig nem fejeződött be, s így az előzetes ítélkezést még nem tekinthetjük bizonyítottnak. (A szerkesztő) Pályázati felhívás Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ és a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sport bizottsága a Mil- lecentenárium tiszteletére 1996. december 14-23. között Kárpát-medencei Gyermek Rajzfesztivált hirdet, amelynek témája: „KARÁCSONY ÉS A SZERETET” Pályázhatnak a magyarországi és határon túli magyar tannyelvű iskolák, 6-10 éves és 11-14 éves tanulói. Pályázni lehet bármely technikával készült (rajz, tusrajz, festmény, akvarell, montázs stb.) alkotással. Mérete: 35x50 vagy 50x70 cm, kiállításra készen (paszpar- tuzva) A beküldött műveken fel kell tüntetni a pályázó nevét, lakcímét, életkorát, iskolája nevét és címét. A pályaművek beadásának határideje: • személyesen: 1996. november 21-22-e, 10-18 óráig • postai úton: 1996. november 22-ig. A pályaművek beadásának helye: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ (1131 Bp., XIII. József Attila tér 4.) A pályázat anyagából szakmai zsűri bírálata után kiállítást rendezünk 1996. december 14-e és 23-a között. A pályázat összdíjazása 100 000,- Ft (egyszázezer forint), melyet a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat biztosít. A kiállítás megnyitása és a díjak átadása 1996. december 14-én 15 órakor lesz. A kiállításra elfogadott és díjazott pályaművekről a pályázók külön értesítést kapnak. Fenyves Kornél, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ igazgatója * «
