XIII. Kerületi Hírnök, 1996 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1996. január / 1. szám

Rövid válasz Kovács Péter úrnak Az utódok is hozták a világbajnoki ezüstöt • • Azért még ez sem az OTYE kategória Szerkesztőségünk szent esküvés- sel fogadta, hogy nem foglalkozik többet a kutyafuttató ügyével. De ez­zel a válaszommal az igazság­érzetemnek teszek eleget: 1. Kovács Péter úr nem tudhatta, hogy a 10 órára megbeszélt talál­kozóra 10 órakor érkeztem, ugyanis - és most nagyon diplo­matikus leszek — igen emelkedett hangnemben és nagyon sajátságos stílusban oktatott valakit. 2. Ezt a valakit úgy 15-20 perc múl­va mutatták be nekem, hogy ő Esze Tamás képviselő. Addig nem ismertük egymást. 3. Esze Tamás képviselőt nem di­csértem — bár akik olvasták az ominózus cikksorozatot ezt úgy is tudják -, de most megteszem: minden elismerésem a képvise­lőé, akinek bár nincs is kutyája, meg kíván oldani egy közel húsz éves áldatlan állapotot, kitéve ma­Új helyen a polgári védelem Értesítem a kerület gazdálkodó egységeit, szervezeteit valamint An­gyalföld polgárait, hogy a Polgári Védelem Budapest XIII. kerületi Pa­rancsnoksága 1996. január 1-vel új helyre költözött. Cím: 1135 Buda­pest, Zsinór u. 8-12. Fax- és telefon­számaink változatlanok. Tóth Ferenc pv. szds., kerületi parancsnok Kerületi Közös Képviselők Klubja A klub által rendezett követke­ző előadás-konzultáció témája TÁRSASHÁZAK ADÓZÁSA ’95 Előadó: dr. Miklós György, APEH osztályvezető. Előadás helye: az MSZP XIII. kerületi irodája, Váci út 67. Ideje 1996. január 25-én 16.30-18.30 óra. Az előadásra minden érdekődőt szeretettel várunk. Beléptidíj: 100 Ft. Duka Jenőné, elnök Karácsonyi együttlét A XIII. kerületi Polgármesteri Hi­vatal „Mindenki karácsonya” címmel műsoros délelőttöt szervezett szociá­lisan hátrányos helyzetű idősek és nagycsaládosok részére 1995. de­cember 22-én a Láng Művelődési Központban. A műsorban felléptek a kerületi közművelődési intézmények együttesei, csoportjai. A műsort kö­vetően a nagycsaládosok és az idősek ajándékot, édességet, illetve tartós élelmiszer-csomagot kaptak mintegy 5 és fél millió forint értékben. gát olyan inzultusoknak, amely­nek magam is tanúja voltam. 4. S most érkeztem el írásom lényegi részéhez. Azt mondom a kutyaba­rátoknak, hogy álljanak Esze Ta­más mellé. Álljanak ki saját elha­tározásuk, saját vállalásuk mel­lett. Még két lapszámunk megje­lenik, s fölenged a föld fagya. Meg lehet kezdeni a munkákat. Most az a ritka szerencsés helyzet adódott, hogy e cél mellett áll egy képviselő, a XIII. kerületi önkor­mányzat, és erkölcsileg és anyagi­lag is a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Ügyosztálya. Ne szalasszák el a - meglehet - soha vissza nem térő alkalmat. Egyetlen dolgot még ígérhetek: a terület átadásának ünnepi eseményé­ről boldogan fogok tudósítani. Fotók­kal megörökítve, amikor a blökik át­rágják az avató szalagot. Balogh Éva Közös koncert londoniakkal A londoni Bartók Béla Zenei Centrum - amely a világhírű karmester, Solti György védnökségével működik - és a XIII. kerületi Hollán Ernő Utcai Zeneis­kola - melynek igazgatója Szegedi Enikő — közös koncertet rendez február 23-án, pénteken 18 órakor a zeneiskola nagyter­mében. Köri Ágnes, a londoni zenei cent­rum igazgtója vezeti azokat a növendéke­ket és tanárokat, akik az itteniekkel együtt lépnek fel. A hangverseny londoni vi­szonzására március 24-én kerül sor. A Gyermekház táncos rendezvényei Január 13-án 20 órakor Brillantin Brigád Crazy Rock and Roll Show Belépődíj: 250,- Ft Január 14-én 17 órakor Budapesti Junior Akrobatikus Rock and Roll Bajnokság További januári programok: 17-én 14 órakor: Kerületi Népdal Éneklő Verseny, 19-én 14 órakor: Csudabuli, 19-én 17.30 órakor: Ap­rók Tánca, 24-én 9 és 10.30 órakor: Ovinap, 26-án 19 órakor Hagyomá­nyőrző Görög Klub. Érdeklődni lehet az Angyalföldi Gyermekházban: Budapest, XIII. kér. Dagály u. 15/a vagy a 149-7761- es ill. a 06/20-457-933-as telefonszá­mon. Új GAMESZ-igazgató A GAMESZ igazgatójának nyugdíjba vonulása miatt Horvai Mária kapott megbízást az igazgatói teendők ellátá­sára. LAPUNK KÖVETKEZŐ'SZÁMA február 12-én jelenik meg. Lapzárta: január 29-én. Meghívó érkezett december 8-ára - amikor a női kézilabda világbaj­nokság még javában folyt - a Vasas SC Sportcsarnokába a Vasas-Elzett „ÖTYE” kézilabda csapatainak nosz­talgia mérkőzésére. Angyalföldön a hetvenes években két olyan női kézilabda csapat volt, amelyik az első osztályú bajnokság­ban szerepelt. Az ő tiszteletükre gyü­lekeztek a szurkolók a Fáy utcai sportcsarnokban. Azok az érdeklő­dők, akik újra szerették volna látni a Vasas SC és az Elzett SK egykori já­tékosait. A női kézilabda világbaj­nokság magyarországi megrendezése adta az ötletet ahhoz, hogy meghív­ják a Vasas volt világbajnokait, vi­lágbajnoki és olimpiai helyezettjeit és a sokszoros világbajnoki érmes csapat tagjait az Elzett elleni nosztal­gia mérkőzésre. És eljöttek... Elsőnek Angyal Éva és Bujdosó Ágnes. Majd megérkezett Őriné Győrvári Györgyi, Ihász Má­ria, Guricsné, Csenkiné — és minden­ki, akit vártunk. Csak Samus Ilonát hiányoltuk. De ő is hamarosan előke­rült. Először másik csapatát, az Elzet- tet üdvözölte. Mindkét öltöző felbolydult méh­kashoz hasonlított. Régi történetek elevenedtek meg. Az Emlékszel...? kezdetű mondatokból több száz is el­hangzott. A hangulat nagyon jó volt. Mindenki mosolygósán és izgatottan várta a mérkőzést. A Vasas és a Goldberger utánpót­láscsapatai játszottak bemutatót. 18-án 18 órakor Délszláv klub. Barátságos mérkőzés a Budapesti Szerb Gimnázium és a Délszláv klub sakk csapata között. 18-án 18 órakor Pont-kör. Csak az én életem? - Hogyan tanítjuk egymást. 20-án 15 órakor Szombat délutáni filmklub. Egy szobalány naplója (francia film) Rendezte: Louis Bunuel. 25-én 18 órakor Délszláv Klub. „Szentendre görög keleti szerb temp­lomainak ikonosztászai”. Előadó: Vukovits Koszta 25-én 18 órakor Pont-kör. Meditá­ciók. Kövek. Előadó: Aranyi Lászlóné Február 3. 15 órakor Szombat délutáni Filmklub; Szégyen (Svéd film). Rendezte: Ingmar Bergman Állandó programok: Minden hétfőn 19-22 óráig IBY DUBA Élőbeszéd az Önismeretről Kozmikus Baráti Társaság Szerdán 16-18 óráig Láng férfikó­rus, énekkari próba Az Angyalföldi Kábeltelevízió műsorrendje AKTV Magazin - hétfő 18.00-19.00, ismétlés - kedd 18.00-19.00. AKT(V)UÁLIS - szerda 17.30-18.30, ismétlés - csütörtök 18.00-19.00. AKTV Hétvége - péntek 19.00-20.0Q, ismétlés - vasárnap 18.00-19.00. Kerü­leti műsor Majd virágcsokorral köszöntötték a kézilabdázás nagyjait. A mérkőzésen számtalan olyan technikai megoldással vívták ki a kö­zönség elismerő tapsát, amiből lát­szott, hogy kikről is van szó. Az edző Fleck Ottó és Vadászná a lelátóról irányította a lányokat. Olyan játékosok futottak, küzdöt­tek a pályán, akik a legmagasabbra juttatták sportágukat. A kézilabdázás iránt érzett hűségük, játékszeretetük példa lehet a mai ifjúság számára. Az estet a játékosok tiszteletére adott fogadás zárta, amelyet dr. Tóth József, Angyalföld polgármestere nyitott meg. Szavaiból kitűnt a spor­tolás iránti tisztelete és az, hogy neki is sok örömteli percet szereztek an­nak idején játékukkal. Fél szemmel mindenki a tévé kép­ernyőjét figyelte, ahol a Magyaror- szág-Horvátország mérkőzésen szur­kolhattak a maiaknak. Kár, hogy el­ismerő és hódoló szavaikat nem hal­lották Erdős Éváék. Az éjfélig tartó beszélgetésen sok nagy csatát, válogatott- és BEK-mér- kőzést idéztek fel. De szó esett arról is, hogy ki mennyire találta meg he­lyét a sportban és azon kívül. Jó volt hallgatni élményeiket, a kézilabdázásról alkotott elképzelése­iket. Játékuk, emberi hozzáállásuk hiányzik a kézilabdapályákról. Nem kérhetnénk segítségüket? Utódaik, a mai női kézilabda válo­gatott mindenesetre kivívta a világ- bajnoki ezüstérmet. S ez azért nem rossz jel, sőt! Minden hónap első szerdáján 17-21 óráig Móricz Zsigmond Iskola-klub Csütörtökön 13—15 óráig Bélyeg-kör Hétfőn és pénteken 15—22 óráig Gyermek és Ifjúsági Modellező Szakkör Csütörtökön 15—21 óráig Pont­kor; Természetgyógyász Klub Kedden és csütörtökön 16-18 órá­ig Sakk Szakosztály Kedden 16-21 óráig Misztériu­mok Baráti Társasága Csütörtökön 18--20 óráig Dél- szláv-klub és Könyvtár Páros héten pénteken 18-21 óráig Eszperantó Rovartani Csoport (ERE) Pénteken 18-22.30 óráig Te+Én Klub nosztalgia táncest Szombaton 9-13 óráig Modellbör- ze modell bolhapiac . Könyvtárunk látogatható hétfőn és szerdán 15-19 óráig. AZ AULART ISKOLA-GALÉRIA jelenti: Szántó Sándor festőművész tárlata A kiállítás 1996. január 11-25. között tekinthető meg. Millecentenáriumi Iskolatörténeti Kiállítás A kiállítás február 8-18. között te­kinthető meg. A Láng Művelődési Központ januári programjai 1139 Rozsnyai u. 3. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom