XIII. Kerületi Hírnök, 1996 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1996. szeptember / 9. szám
Új lehetőség pályakezdőknek Mi újság a munkaközvetítőben? A rendszerváltás után, a nyugati országokhoz hasonlóan nálunk is hétköznapivá vált a munkanélküliség. Ebben követtük a nyugati példát. Amiben viszont nem igazán sikerült, az a munkaközvetítő irodák száma és főleg a színvonala. A tágas előterű, kényelmes karosszékekkel felszerelt, pálmákkal díszített, hangulatában nyugalmat sugárzó közvetítőirodák képe egyelőre csak a már említett nyugati országok fdmjeiből ismert. Nálunk a tűző napon vagy éppen zuhogó esőben, az utcán hosszú sorban álló, falnak támaszkodó, megviselt emberek jelzik, hogy ott bent munkanélküliekkel foglalkoznak. Kerületünkben a Katona József utca 25. szám alatt található a Fővárosi Munkaügyi Központ kirendeltsége. Vezetője, Feketéné Lada Katalin szerint már az is ideális állahelyhez. Támogatjuk az átképzésüket is, ha arra megalapozott igény van. Nyilvántartásba vételük után csoportos foglalkozásokon vehetnek részt, ahol többek között azt is Ma viszonylag rövid sor áll a munkaközvetítő előtt pót lehetne, ha ez az iroda csak a XIII. kerületiek rendelkezésére állna. Jelenleg ide tartozik a XIV. kerület is. És pénz hiányában csak remélni lehet, hogy a jövőben kényelmesebb, korszerűbb körülmények között fogadhatják majd az ügyfeleket.- Jelenleg mennyi a nyilvántartott munkanélküliek száma? - kérdezem a kirendeltség vezetőjétől.- A két kerületben összesen 37 ezer fő a regisztrált munkanélküli, és 8 ezer fő azok száma, akik valamilyen ellátásban részesülnek.- Ez a tavalyi esztendőhöz képest több vagy kevesebb?- Sajnos 1995-höz képest emelkedett a számuk.- Önökhöz csak azok a munkavállalók jönnek, akiknek megszűnt a munkaviszonyuk, vagy másokon is tudnak segíteni? Elsősorban a pályakezdőkre gondolok, valamint azokra, akik munkahelyet szeretnének változtatni.- Akiknek megszűnt a munkaviszonyuk, azt ajánlom, hogy már másnap jelentkezzenek, hiszen csak így kaphatják meg az első naptól kezdve a munkanélküli járadékot. Természetesen olyanokon is megpróbálunk segíteni, akiknek várhatóan meg fog szűnni a munkahelyük, vagy létszámleépítés várható, vagy az olyan vidékieken, akik a fővárosban szeretnének elhelyezkedni. Első lépésként ilyenkor itt nálunk az információnál kell jelentkezni, ahol megadjuk a szükséges útbaigazítást. A pályakezdő fiatalok elhelyezkedését 1996. július elseje óta új lehetőséggel tudjuk segíteni. Előrebocsátom, hogy az ő esetükben a jelentkezés és a regisztrálás a IX. kerület, Gyáli út 33-35. szám alatti irodában történik. Oda irányítjuk mi is őket, de természetesen információval, tanáccsal itt is a rendelkezésükre állunk. A pályakezdők elhelyezkedési programja szórólapokon is megjelent, amelyeket folyamatosan juttatunk el a középiskolákba, közintézményekbe. A már említett program lényege, hogy a fiatalok lehetőleg az iskolai végzettségüknek, szakképesítésüknek megfelelően jussanak munkamegtanulják, hogyan kell magukat „eladni”.- Hallottam olyan esetekről, amikor az Önök által kiközvetített jelentkezővel közölték, hogy a munkakör már be van töltve. Mostanában mennyire gyakori az ilyen eset? Egyáltalán, milyen kapcsolatban állnak a munkáltatókkal?- Az említett félreértés abból adódhatott, hogy a munkáltató nem jelentette nekünk a munkakör betöltését. Mostanában szerencsére ritkábban fordul elő ilyen kellemetlenség, ugyanis minden munkáltatóval előre megállapodunk, hogy jelzi az esetleges változást. Ha egy hónapon belül nem jelentkeznek, akkor mi keressük meg őket az ilyen problémák elkerülése végett.- Mennyi jelenleg a munkanélküli járadék összege?- A járadék összege a munkanélkülivé válást megelőző 4 naptári negyedév átlagkeresetétől függ, a járadék idejének hossza pedig az utolsó 4 évben munkaviszonyban töltött napok számától. Ha megvan a 4 éves munkaviszony, akkor 360 napra jogosult. A járadék összegének alsó határa egyébként 8600 forint, kivéve, ha a törvény másképp nem rendelkezik; felső határ, megfelelő feltételek esetében a folyósítás első szakaszában 18 000 forint (600 forint/nap), a második szakaszban pedig 15 000 forint (500 forint/nap). Ezekből az összegekből természetesen le kell vonni a nyugdíjjárulékot és az adót.- Mi történik, ha az együttműködés ellenére sem sikerül elhelyezkednie a munkanélkülinek?- Ilyenkor közhasznú munka végzésére van lehetőség, valamint igénylés útján a jövedelempótló támogatásra. Mi azonban mindenkinek azt szoktuk tanácsolni, hogy helyezkedjenek el, még ha pillanatnyilag az anyagi feltételek nem is felelnek meg a várakozásuknak, mert egy munkahelyről vagy akár munkahelyen belül sokkal könnyebb továbblépni, mint innen.- Figyelembe szokták-e venni a munkahely és a lakóhely közötti távolságot? Egyáltalán, mennyire tolerálják a munkanélküliek igényeit?- A munkahelyek többsége nálunk XIII. és XIV. kerületi, de ha nagyobb a távolság, akkor természetesen figyelembe vesszük az ügyfél körülményeit. Erre vonatkozólag egyébként a jogszabály is tartalmaz előírásokat. A napi utazás e szerint 3 óránál nem lehet több, gyermekét egyedül nevelő szülő esetében pedig ez az idő 2 órára csökken.- És ki állapítja meg, hogy egy bizonyos távolság mennyi idő alatt tehető meg?- Jelenleg így szól a törvény. És mi megértőek vagyunk.- Végezetül milyen tanácsot adna az itt jelentkezőknek?- Nem is annyira tanács részünkről, mint inkább kérés, hogy legyenek türelemmel. Tudom jól, hogy nem jó érzés itt ácsorogni, de a körülményeink adottak. Azoknak pedig, akiknek nem sikerült elhelyezkedniük, és akiknek mi sem találtunk munkahelyet, újabb lehetőséget tudunk ajánlani: a Gyáli úton működő „Job” klubot. Ez egy álláskereső klub. Addig is azonban, amíg hozzánk járnak az ügyfeleink, kérem az együttműködésüket abban a reményben, hogy az minél előbb jó eredményhez vezet. Kónya István Utcák-Terek labdarúgó-villámtorna A XIII. Kerületi Polgár- mesteri Hivatal MISO Sport- csoportja és az Angyalföldi TTE a kerületi játszóterek labdajátszóiban idén ismét megrendezi lakóközösségek és baráti társaságok részére közkedvelt lakóterületi villámtornáját. Az 1996. szeptember 14- én, szombaton 10 órakor kezdődő selejtezőre 4 fős csapatok jelentkezését várják a 1. Vizafogó lakótelep (Jé- éé! Diszkont mellett), 2. Babér utcai lakótelep (Gyöngyösi utca-Göncöl utca sarok), 3. Gyöngyösi utcai lakótelep (Szobor utca-Madarász Viktor utca sarok), 4. Kassák Lajos utcai lakótelep (Kassák Lajos utca- Gidófalvy utca sarok), 5. Szent István park (Szent István park 27. szám előtt) játszóterek focipályáin. Minden helyszínről a csoportgyőztesek jutnak az 1996. szeptember 22-én az angyalföldi utcabál keretén belül lebonyolítandó döntőbe. Jelentkezni a verseny napján a helyszínen lehet. Minden csapat egy játékra alkalmas labdát hozzon magával! Nevezési díj nincs. A szeptember 24-i képviselő- testületi ülés napirendje 1. Javaslat a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő piac vezetői álláshelyre beérkezett pályázatok elbírálásáról. 2. Javaslat a kerületi parkolási rendelet megalkotására. 3. Javaslat az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek vízdíjának térítését szabályozó rendelet módosítására. 4. Javaslat az állattartásról szóló rendelet megalkotására. 5. Javaslat az 53/1995. (XI. 27.) Ö.K. számú rendelettel módosított 14/1994. (V. 16.) Ö.K. számú rendelet - lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítési feltételeiről szóló - rendelet módosítására. 6. Javaslat a Bp. Főv. XIII. Kerületi Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 65/1995. (XII. 22.) Ö.K. számú rendelet módosítására. 7. Javaslat közmeghallgatás tartására. 8. Javaslat a Tömöri utcai piac hasznosítására. 9. Javaslat a bölcsődék 1996. évi költségmegtakarításának felhasználására [A 80/d/1996. (V. 14.) Ö.K. számú határozat végrehajtása]. 10. Javaslat a fogászati munka további ésszerűsítésére és a hatékonyság növelése [A 68/b/1996. (IV. 23.) Ö.K. számú határozat végrehajtása]. 11. Beszámoló az Egészségügyi Szolgálat egyéves működésének és gazdálkodásának tapasztalatairól; további feladatok. Az ülés nyilvános. Az október 15-i képviselő- testületi ülés napirendje 1. Javaslat a 34/1995. (VII. 7.) Ö.K. számú - piacok működéséről szóló - rendelet módosítására. 2. A kerületi szociális koncepcióban szereplő feladatok időarányos teljesítésének értékelése. 3. Javaslat a pénzbeni és természetben nyújtható szociális ellátásokról szóló 20/1993. (VII. 7.) Ö.K. számú rendelet módosítására. 4. Tájékoztató a kerületi felnőttoktatás helyzetéről. 5. Beszámoló a Jogi Bizottság munkájáról, valamint az éves bizottsági költségkeret felhasználásáról. 6. Beszámoló a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság munkájáról; az átruházott hatáskörök gyakorlásáról, valamint az éves bizottsági költségkeret felhasználásáról. 7. Beszámoló a BRFK XIII. kerületi rendőrkapitánysága éves munkájáról. 8. Középtávú program az önkormányzati tulajdonú lakásbérlemények lakbérének szintrehozására. 9. Javaslat a Béke-Tatai lakótelep II. ütemére elfogadott új RRT vagyonhasznosítási koncepciójára. 10. Tájékoztató az 1996/97. évi tanévnyitás tapasztalatairól. 11. Tájékoztató a bölcsődei terület átvilágításáról; javaslat a további feladatokra Az ülés nyilvános. Szépül a hivatal Folytatódik a XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal Béke tér 1. szám alatti székházának külső-belső felújítása és korszerűsítése. A bejárati homlokzat új feliratot és eligazító táblákat kapott. De hová tűnt az óra a homlokzatról? Sokaknak hiányzik, akik naponta erre járnak, itt szállnak át az egyik járműről a másikra, munkába sietnek vagy onnan jönnek, szeretnék időben elcsípni az iskola kezdetét, netán nem akarnak lekésni a randevúról. Vagy egyszerűen látni kívánják, pontos-e a hivatal. Mind azt óhajtják, kerüljön vissza az óra mihamarabb a helyére. Szeptember 27-én A kerületi Keresztény Iskola Egyesület hangversenye A XIII. Kerületi Keresztény Iskola Egyesület 1996. szeptember 27-én, pénteken 18 órakor a József Attila Művelődési Házban jótékonysági hangversenyt rendez a vizafogói Tamás Apostol Általános Iskola javára. A hangverseny programja: 1. A Béke téri Szent László templom gyerekkórusa. Vezényel: Mohayné Róna Katalin. Dona nobis. Surrexit Christus. Alleluja. 2. Telemann: Szonáta oboára és zongorára. Hamar Gergely oboa. Hegedűs Kálmán zongora. 3. Montag Lajos: Melódia. Humoresque. Farewell. Schunk László nagybőgő. 4. Bach: Kávé kantáta - szoprán ária. Mozart: Lauda- mus te tétel a c-moll miséből. Skoff Zsuzsanna szoprán. 5. A Béke téri Szent László templom énekkara. Vezényel: Gyarmati Tóth Tamás. Anesio: Cantate Domino. Se- án Deibler feldolgozása: Amazing Grace. 6. Haydn: Esz-dúr trombitaverseny. Borsody László trombita. 7. Mozart: Duók. Sándor Kinga hegedű. Sándor Jó- zse/brácsa. 8. Hegedűs Gyula zongoraművész műsora. 9. Mozart: Varázsfuvola című operájából két ária. Ko- váts Kolos, a Magyar Állami Operaház magánénekese. Zongorán közreműködik: Hegedűs Katalin. Műsorvezető: Bőzsöny Ferenc. Belépők kaphatók: a József Attila Művelődési Házban és a kerületi plébániákon. Szeptember 14-én A Mici-Mackó Alapítvány kerti mulatsága Kerti mulatságra hívjuk 1996. szeptember 14-én 14-20 óráig! Helye: Hotel Magistern 1039 Budapest, Királyok, útja 291. (Megközelíthető az Árpád híd budai hídfőjétől a 34-es busszal, mely közvetlenül a hotel bejáratánál áll meg.) Rendezvényünk a Mici-Mackó Alapítvány céljait kívánja támogatni, értelmileg sérült, tanulásban akadályozott gyermekek kézműves műhelyeinek oktatási és munkahelyteremtési feltételeinek megvalósítására. (Számlaszám: OTP Bank 11713005-20200800) Díszvendégek: CsepregiÉva előadóművész, dr. Schiffer Városfőpolgár- mester-helyettes, Tarlós István III. kerületi polgármester. Védnökök: Esterházy György, Göncz Arpádné, dr. Tóth József XIII. kerületi polgármester. Házigazda: Locsmándi Alajos. Támogatási összeg: 1500,- Ft. Program: 14.00- 15.00 Akadémiai Rézfúvós Kvintett. 14.30-15.00 Sajtótájékoztató. 15.00-15.30 Ünnepélyes megnyitó, nyitótánc. Köszöntőt mond: dr Schiffer János főpolgármester-helyettes. Csepregi Éva előadóművész („Kézenfogva élsz’). Színpadi bemutató a „Sorsvonal” Alapítvány előadásában. 15.30-17.30 Latin Combo Band. 17.30-18.45 Baló István és vendégei. 18.45-19.45 Marsall Zenekar. 19.45-20.00 Locsmándi Alajos (záróbeszéd, tájékoztató a befolyt összegről). Folyamatos programok: 14.00- 20.00 Kiállítás a gyermekek munkáiból, tájékoztatófilm az életükről, kígyó- és pókbemutató, kedvezményes könyvvásár, lego játszósátor a gyermekeknek.